« http://haiku.hu, a Terebess Online http://terebess.hu különlapja

Jorge Luis Borges válogatott művei

 

Jorge Luis Borges (1899-1986)
Argentína


TIZENHÉT HAIKU

Diecisiete haiku

La cifra
(A rejtjel), 1981, c. kötetből
Terebess Gábor fordításai
Modern nyugati haiku, Orpheusz Kiadó, Budapest, 2005, 9-12. oldal

1

Algo me han dicho
la tarde y la montaña.
Ya lo he perdido.

Súgtak valamit
a délután s a hegyek...
Már belevesztem.

 

2

La vasta noche
no es ahora otra cosa
que una fragancia.

A nagy éjszaka
kiüresedett. Csak illat
maradt benne.

 

3

¿Es o no es
el sueño que olvidé
antes del alba?

Ez lenne, vagy nem -
az álom, mit feledtem
hajnal előtt?

 

4

Callan las cuerdas.
La música sabía
lo que yo siento.

Lecsendült a húr.
A zene megismerte
érzeményeim.

 

5

Hoy no me alegran
los almendros del huerto.
Son tu recuerdo.

A mandulafa
ma nem örül nekem.
Ő a te emléked.

 

6

Oscuramente
libros, láminas, llaves
siguen mi suerte.

Észrevétlenül,
könyvek, kések, kulcsok
szerencsém sarkában.

 

7

Desde aquel día
no he movido las piezas
en el tablero.

Ama nap óta
nem léptettem bábut
a sakktáblán.

 

8

En el desierto
acontece la aurora.
Alguien lo sabe.

A sivatagban
- valaki tudja már -
eljő a hajnal.

 

9

La ociosa espada
sueña con sus batallas.
Otro es mi sueño.

A tétlen kard
csatáival álmodik.
Az én álmom más.

 

10

El hombre ha muerto.
La barba no lo sabe.
Crecen las uñas.

Egy ember meghalt.
Szakálla nem tud róla.
A körme is nő.

 

11

Ésta es la mano
que alguna vez tocaba
tu cabellera.

Ez az a kéz, mely
megérintette néha
hajad szálát.

 

12

Bajo el alero
el espejo no copia
más que la luna.

Ereszem alatt
a tükör nem másol mást,
csupán a holdat.

 

13

Bajo la luna
la sombra que se alarga
es una sola.

A hold alatt
hosszúra nyúlt árnyék -
egy szál magában.

 

14

¿Es un imperio
esa luz que se apaga
o una luciérnaga?

Egy birodalom
vagy egy szentjánosbogár
kihunyó fénye?

 

15

La luna nueva
ella también la mira
desde otro puerto.

Újhold kelt fel.
Megbámulhatná Ő is
egy másik kapuból.

 

16

Lejos un trino.
El ruiseñor no sabe
que te consuela.

Messzi csalogány
trillája, öntudatlan
is megvigasztal.

 

17

La vieja mano
sigue trazando versos
para el olvido.

Vénülő kezem
tovább rója a verset -
a felejtésnek.

*

 

MEGVÁLTÓ MŰVEK
De la salvación por las obras
Atlas (Atlasz), 1984, c. kötetből
Scholz László fordítása

Egy őszön, az idő adta egyik őszön összegyűltek Izumóban – nem először – a Sintó istenségei. Úgy hírlik, hogy nyolcmillióan voltak; roppant félénk ember lévén, én bizony egy kicsit elveszettnek hinném magam akkora tömegben. Amúgy sem tanácsos felfoghatatlan számokon törni a fejünket. Mondjuk inkább, hogy nyolcan voltak, mert a nyolcas szám a japán szigeteken jó előjel.

Bánatosak voltak, de nem látszott rajtuk, mert az istenségek arca olyan, mint a kandzsi írásjegyek, kifürkészhetetlenek. Egy domb zöldellő csúcsán leültek körben a földre. Az égből vagy egy kőből vagy egy hópehelyből már régóta figyelték az embereket. Az egyik istenség megszólalt:

– Sok napja vagy sok százada már, hogy itt egybegyűlünk, hogy megteremtsük Japánt és a világot. Jól sikerültek a vizek, a halak, a szivárvány hét színe, a növények és az állatok nemzedékei. Hogy ez a sok minden ne nyomassza az embert, ő az egymásutániságot, a sokféle napot és az egyforma éjszakát kapta. Továbbá azt a képességet, hogy változatokkal kísérletezhet. A méh mindig kast épít; az ember mindenféle eszközt talált ki: az ekét, a kulcsot, a kaleidoszkópot. És kitalálta a kardot és a háborúzást is. Az imént álmodott meg egy láthatatlan fegyvert, ami a történelem végét jelentheti. Mielőtt bekövetkeznék ez az esztelenség, semmisítsük meg az embert.

Elméláztak. Egy másik istenség ráérősen folytatta:

– Igaz. Valóban megálmodta azt a kegyetlen dolgot, de hát itt van ez is, ami elfér tizenhét szótagnyi helyen.

Elszavalta. Ismeretlen nyelven volt, nem értettem.

A főisten döntött:

– Maradjon fenn az ember.

Így hát egy haiku műve, hogy megmenekült az emberi nem.

Izumo, 1984. április 27.


A költő keze Idzumóban (1983)

 

TANKÁK
Tankas
El oro de los tigres
(A tigrisek aranya), 1972, c. kötetből
Somlyó György fordításai

3/

A ritka váza,
A kard, mely egykor kard volt
mások kezében,
a holdvilág az utcán -
mondd meg, nem épp elég ez?

 

4/

A holdsugárban
fekete-sárga tigris
karmait nézi.
Nem tudja, hogy ma reggel
szétszaggattak egy embert.

 

6/

Nem estem el, mint
oly sokan őseim közt,
a csatatéren.
Szótagokat számlálok
a meddő éjszakában.