« http://haiku.hu, a Terebess Online http://terebess.hu különlapja

 

Szon Hojon (1923-2003)
[Sohn Ho-yeon, Son Ho-yun]
haikui

 

Osváth Gábor:
Koreai cikk az egyetlen koreai haiku költőről

Közismert, hogy a terhes gyarmati múlt miatt a koreaiak túlnyomó többsége nem táplál baráti érzelmeket Japán irányában. Ezért is volt meglepő a Csungang Ilbo című szöuli napilap kulturális rovatvezetőjének, Li Hagjongnak a cikke az újság 2007. november 17-i számában, amelyben az egyetlen (!) koreai haiku költő, Szon Hojon életművét az úgynevezett "koreai hullám" (Korean Wave) igen értékes vonatkozásaként említi. A hír háttere: a 90-es években kezdődött és azóta is tart egy érdekes kulturális jelenség, amit koreai hullámnak neveznek. Ezen a dél-koreai populáris kultúra (szappanoperák és popzene) külföldi, elsősorban kelet- és dél-kelet-ázsiai töretlen népszerűségét értik (ehhez az utóbbi években - nemcsak az említett térségben - felzárkózott a koreai művészfilm is).
Szon Hojon költőnő (1923-2003) koreai nyelvű haiku verseit - természetesen fordításokon keresztül - elsősorban Japánban értékelik. Ottani ismertségéhez minden bizonnyal hozzájárult az a tény, hogy Szon asszony koreai származású és Dél-Koreában élt. Az "egyetlen" jelző azért is szokatlan a neve mellett, mert a haiku az évek folyamán nemzetközi versformává vált; hazánkban is igen kedvelik, több száz (sic!) magyar költő írt már ebben formában.
A koreai cikkírót az késztette az írásra, hogy a japán miniszterelnök, Junichiro Koizumi szöuli látogatása során (2005. június 20.) a költőnő egyik haiku versét idézte a vendéglátójának, Ro Muhjon dél-koreai elnöknek:

"Az minden álmom,
hogy gyönyörű országom
ne háborúzzon!"

Ezt követően a koreai olvasó megismerheti a haiku szabályait, ami Li Hagjon szerint 5, 7, 5, 7, 7 szótagú sorokból áll, összesen tehát 31 szótagos (!). Nyilvánvaló a tévedés: a koreai cikkíró összetévesztette a három soros, midössze 17 szótagos haikut a két sorral hosszabb tankával... (Ez jól mutatja, hogy a koreaiak mennyire tájékozatlanok a témában.)
Szon Hojon költészetét olyannyira elismerték a japánok, hogy ő volt az első külföldi személy, aki részt vehetett a japán császári pár újévi versolvasó ceremóniáján 1998-ban. A cikk nem felejti el megemlíteni, hogy erre az alkalomra a hagyományos koreai ruhát, a hanbokot vette fel a költőnő. A ceremóniát élőben közvetítette a japán televízió. Az esemény előtt egy hónappal Aomori prefektúrában egy emlékoszlopt állítottak a költőnő tiszteletére, rajta egy haiku versét tartalmazó felirattal. A vers a költőnő halott férjét idézi:

"Szerelmem oly mély,
lezártad okos szemed,
hogy megláthassad".

A cikkíró nem érti, hogy Ro elnök miért nem reagált érdemben a japán miniszterelnök gesztusára. Talán válaszul idéznie kellett volna a költőnő másik versét.:

"Oly kedves nékem:
itthon a törökrózsa,
ott a szakura."

Nem nehéz elképzelni, milyen lelkesen reagáltak volna a japánok ezekre a sorokra. (A törökrózsa, angolul Rose of Sharon, koreaiul mugunghva koreai nemzeti jelkép, a szakura szó a cseresznyevirágzást idézi, amiben a japánok szinte vallásos áhitattal gyönyörködnek tavasszal, joggal tekinthető Japán egyik jelképének.)
Ro elnök annak ellenére nem reagált, hogy a költőnő lánya figyelmeztette az elnök környezetét, hogy a japán miniszterelnök mire készül. A cikkíró a közöny okát a következőkben látja: "A koreaiak számára Japán még mindig egy kényelmetlen és távoli nép bizonyára azért, mert a múlt sebei még nem hegedtek be. Amíg nem rendezzük Japánnal kapcsolatos érzéseinket, addig megpróbáljuk majd elkerülni a realitásokat a jövőben is. Ez az attitüd árnyékot vetett a költőnő hazai megítélésére is. Bár élete utolsó éveiben koreai kormánykitüntetést kapott, a közvélemény egész életében elítélte azért, mert koreai létére japán versformát művelt. Mindazonáltal ő volt az, aki a hagyományos koreai érzésvilágot a leghatékonyabban tudta közvetíteni a japánok felé úgy, hogy nem utánozta szolgaian a japán költészetet. A hírneves japán kiadó, a Kodansha által kiadott hat kötete közül ötnek a címében ott szerepel a mugunghva, a koreai nemzeti virág neve. A költőnő sohasem felejtette el, hogy a haiku abban a kultúrában gyökerezik, amelyet a koreai Pekcse királyság közvetített Japán felé 1400 évvel ezelőtt. Ő írta:

"Pekcse illatát
érzem s magamba szívom,
ódon ruhámon."

A cikkíró végül megemlíti, hogy Szon aszony élete során kétezer haiku verset írt, s ezek a versek rokonszenvet ébresztettek Japánban a koreai érzésvilág és a koreai értékek iránt: "Ez az, amit nem lehet elérni háborúval, kereskedelemmel vagy sporttal. Ideje újraértékelni a műveit a Korean Wave legigazibb megnyilvánulásaiként."

A Korea Focus (Winter 2007) nyomán