« http://haiku.hu, a Terebess Online http://terebess.hu különlapja

 

Иван Методиев / Ivan Metodiev (1946–2003)
Bulgária


Navák
Szondi György fordításai
Magoncok és morzsák, Bolgár apró írások, Napkút Kiadó, 2006, 221-226. oldal


Forrás a mezőn!
Az első korty Isten,
a második a szomorúság.

Hallottad? –
PAPA, mondta a plüssmaci
az árvának.

Amire emlékszem, mind
belefér egy könnycseppbe.

Honnét jöttél, dermedt madár,
hogy mama szemével
nézel rám?

Medermélybe búvó kicsi rák
képed a júliusi Holdra.

Minden esőcsepp után –
másfajta csönd.


Aki elvesz, mondja – Isten velem!
Aki ad, mondja –
Isten bennem!

Pillangó koccant a haranghoz.
Senki se hallotta.

Elhallgatott egy pillanatra a csalogány –
magába szívja mélyen
a csöndet.

Semmit se akarok –
megelégszem
a fűz
hajladozásával.

Vigyázz, tücsök,
megvénült édesapám –
elgáncsolod még!

Nem mondhatod egyidejűleg
„Én vagyok!”
és „Szabad vagyok!”

Mily királyi megjelenés –
ködpalástban
panyókán a szél.


Ki utadat keresed, te,
állj e csipkebokorhoz,
itt az út maga rád lel.

Hallgass!
Ne mondd a verébnek: röpül.
Lehull még!

Ne nyúlj a szavak közötti térbe,
hogy legyen hol
mozogniuk a csillagoknak!

Havas út.
Varjúlehelet kékje
kering az ágak fölött.

Mily hatalmas hegy –
istenek fészke,
homokszem tojása.

Találj előbb, te bölcs,
egyetlen szót legalább,
e tövisnél igazabbat!

Felhő.
Méh szeme
nedves szél tükrében.

Mennyire elfáradtam!
Szerettem volna meggyőzni a gyermeket,
hogy a virágok nem beszélnek.

Madárárnyék billen a füvön.
A fű gyökere
szárnya madárnak.

E holdtalan éj közepén
egyedül a fű
nem véti el az utat.

Menekülsz, vándor, a magány elől,
az pedig ott a dombon vár –
nézd,
csipkének teszi magát!

Napsugár!
Felsóhajt a csöndben
súlya alatt a fűszál.

Merre indult ez a vándor…
Így is ment tovább – csak
sapkája színét emlékszem.

Suttog a fű – pihenj kicsit!
Amit elkezdtél,
bevégzem én.

Ha az egyetlen cél, hogy egybeolvadjunk,
ó, bölcsek,
a halál ezt nálunk jobban teszi.

Eső helyett a felhőből
te ereszkedtél le,
rozsdás pók!

Téli nap,
szunnyad a veréb
sugaraitól kicsit morcan.

Nőjél, nőj, kis virág,
hadd döngicséljen föl méh
mama sírja fölött.

Maródi falvak. Lucskos ekhó.
Bicegő félhold –
az ég félsóhaja.
Alant – arasznyi sík.

Ott pedig – egy búvó tücsök.
Gyöngéd sikolya holtakon
és újszülötteken át ömlik
pillanatról pillanatra,
pillanatról pillanatra.

Holló fénylik a hó fölött,
hideg fuvall
a Napból.

Felhőillat.
Madarak várnak
tátogó csőrrel.

Rigó az esőben,
sáros kis lábak,
esőcsepp-sapka.

Öt váratlan esőcseppel
a szomjú pusztának mind
a júliusi felhő bebizonyítja,
hogy Isten = 5.

Egyedül a tücsök lehet
szomjasan is boldog…
Az Isten, suttogja, kerek,
ízre pedig – cseppet fanyar.

Véletlen csermely,
cseppek és füvek
egyszerű földi elegye – esőgyermek
egy rodopei domb lábánál.

Ember és vad megpihen kicsit nappal ott,
hallgatag kortyolnák,
mennek tova hallgatag.

Tücsök –
bokáig a vékony ködben
gázol.

 

 

A nava

A „nava” 1987-ben bontott zászlót. 1990-ben már azonos nevű periodikában gyülekeztek a filozófiával s elmélettel megtámogatott „bolgár rövidek”. A „nava-manifesztum” – melynek értelmi szerzője és megfogalmazója Ivan Metodiev költő – első pontja így hangzik:

• Amennyivel több energia születik a szavak között, annyival kevesebb szóra van szükség. Amennyivel kevesebb szóra van szükség, annyival szabadabb a kifejezési forma. Mely bizonyos számú szó felett már (ritmikai, intonációs, gondolati, szerkezeti) ismétlés következik mindig, az ismétlés szabályt szül, a szabály pedig a szabadság halála. Sok szó – kevés szabadság. Az ezen elvet megvalósító legrövidebb formák összessége – ez a nava.

Néhány további pont a manifesztumból:
• A nava a legrövidebb költői forma. Általában egy-két-háromsoros vers. De először is nem minden ilyen rövid vers nava, másodszor: vannak formák, melyek költőiek, de nem feltétlenül versek. A nava számára nem az a fontos, hogy vajon vers, vagy nem, hanem, hogy nava-e, vagy nem az. Ezért gyakran töredék, átfogó metafora, filozofikus aforizma formájában jelentkezik. A nava nem ismer szabályokat, vagy legalábbis legközelebb ahhoz az illúzióhoz áll, hogy szabály nélküli létezés is lehetséges. A szabadság az, hogy a művészet annak összetörése pillanatában jusson el a formához.
• Voltaképpen a szabályoktól való szinte teljes mentesség az egyik leglényegesebb különbség a nava és a haiku klasszikus változatai között.
Alekszandar Gerov verse például:

Fájdalom.
Fáájdalom!
Fájdalmacskám…

nem felel meg a haiku kívánalmainak, nem haiku, ám nava; Pascal „gondolkodó nádszálát” sem lehet versnek mondani, de ugyancsak nava. Nem állítható azonban minden metaforáról, hogy „ez nava”.
• Amikor megkérdezték Tosut, „Mi Buddha?”, azt válaszolta: „Buddha”; amivel ő egyáltalán nem választ adott, hanem csak megtalálta azt a folytatást a kérdéshez, amely a navához vezette, magát a kérdést a nava részéve tette:

– Mi Buddha?
– Buddha.

• Sorolhatók a példák, melyek elsősorban az ún. válasz nélküli vagy (logikai szempontból) értelmetlen kérdésekkel kapcsolatosak. Ezek tulajdonképpen főleg létezési kérdések – kezdve a „Mért nem semmi minden?” és a „Mi az értelme mindennek?” egészen a „Mire való a világ?” és a „Mi az élet (az ember) értelme?” – kérdésekig bezárólag. E kérdések mindegyikében az a közös, hogy a valóság formáján túlra mutatnak.
• Ha minden valóságot kölcsönösen összefüggő jelenségek együtteseként meg lehet határozni, akkor a valóságon belüli mozgás minden esetben októl okozatig, formától formáig tartó mozgás – vagyis minden esetben elválasztást és elválasztható (definiálható) formák közötti mozgás. Ezen át léptethető be a logikus mozgás fogalma.
• A létezésre másképp, mint költőien, nem lehet kérdezni, és nem is lehet másként rá válaszolni – csak költőien.
• A nava a költőiség pillanatisága.
• Miért élek? Egyáltalán: miért él bármi is? Mi Isten? Mi az anyag? Mi a lényeg, a mivolt? Van-e célja az életnek, rendeltetése? Mi a remény és a szenvedés értelme? E kérdésekre lehetetlen logikus választ találni, de lehetséges költői értelmezést keresni: minden válasz, mely úgy viszonyul a kérdéshez, amiként az elemek viszonyulnak egymáshoz a költői képben – igaz válasz.
• A világ értelmét keresni annyit tesz, hogy a világot mint jelenséget valamely költői térben vizsgáljuk meg.
• A lényeg elérhető, de meg nem található.
• Istent nem érdekli, ki hisz benne, csak az – ki éri el.
• Költői – ez azt jelenti: lehetséges.