« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Jorge Luis Borges válogatott művei
Jorge
Luis Borges (1899-1986)
Argentína
TIZENHÉT HAIKU
Diecisiete
haiku
La cifra (A rejtjel), 1981, c. kötetből
Terebess Gábor fordításai
Modern nyugati haiku, Orpheusz Kiadó, Budapest, 2005, 9-12. oldal
1
Algo me han dicho
la tarde y la montaña.
Ya lo he perdido.
Súgtak
valamit
a
délután s a hegyek...
Már
belevesztem.
2
La vasta noche
no es ahora otra cosa
que una fragancia.
A
nagy éjszaka
kiüresedett. Csak illat
maradt benne.
3
¿Es o no es
el sueño que olvidé
antes del alba?
Ez
lenne, vagy nem -
az álom, mit feledtem
hajnal
előtt?
4
Callan las cuerdas.
La música sabía
lo que yo siento.
Lecsendült
a húr.
A
zene megismerte
érzeményeim.
5
Hoy no me alegran
los almendros del huerto.
Son tu recuerdo.
A
mandulafa
ma
nem örül nekem.
Ő
a te emléked.
6
Oscuramente
libros, láminas, llaves
siguen mi suerte.
Észrevétlenül,
könyvek,
kések, kulcsok
szerencsém
sarkában.
7
Desde aquel día
no he movido las piezas
en el tablero.
Ama
nap óta
nem léptettem bábut
a sakktáblán.
8
En el desierto
acontece la aurora.
Alguien lo sabe.
A
sivatagban
-
valaki tudja már -
eljő
a hajnal.
9
La ociosa espada
sueña con sus batallas.
Otro es mi sueño.
A
tétlen kard
csatáival
álmodik.
Az
én álmom más.
10
El hombre ha muerto.
La barba no lo sabe.
Crecen las uñas.
Egy
ember meghalt.
Szakálla
nem tud róla.
A
körme is nő.
11
Ésta es la mano
que alguna vez tocaba
tu cabellera.
Ez
az a kéz, mely
megérintette
néha
hajad
szálát.
12
Bajo el alero
el espejo no copia
más que la luna.
Ereszem
alatt
a
tükör nem másol mást,
csupán
a holdat.
13
Bajo la luna
la sombra que se alarga
es una sola.
A
hold alatt
hosszúra
nyúlt árnyék -
egy szál magában.
14
¿Es un imperio
esa luz que se apaga
o una luciérnaga?
Egy
birodalom
vagy
egy szentjánosbogár
kihunyó
fénye?
15
La luna nueva
ella también la mira
desde otro puerto.
Újhold
kelt fel.
Megbámulhatná Ő is
egy másik kapuból.
16
Lejos un trino.
El ruiseñor no sabe
que te consuela.
Messzi
csalogány
trillája,
öntudatlan
is
megvigasztal.
17
La vieja mano
sigue trazando versos
para el olvido.
Vénülő
kezem
tovább
rója a verset -
a
felejtésnek.
*
MEGVÁLTÓ
MŰVEK
De
la salvación por las obras
Atlas (Atlasz), 1984, c. kötetből
Scholz László fordítása
Egy őszön, az idő adta egyik őszön összegyűltek Izumóban – nem először – a Sintó istenségei. Úgy hírlik, hogy nyolcmillióan voltak; roppant félénk ember lévén, én bizony egy kicsit elveszettnek hinném magam akkora tömegben. Amúgy sem tanácsos felfoghatatlan számokon törni a fejünket. Mondjuk inkább, hogy nyolcan voltak, mert a nyolcas szám a japán szigeteken jó előjel.
Bánatosak voltak, de nem látszott rajtuk, mert az istenségek arca olyan, mint a kandzsi írásjegyek, kifürkészhetetlenek. Egy domb zöldellő csúcsán leültek körben a földre. Az égből vagy egy kőből vagy egy hópehelyből már régóta figyelték az embereket. Az egyik istenség megszólalt:
– Sok napja vagy sok százada már, hogy itt egybegyűlünk, hogy megteremtsük Japánt és a világot. Jól sikerültek a vizek, a halak, a szivárvány hét színe, a növények és az állatok nemzedékei. Hogy ez a sok minden ne nyomassza az embert, ő az egymásutániságot, a sokféle napot és az egyforma éjszakát kapta. Továbbá azt a képességet, hogy változatokkal kísérletezhet. A méh mindig kast épít; az ember mindenféle eszközt talált ki: az ekét, a kulcsot, a kaleidoszkópot. És kitalálta a kardot és a háborúzást is. Az imént álmodott meg egy láthatatlan fegyvert, ami a történelem végét jelentheti. Mielőtt bekövetkeznék ez az esztelenség, semmisítsük meg az embert.
Elméláztak. Egy másik istenség ráérősen folytatta:
– Igaz. Valóban megálmodta azt a kegyetlen dolgot, de hát itt van ez is, ami elfér tizenhét szótagnyi helyen.
Elszavalta. Ismeretlen nyelven volt, nem értettem.
A főisten döntött:
– Maradjon fenn az ember.
Így hát egy haiku műve, hogy megmenekült az emberi nem.
Izumo, 1984. április 27.
1955-ben Borges megkapta az állást, melyről mindig is álmodozott: az argentin Nemzeti Könyvtár igazgatójává választották. Sajnos, addigra teljesen elvesztette látását.
„Isten fejedelmi iróniájáról beszélek, aki 800 000 könyvet adott nekem, s hozzá homályt is.”
TANKÁK
Tankas
El
oro de los tigres (A tigrisek aranya), 1972, c. kötetből
Somlyó György
fordításai
3/
A
ritka váza,
A kard, mely egykor kard volt
mások kezében,
a holdvilág
az utcán -
mondd meg, nem épp elég ez?
4/
A
holdsugárban
fekete-sárga tigris
karmait nézi.
Nem tudja, hogy ma
reggel
szétszaggattak egy embert.
6/
Nem
estem el, mint
oly sokan őseim közt,
a csatatéren.
Szótagokat számlálok
a meddő éjszakában.
