« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Војислав Деспотов / Vojislav
Despotov (1950-2000)
Szerbia
Miért
gyűlölöm a haikut
Fenyvesi Ottó fordítása
Híd, 2005/12, 33-35. oldal
1.
A természet 1950-ben nagyot tévedett.
A gyerekek megálltak a növésben
és teleszkópok nőttek a fütyijük helyén,
melyek azt mondták nekünk, egyedül vagyunk
a központi bizottság nevű
kozmoszban, és ezért ki kell találni
valami elméletet a világűrről.
Sztálin halála után sokan elhittük
a kis termetű Einsteinnek a relativitásról szóló
elméletét, fejlődő szívünkben abszolút törvény lett.
Néhány 1950-es évekbeli műszaki hiba miatt
sohasem fogok a Supermanre hasonlítani.
Első versem megírásakor 1963-ban
egyedül voltam a szobámban,
és még reménykedtem.
Ma szerencsére újfent egyedül vagyok,
egy másik szobában ülök,
bútorozva lakozom,
egykori Superman-kandidátus.
Huszonvalahány fényévre attól
az első primitív pillanattól, amikor költeni kezdtem.
Talán ezernél is több költő van ebben a hotelszobában,
a Manhattan nyugati oldalán.
A liftekben találkozunk. Sietünk felfelé.
Nem ugrálunk, kedves olvasóink.
Nem jut eszünkbe panaszkodni
a képmutatás, a nukleáris kultúra
vagy az értékek szétrothadása miatt.
Közülünk senki sem bolond,
hogy a természethez való visszatérésről
és hasonló hülyeségekről regéljen.
Mi sohasem próbáltuk meg
felvágni az ereinket.
2.
Oh, te broadway-i naplemente!
Ragyogj ránk fényes pompáddal
ránk, akik gyűlöljük a haikut!
Elmegyek innen inkább lassan,
mint gyorsan, mert ha nem maradok,
utóbb vagy előbb meghalok.
Isten veled, Bloody Mary.
Holnaptól kezdve a televízión keresztül
rendelek szendvicseket.
Véres Marika, engedj el,
nyugodtan akarom nézni, ahogy két rendőr
a Times Square-en neoncsövekkel
agyonver egy feketét.
Akarom! Akarom! – eldöntöttem,
még mielőtt elkezdték volna,
győzedelmeskedett bennem
a képregény bölcsessége és
a remény, hogy szebb lesz a látvány
minden próbálkozástól, amit később leírok.
Például azt, hogy milyen precizitással
röpködnek a helikopterek a félig élő,
félig halott test fölött,
az összetört bordákra röpködnek,
miközben sült csirkét majszolnak, és
az Ötödik utca fésűit
Harlem fejébe szúrják,
karácsonyi pulykával törik össze tranzisztorát,
melyben a lelke elrejtőzött,
mert a tranzisztor manapság olcsó,
a kínálatnak köszönhetően.
Úgy érzem magam, mint
a Superman harmadik folytatása,
aki biztos távolságból segíti a felkoncolást.
Az áldozat teste, uraim, fehér lett,
de mindjárt befestették a hotelünk színére.
Ritka pillanat ez, amikor a test felülírja
az értelmi szerencsétlenséget és a természet hibáit!
Mennyivel jobb ma, mint 1950-ben!
3.
A költészet már nem kötelező,
és nem kell figyelembe vennie a nyelvet,
nem fontos, hogy visszaszerezze a tekintélyét,
amivel 1963-ban vagy előtte rendelkezett,
amikor a költők kiugráltak fizetetlen szobáik ablakán.
Számukra az a fontos, hogy
megírjuk a legújabb költészetet,
azt, amely segít,
hogy könnyebben túléljük
a régi témákat.
New York City, 1983. július 3.
Vojislav Despotov 1950. november 3-án született Nagybecskereken. Fiatal korában Németországban kertészkedett, majd később az Újvidéki Rádió drámaműsorát szerkesztette. Több éven keresztül a Letopis Matice Srpske szerkesztőségének volt tagja. Verseket, regényeket, drámákat és esszéket írt. Verseskötetei: Prvo, to jest pesmina slika reči (1972), Dnjižepta bibil zizra uhunt (1976), Trening poezije (1978), Perač sapuna (1979), Pada dubok sneg (1986), Veseli pakao evropoezije (1990), Neo čekivan čovek (1992) , Deset deka duše (1994). Regényei: Psihopatak (1982), Mrtvo mišljenje (1988), Petrovgradska pra šina (1990), Jesen svakog drveta (1997), Andraci, jepuri i ostala čudovišta Petrovgrada i srednjeg Banata (1998), Evropa broj dva (1998), Drvodelja iz Nabisala (1999). Drámái és rádiódrámái: Otvaranje picerije (1979), PS (1979), Devojčica koja nije volela da plače (1981), Generalna proba novog doba. Esszékötete: Vruć pas (1985). Emellett még számos esszéje és esszésorozata jelent meg különféle folyóiratokban. Meg kell említeni a Konac dvadesetog veka című esszésorozatát, amely néhány éven keresztül a Letopis Matice Srpske című folyóiratban jelent meg. Német, angol és szlovén nyelvről fordított szerbre. Műveit valamennyi vajdasági, de néhány világnyelvre is lefordították. Versei több vajdasági és szerb versantológiában szerepelnek. Többek között három Herman Hesse-kötetet, továbbá egy vagy több Bertold Brecht-, Heiner Miller- és Franc Ksaver Krec-kötetet, valamint számos amerikai, többnyire beat- és underground író műveit fordította le szerbre, többek között Jack Kerouacot és William S. Burruoghst is. Ő szerkesztette meg a Fuck You – iz američke underground poezije című versantológiát, és egyedül fordította le szerbre a kötetben található verseket. Az amerikai kortárs irodalommal foglalkozó Hej Džo folyóirat főszerkesztője és elindítója, valamint a Četvrti talas kiadóház tulajdonosa volt. Számos irodalmi díjat nyert, többek között a Đura Jakšić- és a Ljubiša Jocić-díjat. Annak ellenére, hogy sohasem foglalkozott politikával, és ahogyan Mihail Rama č írja: „mindig a szél ellen közlekedett és írt”, a kilencvenes évek derekán felejthetetlen politikai jellegű kisesszéket és jegyzeteket közölt a Nezavisni című lapban, akárcsak később Pod za čaranim zvezdama címmel a Vojvodina elnevezésű hetilapban. Emellett még a ljubljanai Delo művelődési mellékletében is rendszeresen publikált. 2000. január 19-én, belgrádi könyvbemutatóján rosszul lett, kórházba szállították, ahol még aznap este elhunyt.
