« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Иван Методиев / Ivan
Metodiev (1946–2003)
Bulgária
Navák
Szondi György fordításai
Magoncok és morzsák, Bolgár apró írások, Napkút Kiadó, 2006, 221-226.
oldal
Forrás a mezőn!
Az első korty Isten,
a második a szomorúság.
Hallottad? –
PAPA, mondta a plüssmaci
az árvának.
Amire emlékszem, mind
belefér egy könnycseppbe.
Honnét jöttél, dermedt madár,
hogy mama szemével
nézel rám?
Medermélybe búvó kicsi rák
képed a júliusi Holdra.
Minden esőcsepp után –
másfajta csönd.
Aki elvesz, mondja – Isten velem!
Aki ad, mondja –
Isten bennem!
Pillangó koccant a haranghoz.
Senki se hallotta.
Elhallgatott egy pillanatra a csalogány –
magába szívja mélyen
a csöndet.
Semmit se akarok –
megelégszem
a fűz
hajladozásával.
Vigyázz, tücsök,
megvénült édesapám –
elgáncsolod még!
Nem mondhatod egyidejűleg
„Én vagyok!”
és „Szabad vagyok!”
Mily királyi megjelenés –
ködpalástban
panyókán a szél.
Ki utadat keresed, te,
állj e csipkebokorhoz,
itt az út maga rád lel.
Hallgass!
Ne mondd a verébnek: röpül.
Lehull még!
Ne nyúlj a szavak közötti térbe,
hogy legyen hol
mozogniuk a csillagoknak!
Havas út.
Varjúlehelet kékje
kering az ágak fölött.
Mily hatalmas hegy –
istenek fészke,
homokszem tojása.
Találj előbb, te bölcs,
egyetlen szót legalább,
e tövisnél igazabbat!
Felhő.
Méh szeme
nedves szél tükrében.
Mennyire elfáradtam!
Szerettem volna meggyőzni a gyermeket,
hogy a virágok nem beszélnek.
Madárárnyék billen a füvön.
A fű gyökere
szárnya madárnak.
E holdtalan éj közepén
egyedül a fű
nem véti el az utat.
Menekülsz, vándor, a magány elől,
az pedig ott a dombon vár –
nézd,
csipkének teszi magát!
Napsugár!
Felsóhajt a csöndben
súlya alatt a fűszál.
Merre indult ez a vándor…
Így is ment tovább – csak
sapkája színét emlékszem.
Suttog a fű – pihenj kicsit!
Amit elkezdtél,
bevégzem én.
Ha az egyetlen cél, hogy egybeolvadjunk,
ó, bölcsek,
a halál ezt nálunk jobban teszi.
Eső helyett a felhőből
te ereszkedtél le,
rozsdás pók!
Téli nap,
szunnyad a veréb
sugaraitól kicsit morcan.
Nőjél, nőj, kis virág,
hadd döngicséljen föl méh
mama sírja fölött.
Maródi falvak. Lucskos ekhó.
Bicegő félhold –
az ég félsóhaja.
Alant – arasznyi sík.
Ott pedig – egy búvó tücsök.
Gyöngéd sikolya holtakon
és újszülötteken át ömlik
pillanatról pillanatra,
pillanatról pillanatra.
Holló fénylik a hó fölött,
hideg fuvall
a Napból.
Felhőillat.
Madarak várnak
tátogó csőrrel.
Rigó az esőben,
sáros kis lábak,
esőcsepp-sapka.
Öt váratlan esőcseppel
a szomjú pusztának mind
a júliusi felhő bebizonyítja,
hogy Isten = 5.
Egyedül a tücsök lehet
szomjasan is boldog…
Az Isten, suttogja, kerek,
ízre pedig – cseppet fanyar.
Véletlen csermely,
cseppek és füvek
egyszerű földi elegye – esőgyermek
egy rodopei domb lábánál.
Ember és vad megpihen kicsit nappal ott,
hallgatag kortyolnák,
mennek tova hallgatag.
Tücsök –
bokáig a vékony ködben
gázol.
A nava
A „nava” 1987-ben bontott zászlót. 1990-ben már azonos nevű periodikában gyülekeztek a filozófiával s elmélettel megtámogatott „bolgár rövidek”. A „nava-manifesztum” – melynek értelmi szerzője és megfogalmazója Ivan Metodiev költő – első pontja így hangzik:
•
Amennyivel több energia születik a szavak között, annyival kevesebb szóra van
szükség. Amennyivel kevesebb szóra van szükség, annyival szabadabb a kifejezési
forma. Mely bizonyos számú szó felett már (ritmikai, intonációs, gondolati, szerkezeti)
ismétlés következik mindig, az ismétlés szabályt szül, a szabály pedig a szabadság
halála. Sok szó – kevés szabadság. Az ezen elvet megvalósító legrövidebb formák
összessége – ez a nava.
Néhány további pont a manifesztumból:
• A nava
a legrövidebb költői forma. Általában egy-két-háromsoros vers. De először is nem
minden ilyen rövid vers nava, másodszor: vannak formák, melyek költőiek, de nem
feltétlenül versek. A nava számára nem az a fontos, hogy vajon vers, vagy nem,
hanem, hogy nava-e, vagy nem az. Ezért gyakran töredék, átfogó metafora, filozofikus
aforizma formájában jelentkezik. A nava nem ismer szabályokat, vagy legalábbis
legközelebb ahhoz az illúzióhoz áll, hogy szabály nélküli létezés is lehetséges.
A szabadság az, hogy a művészet annak összetörése pillanatában jusson el a formához.
• Voltaképpen a szabályoktól való szinte teljes mentesség az egyik leglényegesebb
különbség a nava és a haiku klasszikus változatai között.
Alekszandar Gerov
verse például:
Fájdalom.
Fáájdalom!
Fájdalmacskám…
nem
felel meg a haiku kívánalmainak, nem haiku, ám nava; Pascal „gondolkodó nádszálát”
sem lehet versnek mondani, de ugyancsak nava. Nem állítható azonban minden metaforáról,
hogy „ez nava”.
• Amikor megkérdezték Tosut, „Mi Buddha?”, azt válaszolta:
„Buddha”; amivel ő egyáltalán nem választ adott, hanem csak megtalálta azt a folytatást
a kérdéshez, amely a navához vezette, magát a kérdést a nava részéve tette:
– Mi Buddha?
– Buddha.
•
Sorolhatók a példák, melyek elsősorban az ún. válasz nélküli vagy (logikai szempontból)
értelmetlen kérdésekkel kapcsolatosak. Ezek tulajdonképpen főleg létezési kérdések
– kezdve a „Mért nem semmi minden?” és a „Mi az értelme mindennek?” egészen a
„Mire való a világ?” és a „Mi az élet (az ember) értelme?” – kérdésekig bezárólag.
E kérdések mindegyikében az a közös, hogy a valóság formáján túlra mutatnak.
•
Ha minden valóságot kölcsönösen összefüggő jelenségek együtteseként meg lehet
határozni, akkor a valóságon belüli mozgás minden esetben októl okozatig, formától
formáig tartó mozgás – vagyis minden esetben elválasztást és elválasztható (definiálható)
formák közötti mozgás. Ezen át léptethető be a logikus mozgás fogalma.
• A
létezésre másképp, mint költőien, nem lehet kérdezni, és nem is lehet másként
rá válaszolni – csak költőien.
• A nava a költőiség pillanatisága.
• Miért
élek? Egyáltalán: miért él bármi is? Mi Isten? Mi az anyag? Mi a lényeg, a mivolt?
Van-e célja az életnek, rendeltetése? Mi a remény és a szenvedés értelme? E kérdésekre
lehetetlen logikus választ találni, de lehetséges költői értelmezést keresni:
minden válasz, mely úgy viszonyul a kérdéshez, amiként az elemek viszonyulnak
egymáshoz a költői képben – igaz válasz.
• A világ értelmét keresni annyit
tesz, hogy a világot mint jelenséget valamely költői térben vizsgáljuk meg.
•
A lényeg elérhető, de meg nem található.
• Istent nem érdekli, ki hisz benne,
csak az – ki éri el.
• Költői – ez azt jelenti: lehetséges.
