« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Dalos
Rimma (1944-)
[eredeti név: Римма Далош-Tрусова / Rimma Dalos-Truszova;
lánykori
nevén:
Римма
Владимировна Tрусова / Rimma Vlagyimirovna Truszova]
haiku-szerű versei
Terebess Gábor fordítása:
Я без тебя,
как та женщина в бане
с отрезанной грубью.
Magam én nélküled,
mint az a levágott mellű nő
a közfürdőben.
*
Nélküled én
- Я без тебя, Magvető, 1988,
bilingvis kiad.,
fordította: a szerző, valamint Tandori Dezső és Veress
Miklós:
Dalos Rimma saját magyarításai:
Северный ветер -
твое дыхание -
холоднеeт сердце.
Lélegzeted
északi szél -
hűl tőle a szív.
*
И в пик-часы
катится без помех
трамвай души моей.
Lelkem villamosa
csúcsforgalomban is
vígan zötyög.
*
В белом холоде снега -
покрова пришла
ко мне гостья-тоска.
Hó hidegébe takarózva
vendégül jött hozzám
a bánat.
*
Прикрою души
фиговым листком
и убегу из рая.
Elfödöm lelkem
fügefalevéllel
és otthagyom az Édent.
*
Пусть у него
отвисло брюхо.
Он мне дороже, ближе всех.
Hiába leffeg
hasán a hája -
ő a legkedvesebb.
*
В залитом солнцем
лесу тевтонском
я подметаю осень.
Naparanyozta
teuton vadonban
söprögetem az őszt.
*
И где-то в тишине
бредем моя любовь,
но не судьба моя.
És valahol a csendben
botorkál szerelmem -
de nem a sorsom.
*
Сильней всего
моя гордыня,
но счастья мало от нее.
Mindennél erősebb
a büszkeségem,
de nem vagyok tőle boldog.
*
Живу
за сердце укушенная.
Капля за каплей
уходит жизнь.
Élek
tépett szívvel.
Elfolyik életem:
cseppre csepp.
*
Tandori Dezső fordításai:
Я без тебя,
как та женщина в бане
с отрезанной грубью.
Nélküled
én,
mint az a nő a fürdőben,
a levágott mellű.
*
Знаю, любимому
я не нужна.
И все же спокойно сплю.
Tudom,
nem kellek már
szeretőmnek -
mégis nyugodt az álmom.
*
Тонкая игла страдания
пронзит мое сердце.
Так я умру.
Karcsú
tűvel a szenvedés
átszúrja szívem.
Így halok meg.
*
Люби меня,
прости меня -
мои желания так просты.
Szeress,
Bocsáss meg -
Oly bocsánatos vágyak.
*
мне милый
принес камешки.
Я радуюсь их разноцветью.
Szerelmesem
kavicsokat hozott.
Megörültem, hogy ilyen tarkák.
*
Почему мне не визжать
cвиньей,
когда кругом все хрюкают?
Miért
ne visítanék,
mint a disznó,
ha köröskörül így röfögnek?
*
Ты вынул
сердце на ладонь.
И медленно ее перевернул.
Odavetted
tenyeredre a szívem,
s a földnek fordítottad lassan.
*
Цветов осенних увяданье.
Ненасытное падение дождя.
Так жизнь уходит из природы.
Őszi
virágok hervadása,
Eső hull, végeláthatatlan.
Így száll el az élet a tájból...
*
Veress Miklós fordításai:
И вдруг подумалось,
люблю ли я тебя
без головы, без ног?
Eltűnődtem egyszer:
szeretnélek-e téged
fej nélkül, láb nélkül?
*
Мысль была так мала,
что уместилась
в ящике стола.
A
gondolat oly kicsi volt,
hogy éppen
elfért egy fiókrepedésben.
*
Kurtág György: A boldogult R. V. Truszova üzenetei szopránra és kamaraegyüttesre című orosz nyelvű dalciklusát (Op. 17.) 1981-ben mutatta be az Ensemble Intercontemporain Párizsban (szólista: Csengery Adrienne, karmester: Sylvain Cambreling). A mű átütő sikere indította meg Kurtág nemzetközi karrierjét. Dalos Rimma - lánykori nevén Rimma Vlagyimirovna Truszova - orosz származású költőnő 21 (zömmel haiku-szerű) versére komponálta 1976-80 között.
Dalos Rimma eredeti versei és két magyar fordításuk összehasonlító táblázata:
Πocлания пoкoйной P. B. Tpyсовой,
21 стихотворение Pиммы Дaлoш
A boldogult R. V. Truszova üzenetei
Fordítás: Tandori Dezső
A boldogult R. V. Truszova asszony üzenetei
Fordítás: Petri György
*
„Én mindig a nőnemben gondolkodom és írok”
Pécsi Katalin beszélget Dalos Rimma költővel a kétnyelvűségről, a nőiségről és a rövid versek varázsáról
http://www.nextwave.hu/esztertaska/rimma.htm
— Honnan származik a gyönyörű neved? Engem rögtön megbűvölt, ahogy a kötetedet a kezembe vettem...— Oroszországból jöttem, az Uralban születtem. Ezt a gyönyörű nevet anyám adta. Eredetileg nem ezt a nevet akarta nekem adni. A teljes leánykori nevem: Rimma Vlagyirimovna Truszova volt.
— Truszova? Hiszen az egy Kurtág-mű címe!
— Bizony. Ez egy jó történet. A Kurtág-kedvelők töprengtek rajta, hogy vajon ez az egyszerre idegenül szlávos és varázslatos hangzású cím honnan származhat. A kutatók próbáltak ilyen-olyan szemantikai összefüggéseket belemagyarázni. Én meg csak mosolygok, ha erre kerül szó, mert a válasz igen egyszerű: az én verseim ihlették meg Kurtágot, és a rejtélyes Truszova cím az én leánykori nevem... Amikor először láttam meg a lemezborítón a nevemet, furcsa érzés volt, sőt egészen megijedtem. De aztán rájöttem, hogy Kurtágnak igaza volt: ez voltam valaha én. Ugyanakkor ma már sokkal inkább Dalos Rimmának érzem magam: minden, ami azóta történt velem, hogy Magyarországra költöztem, már ehhez a névhez kötődik.
— Hol éltél, mielőtt Budapestre költöztél?
— Egy urali kisvároskában születtem, így hívják: Verhatúrija. Arról híres, hogy onnan származott Raszputyin is. Aztán a gyerekkoromat Szverdlovszkban töltöttem, majd Voronyezsben laktunk, egyetemre Moszkvába mentem: a Lomonoszovra jártam. Történelmet tanultam, közelebbről: német történelemre szakosodtam. A férjem is erre a szakra járt, de ő az újabbkori történelemre, én meg a legújabb korira specializálódtam.
— Vagyis ott ismerkedtetek meg a férjeddel, Dalos Györggyel?
— Igen. A mienk is szokványos történetnek indult: egymásba szerettünk, harmadéves korunkban összeházasodtunk, és aztán a diplomamunkánkat megírni Magyarországra jöttünk.
— Itt tartottátok az esküvőtöket?
— Igen, 1969-ben, egy rövidebb látogatásom során, a Szófia utcában. Még menyasszonyi ruhát se hoztam magammal, mert nem voltam benne biztos, Dalos nem gondolja-e meg magát. Utána még vissza kellett mennem a Szovjetunióba, a hivatalos engedélyeket beszerezni: ez az ügyintézés több mint egy évig eltartott. 1970 január végétől kezdődött csak el az én magyarországi életem.
— Akkoriban írtál már?
— Mindig is íróember voltam. De kezdetben még nem tudatosan. Tulajdonképpen kétszer kezdtem el írni. Amikor ide jöttem, még nem tudtam magyarul. Amikor munkába álltam 1971-ben, akkor a magyar szókincsem körülbelül 50 szóból állhatott.
— Milyen munkát vállaltál?
— Titkárnőként kezdtem a KFKI-ban; aztán a Szerzői Jogvédő Hivatalban dolgoztam referensként (ahonnan aztán el kellett mennem – mint tudjuk: „történelmi okokból”). Később átvett engem a Kossuth Könyvkiadó: ott elég sokáig dolgoztam, de aztán megint jöttek azok a „történelmi okok”...
— Mit követtél el? Aláírtál?
— Én nem, de a férjem igen csak...
— Miatta vesztetted el nagy gyakorisággal az állásaidat?
— ‘75-ben a Szerzői Jogvédőből Hivatalból tulajdonképpen nem is őmiatta, hanem Haraszti Miklós könyve miatt rúgtak ki. Akkoriban jelent meg a Darabbér. Ha egyszer nekem ilyen barátaim voltak, akkor muszáj volt kirúgniuk.
— Te magad is aktívan részt vettél az ellenzékben, vagy csak a férjed miatt raktak ki sorra a munkahelyeidről?
— Nem mondhatnám, hogy nagyon aktívan tevékenykedtem. A helyzetem sajátos volt: én mégiscsak a „szovjet elvtársnő” voltam. Ez a szerepkör végeredményben bizonyos védettséget is biztosított számomra. A magyar BM nem tudott hozzám nyúlni, elvégre szovjet állampolgárként éltem itt. Ahhoz, hogy engem itt letartóztassanak, a szovjet kollégáiktól kellett volna engedélyt kérniük, ez meg túl nagy felhajtással járt volna. A botrányra meg kinek van szüksége? Botrány persze azért akadt. Amikor például a férjem és Haraszti Miki éhségsztrájkba kezdett, közbe kellett avatkoznia a szovjet követségnek.
— Hogyhogy?
— A magyar elvtársak ugyanis felhívták a szovjet elvtársakat, és bepanaszoltak engem, hogy szovjet állampolgár létemre Lukács Györgynél jártam. Ez elég nagy bűnnek számított 1971-ben. A látogatásom hatásáról különböző legendák terjedtek el: például egy olyan is, hogy utána Lukács állítólag elment Kádárhoz, és kérte, hogy bánjanak másképp ezekkel a fiatal értelmiségiekkel, és segítsen megoldani a jelenlegi konfliktust. Kádár elvtárs meg erre kitessékelte Lukácsot a dolgozószobájából. Pár évvel később azonban már máshogy kezelték ezeket az államellenes összeesküvéseket (ez volt ugyanis a hivatalos elnevezés). Akkor aztán behívattak engem a követségre, és elbeszélgettek velem. Mondtam ott én is sok mindent – többek között azt is, hogy egyszerűen nem kapok állást. Amikor munkára jelentkeztem, mindenhol el vannak tőlem ragadtatva, aztán két nappal később jön egy telefon, hogy sajnos már betöltötték az állást... Nyilvánvaló volt, hogy a nevem miatt történik folyton ugyanez... Végül a Kossuth Könyvkiadóban kihúztam egészen a rendszerváltásig: ott beszerzéssel és szerződéskötésekkel foglalkoztam. Amikor jött a rendszerváltás, persze megint a „történelmi okok” miatt kerültem az utcára: az elnyert „szabadságban” nem volt szükség többé a „szovjet elvtársakra”. Jelenleg a Friedrich Ebert Alapítványnál dolgozom, tudományos munkatársként; emellett női civil szervezetek működését segítem.
— Beszélgessünk most a „másik én”-edről, a költőről! Hogy kezdtél verseket írni?
— Ahogyan mondtam már, a nyelvtudásom erősen korlátozott – noha fordítottam már verseket magyarról oroszra. Hogy mi késztett mégis versírásra? Hát a némaságom. A vers nagyszerű lehetőség volt arra, hogy ne maradjon bennem a némaságomból adódó feszültség. Muszáj volt megfogalmaznom, hogy mi is történik velem és bennem. Meg kellett fogalmaznom a viszonyomat a világhoz, Magyarországhoz – és mindenhez, ami körülvesz.
— Milyen viszony fűz a zsidósághoz? Elvégre zsidó környezetben is élsz itt...
— Bonyolult. Először a zsidóság idegen volt számomra. Jobban mondva: eleinte vak és süket voltam rá. De igazából mégis természetes volt nekem ez az egész: ha egyszer férjhez mentem a Daloshoz, akkor az az egész kultúra, ami hozzá tartozik, az enyém is lett. Soha nem is volt ez kérdéses számomra. Talán azért, mert nagyon erős volt az én világom is. Később persze már sokat kellett ezen is töprengenem. Főleg, miután megszületett a lányunk. Kiderült, hogy se nagymamája, se nagynénje, se nagybátyja, se unokatestvérei nincsenek. Valahogyan fel kell ezt dolgozni: hát hol vannak? És egyáltalán: mi történt velük. Nagyon sokat kellett böngészni, olvasgatni, nézegetni Dalos családi hagyatékát. Először megütköztem rajta, hogy én egy számomra tökéletesen ismeretlen – ha nem idegen – kultúrával állok szemben! A körülmetélés ugyanakkor elkápráztatott a szépségével is, ha illik egyáltalán egy feleségnek ilyet mondania. Dalos könyveit olvasva ráébredtem, hogy nemcsak a férjemmel élek együtt, hanem egy olyan többezer éves kultúrával és hagyománnyal is; amely beleivódott a zsidókba. Ezt az örökséget nem lehet csak úgy kidobni az ablakon, elfelejteni, majd kijelenteni, hogy nekem már nincsen semmi közöm hozzá... Éppen ezért én nem hiszek az asszimilációban – nemcsak a zsidókra vonatkozóan, hanem bármilyen kisebbségről legyen is szó. Meggyőződésem, hogy asszimilálódni képtelenség, csupán integrálódni lehet.
— Hogyan kezdtél el írni? Hogyan alakult ki ez a rimmás-haikus, rövid forma, amelyik annyira megfogott engem, és mint tudjuk, Kurtágot is?
— Eleinte én is, mint mindenki, csak nagyon-nagyon hosszút tudtam írni. (nevet) De nagyon elégedetlen voltam magammal: minél hosszabb lett az írásom, annál „hígabbnak”, érdektelenebbnek éreztem. Ez az egyik oka a szövegeim megrövidülésének. A másik ok az élettapasztalatom: ezek az élmények inkább csak villanások. Ez nem jelenti azt, hogy csupán egy pillanatnyi életük lenne, hogy csak egyetlen pillanatra érdekesek, nem! Régi, kedvenc formám volt a haiku – ugyanakkor oroszul nagyon nehéz haikuban írni, mert a szavak hosszúsága, és az eltérő hangsúly eltolódáshoz vezet. Ezért aztán vannak tökéletes, „igazi” haiku verseim, de akadnak ál-haikuk is. De nehogy azt gondold, hogy én csak kétsorosakat tudok írni!
— A megjelent köteted kétnyelvű. Oroszul írtad eredetileg ezeket a verseket vagy magyarul?
— Oroszul. Egyeseket közülük én magam fordítottam később magyarra, másokat a férjem. Többet olyan jeles költők, mint Tandori Dezső vagy Veress Miklós. De fontosnak tartottam, hogy a kötetem kétnyelvű legyen. Olyan olvasók is szeretik az eredeti szövegeket nézegetni, ízlelgetni, akik nem is tudnak (igazán) oroszul.
— Mit jelent számodra a „női mivoltod?” Miben másmilyen szerinted egy nő?
— Kezdeném azzal, hogy én férfi soha nem akartam volna lenni, eszembe se jutott ilyesmi. Az emberekhez való viszonyom abszolút nőnemű! Hogy mindez mit jelent? Először is: örülök neki, hogy úgy nézek ki, ahogy. Fantasztikusnak tartom, hogy természet adta lehetőségem gyereket szülni: számomra a szülés életem legcsodálatosabb pillanata volt. Erről az élményről nem tudtam verset írni, és beszélni se szoktam túl gyakran róla: szülés közben átéreztem a világ tagolódását, és én abszolút a kozmoszban éreztem magamat. Érdekes módon kevesen beszélnek a nők közül erről a katartikus érzésről... Úgy érzem, minden nőnek jár ez az érzés, nemcsak én kaptam ajándékba...
A gondolkodásomra is büszke vagyok, és nem hiszem azt, hogy a nők eleve másképp gondolkodnának, hiszen ugyanazokat a könyveket olvastuk, ugyanazokból szereztünk tudást. A módszer is ugyanaz, amivel ezt a tudást magamban feldolgoztam. Ami ugyanakkor kicsit más a férfiak gondolkodásához képest, az az, hogy mi nők nemcsak a nagy struktúrákra, a nagy mozgásokra figyelünk, hanem minden másra is, ami ezek mellett és mögött van. Az utóbbi időben, ahogy a történettudományi szakirodalmat figyelem, azt veszem észre, mintha az új történelmi narratívák is egyre inkább női szemmel láttatnák a világot.
Ha végiggondolom az életemet, a munkámat, az olvasmányaimat, és mindazt, ami velem folyamatosan történik, akkor egy olyan életet látok magam előtt, amely ha nem is mindig harmonikus, de feltétlenül, és elfogadottan női lét.— Hogy bukkant rá Kurtág György a verseidre?
— A Hungarotonnak sok lemezborítót fordítottam a 70-es években, ‘75-ben Kurtág egész lemezét is, a Bornemissza mondásait. El voltam ragadtatva a szövegtől! Kurtág Gyuri viszont nagyon kellemetlen alkotótárs volt: mindenbe belekötött! Végül elegem lett, és azt mondtam neki: te csak ne oktass ki engem a szavak hangzásáról, elvégre én is írok, pontosan érzem a súlyukat... Felcsillant erre a Gyuri szeme, és azonnal el akarta olvasni a verseimet. Odaadtam neki a kéziratot, de hát az egész oroszul volt, akkor még nem fordítottuk le a verseimet magyarra. Elvitte azért magával a paksamétát, és egyszer csak hallom, hogy Gyuri oroszul tanul... Meg is tanult.
— A te verseid kedvéért megtanult oroszul???
— Nemcsak az én verseim kedvéért. Meg akarta zenésíteni őket, és a zene kedvéért tudnia kellett, mi hogyan hangzik... Gyuri fantasztikus ember! A vele való találkozás életem alapélménye. A munkakapcsolatunk is nagyon fontos volt nekem, de aligha találkoztam életemben még egy olyan emberrel, akinek a személyisége ennyire lenyugöző lett volna. Fantasztikus dolgokat tud belőlem is kihozni, olyasmit, ami örökre bennem rekedt volna, ha ő nem tartja fontosnak előbányászni. Ma már nem dolgozunk együtt, de mindez, amit neki köszönhetek, megmaradt nekem. Ez egyfajta Pygmalyon-történetnek is felfogható... Nemcsak létrehozott valamit, de még életet is lehelt bele. Gyurit mostanában másfele vezeti az útja, de biztos vagyok benne, hogy még találkozunk.
— Kihez tartoznak ma inkább ezek a megzenésített, és a zene nyelvén nemzetközivé vált versek? Hozzád vagy Kurtághoz?
— A zene lehetőségei sokkal nagyobbak, mint a versé, ráadásul a Kurtág-zene fantasztikus! Különös érzés, hogy számomra idegen énekesnők interpretálják azt a verset, amit én valaha megírtam, és Gyuri megzenésített. Ez már egy önálló produkció. Néha, amikor bekapcsolom a rádiót, és éppen valamelyik megzenésített versemet adják a világ egy távoli koncertpódiumáról, már-már nem is hiszem el, hogy közöm van hozzá. Egyszer beszélgettünk erről Kurtággal is: fura dolog ez, hogy én megírtam a magamét, ő is megírta a magáét, most meg a mű, egészen függetlenül tőlünk, éli a maga életét, szerteszét a világban. Ezek már nem az én verseim, ez már nem én vagyok...
