« http://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja

Utassy József haiku fordításai

 

Utassy József (1941-2010)
haikui
Tüzek tüze, Littera Nova Kiadó, Budapest, 2001

NÉGY HAIKU

Tombol a tavasz.
Ám a magvak szivében
irdatlan csönd van.

Parazsadat, nyár,
zápor sistergeti.
Füstöl a határ.

Látod, szememben
barna bánat bandukol.
Ôsz van, szerelmem.

Álmunkban olykor
beszélgetnek a hamvas fák.
Hozzád: Szabadság!

 

IMMÁRON ÖTVEN

Immáron ötven
esztendő szakadéka
tátong mögöttem.

De hol a palló,
az az egyszál, amin én
idáig jöttem?!

Ing-leng törötten.
Valóságos csoda, hogy
embert nem öltem!

Csak jöttem, jöttem,
ballagtam sarki fényben,
caplattam ködben,

s nem könyörögtem
soha senki fiának,
nem könyörögtem – – –

Állok itt gyöngyben.
Ajkamon csönd lakatja.
Törd fel, Szerelem, törd fel!

 

MÁJUS

Meggyfavirágok!
Nálatok fehérebben
íme, itt állok.

Hull a hajamra,
szakad a szirom-zápor,
meg a virágpor.

Honnan e bánat?
Torkolattüze villog
a tulipánnak.

Május. Orgonák
mélylila illata leng,
liliom mereng.

Immáron ötven
esztendő van mögöttem,
immáron ötven.

Láttam, s ez rávall:
láttam az Ararátot
örök havával.

S íme: december
a három fagyosszenttel
gyilkolja kertem.

Sír a barackfa,
zokog a vén diófa:
csönd hull majd róla.

Állatok alattuk
fejem lehajtva mélyen,
s faggatom, kérdem:

miért, miért törsz
az ártatlanokra, Tél,
miért, miért ölsz?!?

 

TÉLÉJSZAKAI SÉTA

A téli éjben
süt a hideg a falból.
Nincs menedékhely.

Igazolhatják.
Bunda zaciba téve.
Vacog szegényke.

Nézd azt az embert!
Álma fűti a vagont.
Arca csupa gond.

Ó, pályaudvar!
Óvd a hidegtől, védd meg
minden szegényed!

Mert itt az időt
ím, egy féllábú férfi
mankója méri.

S a váróterem
homályából panaszlón
fölsír egy asszony.

 

PILLANATKÉPEK

Zúdul a hólé.
Riadalom a völgyben.
Kerteket önt el.

Bozsog a pázsit.
Kökörcsint méh csókolgat,
kisliba ásít.

A rét csöndjére
kiteregetett vásznak
szinte szikráznak.

Kakas meg sas küzd.
Szalad, kiált a gazda:
"Üssed a gazt, üsd!"

Fogtam egy gyíkot,
de nem vittem messzire.
Úgy vert a szíve.

Zengj, békakoncert!
Vidítson szimfóniád:
bánat öl, gond ver.

Harmat a bokrot,
füvet és fát megeste.
Altass el este.

 

KIKELETI HAIKUK

Barackfavirág.
Hova, hé? – Bandukolok
a tavasz iránt.

Cseresznyevirág.
Nézd elborult elmémet!
Csillapítsd le. Fáj.

Almafavirág.
Szórd fejemre szirmodat:
gyász lepi be, gyász.

Cigánymeggyvirág.
Cigány vagyok magam is,
cigány, de cigány!

Szilvafavirág.
Uszul rád ezer hernyó,
száz cserebogár.

Körtefavirág.
Istenem, milyen csúf kis
törpe a világ!

 

ÖT HAIKU

Hogy van-e Isten?
Töprenghetsz rajta, elmém,
bolondulásig!

*

Hányszor de hányszor
nekivágnék az útnak!
Elém állsz holtan.

*

Fényes fák alatt
rigófütty bandukoltat.
Csurig a szívem!

*

Leszentül a nap.
Ezer csillag vigyáz rám.
Tollamért nyúlok.

*

Arcom falfehér,
remeg a kezem, lábam.
Megestvéledtem.

 


Havak hatalma

Ragyog a dombhát.
De jobban ragyog nála
tizenhárom srác!

Lobog kabátunk,
sálunk a suhogó szél:
sítalpon szállunk.

Anyóka, amíg
te az időt csepülöd:
ródlin repülök!

Szomjasan, éhen
korcsolyázok egész nap
a jeges réten.

Még ilyen viccet!
Nem bírom elengedni
a rézkilincset.

Sírok, didergek:
kezem a kályha fölött
lassan kienged.

Anyám nevetve
paprikás forralt borral
kínálgat egyre.

Estére megnő
az eresz jégszakálla.
Peng éjszakámba.

Havak tonnái
nyögetik a gyümölcsöst.
Fújj, szél, süvöltözz!

Álmunkban olykor
beszélnek a havas fák.
Hozzád: Szabadság!

 

Egyedül

Házacska, hóval.
Vacog a téli égbolt,
nagy telehold van.

Egyedül vagyok.
Nézek a vidám tűzbe.
Nagy szemem ragyog.

A Nemzeti dalt
zengem kifulladásig.
Kiscicám ásít.

A suszterájban
öregek bólogatnak:
itt kupleráj van.

Anyukám elment
nagymamámékhoz fonni,
meg panaszkodni.

Ha engem itthagy,
hazavezeti talán
egy fényes csillag!

Lángok lobogó
árnya táncol a falon.
Félek, de nagyon.

Odakint hó, jég.
Szívem fölött kiscicám
dorombol. Jó éjt.

 

Tombol a tavasz

Szélben és fényben
tenger hóvirág tüntet
az erdőszélen.

Nyit a tőzike.
Meg-megszagolja szirmát:
szarvas, őzike.

Füzek, fényesek,
szeleburdiak, barnák
ontják a barkát.

Tán el se hinnéd:
megfutamították a
telet a cinkék!

Hólé szivárog.
Hódítják a füvek az
egész világot.

Árad a Tarna.
Gallyat sodor, feketét.
Gyors vize barna.

Vén cinkos a Nap.
Kirajzanak a fénye
férgek, bogarak.

Csupa gólyahír,
csupa kökörcsin a rét:
némát szóra bír!

Szántanak, vetnek.
Kankalin-koszorút kap,
Krisztus, kereszted.

Dongók, ődöngők
dörmögnek a virágnak
tavaszköszöntőt.

Méhkas a meggyes.
Nem figyel a kisdiák:
egyest kap, egyest.

De gyűjti pénzét,
s a moziba beváltja:
Király Irénkét!

Tombol a tavasz.
Ám a magvak szívében
irdatlan csönd van.

 

Ragadozó

Karvaly karma közt,
jegenyék magasán túl:
csipog egy csibe.

 

Rezseg a levegő

Zúg a cséplőgép
Okádja a szalmát és
falja a kévét.

Kazal tetején
hancúrozgatunk hárman.
Nagy, szőke nyár van.

Combja kivillan,
hajlong a kévevágó
asszony bugyitlan.

És mi hasalunk,
lesünk, micskézünk hosszan
a forró porban.

Majd elinalunk.
Lopott dinnyénkről hallgat
zölden a parlag.

Gubacs pipából
szívjuk a bablevelet:
vad gyerekek.

S ahogy alkonyul:
ki-ki libáival a
mezőre vonul.

Pacsirták zengve
dicsérik, hisz olyan szép
a naplemente.

Egy egérlyuknál
pamutpuha macska ül:
les, fülel, úgy vár.

S messzire hangzó,
érces hangjával haza-
hív a harangszó.

 

Akácos

Áll a levegő.
De leng, leng, lengedez a
boszorkánylevél.

 

Patakparton

A Tarna-patak
homokja süt, szikrázik,
perzseli a nap.

Idejár úszni
öt-hat fiúcska. Cingár
nyakukban csúzli.

Kézzel halásznak.
Aztán sütkéreznek, mint
réten a vásznak.

Arrább egy csokor
lány fürdik. Nagy szemektől
izzik a bokor.

Most aztán van ok:
meresztgetik a fütyköst.
Kié a nagyobb?

Sütik a krumplit.
Majd hajbakapnak. Karcsi
gyepálja Gusztit.

Valaki kiált.
Csönd lesz, nagy csönd. Elszívják
a békepipát.

A patakparton
öt-hat fiúcskát mindig
ott lel az alkony.

 

Őszök húrjaira

Az iskolába
ballag három fiúcska.
Mind csupa táska.

Szél hátán fölszáll,
és leng lassan, ezüstlőn,
len az ökörnyál.

Az őszi tarlón,
hosszán a dűlőútnak,
levél barangol.

Ördögszekeret
kerget a puli, prüszköl
a dértől, füsttől.

Már hazagondol
a juhász: hömpölyög a
nyáj az akolból.

A jegenyéket
varjúcsapat szállja meg.
Oda az ének

Hullnak a lombok,
hullnak, emberek halnak.
Ősz, ravatalszag.

 

Boszorkány

Már annyi asszonyt
megnyomtál! Hadd nyomjalak
meg most én téged!

 

Kocsma

Dehogyis dűlsz te
össze! Faladnak dőlve
támaszt két részeg.

 

Vadonatódon

Veri hitvesét.
Pedig az asszonykának
kéne ütnie.

 

Magány

Kicsi ház, pöttöm.
Kapujában vár, vigyáz:
anyám örökkön.

 

10 haiku

Hitető égbolt!
Várok alattad árván.
És nincs szivárvány

Romokban hittem.
Hallom, ahogy bordámat
döngeti szívem.

Leszentül a Nap.
Nyelem ostyáján nyögve.
Barbár pillanat.

Miért, miért is,
hogy a telehold helyén
koponya fénylik?!

Kicsi az ember.
De bánatában vele
zokog a tenger.

Szemed hajói
megrakva sóval, éggel:
ne süllyeszd még el.

Rémült vagy, riadt.
Suhogj hát haza, te! Vár
asszonyod, fiad.

Villogó álom
verejtékeztet. Látom:
irtják családom.

Amerre nézek:
fegyver, fegyver és fegyver.
Megölnek egyszer!

Valami kéne.
Szellem szigora, fénye.
Hogy lenne vége!

 

Cezaroşescu

Vezír, te vak vagy?!
Mintha vakon hinnél a
hazudós tapsnak?

Számít is neked,
ha csontok csöndjét dúrják
a bulldózerek!

Számít is neked,
ha dől a templomtorony,
hol Isten honol!

Számít is neked,
zsarnokok zsarnokának,
ha néped remeg:

mit számít neked!!!
Országod néma nemzet,
hol spicli hemzseg.

De száll, fölfénylik
suhogtában az ének:
hitnek, reménynek.

S vacogsz alatta
őszen, göndören, görbén:
óriás törpém!

 

Gyászéj

Akkora hold van,
recseg-ropog a mennybolt.
Fiam a földben.

 

Évszakok

Almafavirág.
Kukac menyasszonya mind,
bár gyönyörűek.

Tengerlik a rozs.
Hajóért kiált, s jön egy
otromba kombájn.

Forr a bor, ősz van.
Két részeg imbolyog, sír,
nem talál haza.

Ezüst gyümölcsös.
De álomban nyílnak az
almavirágok.

 

Március

Csetteg a rigó,
köszörüli már torkát,
hisz fütyülni jó.

Lány örömű Nap:
tükröd itt minden tócsa,
oly gyönyörű vagy.

Füzek fodrásza,
szél fésüli hajukat
fényesre, lágyra.

Nyesik a sövényt,
metszik a meggyfaágat,
park füve lázad.

Drága kökörcsin:
millió éve te vagy
itt az örök csíny!

Virrasztok veled,
márciusi hold, látod,
én, vén barátod.

Csillag-garázsban
álmodó autók alatt
macskák bagzanak.

Hiába várom:
nagy szemem tábortüzét
nem oltja álom.

Negyvenhét éve,
hogy kijajdult magából
anyám a fényre.

Rügyek sortüze
ragyogta hírül jöttöm:
éljek örökkön.

 

Április

Száműzött színét
világgá kiáltja ím,
az aranyeső.

Vidáman sárgáll,
mert bánata nincs még a
szomorúfűznek.

A háztetőkön
galambok balladáznak:
"Nézz a fejembe!"

Nagy önfeledten
mitugrász verébcsapat
fürdik a porban.

Hirtelen fényes
zápor zúdul nyakunkba,
friss, kikeleti.

Taxi ront bele
a tükrös tócsákba: zsupsz!
Csupa ég lettem.

Nap, sugaradtól
kifeslenek a bimbók,
rügyek repednek.

Evoé, Húsvét!
Krisztus nem, de föltámadt
lelke, a lágy szél.

Rigók, torkosak!
Bezzeg télen nem volt még
egy kukkotok sem.

Zengj csak, Nyitnikék!
Mennyi, de mennyi ajtót,
zárat nyitni kék.

 

Tengerikék

Partodon

Irdatlan tenger!
Partodon picurka pont
a büszke ember.


Öregek

Agg hölgy, vén férfi.
A férj a vénebb vizet,
őt párja nézi.
Nagy idők árja leng el.
Borong értünk a tenger.


Sirályok

Micsoda falat!
Az ember azt hihetné,
torkukon akad.

Micsoda viszály!
Csetepatés családod
ronda raj, sirály.


Temetés a tengerben

Van-e szomorúbb:
hullámokra helyezni
bánat, koszorúd?
A gyász gyertyája ég, ég,
nagy hold hizlalja fényét.


Önarckép

Szorong a tenger.
Magánya mord. Partján: sem
isten, sem ember.

Fekete-tenger!
Szőke boszorkányt bűvölsz
csuromkék szemmel.
De ha nincs kint a parton,
dúlsz-fúlsz, dühöngsz, haragszol.

Egy részeg bolgár
pisál vizedbe s röhög.
Loccs! hanyattlököd.

Nem mondhatnám, hogy
suhan a vízen, siklik
vízibiciklid.

Német turisták
ejtőernyőznek. Bosszant.
Kiköpött desszant.

Várnára három
hadihajó vonszol nagy
estéli homályt.
Éj, holddal jöjj, derűvel!
Szép álom, ne kerülj el.

Ó tenger, tenger!
Sirályhinta hullámod
remegem, rengem.
Partodon zeng az élet!
Boldog vagyok, hogy élek.

Tücskök, ti tücskök,
ti tengerparti tücskök:
hazáig űztök!

Érik a füge.
Legyen hullásom, tenger
csak kettőnk ügye!

Füstöl, ködöt ont,
páráll a rengeteg víz.
Hurrá, jön a komp!

Őrli, csak őrli
partját a tenger, őrli.
S ő: orrát törli.

Tenger, hadd lássam,
hogyan mosod meg lábam,
ágyékom, hátam!
Milyen is, ha elmerül,
s minden sejtem tengerül?

 

Tópart

Lehelet szél fúj,
könnyebbítő szelecske.
Zizeg az este.

 

Nagy éjszaka van

Csillagok, tücskök
Cseppents a tollamra, Hold,
egy csöpp ezüstöt!

 

Ámulat

Farkasszemet néz
a Holddal egy kisfiú.
És pisil, pisil.

 

Augusztus

Hull az éj könnye.
És a csillagi csöndbe
potyog a körte.

 

Darvadozva

Egyedül iszom.
Mennyire más, mennyire
a szüreti bor!

 

Délután

Szobám a csöndé.
Kiabálnak agyamba
gondolataim.

 

Proszit!

Koccintsunk, Tokaj!
Hárslevelűd, furmintod
maga a tökély!

 

Hukk!

Ma sokat ittam.
Fejem körül kerengnek
nézd, a muslicák.

 

Egy fényrészeghez

Újság? Mit mondjak?!
Papíromra pottyant egy
pici drapp lepke.

 

Hogy hogyan élek?

Lustán, akár a
lajhár, és iparkodón,
mint egy hangya.

 

1992

Késik halálom.
Már az ötvenegyedik
lomb zúg a fákon.

 

Seszínű

Nincs semmi kedvem.
Gondolatom is fakó.
Seszínű fújkál.

 

Balett

Almafa lépdel,
balettozik a dombon.
Pörög a fényben.

 

A hőség haikui

Verejték

Kész idegőrlőn
arcomat, homlokomat
percenként törlöm.


Csúcson

Hé, hahó! Vivát!
Fiam, feleségem, ó,
a csúcsról kiált.


Patak

A patakvízben
cigánylányok fürödnek.
És mind mezítelen!


Árkon-bokron

Férfit üldöznek
árkon-bokron keresztül
a lódarazsak.


Bükkszék

Jó, nagyon jó itt!
Só-térképet rajzol ránk
a sikamlós víz.


Aranyhomok

Milyen más alant! -
így a kukák sirálya.
Csupa segg a strand.


Járdán

Szava lágy, taglalt:
"Ne ugrálj, szentem!" És placcs!!
Toccsan a fagylalt.

 

Holdvilágnál

Turkál, szimatol,
röfög a sündisznócska.
Pisszeg egy sikló.

 

Őszi haikuk

Piros gyümölcsös.
Csendes fény, lágy szél, puha.
Hull a mandula.

Lombriadalom.
Megtizedeli a szél
a leveleket.

Avarfüst lombol.
Ím, a fék arcán gúny ül,
ördögi fintor.

Zúdul a dara.
Ezüstöz erdőt, mezőt
a dér, zúzmara.

A fehér csendben
mókusod alatt, fenyves,
ág roppan, reccsen.

Vijjog a vércse.
Csőrén vacog, didereg
egy cinkevércsepp.

És hogy ne alhass,
kereng álmaid fölött
a szirti nagy sas.

 

Téli miniatűrök

A tó zsebtükrén
féllábon állva alszik
gunaram, ludam.

Színezüst plakát:
tündökölteti a Nap
a domb oldalát.

Didereg Isten.
Vacognak a vének is
a tömjénfüstben.

A tisztelendő
fele fej, fele bendő:
csúszkál. Esendő.

Hátrál, fut, rohan,
az óceánba hőköl
a hó boldogan.

A Tarna patak
csupa hólé, csupa gally,
csupa sár, latyak.

Láncon eb ugrál,
nyújtózkodik a macska.
Ragyog február.

Benn tehén méláz,
kívül a jégcsapokat
feji a fény madár.

Siess, kikelet!
Ne ámíts, ne hitegess!
Vérem bizsereg.

 

Földi szivárvány

Zöldveltelini

Iszom és iszom.
Iszkol, inal szívemből
irtózat, iszony.


Sárgarigó

"Kell dió, fiú?!"
Kell az öreg Istennek!
Alig van fogam.


Bíbor október

Piros gyümölcsös.
Csendes fény, lágy szél, puha.
Hull a mandula.


Feketepiac

Dollárt vegyenek!
Ropogósat! - Tudja mit,
uram? Egye meg.


Barna törzsek

Törzsek, ti barnák!
Ki hajt elsőnek lombot?
Aki legbarnább.


Kék sergő

Várj, körhinta-ég!
Lohol, kopóként követ
árnyam, a pribék.


Fehér magány

Magad maradtál,
egyszál magad. Fehérlesz.
Eresz rí érted.

 

Egy kis konyha társassága

Kedd. Éjfél előtt.
Utcalányként kínálja
magát a befőtt.

Mint az elefánt,
a kávéfőző fröcsköl,
gőzt fú, remeg, ráng.

A teáskannán
hatalmas fedő barnáll.
Kész mexikói!

Szódásüvegünk,
ez a pocakos liebling:
kiköpött pingvin.

Összeborított
kocsonyás tányér pulzál,
mint pufók ufók.

Ni, ez a páfrány
szakasztott, mint a polip!
Les, uralkodik

Szemetesvödröm
tátog a hulladékra,
akár a béka.

Éjjeli lámpám
hattyúnyakát fölibém
hajtja. Vigyáz rám.

 

Toronyiránt

Hosszú falu

Ó, hogy elfárad,
mire küszöbünkig ér
a harang szava!


Templomkert

Vasárnaponként
szájtátva itt hallgattam
a férfinépet.


A kis dinnyetolvaj

Nyelvemen ostya.
De bűneim zamatát
érzem a számban.


Pap

Istennel oly jó
malmozni, bigézni! Ám
félek a paptól.


Pápa

Nagy süvegedtől,
mi árnyat von elmédre:
nem látom Istent.


Orgonaszó

És hangról hangra
lépdelek föl, föl: nincslő
trónod elébe.


Kincs

Micsoda kincs is,
ha egyszer majd rádöbbensz,
hogy Isten nincs is!


Utolsó kenet

Menjen a francba!
Hagyjon engemet, atyám,
szépen meghalni.

 

Szülőfalum

Ölelni kéne,
csókolni hosszan téged:
Bükkszenterzsébet!

 

K. B. portréja

Kiskun arc. Konok.
Szítja szemét a távol.
Elidegenül.

 

Fillérfa
Haiku Kiss Annának

Ami van, örök.
Zörög az égigérő
fillérfa. Csörög.

 

Mosolyod iránt
Pannon Tükör, 2006/2. szám, 6. oldal

Földek paplanát
már-már megemelinti
a moccanó mag.

Nézd a kétfejű
és nyolclábú kutyát, hé!
Megjött a tavasz.

Suszterbogarak
sütkéreznek a napon.
Lekapom kalapom.

Cseresznyevirág.
Nekivágtam, neki én
mosolyod iránt!

 

Ősz van szerelmem

hosszán az útnak
lombok tovasárgulnak
bánatnak búnak

meglátszanak már
fákon a madárfészkek
üres mind nézhedd

mondd ördögszekér
hány bukott angyalt fuva-
rozol te ledér.

Száll az ökörnyál
elpattant gordonkahúr
brong vonótlanul

miért nyögsz ezüst húr
kérdezd utassy apót
utazik a pók

lassúdad eső -
ólom egekből hull rád
a szomorúság

látod szememben
barna bánat bandukol
ősz van szerelmem

 

Immár

Megöregedtem.
Nekem immár Isten is
előre köszön.

 

Cseppre csepp

Befelé zokogsz.
Dideregtet a bánat.
Könnycseppkőbarlang.

 

Ősz a pusztán

Száll az ökörnyál -
az ősz gondolatjele
ődöng a pusztán.

 

A remény őrtüze mellől

Úgy páráll a föld,
már-már Isten hiteget.
Áve, Kikelet!

Terített nyár, Te
Piros Negyvenszáz Ulti:
taníts elmúlni!

Fáradt az égbolt.
Vállamon varjú időz.
Ím, megjött az ősz.

Villog a vadon.
Szítsd a remény őrtüzét
vakon, szabadon!

 

Holtodiglan

Talpig fehérben
menyasszony meggyfák állnak
esküre készen.

 

Helyzetkép

Kutyavilág van.
Ám a karaván halad!
Veszett eb kószál.

 

Elköszönő sorok M. G.-től

Átnéztél rajtam,
akár egy szőke szitán,
drága Gusztikám:

mert költő voltam,
nem derék, állhatatos,
hű géplakatos,

miként Te!

 

Fagyűző
Hóvirágbűvölő, Littera Nova Kiadó, 2000, 30. oldal

Csúf tél, ki veled,
vacogtattál eleget!
Szívem didereg

Csúf tél, ki veled,
sír az eresz, pityereg!
Ég, föld kinevet.

Csúf tél, egykomám,
szedd a lábad szaporán!
Úgy-úgy, úgy biz ám.

Dúl-fúl a hideg,
szívem tája bizsereg.
Pajtás, hiszed ezt?!

Csúf tél, ég veled,
sárcipőm is viheted!
Itt a kikelet.

 

Haiku
Forrás, 2006/3 szám, 71. oldal

Fényes fák alatt
rigófütty bandukoltat.
Csurig a szívem!

 

1941. március 23-án született Ózdon, 1969-ben egyike volt a Kilencek nevű költőcsoport alapítóinak. Betegsége 1974 óta akadályozta a munkában, ennek ellenére megkerülhetetlen lírai életművet hozott létre. 2005-től élt a Zala megyei Rédicsen, ahol súlyos betegségéből felépülve még öt éven át alkotott. Ebben az időszakban két önálló kötete jelent meg, Farkasordító és Ezüst rablánc címmel. 69 éves korában, Zalaegerszegen, a pózvai külső kórházban érte a halál 2010. augusztus 27-én.

Munkásságáért 1978-ban József Attila-díjjal, 1989-ben és 1996-ban Déry Tibor-jutalommal, 2001-ben Balassi emlékkarddal és babérkoszorúval, 2008-ban Kossuth-díjjal, tavaly pedig Bethlen Gábor-díjjal ismerték el, utóbbit a Kilencek költői csoport tagjaként. 2001-ben az Év könyve díjat vehette át, 2002-től pedig a Magyar Művészeti Akadémia tagja volt. Kossuth-díját a magyar költészet nyelvi és formai megújításában elért eredményeiért és műveiért vehette át. Akkor az MTI-nek elmondta: költészete lényegének a pontosságot tartja. "A lényeg, hogy lássam, halljam, érezzem, mind az öt érzékszervemmel tapasztaljam és meggyönyörítsem a világot - ezt kell nekem a betűkből megcsinálnom" - fogalmazta meg 2008-ban ars poeticáját a költő.

Főbb művei: Tüzem, lobogóm! (1969), Csillagok árvája (1977), Mézgarázdák (1980), Pokolból jövet (1981), Áve, Éva! (1981), Júdás idő (1984), Ragadozó Föld (1987), Irdatlan ég alatt (1988), Hungária Kávéház? Kávéház Hungária! (1988), Hóemberség (1989), Keserves (1991), Rezeda-álom (1991), Hol ifjúságom tűnt el (1992), Fény a bilincsen (1994), Szamárcsillag (1994), Kálvária-ének (1995), Földi szivárvány (1996), Havak hatalma (1996), Szép napkeltő holnap (1999), Hóvirágbűvölő (2000), Isten faggatása (2000), Furcsa világ (társszerző, 2000), Tüzek tüze (2001), Válogatott versek (2006), Farkasordító (2006), Ezüst rablánc (2010).