« http://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja

Jávorka Ágnes haiku fordítása

 

Jávorka Ágnes (1967-)
haikui


Világos éjre
vágyak fénytelensége
sötét nappal vár.

Rád gondolok most
hajlik a búza szára
csak lelkem fáradt.

Mindenekfelett
nézek fel, s kérdem miért
nem értek semmit.

Napomnak vége
békés nyugalom magam
takarózom be.

Komor koromba
bekopogott egy ifjú
múltidéző szó.

Pillangóálmok
magunkból nem sírunk fel
nyugalmas éjjel.

Elfojtott sírás
kihűlt testem elvágyik.
A tükör nevet.

Szemem csukódik
közel a hajnali fény
Nem látok reményt.

Ki álmot lát
könnyedén szelet kerget
kicsiny vitorlás.

Magányom méla
borús reggelein
a nap se segít.

Nyálkás vízű tó
harmatos hamvadása
vége a táncnak.

Tikkasztó nyári
hervadás borul lelkem
múltmosolyára.

Parazsat őrzök
régvolt buja táncokat
tépném láncomat.

Akár az idő
oly változók a színek
festik múltamat.

Gondolat remeg
széttört a görbe tükör
lehajtom fejem.

Rozsdás zár kattan
ablakot ver az eső
csak én és az ősz.

Magasba vágyó
szürke vágy villan tova
mozdulatlan szép.

Vihar vonult át
tegnapomon, de nézd, már
felszáradt a föld.

Ruhám köröttünk
álmom ölelem benned.
Holnapra feledsz.

Sír a szél is, mely
az ablakréseken át
szökött szobámba.

Hajnalom újra
eljön, virágot nem hoz.
Magamba nyílok.

Liliomba hull
könnyem szelíd éjszakán.
Mintha itt lennél.

Könnyelmű szavak.
Vágyváram ködben épült.
S oly hosszú az út...

A nap ontja már
sugarait, hevesen
lüktet a testem.

Sárgából vörös.
A magány éjjele jön.
Újra várok rád.

Rügyfakadó nap.
Már nem látom. Csak sóhaj.
Elmúlt válaszok.

Szemed nem látom
csak a sötétség sóhajt.
Tóba fúl a vágy.

Simogató szó.
Újra gyermekek lettünk.
Mesés játékok.

Leülök ajtóm
elé, s várom a jövőt.
Lassul az idő.

Nincs már idő itt.
A szél elfújta nevem.
Ki keresi meg?

Réten suhanó
széljátéka a ködnek.
Emléked nézem.

Rámnéz egy kérdés
meg nem váltó szó felel.
Lehajtom fejem.

Kopott koporsó.
Lefújom róla a port.
Kinek a neve?

Nem bánom vihar.
Üvölts, borzold a hajam.
Bennem él a nap.

Átsüt a nap a
fák lombjain, nem kérdez:
nyáréj, hol ébredsz?

Időtlen várom
Arcod homályba veszik
Mégis mosolygok

Esőcsepp őrzi
arcod s arcom játékát.
Télidő közelg.

Sárral kenlek be,
hogyne ismerjelek fel.
Messze ébredek.

Bor és feledés,
hát elfordítom arcom.
Mit várhatnék mást.