« http://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja

 

Riersch Zoltán (1948-)
haikui
Kéziratként a szerzőtől


Ünnepi haikuk - máshogyan

Szomjasan

1.

Tintás haiku:
A borvirág kinyílt az orron,
a piás a csaposért kiált.


2.

Konyakos haiku:
A szomjas torkon lefutó
három korty csöndje.

 

Nihil óda

Egy beteg emberszabású
röhögve böfög: szól
az "örömóda".

Bélsarában lelte hitét,
első nászának gyümölcse
szippantót vezet.

 

Epilógus

Emeletes ház, torz a pince.
Egy újgazdag keleti skót
dzsogingban való-világol.

A polcon Révai mellett,
fáradt műfallosz a dísz,
s a plazmaképen Ágica és Leó vigyorog.

A genezis kifosztott lényege
egy eltévedt ondócsepp:
az élet önmagán derül.

 

Kényszerkorunk

Arctalanul, vagy álarcban:
Kényszerít korunk: reggel, délben.
Este az én, szakadék szélén, vagy benne.

Téboly, vagy tévedés köbön, - Ön;
bár fals tudata nem tudja:
Haja a fején, ettől is fehér.

 

Pillanat(ok)

A mi (mi)csodánk franciaágyában
a múló percek ölelése trendi,
és a hány a Társ:

Boldogságtudatunk gyökértelen,
homokos, leszbikus, görcsfa;
petefészek és prosztatagyulladás:

Színes, de feketeárnyú szerepet játszik
a kezdet és vég, s hogy ez nem elég,
nem tudja, aki nem is akar látni…

 

Most, és majd

Most a semmi a valami.
Majd valamikor a halál
lemossa nyálát Egódnak.

A teremtés újszázadi hétfőjén
vasárnapos a gondolat, és a tett:
ludensi lustaság, utcakéj: alvilágduett.

Most a te is én, s az én, henyél;
meg - lop, csal, árokpolitizál:
újgazdag hülyéket az isten sem kritizál.

 

Jobbról és balról

Faragott szobor vagy, vérszínű,
s közönyfehér, - arcod a vodkától lila:
Csak iszol, iszol, - de nem is érdekel a pia.

Sárga lombok között epigonparódia:
Meditál és agitál az átmosott tudat;
jobbról és balról is ér a kétszínű bódulat.

 

Fuldokolva

Tüdőmben lerakódott
nikotin köszön:
a füsttől kába vérnek:

Feketén vörös színe:
ózonhiánya van
szegénynek.

 

A test ünnepi zörejben

Csendben tengett - lengett.
Valaki mindig etetni akarta.
Ettől a hasa állandóan korgott.

Csendes éj, Zöld fenyő, Merry Christmas!
A piac árkádja alatt hajléktalan virraszt.
A karácsonyi zajban, nem kapott - inni.

Egy derék veréb ül a vállán, de teste mozdulatlan.
Megfagyott, vagy amúgy is vége lett volna:
Az ünnepi zörej is jeges, ruhája alá hatolna.

 

A ma genezise

Vak a hit, üvegajtó az alvilágba.
A lehet, nem lehet, nem nyúlik a múlt a mába.
Nincs is hited - a te múltad tanúi kimúltak.

Milliárd szóvá robbantak szerte - szét,
s a szétszórt szavak csak múló szeszélyek: Ma:
Gép-Ádámok, utcasarki Évák a jövőről beszélnek.

Beks' a József, s a szűz, Viktória:
A kisded rókaarcú viaszparódia: Genezis, kőtáblák,
Mózes, karácsony, Jézus, - idejétmúlt, mint a klérus.

 

Fafülű (dirr) Dur és (karmol) Moll

Mit nekem Bach, Bartók, Kodály!
Lajcsi, Pandora, Ganxta Z. a király!
A tömeg dirrdurrban, karmolva kiabál!

Csíkos a gatya, vastag a ceruza,
Megasztár Uhrin Benedek, a mester; jó figura:
Beethoven örül süketségének.

Befejezetlen a kilencedik!
Ki is a szerző? - hetvenkedik Ágica,
Szerinte Villon, a futballista sztár.

S hogy Vörösmarty Mihály zeneszerző,
evidencia - egyeseknek,
nem is alapvető - hiány!

Ily dúr-ban - moll-ban araszolva
lassan bandukol a csorda:
Úticélja Európa…

 

Téli haiku

Természet Úr nagyon fázik.
Kényszerzubbonyban - hétlakat alatt
őrzi melegét, s a tavalyi nyarat.

Pupillám szembeköpte a tél.
Orrom pöfög, mint a négyhuszonnégyes.
Csak a pohár forralt-borom, ami édes.

Ágak között fagyos a veréb.
Rumot inna - egy kis igénnyel.
Zárva a kocsma, nincs is ínyére.

Mint a kutya a koncért,
szűköl tavasz után, ki fázik:
De a meleg szoba is beázik.

 

Csakazértis

Köptem egy nagyot.
Pofára estem - rajta.
Én marha - köpök rá.

Nem hiszem, s ha
mégis - az úgy sem igaz!
Én vagyok az antivigasz!

 

Szex hidegben

Keresztre feszítve a szürkületben
árva a csók, s aki csókra vágyik.
A nászágyban a bolha is fázik.

 

Pandora balladája - böjti szélben
(Áginak, egy kanizsai hajléktalannak)

A böjti szél kínjában szellent.
Kinek kutyája nincsen, ki sem zavarja.
Messze még a farsang farka.

Pandora a hajléktalan,
saját szeme elől is el - eltűnik.
Árkád alatt borban fürdik.

Jég és hideg a keresztje,
reggel - délben - késő este
kosztól meleg csak a teste.

Ez a világ - való világ,
mit neki a mínusz harminc,
szájon csókolja a piát.

Újesztendő, rendszerváltás,
nincsen panasz, nincs kiáltás:
Csak a szomszéd részeg röhög.

 

Hit-haiku

Nem dob a perselybe gombot,
a faragott szobrokat sem imádja,
ki az istentől is (vajh' miért?) árva.

Kinek nincsen hite,
ki az édeni pár ükunokája:
Annak kormos az úrvacsorája.

Fel- s leszáll a veres égen,
az alvilági démon, a patás Mihály:
Lelke rajta, kinek ő a komája.

Hit, erkölcs, szeretet,
hmm… mit nekem, egyre megy.
Könnyeznek a fellegek.

Hallgat a ma és a tegnap:
Ma az boldog, ki boldogtalan.
Vajon az Úr-Jézus is hontalan?

 

A magányos költő

Te csak ülsz a tejfehér ködben:
Milyen fehér a reggel, milyen boldogtalan!
Mint a szó nélküli havas papír.

Csak a toll csikorog kínjában:
Mit le sem írsz, az szóra sem bírja,
kit amúgy - megszólítana az üzenet.

Papírod melletted a földön.
Mint egy eldobott cigarettavég - füstölög.
Elhagyott a múzsád a szeretett, a dög!

Látni vágyva a hajnal csodáját,
egy pohár borral a kezedben
csak ülsz és vársz a tejfehér ködben:

Isten, s a kósza szél, ki tudja miért
morbid magányodon megdöbben!
A serkenő reggel is elpirul zavarában…

 

Majd hatvan év mit ér?
(Erdős Attilának)

Majd hatvan év mit ér,
ha odvas a seb, ha már sánta a láb,
homályos a szem, s remeg a kéz?

Majd hatvan év mit ér,
ha már hátrafelé folyik a vér, ha már
nem ölt testet a képzelet?

Ha már csak képzeleg az érzék,
ha már csak egy korty vízre szomjas
a nikotintól cserepes száj?

Ha már csak a csekkönyv az érték,
és a legszebb dologhoz Viagra kell;
ha a múló ifjúság útra kel?

Ha már az itt fáj - ott fáj
tölti ki a máskor átvágtatott
szerelmes éjszakát?

Hej! Az angyalát! Jaj de fáj!
Hol a gyógyszerem, meg a vizes pohár?
Mocskos a sors, hűtlen és csapodár!

 

Magyar utca sarkán
(Intelem-haiku)


Te, fitymálva bőröm keménységét,
jársz s kélsz az utca túloldalán:
Nagyot röhögve a prostik utcadalán.

A Magyar utca sarkán,
egy yard kínjában nagyokat nyögött
ott, hátul a telefonfülke mögött:

Ki tudja miből lesz az élet!
A Trabantos meg az élményt adó ribi
húsz rongyért csonkig égnek.

Kovács néni a háztulajdonos,
vagy madám, (trendi gardedám),
felügyeli a nászt, - s a pénztárcám…

 

Odakinn csend van

Odakinn csend van,
már Isten sem szól hozzád,
a nagy - senkihez.

Ott belül zaj van,
nehogy meghalljuk a csend
néma üzenetét.

Mit tudni akarnál,
már nehéz szóra bírni;
néma a nyelve.

Baj van az agyban
az életrecsegéstől:
alszik az elme.

Épül a máglya,
szürke lángja a pokol:
csontból a lelke.

Hej mi lehetne
ki - Isten teremtette:
röhög a Sátán!

Odakinn csend van.
Csak a csontok recsegnek:
üzenet a mának…

 

Gyűlölni mindent
(Leó! Istenünk!)

Gyűlölni mindent,
a felhőt s az Istent:
Édes - keserű.

Téveszt a végzet,
múló a tökéletes:
Arca holt-fehér.

Beteg az álom,
kékszeme alatt foltok:
Orrba csapott lét.

Szürkén örvénylik,
ordít a zsiger tudat:
Hogy fáj, mit nekünk.

Elmúlás. - Jár, kel,
fel s alá: Maga alá
piszkít a végzet.

Úszik az árban,
a sors új mocsarában:
Élete; m-esés…

Föld, víz, levegő,
lebegés - kéjes
a gravitáció…

Gyűlölni mindent,
szivárványt, öreg istent,
irtani - álmot.

Arcunk fehér,
már sírkőből lábunk:
Ez a világunk!

Nincs is hiányunk:
Új plazmamonitoron
látjuk a trendit.

Hogy e tudat
ferdít, már mit nekünk:
Leó! Istenünk!

 

Hátulról nézem
(hat éve özvegyen)

A szomszéd asszony
kancsalsága is csodás:
Hátulról nézem.

Őt folyton marják
a tőle "habos" marhák:
Látják az arcát.

Az én nagy vétkem:
Szemem periférikus,
de tükre repedt.

Óh! Micsoda -nő!
Egy szűkre szabott csoda!
Álmom - ostoba!

Lát - de nem hall!
Kérdez, de szája néma!
Csal retinája.

Hat év hiánya, -
néma nász a sötéttel:
Morbid kéj az éj.

S utána - reggel
az özvegy, ki még férfi,
a semmit - érzi…

A szomszéd asszony,
bár mosolya kancsal;
öleli, - már "habos":

Hat év ridegség,
hat év mély cölibátus
szú-szuszogásban:

Prosztata - lázban
test és a lélek, - félek:
Mert újra - élek!…

 

Jézus! Merre vagy?

Heuréka! Szólt
Isten az Édenkert
szalagavatóján,

utána rögtön
rájött a Tévedésre:
Ádám és Éva

kétarcúsága
gondot fog okozni,
nem is keveset.

(Aztán küldte el
miattuk a Megváltót) -
Jézus! Merre vagy?

 

Rángás a lumpenesten

Egy lumpen-est,
utána a kétes éj. -
Bűnös? A reggel!

Büdös a munka.
Mért érdekelne a Más,
és a Másik?

Szikrázik a Nap.
A fej is fáj. - Nincs gond,
abroncs nyomja.

Egy korty a fröccsből.
Rá egy forintos konyak. -
Nem is iszonyat

a kocsma szaga.
A sz...r is le van sz…va! -
bőg is a marha.

Vége a napnak.
Rángás a lumpen-testen.
Ja - minden esten…

 

Súlytalanság

Egy kalap csótány.
Némi kétes-sárga pénz.
Csak szemét és férc.

Egy kevés vér!
Némi póri izzadság,
az is súlytalan.

Nincs mérhető
hossza - rebellió a vég!
Honban hontalan.

Egy centi előre.
Kettő vissza - és hátra.
Ez maradt mára?

 

Voksok és emberek

Csak a "szavazz rám",
és a "higgyél is bennem"? -
De fontos lettem!

Nem elég hosszú,
rézpénzes alattvaló.
Csak szavazni jó!

Voksok és emberek.
Egy választás. Szenvedek.
Látjátok emberek?

Légy híve árkodnak
óh, félrevezetett magyar!
Egyszer eltakar!…

 

Isten magára maradt

Görbelábú fa
alatt alszik az Isten -
álcaruhában.

Ágyuk robajában
új teremtésről álmodik. -
Lángnyelvben a hit.

Pörköl rendesen
a Sátán lángja, csizmát
kéne farkára húzni.

Jó lenne tudni:
világgá szaladt a kétség,
a patáslábú szépség?

Jó lenne tudni
mi lesz a vége: - Végre
harangok zúgnak!…

 

Kulináris hormonok

Főzni is kéne
a levest, sütni is a húst,
nem nyersen nyelni!

Két pálcikával
nem lehet a húslevest
tálból kimerni!

A pörkölt íze,
és az asszonyi illat:
ez, ami izgat!

A tesztoszteron,
és a hormonszintem
s némi zöldség,

és püspökfalat,
meg a rétes a sütőben:
s csókol a száj,

huncut a kéz!
Főzöm az Édest, a kétest!
Kerek: Tettre kész!

 

Béklyók

Az igaz kincs,
tej, kenyér, cukor - bilincs?
Euró, forint,

dollár vagy arany?
Humuszos talaj? Hegyek,
völgyek, legelők?

Vagy az ember?
A múlt és a tisztelet?
A hit és a türelem?

Mi az, ami nincs?
S mire való az emberi
béklyó és bilincs?

Mire föl háborog
a kétarcú tömeg, - és
mire föl az ütközet?

Itt egy láb dobog,
amott balhéfütty a divat:
Féltem unokáimat!

Béklyó és bilincs.
Vád. Nihil. Balhé. Ár, víz.
Messze a túlpart.

Messze az ember.
Messze az Isten, messze:
Nem történt semmi.

 

Csak egy törzsvendég

- Ez egy bolond! -
mondta, hörpintett egyet
a sörös pohárból.

Kire szállt a bók,
a szót bárgyún is állta:
jól megkapaszkodva

a polc alatti,
szemközti tükör-másba:
önnön magába.

A tükördrámát
konstatálta a csapos.
Csak egy törzsvendég!

Még nem is részeg!
Majd ha szerteszét esnek
a tükör - részek!…

 


Riersch Zoltán (1948-). Nyugdíjas újságíró, a MÚOSZ tagja. A Zalai Írók Egyesületének vezetőségébe választották ez év (2004) decemberében. Az Aranyecset Irodalmi, Képzőművészeti és Zenei Egyesület vezetője. Önálló kötetei: Néha téved a költő 2002, Murai szél 2004. Több antológia társszerzője. Számos újságban, így a Zalai Hírlapban, a Pannon Tükörben, a Krónikában, Kanizsa Régiós Magazinban, stb. jelennek meg a versei, írásai. Nyolc unokáját tekinti legnagyobb kitüntetésének.

Riersch Zoltán: Arcomba hajolnak a csönd ágai (haiku, háromka, hokku...-és, valami más), Krúdy Gyula Irodalmi Kör, Budapest, 2008, 36 oldal
http://www.nagykar.hu/ekonyvek/504/18478/reszletek.html