« http://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja

 

Szép Ernő (1884-1953)
HAIKU-SZERŰ VERSEI

Botorság és badarság években, évtizedekben méricskélni.
Szép Ernőnek milyen „hamar megvolt” a mintegy zen-felfogása, hangja…
koan-és-haiku stílje…
(Tandori Dezső: „Hol élsz te?”)

 

KAPUZÁRÁS

A sárga hold már virraszt odafönt,
A sárga hold, az éjszakai portás,
És mint a köd leszáll, leszáll a csönd.

A házmester bezárja a kaput.
A ház kussol. Az ablak zörren olykor,
Ha egy kocsi az útcán tovafut.

Meglepve állnak a falak, sötéten.
A lámpát sorba oltja a lakó
S bezárkózik jól drága börtönében.

A csillagokra senki föl se néz,
Milyen lehet most bújt szerelmük itten?
A száj kiszáradt és a kar nehéz.

A szögletekben munkál már a pók
S elnyúlva ágyukon vagy göndörödve
Sóhajtoznak, hortyognak a lakók.

A gond strázsál a néma udvaron,
Csepeg a vízvezeték, mintha rína,
Fönn felhők útaznak hallgatagon,

Alszik a ház homályosan, tunyán.
Egy baba felsír néha... s még motoszkál
Egy konyhában az árva szobalány.

Lomhán belékezd a tanyasi dalba,
Húzkodja ásítozva, széptelen,
Félhanggal, hogy a házmester ne hallja.

 

A DARVAK

Mellemből sóhajok erednek,
Ajkamról halkan elrepűlnek,
A levegőben összegyűlnek.

Ott szállnak magosan, messze,
Mint a darvak hamuszín éke
Egy álmodott meleg vidékre.

 

A KERT FÁI

Rózsafa szegény de gyönge,
Ha a karóhoz nem dűlne,
A napfénytől elszédűlne.

Mint a szűzlány keblecskéje
Szakadt zöldből kikacsintó,
Olyan az a rózsabimbó.

Almafa mint a menyasszony,
Szerelmében színfehérben
Majd elájúl örömében.

Gesztenyefa meg nem moccan,
Virágai állnak rajta,
Ha megmozdúl, lehullajtja.

Az orgona mélyen hallgat,
Illatát alélva ontja,
Maradok annak bolondja.

Estefele jaj hogy adja,
Mondd, boldogság vagy búbánat
Nagy szaga az orgonának?

Galagonya olyan furcsa,
Mintha nem igazán állna,
Csak szívemből lepingálva.

Mintha várna andalodva,
Álom lenne, tündér lenne,
Odamennék, ellebbenne.

 

GONDOLATOM KÜLDÖM

Gondolatom küldöm
A füsttel az égbe
Az isten elébe.

A szívem fájdalma
Elmegy valamerre,
Fekete tengerre.

Mosolyom hová megy,
Illan, szállva szálldos
A csendes halálhoz.

Sóhajom zónázik
Előre, jövőre,
Megyen messzi fődre.

Majd fúkál a réten
S pongyola pitypangnak
Pelyhei illannak.

Majd sétál a kertben
S álmodva csóválja
Szép fejét a mályva.

Bitangol az erdőn,
Suttognak a lombok
Búsongó bolondot.

Elmegy a tanyára,
Repdesni fog rá a
Lányok pántlikája.

 

OLYAN CSÖNDET SZERETNÉK

Olyan csöndet szeretnék
Hogy hallván hallgassam
A pillangók szárnyait.

A rózsák jajjait
Szeretném hallani
Mikor odasüt a nap.

Szeretném hallani
Kacagni a tollút
Mikor a szélbe hajbókol.

A hattyúk örömét
Sötét híd alatt úszókét
Hallgatnám hallgatag.

Szeretném hallani
Holdsugár sikolyát
Ha az ablakot találja.

Hallgatnám hallgatnám
A könnyek rívását
Akik az arcon lejárnak.

Süllyednék a tengerbe,
Süllyednék, hallanám
Az emlékek énekét.

Merülj el ki éltél
Mosódj el ki szenvedtél
Múlj el ki gyermek voltál.

 

PINCIO

Olyan fájdalma jött a szívemnek
Csodálom
Hogy el nem borúl s a nap le nem megy.

Az azaleák itt hogy virulnak!
Hogy nem fakulnak, hogy le nem hullnak
Csodálom.

Csodálom
Hogy ez a sok élőfa mind hallgat
Hogy a harangok meg nem szólalnak.
(Róma, 1920 április)

 

CSAK A SZÍVEM ÉRZI

Nem érzi a halott veréb
Ha a ló a begyére lép
Csak a szívem érzi

Nem érzi a száraz levél
Ha sárba teszi le a szél
Csak a szívem érzi

Ha válnak néma fellegek
Nem érzik azt meg az egek
Csak a szívem érzi

Nem érzi nyíló rózsa azt
Hogy elvesztette a tavaszt
Csak a szívem érzi

Nem érzi azt a sárga hold
Hogy végtől végig árva volt
Csak a szívem érzi