« http://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja

 

Hordós László Tibor
HAIKU ABC

Kéziratként a szerzőtől

\

A fa álmodik:
sötét viharaival
messze még a nyár.

Ábrándos lélek
halk szava harmat csak – a
nyár fölszárítja...

Behavazta az
utakat a hó: nyomom
hozzád vezet.

Cammog az idő.
Öreg szerető vagyok.
Kellek így neked?

Csend üli meg a
tájat – ilyenkor legszebb
az őszi reggel.

Dünnyög magában,
majd nagyot robban, hogy halld:
létezik menny is.

Dzsunka úszik az
őszi folyón: kedvesem
utazik rajta.

Elmúlik a tél,
a tavasz reményt ígér
annak, ki fázik.

Évgyűrűiket
a fák állva szerezték –
te se siess hát...

Fáradt szemeit
rádemeli minden itt,
mi élni akar.

Gondoltam erdőt,
mezőt, szivárványt, esőt:
mind neked adtam.

Gyermeki lélek
fut árnyéka elől – s ha
elhagyja, mi lesz?

Hó zuhog itt is,
fél a természet talán,
hogy nem lesz tavasz.

Indulna gyorsan,
de visszatartja álmait
a fáradt éjjel.

Íze a szónak,
ha igaz, olyan, mint az
őszi must – édes...

Játszik a szellő
és bekukucskál minden
nyitott ablakon...

Kopogtat ajtón,
ablakon a tél: vissza
szeretne jönni...

Lógatja szárnyát,
bús vitorláját: apró
őszi pillangó...

Lyukas garasért
megvásárolhatod a
legszebb hegyeket.

Madarak jönnek,
vissza vándorútjukról:
tudják, hogy itt vagy.

Nem meri nézni,
fél megidézni Napját
a sötét felhő.

Nyári záporban
is szárazon marad a
magányos lélek.

Oltalomra vár
a viharmadár szíve:
úgy fél egyedül...

Ódon kertben áll
a fiatal diófa
s bólogat nekünk.

Összehúzódva
kuporodok le egy kis
virág lábához.

Őrizve téged
szebben beszélnek a fák,
virágok, bokrok.

Próbálgatja kis
zománcos szárnyait
az első lepke.

Quintilianus
hadai se láttak a
Napnál nagyobbat.

Roskadt ereszek
bámulják veled, mikor
olvad már a hó.

Sorsát pergeti
érett magokkal teli
nagy búzakalász.

Szivárvány alatt
lakik a legszebb remény
nélküli lélek.

Tavasz van, az ég
rejtegeti magában
a búcsúzó telet.

Tyúkketrec mellett
éhes róka áll, s nézi
ember vacsoráját.

Utazni készül,
el is megy végül gyorsan
a téli alkony.

Újra elmegyek
tavaszi szívvel hozzád –
térdet hajtani.

Ünnepi asztal
kertben marasztal
nyári estéken.

Űr hidegével
érkezik hozzád, aki
nem szeret téged.

Virágszirom hull:
élet perdül-e vagy más?
Lassan alkonyul...

Woland, a mágus,
fejet hajt a leggyengébb
fűszál előtt is.

Xilofon zenél
vagy eső cseppje csendül
harmatos estben?

Yvon, a herceg,
sem feleselhet: a tél
mindent eltemet.

Zúzmara olvad,
elmúlik zord telünk is
neved hallatán.

Zsongó kolostor,
és kongó őszi barlang:
édestestvérek.

[