« http://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja

 

U. Szegedi Árpád (1950-2003)
haikui
50 haiku, 50 pasztell, PolgART Könyvkiadó Kft., 2001, 109 oldal


MA EZ EGY JÓZAN
TETTETÉS VÁGYÁLARCBA
BÚJT ARCÚ LÉT

A FÉNYBŐL NÉZVE
SZÓTLANUL MENEKÜL EGY
SÖTÉT ÁRNYALAK

NINCS FÁJDALOM MÁR
MERT FÁRADT A GONDOLAT
A FÁJDALOMBAN

A LEGNAGYSZERŰBB
ÁLDÁS AZ ÁLDATLANSÁG
NYŰGÉBEN REJLIK

SÉTÁIM KÖZBEN
A CSÖRGŐPATAK RÁCSENG
EGY GONDOLATRA

A HAJNALI FÉNY
ÁTÉGETTE A BŰNÖS
ÁLOM MOCSKAIT

FENYŐTŰLEVÉL
AVAR ARANYOKKERBAN
TALPAIM ALATT

SZŐKE HAJADBAN
EGY NAPCSILLÁM KÓBOROL
ÉS ENGEM ILLET

 

U.Szegedi Árpád képzőművész

1950-ben született Gyöngyösön tősgyökeres hatvani család első gyermekeként. Sok szállal kötődik a városhoz. Itt végezte általános és középiskoláit. Balog Kálmán szobrász művész szintén a város szülöttje, gimnáziumi osztálytársa volt. Kamaszkori első meghatározó rajzélményei két jó értelembe vett megszállott tanáraihoz kötődnek, Paksi Gyulához és Török Gyulához. A fiatal U. Szegedit ők biztatták, és útjait egyengették. A kötelező stúdiumok után felismerték hagyniuk, kell , hogy álmait vethesse papírra a langaléta kamasz, aki most már örökre eljegyezte magát a művészettel. Bár apja igyekszik eltiltani az elhatározást és szülei nem igazan, örülnek e bohém pályának, amikor 20 évesen az első önálló tárlatát megnyitja Kisterenyei Ervin, véglegessé válik, hogy erre az útra lép és nem térítheti el senki. Nem szégyell tanulni rendszeresen lejár a hatvani képzőművészeti stúdióba ahol olyan mesterektől tanul, mint Csohány Kálmán, Barcsay Jenő.
Időközben Pesten a Török Pál utcában esti tagozaton elvégzi a 3 éves reklámgrafikai szakot. Így megélhetése is valamilyen módon a választott hivatásához kapcsolódik. Ugyan egész élete Hatvanhoz köti de, lehetetlen felsorolni hány országban határokon kívül hol is mutatkozhatott be munkáival. A Hatvani kalendárium 2001 és kiadványában következőket mondja saját magáról:
” Kisgyerekkorom óta kutatom, keresem magam és talán már őszülő fejjel elmondható, hogy ennek az útnak két szakasz volt az életemben. Az egyik mikor megismerkedtem a festészet technikai részével, elsajátítottam a mesterségbeli fogásokat megismertem a festékeket, krétákat, kipróbáltam a hagyományosnak számító ecsetkezelést is, de mindig vissza-visszatértem ahhoz a spaknis-technikához, amit a magaménak érzek. Ennek lényege, hogy többször felrakom a színeket, visszakaparom, újra dolgozom, ami mellesleg nagyon pazarló technika egyben. De ugyanígy találtam rá egykoron az akrylra, amely ha nincs hígítva, hanem csak tubusból rusztikusan felnyomva a képre, egészen különös plasztikusságot kölcsönöz a képnek. De mind a mai napig kísérletezem, és alig néhány éve kezdtem el használni az aquakolor festéket, amely szivaccsal hordok fel. Ennek, három technikának a szintéziseit alkalmazom a képeim készítése közben.”
Útkeresése második szakaszában az alkotó belső énjének az épülése volt saját elmondása szerint ez volt legnehezebb része pályájának. Saját maga belső építésével törekedett eljutni egy olyan tökéletességi fokra mely lehetővé teszi számára az alkotás egy magasabb dimenzióját. Ennek elérésében olyanok „kalauzolták” mint Hamvas Béla, kinek írásai elosztatták kételkedéseit és megnyugtatták, arról hogy nem baj, ha az ember életébe sok mindenbe belefog de, számára meg kell találni az egyedüli kijelölt utat, amin végig tud menni. E felismerésben segítette az is, hogy Hamvas írásai kapcsán rácsodálkozhatott a csodákra ezek, megmutatták neki a vallás és a hit közötti különbséget. Ezt Szegedi a saját stációjának nevezte. Erről így emlékezett:
”Mert amíg nem tudtam a kettőt külön választani, rengeteg problémám volt ezzel. Addig, amíg láttam a templomokat a „vasalt”stációkat, el kellett gondolkoznom azon, hogy hiszem-e Jézus Isteni mivoltát, vagy számomra megmarad embernek, aki nem viselkedhetett másként. És akkor egy elementáris élményem volt a hatvani belvárosi temető kis Golgotáján, ahol egy domborművön megpillantottam azt a rusztikus ábrázolású Jézus képet, ami bennem akkor már élt, kialakult. Ezen a reliefen a szenvedő ember példázata van jelen, és rádöbbentem, nem az a fontos, hogy eddig az évszázadok során hogyan is ábrázolták őt, hanem a szellemiség, ami akkor ott belőle sugárzott. Kikristályosodott bennem, hogy mélységesen hiszek Istenben, de nem a főnevében, hanem az igében. Éreztem, ezt kell megpróbálnom ábrázolni, ez az én feladatom. Hogy ezt sikerült ezen eddigi műveimben megközelíteni, avagy sem, azt nem tudom, egy biztos: olyan ponthoz érkeztem földi pályámon, amelytől az óta sem birok szabadulni. Ami bizonyos az út mindkét része elég hosszúra sikeredett, de-ha csak az egyik főművemnek számító Stációk sorozatra gondolok, amit két évtizedig festettem-azt hiszem, megérte mindez.”
Képei az álmait őrzik. Saját elbeszéléséből tudjuk, hogy hajnalonta mikor felkelt rohamtempóban leskiccelte mindazt, amit éjjel álmodott. Ezek nem mindig képek gyakran szavak mondatok és bölcselkedések voltak. Nem csak festő, hanem szobrász és költő is volt. Felkérésre több emlékművet is tervezett.
2001 márciusában Mátraszentimrén fogott hozzá egy nagyszabású emlékmű elkészítéséhez melynek a tervek szerint 2002 pünkösdjére kellett volna elkészülnie. A Mátraszentimre mellettti falu határában található háromfalú temploma kertjébe álmodta meg a „Tíz csapás” című sorozatot. A tíz kép egyenként 6 m2- es andezit tömbökre lett volna felerősítve, így teljes mértékben kitárulkozva láthatná a közönség. Ezen képei a mai napig kis formátumban illetve könyv alakjában láthatóak. Sajnos 2003. márciusában bekövekezett tragikus halála miatt ez az emlékmű nem készült el.

Forrás: www.szoborlap.hu