« http://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja

Bozsik Péter: Beszélgetés Babics Imrével (1991)
Interjú Babics Imrével a teraszon (2006)

 

Babics Imre (1961-)
haikui

HAIKUK
A Kék Ütem Lovagrend, Magvető, Budapest, 1989

Felhők a hegyek
között. Higgadt haldokló
lennék a csúcson.

Lehulló levél
csigalépcsején egyszer
felkapaszkodom.

A vízbefúltak
jégmellvértjét teríted
a tavakra, szél.

Sebzett, holdszarvú
ökör fenn. És két csillag:
két fűszál hegye.

Sűrű avarba
bújnál. Hiába várlak
mennyországomba.

Két összetapadt
felevél között a csend:
a világ csendje.

Hajnali dércsepp
húzza le az utolsó
pillangó szárnyát.

Vízcseppek, kereszt
alakban, a pereszke
gomba kalapján.

A lombtalan fa
a kopár sziklán tiszta
hűséget ébreszt.

A kocsma kövén
két falevél surrogott
a részegek közt.

Csepp, esőcsepp a
pókhálón: zord azték pap
kezében egy szív.

Hiába csillogsz,
dérlepte fű, távolból
- érzem - vér hull rád.

Félsz, ha a ködben
tankmoraj vár, de félsz a
pókfonáltól is.

Olyan végtelen
bennem a vágy. Nem, vihar,
most nem segíthetsz.

Sikátor felett
vöröslő ég: nézd, megint
meghalni hívnak.

Várni a havat
lakatlan földön, borral,
lelkemhez méltó.

Komor lény fátyla
a varjúcsapat. Mégis
a földre ejti.

Kiballagtam a
havazásba, megenni
egy piros almát.

Tiszteletedre
gyűlt össze minden árnyék
a téli éjben.

Vonód eltörött
s jégcsapért tántorogtál
ki este, bőgős.

A perzsa macskánk
lábnyomait a hóban
veréb bámulja.

Varjúszárny kavar
hópelyheket: távoli
legyezőjáték.

Jégbe fagyott ponty.
Olvadáskor lapáttal
fogom ki, tudtam.

Beláthatatlan
hómezőre hull két gyöngy,
lehajtott fejű!

Egy kisfiú a
maradék szűz havat is
összetapossa.

A jégtáblákon,
fotelokban sodródnak
az imádottak.

Míg változott az
arcom, megfagyott cinke
hullott a hóba.

Hókéreg minden
ágon, kéreg annyi szív
lüktető falán.

Csodás hópelyhet
képzeltem egy kagylóba,
döbbent gyöngyhalász.

Áttetsző jégen
sirályok ülnek. Lelkem
nyugtalan értük.

Oszlophoz vágta
a szél a papírzacskót.
Nem volt benne pók!?

Sárkányállkapocs
az ekéd, gazos mezőn
bolyongó apó.

Elolvadt a dér
a fenyőtűkön. Néhány
csepp hajamra hull.

Tavaszi felhő
szélére sorsom urát
kiülni várom.

Ejtőernyősök
ugranak. Felhőd egyet
majd nem enged át.

Őszről megmaradt
levél libbent be hozzám,
s túlélésről szólt.

Éretlen almán
még olyan nagynak tűnnnek
a harmatcseppek.

A komor könyvön
fehér lepke. A leírt
ítéletre vár.

Láthatatlan ér
csobog. Egy fának dőlve
várom permetét.

Bágyadt napsütés.
Mégis megőrjíted - kis
tükörrel - macskád.

Termesztett szekfűk.
Inkább pipacsok közé
dőlök részegen.

Játék katona,
gránátos, a lehullott
cseresznyék között.

Egy dongó és egy
darázs ugyanazon a
kék petúnián.

Cseresznyemaggal
macskákra lövöldözök,
mégis szeretnek.

Söröskupakkal
egy pókot foglyul ejtek,
s már mennydörgés szól.

Zuhanó sas. Úgy
tűnik, déli harangszó
sújtja halálra.

Katona mellén
átszúrt lándzsa nyelén egy
hollófióka.

Angyalpárlat a
halott magzatokból az
üvegvölgyüstben.

Körték a földön.
Miért jut most eszembe
hazárulás?

Akácfa törzsén,
taplógombakilátón
cincér haldoklik.

Harmatcsepp, le ne
hullj! Rég kilőtt nyílvessző
suhan most arra.

Ezüst pókháló
a sövényen: jéghártya
alatt mennyi sás!

Álom: a béna
kacsának vén vizsla fog
tócsából halat.

Csenevész, satnya
fán az az öt szem szilva:
újabb alázat.

Lombok közt áttört
fényhúrokon erdőtűz
füstje hárfázik.

Uszadékfákat
vet partra a víz. Bomlott
agy jut eszembe.

Kígyók álmomban.
Tetemeiket sodord
el, hajnali szél.

Két vén csavargó
cívódott egy korty sörön
a holdvilágnál.

Egy öregasszony
vonatsínre szórja a
madáreledelt.

A villamoson,
fényhasábok között, vak
pár csókolózott.

..........................

Feltámadt a szél,
rám gondolnak ott fenn?! Nem,
levéltáncóra.

Bölcs asszony tanít
engem éji fák alatt.
Alázatóra.

Vörös felhőket
görget a szél, s idelenn
testem leoldom.

Aggastyán csoszog
friss hóban, vulkánléptű.
Szeretek élni.

Riadt vadkacsák
a szennyezett folyónál.
Áramlat nélkül.

Tolókocsiban
nyomorék zokog. Mintha
már nem is élnék.

Gyönyörű ősz volt,
mennyit haldokoltam! Jön,
vihartalárban.

Öreg csavargó
csoszog a kocsma felé
a szélviharban.

Suhanó űrben:
csengettyű. Mozog minden,
de én meghalok.

Csillagerőszak
egy fűszálon. Magamtól
is mentem volna.

Levélfoszlányon
elkábult hangya tart a
vízesés felé.

Fekszem a fűben,
és szarkák jönnek közel.
Bűnöm feledve?

A gyíktetemnél
két darázs és öt hangya
békésen elfér.

Messze a parttól,
lehullt albatrosztollon
pigmeus jelek.

Kozmoszról szóló
versen hagyja elpusztult
társát a hangya.

Rovarok násza
a hegyormon, viharban.
Elforduló sas.

Hernyó, magára
ránt egy takarót. És lám:
besötétedik.

 

 

Ködkeselyűk c. kötet három haikuja
Szivárvány Könyvek 24, Framo Publishing, Chicago, M-Szivárvány Alapítvány, Budapest, 1996

Ködkeselyűk, Színmű két felvonásban, 27. és 56. oldal

Koldusok élnek
a mozgólépcső alatt.
Ködkeselyűk, hold.

Fenyőtűkarón
felnyársalt esőcsepp. Lenn
így öldökölnek.

Jéghegyben szárnyalunk, Színmű két felvonásban, 104. oldal

Bölcs asszony tanít
engem éji fák alatt.
Alázatóra.

 

 

Napkelet
http://www.terasz.hu/
Hármashatár-heg, Budapest, Cédrus Művészeti Alapítvány - Napkút Kiadó, 2007, 5-10. oldal

1.

Hangyák ösvényén
áll. Világ, mely nem áhít
szépséget: pokol.


2.

Aranyhalai
nem tudnak a rátörő
iszonyú télről.


3.

Mélypont sincs már, csak
zuhanás. Búzát szór ki
a madaraknak.


4.

Hó nyomásától
fél egy asszony házában
nyáron is. Alkony.


5.

Tizenkét év: csak
egy macska volt oldalán
kiszámítható.


6.

Vakondtúráson
holdfény. Meghalni inkább
mint hasonulni.


7.

Szólítsd magadhoz
hajnaltájt, pillangózva
az óceánban.


8.

Kísértet tűnik
fel a szőlőlugasban.
Agg nő, háttal áll.


9.

Méhtetemek a
kaptár előtt. A Semmi
nem az Istené.


10.

Fagyöngy a téli
fűzfán. Idő – látszólag –
nem érinti meg.


11.

Róka sompolyog
az őrültekházának
küszöbe felé.


12.

Hadifoglyok kis
temetője. Balzsamtér,
látogatatlanul.


13.

Jég alatt béka
ül. Amit sugall: mindent
végigcsinálni.


14.

Hómezőn táncol.
Őrangyalát s önmagát
szórakoztatja.


15.

Csiga mászik a
kasza élén. Fohásza
önuralomért.


16.

Kisgyermek maradt,
gyámoltalan. Csak tűz s víz
nem rémíti meg.


17.

Derékba tört egy
nyárfa. Nyikorog; társa
tartja a szélben.


18.

Korcsa szemében
nem kérdés, mi az idő
a túlvilágon.


19.

Kegyként vörösbegy
költözött házába, öt
tojást kiköltött.


20.

Vidrakölykök a
gáton. Egek és fajok
ugrásra készen.


21.

Kozmoszról szóló
versre ejti elpusztult
társát a hangya.

 

Haikui megjelentek magyar-angol-japán nyelven a Sekai Haiku [World Haiku] 2010 No.6, (Shichigatsudo, Tokyo) c. antológiában http://www.shichigatsudo.co.jp/info.php?category=publication&id=sekaihaiku2010