« http://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja

 

Szabó Aida (1951-)
(Jampa drolma)
haikui


NYAKONCSÍPEM A PILLANATOT

Nyugatra libbent
egy leheletnyi Kelet:
haikut írunk.

Sikerült nyakon-
csípnem a pillanatot:
haikum éled.

 

Életről-halálról

Újra és újra
létkerékbe kergetnek
pillangóvágyak.

Élni és halni
nyíló, hulló virágként -
nem kell ennél szebb!

Csilingelve fut
az élet, vége mégis
csak harangkongás.

Halálpárunkkal
az első lélegzettel
már jegyben járunk.

A dolgok élét
magad teremted, szálló
idő csorbítja.

Magunk épített
gát nehezen szakad át.
De aztán szaladj!

Rakom halomba
napjaim kavicsait -
mögöttem hegy van.

Hegyemet nézem
lassan aljára érek -
szép volt odafent.

Sírhalom dombja:
vajon hány halom őrzi
már "csontjaimat"?

Csend templomában
néma orgonasípok:
halom, domb és hegy.

Hegyek előttem,
mögöttem nőnek, közben:
utamat járom.

Megfogalmazott
hiány lépésre sarkall.
Elkopott bocskor.

Személyiséged
tudatod börtönőre -
kulcs a kezedben.

Kint, bent, lent, fent
tükröződik egymásban -
mandalát rajzol.

Gondolatpihék
megtollasodva szállnak,
szárnyuk légben jár.

Gémkapocs csupa
szeme jelzőértékű -
szemkontaktusok .

Gyökérmérgek öt
bilincsében vergődve -
hol az ébredés?

 

Barackfa álma
(tavaszi képek)

Jáspis arcú hold
évszakok kísérője -
lent forma világ.

Orgonavirág:
felfűzött lila kelyhek -
mála gyöngysora.

Hóvirág feje
jégruhából kukucskál.
Égen nap ásít.

Nap lábnyomában
rózsaarcú dél fakad.
Sarokban csizma.

Gőzölgő kávé,
pirospozsgás zsömlehegy,
reggeli áldás.

Száguldó szélben
Bak-láb évszakbölcsőben
új tavaszt ringat.

Barackfa álmát
tavasznak pitvarában
új Hold vigyázza.

Csípős reggelen
kint sarjadzik a tyúkhúr,
bent tea gőzöl.

Gerlepár csókja
elkorhadt fán születik.
Szerelem ismét.

Tavasznak pörgős
virágszoknyája alá
huncut szél kacsint.

Levélszekrényben
tátott szájú fiókák.
Védett fészek.

Fürdik az erdő
március fényében, szél
földillatot hoz.

Fűzfa fészekben
békésen Hold üldögél -
nézem hízását.

Hasasodó rügy,
megejtette a tavasz -
ébred a jövő.

Égre nyúló ág,
sok tavasz ölelte már
karcsú derekát.

Virágszirom hullt
tóra, fodra ringatja,
lassan elmerül.

 

Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Múzeum kertjében

Rózsaszín gyertyák.
Vadgesztenye virágzás.
Üdv neked tavasz!

Galambtipegés
nyomában csendes neszek.
Kint zaj - visszaránt.

Sárkány figura
mosoly ajka szegletén.
Kőbezárt érzés.

Zöld ujjak hegyén
magasba törő gyertyák -
gesztenyevirág.

 

Négy piros éterszirom
(nyári képek)

Szélben lebegő
élet harmóniája -
sok égő pipacs.

Szélben imbolygó
négy piros éterszirom -
lehelet élte.

Pipacs szirmát
szél szaggatva röpíti -
múló világunk.

Táncolgató légy
nyoma fehér papíron -
nyomtalan írás.

Zümmögő szúnyog,
ketyegő percmutató:
csendháborítók.

Harmatcseppben nézd:
makrokozmosz apróban!
Csepp kis káprázat.

Indra és Zeusz
leküldték villámukat -
égi háború.

Szél röpül lován.
Háztetőn érckakas szól.
Sír a kertajtó.

Villám sújtotta fa
alakja égre törő.
Bent rekedt élte.

Árvízben fa áll
magányos derengésben.
Csend fogadalom.

Aranya fénylő
Nap ringatta virágát:
Aranyesőág.

Érő kalászon
eső lábnyoma fénylik -
élő kaláris.

Virágok bálján
fűben tücsök ciripel.
Vigyázz fűnyíró!

Hegyek között csöpp
mélyvizű tó szikrázik -
hűsíti elmém.

Kertem csendjében
némaságra ítélt kő
utcazajt hallgat.

 

Ősz ül az erdőn
(Őszi képek)

Lyukas mogyoró
már szél kukucskált belé,
földön heverész.

Kapaszkodó kacs
szélben hajladozva leng.
Ragaszkodó szó.

Ághegyen dió
csonthéjas a ruhája -
kemény életek.

Őszülő erdő
ezerszínű lángja ég -
vállamon levél.

Eperág rezdül
belső nyugalom csendje.
Embervágy: béke

Zörrenő levél
közt csiga hosszan csuklik.
Régen esett már.

Remegő vízcsepp
faágba kapaszkodik.
Esett ma reggel.

Sziklába évek
vájta eső lábnyoma -
vésett karmáink.

Eső koppanó,
nagy tócsává növekszik -
gyermektocsogó.

Cseppek cseppenek,
köralakjuk gyűrűzik.
Mandala-virág.

Gomolygó homály
fátyla sejtelmes burok.
Zománctalan nap.

Szavak bogáncsa
kapaszkodott elmémbe.
Cuppog a sár.

Fát levelétől
szél keze vetkőzteti
hattyúhalálán.

Gomolygó ködben
tovatűnő barátok -
igaz barátok?

Csonthéj, vagy bent lét
magadba zártad magad -
dió is elhullt.

 

Deres fátyol
(téli képek)

Fák sikítanak,
karjaik kapaszkodnak
színtelenségbe.

Rózsaszirmokon
égből hulló csillagok -
nézd, hómandala!

Télnek két karja
ringat éves álomra -
aludj Karácsony!

Fagyott vízcseppben
szendergő csipkebogyó -
téli álom hullt!

Fa élő gyöngye
ék, halál. Sorvad tőle -
lélegzet eláll.

Könnygyöngyök,
fák fagyott sóhajai -
gyöngybefagyott bú.

Deres fátyolban
csöpp álom szíve lüktet -
fehér csend honol.

Fenyőágak közt
madárszem leselkedik.
Rejtőzködő félsz.

Zord jégcsapszakáll
ereszen kapaszkodik.
Meddig bírja még?

Dróton két cinke,
háttal egymásnak ülnek -
magányos élet.

Szürke menny megnyílt
hó-madarak játszanak.
Álmot lát a föld.

Hófödte világ.
A Nap bíborban nyugszik.
Hosszú az árnyék.

Lábujjhegyen jár
az est éji palástban -
rég harangoztak.

Rezdülő pillád
álomszárny takarja.
Köztes létbe lépsz.

Piszkos aszfalton
jégvirág rajzolata -
mulandóságunk.

*

 

Égbe temetés
Napút, 2011/2., 34–35. oldal

Út sziromesőn,
hózáporon át vezet,
vágyak tüzében.

Több mint öt éve, hogy decemberben elment az anyukám. Mint égből a hirtelen villámcsapás. Még két nap sem telt el, és itt hagyott minket.

Út: kezdet, lét, vég.
Három párka sodorja.
Lábnyom friss hóban.

Egy csütörtöki nap késő estéjén megcsörrent a telefon. Húgom hívott, hogy anyukánkat a János Kórházba szállította be a mentő. Másnap tehetetlenül topogtunk az ágya mellett. Ő, akiben lobogott az élet, olyan volt, mint egy védtelen, szárnyatörött kismadár. A látogatás rövid volt, nagyon hamar elküldött minket. Talán szégyellte, hogy nem tudja koordinálni a mozdulatait és az akadozó beszédét vérrel telített köhögés is meg-megszakította, vagy látta a szemünkben a rémületet. Mindig nagyon büszke, határozott egyéniség volt, és sohasem akart senkinek a terhére lenni – úgy éreztem, feladta. Máig sincs bennem bizonyosság.

Magunkban hordott
félelmek éhes száját
csak mi tápláljuk.

Út: kezdet, lét, vég.
Három párka sodorja.
Lábnyom friss hóban.

* * *

Túl a hegycsúcson
vörösben úszik a Nap.
Szélszárnyán fohász.

* * *

Fáradt Nap kúszik
forgó imamalmokon.
Lélek csöndben él.

* * *

Napúton járunk

Vörös varjak a
Napban. Tenyeremben út.
Fellegek szállnak.

Hegyek ráncában
szélhordta homok. Úton
porszemek vagyunk.

Futnak: vonalak,
utak, emberek – metszők,
párhuzamosak.

Villámok lánca
eget földdel összefűz.
Út: hol itt, hol ott.

Fátlan a táj. Kék
égbe hópiramis fut.
Lépj, mindig van út!

Búza ring útnak
Nap sárga fonatában.
Fák összesúgnak.

Naptükrös úton
cinóber mező virít.
Távol harang kong.

Elnyűtt bocskorom
úton porfelhőt kever.
Napsugár szőtte.

Úton szivárvány
rezgő tánca kápráztat.
Mindig választhatsz!

Fűzfa karjából
kelő szél utat söpör.
Napfényes járda.

Köd páralombja
máztalan napot sejtet.
Út körbevezet.

Holdrezgő fényben
hegy jáde-tóban mártóz.
Árnyas út igéz.

Úton orromra
fricskát nyomott a tavasz.
Egy csokor élet.

Ernyőm pörgetem.
Halványlila liánok.
Az út varázslat.

 

 

Világ Haiku Fesztivál [Antológia], Magyar-Japán Baráti Társaság, Pécs, 2010, 114-119. oldal
Ezer magyar haiku. Válogatta, szerkesztette és az előszót írta Vihar Judit. Napkút Kiadó, Budapest, 2010

http://www.poet.hu/vers/22212
http://www.poet.hu/vers/33024
http://www.poet.hu/vers/42045