« http://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja

 

Zelk Zoltán (1906-1981)
[HAIKUK]

 

OKTÓBER

Arcába csapódott gyűrt falevelekkel
s véreres szemekkel
befordul utcánkba az első őszi reggel.

 

SZAKADÉK

Két perc tátongó szakadéka közt
zuhanva is fölnyújtom még kezem.
Vagyok. Jelentkezem.

 

LÁTOGATÓBAN EGY ÖREGÚRNÁL

- Ha lehetne, szeretnéd
újra kezdeni?

- Miért, lehet egy partit
kétszer veszteni?

 

?

Lehajoltál érte?
Fölemelted ezt a sárga percet?
Ujjaid közt porig szétmorzsoltad?

 

MIKOR BEVESZEM AZ ALTATÓT

Cinkék, őzek, lovak
adjátok kölcsön álmaitokat!

 

SÓSZAGÚ REGGELEK

Csörömpölő partok között
sólepte testtel ébredek.

Kardorrú halak csontjaimban.

 

MESZELT ÉGBOLT

Csak hunyorog, aki a napba bámul,
de megvakul, ki másfél éve már
háton fekve mindig a mennyezetre.

 

ÍGY MONDTA EL

Így mondta el álmát a vak:

Az égboltot fölhasította
egy fejszeélű pillanat.

 

AKKOR SE

Ha porrá zúzod, akkor se tudod
mit rejtett a kavics,
kinek a háza volt
a szikla?

 

JAJ, MEG NE MONDD!

Mi ez a csönd, ez a
hirtelen kővé dermedt lárma?

Csak az isten csikorgatja fogát.

 

HAGYATÉK

Körömmel falra karcolt
átmeszelt verseim
az Istenre hagyom.

 

MERT ÍGY IGAZ

Barátaim azt hiszik, hogy fekszem,
nem tudják, már járni tanulok
megadóan, Isten oldalán.

 

ÁTHÚZOTT SOROK

Levetem átizzadt éveimet
s megtörülközöm a halálba.

Végre leírtam két sort és áthúzom –
mert nemcsak nyavalyás,
már nyavalyásul babonás is lettem - - -

 

HÁROM SOR

Kibírhatatlan kínok
lángjai sem oltják
halálfélelmemet!

 

RÍM

hogy farkasbőr bundát hordhass,
itt e három lelőtt ordas –
nyúzd meg!

 

KÖZELEG

Még csak leskel az ősz, de már
harangoznak a lombok.

 

KÉT SOR

Be összebogoztam árnyékomat!
Lesz-é időm annyi még, hogy kibontsam?

 

MIELŐTT

Este, mielőtt lefeküdtem,
bogot kötöttem egy verssorra –

el ne feledjem mit akarok írni.

 

JELEN!

Álmomban hallom a nevem –
ocsúdva, még fél-éberen
fölkiáltok: Jelen!

 

SZEPTEMBER AZ ILOBAI KERTBEN

Nagyapám almafái
rakottan tántorognak,

mint a zsákoló ember.

 

ESTE

Most fogja meg vagy most engedi el
kezem az Isten?

 

AKKOR

Már hallgat a szív. Fölhangosodnak
Isten léptei.

 

FÁK

Kertem, ligetem, erdőm
a kórház udvarán a fák.

Ablakon át.

 

FÜST

Te felhőnek látod, de én tudom:
miskolci petróleumlámpánk
füstje bolyong az egeken!

 

HÉTFŐ

1

Ágyban? akkor is küszöbre kirakva –
mustrálhat minket a halál.

2

Ki megéri a reggelt,
kinyitja tenyerét:
benne a napi aranykrajcár?

3

Áramütötte telefon –
Meghalt Nagy László!!!
Pernyeszín szavak.

4

Könnycseppek sisteregnek
ajkunk parazsán.

5

Kezünkben a szégyenkenyér,
szégyen-rozsdával befutott kanál –
rágni, nyelni tudunk.

6

Illik a léthez a homály,
az ablakot megszálló
pirosszegélyű alkonyat.

7

Illik a hallgatás –
a mindent elmondtunk
egymásnak csöndje.

8

A villanyfény banalitása.
Az árnyékok banalitása.

9

Párna és gyapjútakaró.
És halálfélelem.

10

Iszkáz fölött és Óbuda fölött
egyik perc másik percnek adja
kanóca lángjait.

 

SOROMPÓ

Mikor belépni akartam a kertbe,
a kőris lehajtotta ágát -:
állok azóta is
a sorompó előtt.