« http://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja

 

Szente Imre (1922-)
haikui
Ághegy, Skandináviai magyar lapfolyam, 2. szám, 2002, 108-109. oldal

 

Jajku
(Haiku - sorok a Létről)

Iszonyú csapda: / aki beleesik, az / nem jut ki élve.
Méz-szagú enyvbe / beleragadt legyecske / meglepetése.
Másznak a lábak, / neki- nekivágnak a / lét-kulimásznak.
Torkunkat marja / édességes életünk / keserű alja.

 

Halál-eufemizmusok

A jámbor ősök / mennyi kegyes szólamot / tudtak a holtra:
Magához vette / e siralom völgyéből / őtet az Isten;
Elköltözött az / Ábrahámnak kebelébe, / jó helyen van már;
Árnyékvilágbul / jobb létre szenderültnek / nincs semmi híja...

Ám több az olyan / népi mondás, amelynek / nyersebb a hangja,
s nem nagyon illik / családtagra mondani, / csak idegenre.
Édesapjára / ki mondja, hogy „megrúgta / Szent Mihály lova"?
s hogy öreganyja / nem eszik több kenyeret, / bár bizony úgy van.
Rideg az is, hogy / „leszaladt a csillaga", / bármily költői;
s nem melegebb, hogy / „elkoppant a gyertyája", / csak jó hasonlat.
Még vastagabb ha, / testére célozgatunk / a hótt embernek.
Bár van kivétel: / hogy lehunyta a szemét, / nem tiszteletlen,
csak nem egészen / igaz, mert legtöbbször más / zárja le néki,
s más köti fel, ha / leesett az álla, hogy / úgy ne maradjon.
(Meglepetéstől / is lehet különben az / áll leesése.)

Mit szóljunk ahhoz, / hogy otthagyta a fogát, / fűbe harapva?
valamint azt, hogy / „csontjára hűlt a bőre". / Mely realizmus!
Világosabb már - / „négy deszka közé tették" - / nem is lehetne.
En- halottjára / „deszkát árul Földváron" / senki se mondja.
Átkozódásként: / „Szíjon meg a sárga föld!" - / annyi: „dögölj meg!"
„Sírján a fű is /alig nőtt ki" - annyi, hogy / nem régen hunyt el.
„Fűbe harapott" / - gondolom, hogy „vadnyugat" / kölcsöne nálunk.
Hozza a szótár / mindamellett mint magyart, / s „porba harapott"
változatát is. / „Letette a gondját" - ez / jámborabb annál.
Népi humorral: / „Lemondott a házhelyről" / s ehhez hasonlók.
Az ibolyáról, / mit alulról szagol a / holt, ki ne tudna?
Városi ízű, / hogy „beadja az ipart", / máskor: „a kulcsot".
Ez is közismert: / „letette a kanalat"; / levesevésnek
hogyha „a kiskést" / - mint egy más szólás mondja - / végleg „elejti"
Durva, de annál / kifejezőbb a halál / természetére:
e szó: „kifingott". / „Kifingott a kéményen" / - s még szaftosabban
így, hogy „a Krisztus / kéményén" - „kifüstölgött" / - kissé enyhítve.
Merthogy a lélek - / Arany János tudta ezt / - többnyire szánkon
át keres utat; / ám ha néha megszorul, / kimegy, ahol tud.

Tótágast áll fején; ég felé a lába,
Megakadt valahogy a nyeregkápába;
Lelke pedig, amint mennybe iparkodott,
Feljebb-feljebb mászva, kiment, ahol tudott.

Katonaemlék - / „kikérte a levelét" - / sejlik föl ebben
s változatában: / „megkapta az obsitot" - / „kitelt az éve"

Fűbe haraptam; / ínyemen a zöld halál / keserűsége.
Ez sem utolsó: / „földobtam a talpamat", / (hátamra estem).
Éhes féregnek / „otthagytam a fogamat" / rágnivalónak.
Levest szürcsölve / „eldobtam a kanalat". / Ebből elég volt.
Deszkát árulok. / Hanem vevőm nem akad, / álmos a vásár.