« http://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja

 

Darnel Christian (1948-2016) haikui
Kéziratként a szerzőtől

MOSOLYOG AZ ÉG [2004]

                                        Alan Watts emlékére

BEVEZETŐ

A haikuköltészet jelenlegi formája a XV-XVI. századi Japánból ered, ahol a "zen (chan) érzést" olyan költeményekben akarták kifejezni, melyek tükrözik az ősi kínai wu-shih, azaz "semmi különös" szellemiségét. A wu-shih a wu-wei-el, azaz "semmi erőlködés"-sel együtt képezték a taoista életideált, mely oly híven megnyilvánul a korai kínai, majd később a japán művészetben.

Ez az életideál a mindennapos egyszerűség volt. A híres középkori kínai zen buddhista mester Nan Chüan szavaival: "A hétköznapi gondolataink és érzéseink, az maga a Tao." Miszerint a hétköznapi "egyszerűen emberit" jelent, nem pedig "közönségest." Ez az egyszerűen emberi érzés jut kifejezésre teljes mélységében például Issza haikuversében, melyet gyereke halálára írt: "Harmatcsepp ez a világ / és mégis, mégis..."

Némely haiku úgy tűnik, mintha egy európai versnek a címe lenne csupán és mégis benne van a teljes mondanivaló, amit a vers hangulata kommunikál.

A hagyomány szerint a haiku csupán 17 szótagból állhat. Mivelhogy a zen nem tesz különbséget gondolkodó és gondolat között, mindent, ami a lényegen kívül esik, fölöslegesnek tart, ahogy a tradicionális zen mondás is kifejezi: "lábakat a kígyóra". Ezért nincs a haikunak címe.

Ugyanez a lakonizmus jellemzi azokat a kínai és japán festményeket, illetve tusrajzokat, melyeknek eleganciát és mélységet kölcsönöz a témát körülvevő üres tér, mint például egy madár az ágon mindennemű környezet és háttér nélkül.

William J. Higginson: The Haiku Handbook (1985, New York, Kodansha International) című könyvében írja: "Descartes helyesebben fogalmazott volna úgy, hogy 'Érzek, tehát vagyok!'... A haiku csupán azt követeli, hogy észleljük a világot érzékeinkkel és válaszoljunk rá érzéseinkkel."

Ma már a haiku-stílus túllépett eredeti hazáján, Japánon, és századunk második felében egyre több német, angol, francia, spanyol nyelven írt haikuval találkozunk. A hagyományosan három soros, tizenhét szótagú forma sem kötelező, és eltérő lehet a soronkénti 5-7-5-ös szótagszám beosztás is.

Azok számára, akik mint jómagam is, a költészettel olyan óriásokon keresztül ismerkedtünk, mint Petőfi, Arany, Ady és Radnóti, a távoli világból származó stílus bizonyára nagyon szokatlannak és talán még primitívnek is tűnhet. Mindazonáltal, azok számára, akik úgymond "ráéreznek a haiku ízére", e kis versecskék olvasása nagy örömet nyújthat. A hangulat és mondanivaló teljes összeforrása, sőt mondhatni azonossága a haiku lényege.

A mindössze tizenhét szótagos haikuk írása kihívás volt számomra és igazán ez sarkalt, nem pedig a lustaság, bár egy jó haikut megírni néha tovább tart, mint egy húszsoros verset. Nem tudom, hogy a kínaiak vagy a japánok mit szólnának a verseimhez, láttam egyszer egy japán úriembert csárdást járni, egészen jól csinálta.

Szeretettel,
C.




A szűk tű fokán keresztül
                  eléd tárul a nagyvilág


Ásít a macska
a délután csak az övé. Víz a folyóban,
víz a vödörben,
ugyanaz a két világ. A fecske lelke várt e percre:
eljött a nyár! Nem szándékszik utánozni, csak néz rád a tükör. Elállt a szél, képtelenség. Ami nincs, az nem tud menni. Hó takarja az erdőt, megint most van. Mese, varázslat, csoda... nézz ide és nézz oda. Szívemben krátert hagyott anyám, mikor elhagyott. A csésze is a reggeli
része. A madár elfáradt s bár tág az ég nem repül tovább. Csepp, csepp, már régen ismerik egymást óra és eső, tik, tak. A szem lát, de nem látja önmagát. Ez az egyszem-világ. Egy sóhaj és minden megváltozott. Pont úgy, mint régen. Ha télen a fa fázna, behívnám egy forró teára. Rémálmod rólad szól. Magányos fenyő sem várja a karácsonyt. Nem vár semmit. A nádas ellopja a szelet minden alkonyatkor. Tökéletesen kék
a felhők fölött
az ég. Egy csuklás belülről egy madárdal kívülről csak úgy, magától. A vadludak az égen máris tovaszálltak? Lehetetlen. Párban repülnek a gólyák két szárnnyal, két szárnnyal. A vonat hangja magával viszi a nyár illatát. Minden levél a fának a kedvenc levele. Száraz a homok jó kedvű az ég. Felkel a nap, az ég teli van reménnyel. Reggel az ágy, este az utca mi rabul ejt. Az ördög nem alszik, de ébren sincsen. A tücsök hegedül, megrezeg a levél. A száraz rőzse a lánghoz simul, készen áll a táncra. Az alma mosolyog a fűben és az ágon. Vigyázzban áll a nádas, nem fúj a szél. Árokparton a pipacs, megtalálta a helyét. Örömében az erdő énekel, hangosak a madarak. A telihold csak fogyni tud, s közben erőt gyűjt.

Darnel Christian a Wikipédián

Darnel Christian és a zen