« http://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja

 

Nagy Farkas Dudás Erika
(szül. 1960, Kishegyes, Szerbia)

haikui
Az álarcos belépője című kötetéből
Kéziratként a szerzőtől

Sáfrány Attila: Álarc nélkül
(Előszó Nagy Farkas Dudás Erika, Az álarcos belépője című kötetéhez)

Nagy Farkas Dudás Erika: Az álarcos belépője : versek [2007]

Mit ér az író, ha nő? Magyar Szó - Művelődés, 2007. december 8-9.

 

Szerelem

Kezdetben voltunk
mi ketten, aztán lett az
egy. Mi külön nem.

 

Jelenlét

1.

A bodza ága
minden lépéssel zöldebb:
túl leszünk rajta.


2.

Némaság, hol éj
ural tájat, késő nyár vonz
mellé idegent.


3.

Játssz felhőimmel,
emeld magad nyár fölé,
óvjon hűvösöm.


4.

A gáton ketten,
jobbról a város dagad,
balról a folyó.


5.

Négy bagoly köröz,
hagy kertet, korhadékot,
üresség az ősz.


6.

Ölig ér, állig.
Tavaszi áradás hor-
daléka leszek.


7.

Zöld, mint a búza,
kéken borul fölénk is.
Ne kiálts értem!


8.

Csokorba szedve,
már öregen. Tavasszal
kihull a kézből.


9.

Miattad add meg,
ásott halmok sora ne
jelentse vesztünk.


10.

Egy-egy elmarad,
a hegyre kevés ér fel.
Szól. Visszhangtalan.


11.

Dombok és lankák,
folyó. Völgybehordó szél
templomromot bont.


17.

Önmagába zárt.
Pusztulunk vele. Sehol,
akik voltunk rég.


18.

Virul. Zöldön túl.
Hervadtak leszünk mi is.
Réztábla, babér.


19.

Aki tud, hallgat.
Néma se volt még ennyi,
csírátlan talaj.


21.

Ki előbb jár az
őszben, ki később ébred
tavaszra, nyárra.


22.

Mi vagyunk. Ősök
kedve áramlik ágaink
között. Várunk.


23.

Nap-útra tért szív
fénybe halt, kereste a
jövő árnyait.


24.

Gyöngyként peregnek
a percek, csak legyintek,
szépségük fakó.


25.

Nézd, tótükör, mi
tavaszt többszöröz, és le-
húz a magányhoz.


26.

Látom a szemed,
és benne ezer piros
tulipánlángot.


27.

Hírmondója vagy,
ha borús is most, ez az!
Mégis a tavasz.


28.

Fehérben a fák,
a szó helyett virágok.
Ágakon a csend.


29.

Fáradt bohócom
az aranyló napba tért,
fény lett a mosoly.


30.

Buborék lettél,
ködbe vesző csúcson. Épp
elég ok sírni.


31.

A kép elring a
tájban, ébred mi holt volt:
zöldje emeli.


32.

Szirom suhan rég-
múltam egén: áthullna
jelenembe is.


33.

Hegyet ölelő
karjaim legyenek, hogy
léphessek felé.


34.

Láng, majd csak parázs,
ha túléli az égést,
cseppek özönét.


35.

Még nézhetném, de
veszik, a látóhatár
magába rejti.


36.

Híd ívén a nap-
fény, és rajta madár. Csak
a híd múlandó.


37.

Visszatért madár
kering volt-otthon felett.
Lélekfosztottan.


38.

Majd jövök, ha kell,
ígérte, és rebbent a
szeme sötétje.


39.

A föld behorpadt,
visszaadta tükörként
öreg arcomat.


40.

Nem kép az egész,
csak pont, örök áradat,
áttetszik rajtam.


41.

Áll és feketül,
gyökere mélységig ér,
felhőkből hajol.


42.

Tükrömben ami
a csend hangja, az nem a
hangok hiánya.


43.

Sehol egy másik,
a közel és messze mind
velem van teli.


44.

Nézem a követ,
te és én vagyunk ketten,
ébredő sziget.


45.

Hangoló rigó
az akácfacsúcson, én
vagyok az ének.

 

(test nélkül)
Forrás, 39. évfolyam, 2007. 11. szám, 48-49. oldal

Az álom sötét
egén fehér ruhás én,
suhanó lélek.

Ismerem mását,
bennem ébred a fényre,
de sok év kell még

addig, hogy léte
befedje a szabadon
szállót egészen.


Az öreg háznál

Lomtalanítunk,
fazék alja tépi föl
a kukacfészket.

A fazekat még
nagyapánk tette le az
ól mögé régen.

A mohás földből
kereken néz az égre,
a nap nem érte rés.

Kukacok bújnak
vissza a mélybe, ahol
az árnyék örök.

Sebet simogat
a fény. Ásít az időn
támadt kerekség.

Részeg éneket
hoz valahonnét felénk
a földszagú szél.


Csábító
(Bogdán József: Szeder indája)

Ahogy a verset
súgja forró szája és
az szívedhez ér,

asszonyok vágya
sodorhat így el, mint a
nem várt szenvedély.


Élt 45 évet

Kérdezi a nő,
csontbőr teste mit ér,
kell-e még tőle,

mielőtt végleg
a hideg, vakszemű éj
vonja ölére.

 

Vége a haikunak
- sok oka van annak, ha a harang nem szól
... talán mert nincs is harang. Na, mindegy. Ez az utolsó, ráadásul sántít is. Formailag. Tényleg nem lesz több, vége.
2010. SZEPTEMBER 3., PÉNTEK
http://nfdevers.blogspot.com/2010/09/vege-haikunak-sok-oka-van-annak-ha.html

félve vágyott vég
az ölbe bújt késő nyár
kesernyés béke

 

 

Nagy Farkas Dudás Erika:
Szombat reggeli személyes – most haiku

(Kicsit, mint bolhából elefánt, de legyen)
Magyar Szó, 2010. szeptember 5.
http://www.magyarszo.co.rs/fex.page:2010-09-05_Szombat_reggeli_szemelyes_most_haiku.xhtml

Véletlenül és utólag tudtam meg, bekerült három versem egy ezer haikut (haikuszerű rövid verset) egybegyűjtő kötetbe. A többiek, hogy ehhez mit szólnak, nem tudom, a saját véleményemet viszont elmondtam a blogomban, ahol a kérdéses verseim is találhatók. És azt is azonnal jeleztem, örülök a rangos gyűjteményben való jelenlétnek. A bejegyzés után szinte azonnal jelentkezett a könyv szerkesztő asszonya, aki akkor már megtalálta a módját a számos szerző közül az egyikkel való kapcsolatteremtésnek. Szerinte nem az ő dolga lett volna értesíteni a szerzőket, és különben is, a kétszázvalahány érintettet előkeríteni…! Szerinte örülni kell a megjelenésnek, és nem bosszankodni, hogy mint a beválogatott haikuk szerzőjét semmibe vett. Kérésére levelét a blogban közöltem. (www.nfderikavers.blogspot.com – természetesen a reklám szándéka is jelen.)

Kedves Nagy Farkas Dudás Erika!

Ha egyáltalán megkapja ezt az e-mailt. Véletlenül akadtam rá itt arra a bejegyzésre, hogyha már kiválasztottam a haikuit az eddig megjelent legrangosabb haikuval kapcsolatos gyűjteménybe, miért nem írtam meg. Erre szeretnék most válaszolni, s nagyon örülnék, ha a weblapon a válaszomat elhelyezné.
1. Gondolom nem szégyen, ha valaki bekerül egy antológiába.
2. A szerző értesítése nem a szerkesztő feladata.
3. Több mint 3 ezer haiku közül válogattam olyanokat, amelyek nekem a legjobban tetszettek internetes és papír alapú sajtóban, s végül 286 szerző 1000 haikuja került a kötetbe. Akit ismertem, azt megkerestem ez ügyben, de honnan tudhattam volna mind a 286 szerző e-mail címét?
Végül, őszintén szólva, fordított esetben én örülnék.
További sok szép haikut kívánva gratulálok haikuihoz:

Vihar Judit


Mert miért éppen haiku? Haiku-e mind, amire rámondjuk? Illik ezt erre művelni? Sáfrány Attila két írása is kimerítően foglalkozik ezzel a versformával, amik többek között a föntebb említett blogcímen (is) megtalálhatók.

Számomra a jobb híján haikunak nevezett versforma teszi a legjobban kifejezhetővé azt a költői élményt egy adott pillanatban, helyzetben (pillanatról vagy helyzetről), amit a múlékonyságára való tekintettel akár kétségbeesett gyorsasággal, de legalábbis elszánt igyekezettel kell megragadni és rögzíteni, mert a másodpercekben mérhető rövid idő is örökre elveszítheti: a rögzítés esélyét, az adott pillanat leghitelesebb megragadásának lehetőségét. És a tömörség a lényeg. A szavakba, amik egyedül képesek közvetíteni az általam megéltet, a lehető legtöbbet a lehető legkevesebb szóval megidézni (más téren éppen elég bő a beszéd). Kép és hangulat megjelenítése a magába foglalt cselekvéssel, aminek fontos eleme a személyemen átszűrt, magam pillanatnyi szeszélye által kiválasztott látószög. Rövidség és megragadás.

Az alkalmazkodás nem erényem, cserébe nem várok el méltató elemzést, besorolást sem, de még rangosnak jelzett helyekre sem tartok igényt – az olvasóhoz eljutnak egyéb módon is. Nem kell föltétlenül haikunak sem nevezni, de az elnevezés nem is lényeg. Van, aki azt állítja, éltében nem írt haikut, mégis haikuszerzőként tartják számon. Szabályok persze kellenek, de hányszor fordult már elő, hogy azokat utólag húzták rá az eredetileg mindenféle szabályt mellőző alkotásra?

Volt egyszer egy irodalmi est, ahol az általam is sokra tartott író és költő dörgedelmes szónoklatban verte el a port kis közösségünk elvetemült szerzői fölött – szerzeményeiket földbe döngölve, csupán csak azért, mert többek között nem átallottak haikunak nevezett vagy formájában haikuhoz hasonló verseket írni, és ráadásul megjelentetni is! Ezen a tájon! Mákszemmé zsugorodva maradtam mellette csöndben, az est egyik vendéglátójaként restelltem vitába szállni vele. Belepirultam, mert hirtelen nem tudtam eldönteni, mit jobb hinnem: a jelenlévők mindig kivételek, tehát rám nem vonatkozik a leszólás? Vagy közeli ismeretségünk ellenére (és szűk közösségünk ellenére, ahol nagyon is tisztában lehetünk a másik dolgaival!) fogalma sincs, hogy én is művelem ezt a formát? Vagy inkább könyveljem el annak, hogy az engem is érintő letolás minden udvariasságot mellőző, nagyon is tudatos kirohanás volt: te is írj magyarul ,és hagyd a keletet másra? Nehogy már az utóbbi elvárást bizonygatnom kelljen!

Áruló lenne, aki itt haikut formáz? Szavaim itteni jelentést hordoznak, a képek nem idegen tájak másolatai, az érzéseket nagyon is szűkebb tájunk hozta felszínre. Itt és most, értünk és nekünk. Ha már megosztani merészel a szerző. Mert magának írni, az más. De magamnak sem másként.

Az internet lehetősége mindent borít. Nincs határ, és nincs szűk, bezárt közeg, karmolás és harapás, ha merészelsz mást, mit illenék, ha már nem férsz a falaid között! Haiku vagy nem haiku, az, hogy olvassák, világosan követhető, és hogy van, akiknek tetszik, van, aki érti. Többnyire tudomásomra jut a google, az e-mailek útján, és amik még a nettel járnak. Azt persze soha sem fogom megtudni, hogy a közben egy-egy juharszirupos palacsintát majszoló kanadai olvasóm vagy a mostanság szokatlanul meleg Moszkvában éppen versemen fölüdülést találó netező mit vél meglátni, megtalálni abban a többnyire (mégis szabály!) tizenhét szótagos, néha rímes, néha három igét is hordozó három soromban. De ez már nem tartozik rám, egyszerűen csak örülök, hogy viszik és tetszik, mert azoknak a soroknak a leírása nekem isteni ajándék volt, és mindenféle álszentséget mellőzve többnyire katartikus pillanat következménye. És ez megosztásra kötelezi a szerzőt, akárminek tartják a véleményformálásra fölkentek, kényszeres dobozolók.

Nos, akkor a föntiek tükrében mégis miért nem tetszik az, hogy az a szerkesztő asszony nem tartott érdemesnek az előzetes értesítésre, netán engedélyem kikérésére, aki a vitamentesen megtisztelő kötetbe, a kétszázvalahány haikuszerű verset író szerzők közé bevett, és az általa érdemesnek vélt három haikumat kötetében megjelentette? Mert szerzői jogokat sértett, röviden. Mi az a három haiku az ezer között? Szinte semmi, de nem ez a lényeg. Ez tény. De az is tény, hogy ha a verseimet megtalálta, a címemet sem tartott volna sokkal tovább a rövid versek elolvasásánál. Örülök a beválasztásnak, sokadszor is elismétlem, de azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen szerző, aki az előzetes értesítést is szívesebben vette volna az utólag odavetett „örülhetek neki”-nél.