« http://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja

Jancsik Pál: Haikulíra

 

Jánky Béla (1931-2009)
haikui
Pillanatok színe, 82 haiku, Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2002, 100 oldal
Második, bővített kiadás:
Pillanatok színe, 201 haiku, Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2005, 116 oldal

 

ÖREGKOR

Gyermekláncfűvel
benőtt sínpár a kihalt
végállomáson.

 

TÚLVILÁG

Havazott éjjel.
Egy sírhoz sem vezet ma
lábnyom a hóban.

 

FEJSZENYÉL

Fát dönt a fejsze,
ámbár nyele fából van,
fából ugyancsak.

 

JÓNÁS BÁLNÁJA

A bálna, Jónás,
megvédett a bálnáktól
a bálna gyomra.

 

LAPJÁRÁS

Amíg veszítek,
élek. Vesztemre minden
perc nyereségem.

 

ELŐZMÉNYEK

S mentünk még együtt
egy darabig - így történt,
hogy most fáj az ősz.

 

PROGNÓZIS

A kézfogások
jó melegére cudar
északi szél tör.

 

EGEREK, EMBEREK

S nézik riadtan:
jut-e külön mindüknek
szabad egérlyuk.

 

EROTIKA

Meglátnám-e, ha
nem takarná be forró
meztelensége?

 

SÁTORUDVAR

A vezér sátra.
A gyepet körülötte
zöldre tanítják.

 

ELÉGIA

Hulló hajszálam,
emlékszel, emlékszel-e
a lobogásra?

 

ÁLLAPOT

Veszélyben élni,
s tudni: veszélyesebb a
segélykiáltás.

 

ŐSZ

Levelek hullnak -
jó volna tudni, mit írt
a nyár reájuk.

 

HORROR

A furulyában
puskagolyó, kioldott
bomba a dobban.

 

LÉGSZOMJ

Buzog a forrás.
A kőbe zárt tisztaság
légszomját oltja.

 

MIMIKRI

Legyek röpködnek
fekete árnyék puha
biztonságában.

 

NAPLÓ

Ma is járt a Nap.
Ám ma sem jött vele a
szemetes kocsi.

 

NEKROLÓG

Ő megmutatta:
a holttestén át vezet
a helyes tévút.

 

VÉGTISZTESSÉG

A döglött madár
utolsó útja át a
deszkapalánkon.

 

BETEGSÉG

Virágvasárnap.
Ma sem vonult be senki:
beteg a szamár.

 

A MÉLTÓSÁG TÖRTÉNÉSEI

Árad a patak,
sziklaköveket görget -
törpül a havas.

 

HAMUELEMZÉS

És lám, elégtek
vízágyúikkal együtt
a tűzoltók is.

 

GYŰJTŐHELY

Auschwitz füstje,
ima, egérhúgy bűze -
minden az égbe szállt.

 

RIADÓ

Lebegő akna
úszik az őrtornyok közt.
Vigyázz, pacsirta!

 

A PILLANAT SZÍNE

Az ág ideje
a rügytől a gyümölcsig
egy zöld pillanat.

 

HAGYATÉK

S maradt utána
két törött szárny a szélben,
két törött árnyék.

 

ELMÚLÁS

Újra tavasz van.
S élő emléked ága
nem hajt rügyet már.

 

A NAP KIHŰLÉSE

Kihűlsz te is, Nap,
ha az ember már nem tud
felmelegedni.

 

HOLOCAUST TÁJA

Autósztrádák
fojtják bele a szót a
tömegsírokba.

 

LAKHELY

A fecskék álmát
ereszek lakják házak
meleg fészkében.

 

LABDA

Labda a fűben.
Dobd a magasba, lopjon
derűt az égből.

 

SZÁZADVÉG

Ablakok törnek.
Bomlott kutyák ugatják
a kopjafákat.

 

FÉRFIMAGÁNY

Csak a patak van
ébren velem ma éjjel, csak a
patak nem alszik.

 

A MÉRCE

Nem történt semmi,
csupán az ég, az ég szállt
még magasabbra.

 

FÉNYÉVEK SZÉPE

Csillag, kit még csak
sejtek, elindult-e már
felém a fényed?

 

HALMOZOTT ŐSZ

Őszülsz már, hulló
falevelet sodor a
szél a hajadba.

 

KETTŐS HALÁL

Meghalt a hóhér.
Rázuhant munka közben
az akasztófa.

 

MADÁRKORSZAK

A kő madár volt
egykor, és fészke is volt,
és énekelt is.

 

MÚLT IDŐ

Vesztegel égő
hídon az emlék zsúfolt
személyvonatja.

 

EPILÓGUS

Kihalt a színpad.
A súgólyukban játsszák
az epilógust.

 

GENEALÓGIA

Ezópusz nemzé
Ezópuszt, és így, és így
tovább mindmáig.

 

LÉLEK TORNYA

Lesz-e még tornya
a léleknek, mikor majd
felszáll a páva?

 

TERROR

Elaltatták a
házakat, s hazamentek
a zord legények.

 

VERSENGÉS

Sírhant a dombon.
Verseng a gyomosodás
a feledéssel.

 

JAPÁNBIRS

Japánbirs hajlik
ágával ablakomhoz -
Virág kopogtat.

 

SZÜRET UTÁN

Megszedett fáim,
ki gondoskodik csöndes,
szép őszötökről?

 

ÁLLATI DOLGOK

Ha megszelídül
az ember, bezárhatnak
az állatkertek.

 

LEGENDA SZÜLETIK

Csatát nyert - mondja.
Ám zászlajának csak a
rúdja maradt meg.

 

CSILLAGKERESŐ

Sudár jegenyén
szalad fel a tekintet -
csillagot keres.

 

A SZIKRA ÚTJA

Csillaghoz indult
a szikra, s lám, kihuny a
füst-bokor ágán.

 

HALAK ÚTJA

Törik a fény, jaj,
utat tévesztenek a
halak a vízben.

 

DERES CINKE

Gubbaszt a cinke.
Tüskebokrában deres
a némasága.

 

ALAPHELYZET

Sötét zsákutca.
Csak tudnék megfordulni
benne a végén.

 

HATÁROK

Kicövekelték:
meddig szaladhatok egy
pillangó után.

 

VISSZAFOGÓ

Harapj nyelvedre,
marathón katonája,
hallgass athénben!

 

AKVARELL

Pillangó röpköd
szirmot keresve. Vagy tán
a rózsa táncol?

 

HÍR

Viszi a hírt a
falka: szétszaggatott egy
farkast a bárány.

 

SEREGLET

Hosszú körmökkel
s borostásan megyünk a
feltámadásra.

 

RÉSZEGSÉG

A bortól esze
bomlik, a hatalomtól
a lelke részeg.

 

HAJNALI TISZTÁLKODÁS

Harmatozz, hajnal!
Ébred a fenyőmadár,
mosdani készül.

 

GYANTAILLAT

Sűrűsödj, fenyves,
rigók énekét töltsd fel
gyantaillattal.

 

PATRIARKÁLIS

Libák a sínek
között. Pirosra váltott
a jelzőlámpa.

 

NOÉ ÖRÖK

Galambja régen
odaveszett, de Noé
csak várja, várja.

 

ÖNFELMUTATÁS

Fehér csempére
szállott az őszi légy, hogy
agyoncsaphassam.

 

HÍDPRÓBA

Repedez, málik
a hídpillér a vízben -
Az ív gyanútlan.

 

ELLESETT SZÁNDÉK

Pipacsra szállna,
a rozsdás drótsövényen
túlra a lepke.

 

ÍGÉRET FÉNYE

Hívó messzeség:
éji szállást ígérő
kis jánosbogár.

 

SEBZETT BOLYGÓ

valahol ágyú
dörgött az éjjel. Vérzik
a föld az űrben.

 

A HELY ZAVARA

Havas a Felek.
Jön-e vagy menni készül
a völgyben a tél?

 

PAPÍRSÁRKÁNY

Szállj, papírsárkány!
Zsineged álmaimról
gombolyodik le.

 

MATSUO BASHO EMLÉKÉRE

Hold sugarából
sző takarót a kertre
a nyári este.

 

JÉGGYŰRŰ

Úgy deresedsz, úgy
őszülsz, ahogy a hűség
szíved köré fagy.

 

SZÁRAZ HÚSVÉT

Dorottya hervad.
Kihaltak kiskertjükben
a locsolói.

 

ÁLLOMÁS

Vonatra várok.
Torlasz az éj a sínen,
fekete kőtömb.

 

PESTIS

Hoznák a pestist,
ha a patkányok tudnák,
hogy ők patkányok?

 

CSILLAGKÖNYV

Fejfák tűnnek el -
Tanulom őseimet
a csillagokból.

 

PÉLDABESZÉD

Állóvíz nem hajt
malmot; szenesedik a
zsákban a búza.

 

ÉLETERŐ

Havasi kőszirt.
Harmat szomjával sziklát
repeszt a fűszál.

 

LÉTFORMA

Piszkos ablakok
mögött sötétben, várva
az ablakmosót.

 

PORTRÉ

Elnémult lélek -
rúdjára csavarodott
zászló a szélben.

 

EKLOGA

Ölik a pásztort.
Elhaló furulyaszó
tereli nyáját.

 

HAJLÉKTALANSÁG

Fészek a szélben.
Hiába röppen, lám, a
Madár utána.

*

 

NEGYVENKÉT HAIKU
Helikon (Kolozsvár) 13. évf., 9. szám, 2001. május 10., 3. oldal
Csak a Pillanatok színe c. kötetbe fel nem vett haikuk:

BÚCSÚ A KERTTŐL

Nem ültetek már
fát, szőlőt: gyönyörködnöm
kellene bennük.

 

NAPTÜKÖR

Napfolt sötétje -
A búvópatak okkal
rejti el tükrét.

 

SÁROS HARMAT

Fűszálon hangya.
Elbitangolt a bolytól.
Harmatot sároz.

 

A TENGER AKUSZTIKÁJA

A fuldokló még
hallja: - Badarság. Nincs már
senki a vízben.

 

IN MEMORIAM AQUAE

Bontják a házat.
Állítsatok emléket
a gémeskútnak.

 

FOGADALOM

Nincs olyan jordán,
keresztkoma, keresztkút,
olyan keresztvíz...

 

XENOFÓB PLAKÁT

Odébb egy éggel!
Elkotródj, hé, itt fáj a
földnek a táncod.

 

A DOLGOK RENDJE

Fekete hóra
a dolgok rendje szerint
fehér varjú száll.

 

Jánky Béla (Székelyudvarhely, 1931. május. 1. - 2009. október 26.) - költő, szerkesztő, ifjúsági író, műfordító.
Középiskolát Gyulafehérvárott a Majláth Gimnáziumban és Kolozsvárt az Ady-Şincai Líceumban végzett (1950), magyar irodalom szakos diplomáját a Bolyai Tudományegyetemen szerezte (1954). Első írása 1950-ben az Utunkban jelent meg. 1952-től az Igazság, 1957-től a Dolgozó Nő művelődési rovatvezetője, 1974-től a Napsugár szerkesztője volt. Írásait többek mellett közölte az Igaz Szó, a Művelődés is.
Költészetét magas erkölcsiség és elmélkedő elmélyedés jellemezte: "...lassan fejlődött, szemérmes-finom élményeit, fájdalmait énjét titkoló homályokba vonva" - írta róla Márki Zoltán.
Román népdalokat fordított (1961), Duiliu Zamfirescu két kisregényét tolmácsolta (1965), fordításában jelentek meg Ion Barbu legszebb versei (1971), a mai román költészet Constantin Cubleşan válogatta antológiájában (Csillagok születése, Kv. 1972) műfordításaival szerepelt, magyarra ültette át Lucian Blaga több versét (1975). Szerkesztésében jelent meg a Tanulók Könyvtára Ady-verseskötete (1966). Gyermekverseit Kiss Török Ildikó és Papp Éva hanglemezeken szólaltatta meg.
Önálló kötetei: Leánykérő (versek, 1956); Ezüst ember tánca (versek, 1969); Fecskelánc (gyermekversek, Árkossy István rajzaival, 1981); Fiúban, földben (versek, 1982), Szerencsefű (gyermekversek 1987), Napkosár (gyermekversek 1990), Sárkánymosoly (gyermekversek 1995) Pillanatok színe (82 haiku 2002), Pillanatok színe (második bővített kiadás, 201 haiku 2005), Szeretnék csergőóra lenni (gyermekversek, ifj. Feszt László rajzaival, 2009),
Ülni örökre : 65 haiku. Satu Mare : Profundis, cop. 2012, 80 oldal

 

 

Gyulai Levente
Könyv a pillanatról - Jánky Béla: Pillanatok színe. 201 haiku c. könyvéről

Látó, 2007. (18. évf.) 2. szám

„Fordulj a fenyőhöz, ha többet akarsz tudni a fenyőről, és menj a bambuszhoz, ha a bambuszról akarsz tanulni. Eközben el kell hagynod önző magadba feledkezésedet, különben csak ráerőszakolod magad a vers tárgyára, és nem tanulsz tőle. A vers akkor születik magától, ha te és a tárgy eggyé váltok, és ha elég mélyen belemerülsz a tárgyba ahhoz, hogy megláss benne egyfajta rejtett derengést. Akármennyire ékesszóló legyen is a versed, ha az érzés, amelyből fakad, nem természetes – vagyis te és a tárgy különállóak vagytok –, akkor költészeted nem valódi, csupán sajátos utánzat. Ne a mesterek lábnyomát kövessétek, hanem azt, amit ők is kutattak!” (Macuo Basó)

Egyre több irodalomkritikus és szépíró ad hangot azon véleményének, miszerint a kortárs irodalomban eddig még soha nem tapasztalt számú költő van jelen. A kialakult helyzet megítélését illetően viszont megoszlanak a vélemények: egyesek szerint színes választékot, konkurenciát biztosít a tetemes kínálat, mások pedig úgy vélik, hogy a líra túlzott jelenléte a mai művek között a minőség rovására megy. Tény, hogy a verseskötetek a prózaművekhez képest jóval kisebb mennyiségben fogynak.
Napjainkban erősíteni, segíteni kell a mű és irodalomkedvelők interakcióját, mert „a magyar szépirodalom történetében még soha nem állt ilyen távol egymástól mű és közönség” . A halvány érdeklődés több faktor összejátszásának eredménye. Az olvasók java nem tud(ott) lépést tartani a 20. század megújult alkotási folyamataival – erre az utal, hogy a bevált befogadói magatartások a kortárs irodalommal való párbeszéd kezdeményezésekor nem érvényesíthetők minden esetben. Gyakran fogódzók, elemzések használatára szorulnak azok, akik a megújult irodalom mellett szeretnének maradni, a művekkel való dialógus kialakításakor segítségre van szükségük. Nem kimondottan csak a megújult alkotási folyamatok miatt távolodtak el sokan a kortárs szerzőktől; az iskolai oktatás főleg a múlt irodalmára fókuszál. Az is megnehezíti a kortárs irodalommal való kapcsolatot, hogy a magyar társadalom múltorientált műveltségszerkezettel és -szemlélettel rendelkezik. Mindezek azt a megtévesztő benyomást kelthetik a potenciális olvasóban, hogy a magyar kultúra a múlt terméke, napjaink művészei nem produkálnak érdemlegeset.

Jánky Béla Pillanatok színe című kötetével a kortárs olvasó elvárásaihoz próbál alkalmazkodni: amennyiben könyv kerül az olvasó kezébe, az legyen rövid terjedelmű és olvasmányos. Így talán esélye van arra, hogy kedvező fogadtatásban részesüljön. (Persze, vannak kivételek is, de tény, hogy egyre kevesebben olvasnak magas irodalmat, nemhogy verset.) A kiadvány 201 haikut tartalmaz, a Mentor kiadónál 2002-ben megjelent azonos című könyv második, bővített kiadása. Még mielőtt részletes bemutatására térnénk, tömören definiáljuk a haikut: nem rímelő japán versforma, 3 sorból, 17 szótagból (5–7–5) áll. Főleg természeti képet jelenít meg, amelynek mély, filozofikus tartalma is lehet. Etimológiáját tekintve a haiku ismert megfeleltetést jelöl egy kép és egy gondolat között. A szóban forgó könyv borítóján látható felvételek találnak a haikuk világához. Kár, hogy hiányoznak a kötetből a hozzájuk hasonló fotók. Kiváló dialógus alakulhatna ki kép és szöveg között, kiegészíthetnék hangulatilag egymást, megerősíthetnék a jelentéseket. Ez, sajnos, elmarad.

A költő nem módosította radikálisan előbbi haiku-kötetének világképét, csak annyiban alakította át, hogy erőteljesebben van jelen benne a rezignáltság és a fiatalság iránti nosztalgia. Jánkynak a japán versforma felé való irányultsága a lét pillanatsorozatokból történő építkezésének kifejezésére szolgáló lehetőségként fogható fel. Ezen célnak leginkább a haiku szófukar tömörsége, expresszivitása és szentenciaszerű megállapítása felel meg.

201 pillanat színe, hangulata és a bennük megfogalmazódó érzelmek sora vár az olvasóra. Az öregkor távlatából haikuk révén kiépített életutat követhetünk nyomon. Az Öregkor és az Időszámítás keretei között rajzolódik ki egy érzelmi hullámzásra utaló, ám inkább rezignáltságot, a mulandóság fájdalmát és a kezdethez fűződő nosztalgiát megszólaltató sorskép. A szövegeket magába szippantó fehér rengeteg a lélegzetvétel területe, ahol a szerző időt hagy az olvasónak, hogy gondolatai értelmezésbe rendeződjenek; ahol a tömörség történetté bomolhat ki, ahol a pillanatba sűrített látvány kicsomagolható. „Gyermekláncfűvel / benőtt sínpár a kihalt / végállomáson.” (Öregkor) A szövegkontextus gyakran fokozza a háromsoros versek feszültségét. Az idézett vers után következő Túlvilág a sors újabb fázisára enged asszociálni, bizonyítva, hogy a pillanat a legkegyetlenebb mértékegység, az öregkor és a túlvilág, a gyermekláncfüves kihalt végállomás között árnyalatnyi / pillanatnyi a különbség. „Havazott éjjel. / Egy sírhoz sem vezet ma / lábnyom a hóban.” (Túlvilág)

A tréfás alkalmi bökvershez (szenrjúhoz) az irónia közelíti Jánky haikuit, viszont a bennük rejlő megtörtség, dezillúzió hangulata sokkal inkább az élet utolsó pillanatában írt búcsúversekre, a dzsiszeikre emlékeztet. (Versformájuk azonos a haikuéval, de nem tartoznak ebbe a műfajba.) Az ironikusság főképp a Példázatban, a Balladában vagy a Mikes-apokrifban érezhető. „Öngyilkos bálna. / Retináján az óceán egy / lavór víz csupán.” (Példázat) „Balladát mondok: / kőműves kelemenné / nem hoz ebédet.” (Ballada) A kötet versei nem szépítik, nem díszítik a megragadott pillanatot, asszociációk sorát indítva el. A sűrítés és kihagyás, a tömör utalás, sejtetés hozzájárul az „egész (nagy) megragadása a részleten (kicsin) keresztül” elv működéséhez a Szürkeségben, a Példázatban és más versekben. „Látja a madár, / látja: szürke az ég a / pocsolyában is.” (Szürkeség) A haiku ereje személytelenségében, tömörségében rejlik, így sikerül magához vonzania az olvasót, aki képzettársításaival kiegészíti a haiku sűrített világát annak elhallgatott részeivel. Szélesebb spektrum adódik az értelmezésre. A hadzsin (a haiku művelője) a tárgyak, az (öreg)ember magányát emeli ki, más esetben némely köznapi dolog révén fogalmazza meg az egyetemest. Például a kötet címére emlékeztető versben a gyümölcs érése kapcsán a pillanat/idő fogalmát magyarázza. „Az ág ideje / a rügytől a gyümölcsig / egy zöld pillanat.” (A pillanat színe) A könyvet több motívum is átszövi: a bibliai (Jónás bálnája, (Leg)újabb Testamentum, Jeremiással, Golgota, Noé örök, Profán advent), az Auschwitzhoz kapcsolódó (Holocaust tája, Gyűjtőhely) motívumokban, de a leginkább a természeti képekben fogalmazódik meg az elmúlás szükségszerűsége, ennek méltóságteljes elfogadása vagy a kiszolgáltatottság érzése. Többek közt az Öregkor, Túlvilág, A búcsú ereje, Hajléktalanság, Ősz, Halottak Napja, Nekrológ, Xenofób felirat, A Nap kihűlése, Végjáték, Halmozott ősz, Kettős halál, Epilógus, Haláltan, A távfutó halála, A vég, Nyugdíjas, Anya temetése című költeményekben is ez a hangulat érezhető.

A Pillanatok színe 201 haikuba sűrített pillanat történetét kínálja továbbgondolásra, az olvasót többször is a déja vu illúziója keríti hatalmába, a haikuk által közvetített érzések mintha ismerősek lennének számára. Tulajdonképpen arról van szó, hogy a befogadó pillanatok alatt ráhangolódik a szövegre, magáénak érzi azt, az asszociációk sorozatával pedig folytatja a gondolatsort. A visszhang tanúsága is erre ösztönöz. „Fogjál visszhangot, / hogy tudd, ki vagy: poloska, / harang vagy ember?”

 

 

Barabás Zoltán
Ablakok törnek

Várad, 2003, 2. évf. 2. sz.

„Valami történt. / Ezüstbe burkolt a hold – / Isten tudtával” – visszhangzott bennem a tömörítések mesterének, az eddig már több mint negyven nyelven olvasható svéd Tomas Tranströmernek a haiku-remeke, midőn lapról lapra, haikuról haikura araszoltam Jánky Béla új könyvében (Pillanatok színe, Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2002).

Mi tagadás: örömmel éltem a csodát, a míves formát öltött pillanatot, az erős szellemi villanásokat, amelyek a maguk módján csak erősítették bennem azt a meggyőződést, miszerint igenis szükség van a költészetre, hiszen nemcsak önálló valóságként szolgál, hanem térben és időben az éppen lebonyolítható párbeszéd részletét képezi. Mert hát a költő ott él minden sorában: akkor is, ha kérdez, és akkor is, ha éppen haikuival felel a svéd költőfejedelemnek. Jánkynak ez is megadatott, és nem is akárhogyan!

„Nem történt semmi, / csupán az ég, az ég szállt / még magasabbra” – olvasható a tetszetősen kivitelezett kis kötet 41. oldalán. Néhány lappal odébb már komorabb a kép, súlyosabban „koppannak” a kimért szavak is: „lesz-e még tornya / a léleknek, mikor majd / felszáll a páva?” (Lélek tornya) Igen: a kötetbe felvett 82 haiku zöme – így vagy úgy – az elmúlással foglalkozik (Századvég, Halmozott ősz, Epilógus, Száraz húsvét, Csillagkönyv, Portré, Gyűjtőhely, Hamuelemzés stb.).

„Elaltatták a / házakat, s hazamentek / a zord legények” – szinte látjuk lelki szemeink előtt a haikut meghazudtoló terrort, a World Trade Center tornyainak lerombolását és a moszkvai túszdrámát, a dimenzióváltást (Terror), amely a minőség és az igazságosság tagadásával egyben legfőbb gátja az emberséges jövőnek, mégpedig annak a „pillanatnak”, melyet a jelen mezsgyéjén már kigyöngyözni képtelen az idő: „S maradt utána / két törött szárny a szélben, / két törött árnyék.” (Hagyaték)

A századvégi táj, Erdély „képe” önmagáért beszél: „Ablakok törnek. / Bomlott kutyák ugatják / a kopjafákat”. „Csak a patak van / ébren velem ma éjjel, csak a / patak nem alszik.” (Férfimagány) Ám Jánky Béla tájképében többletdimenzió a történelem. Arculcsapatásaink, drámáink sűrűsödnek a megszenvedett tiszta sorok hallatán: „Kicövekelték / meddig szaladhatok egy / pillangó után.” (Határok)

A haiku kereteit ugyancsak feszegeti a Példabeszéd is. Eszméltető, egészséges szemléletre tanító műalkotásként mondhatjuk magunkban, majd szavalhatjuk választottainknak és gyermekeinknek egyaránt: „Állóvíz nem hajt / malmot; szenesedik a / zsákban a búza.”