« http://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja

 

Csernák Árpád (1943-)
haikui


Csernák Árpád: Ügyesek és ügytelenek - A haikuk elé
PoLíSz, 125. szám, 2009 nyár, 70. oldal


Kundera azt mondta, hogy ne maradjanak egy író után töredékek, jegyzetek, napló, levelek..., csak a mű... A MŰ? És ha valakinek ezek a törmelékek a műve, ahogy Ottlik mondta, vagy ahogy Lázár Ervin írta: „Az én nagy életművem ez a kicsi”... Bár, ha jól emlékszem, ezt éppen a naplójában olvastam. Hamvas meg azt mondta (írta), hogy a mű csak arra való, hogy „mialatt az ember dolgozik rajta, az emberre visszahat, és tisztít és ébreszt és világít”. Maga a „mű” érdektelen, kimenetele kétséges. Lin-csi Lu, a nagy csan-buddhista mester – hogy kiket nem hozok ide – meg azt mondta: „tudnotok kell, hogy a rátermett ember számára alapjában nincs »ügy«. Csak azért futkároztok minden percben keresni valamit, mert nincsen önbizalmatok a fejeteket keresni, amit elhagytatok, és megállni is képtelenek vagytok.” Itt meg kell említenem Jadzsnyadatta esetét az „elhagyott fej”-jel kapcsolatban. J. szép ember volt, addig nézegette magát a tükörben, amíg egyszer csak eltűnt a tükörképe, ő pedig azt hitte, hogy a feje tűnt el. A példázat értelme: a tükörkép illúzió, az igazi a saját fejünk, amit azonban mi magunk sohasem láthatunk…

Hiába, no: még a látszólagos linkség is jobb, mint a fontoskodás. A fontoskodás, ami sohasem látszólagos, hanem nagyon is komoly... Komolyan veszi magát. A látszólagos linkség mögött még lehet valami, a fontoskodás mögött soha nincs semmi, csak maga a fontoskodás. Vagy ha mégis van valami mögötte, jobb lenne, ha nem lenne. Ha az nem volna... Mégis sokan vannak a fontoskodók, az „ügy-esek”, és fáradozásuk nem is hiábavaló: bedől nekik a világ, addig fitogtatják magukat, olyan sokat vannak „szem előtt”, hogy az emberek elkezdik komolyan venni őket.
Az igazi terheket cipelőknek, az igazi kockázatot vállalóknak nincsenek ügyeik, ők csak magától értetődő egyszerűséggel végzik a dolgukat, a háttérben, a homályban, sokszor sziszifuszi küzdelmek árán, irigykedések, acsarkodások kereszttüzében; gyűlölködés, gyanakvás és önzés közepette. Hitük, igazságérzetük és tisztánlátásuk zavarja az ügyeseket, hogy az „ügytelenek”-et nem érdekli, hogy nem belőlük akarnak érdemrendekkel, kitüntetésekkel teleaggatott, a szó szoros értelmében leláncolt szócsöveket kreálni, hogy ezeket – valóban – csak a lényeg érdekli, csak az igazság, és munkájukat látszólag könnyedén végzik, mert nem szeretik sajnáltatni magukat… De ezek így nem kellenek, ezek háttérbe szorítandók, mert kellemetlenek, kiszámíthatatlanok, sőt: félni kell tőlük, mert ezeket nem lehet megvenni, bekebelezni; bármikor és bárhol kimondják az igazságot, mert ezek – valóban – szabadok… Nem lehet őket beépíteni a hazugságrendszerbe...
Éjszaka van. Ahogy ezeket írom, a papír mellett lenézve látom, hogy a jobb lábam hüvelykujján, a körmön lila folt van. Ráejtettem egy könyvet. Akár egy kő. Akár egy botütés. Vastag könyv lehetett, nem emlékszem. Az élével esett. Sose hittem volna, hogy ennyire tud fájni, ha egy könyv az ember lábujjára esik. A körömágyra. Hetekkel ezelőtt történt. A lila folt most már a körmöm közepén van. Ilyen lassan nő a köröm.
A távolban mintha egy írógép kattogna. Aztán kiderül, hogy egy madár…


Haikuk
PoLíSz, 125. szám, 2009 nyár, 71. oldal

Mért gondolod:
Ha átalszod az életed,
jobb lesz a világ.

*

Ha próbálsz
a gaztettek ellen tenni,
nem figyel rád senki.

*

A borzalmakat
nem akarod látni.
Akkor inkább nem élsz.

*
Regényekből,
forradalmi beszédből –
így lesz elnémulás.

*

Hólepte erdőben,
kitaposott úton
zeng a kyrie.

*

Te is a város nagyja vagy,
csak vigyázz, jaj,
észre ne vegyék!

*

A legjobb Csan-buddhista
mester az élet.
Agyba-főbe ver.