« http://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja

Szabolcsi Erzsébet haiku fordításai

 

Szabolcsi Erzsébet (1954-2015)
(Írói álnév: Gyöngyvirág)

haikui
Kéziratként a szerzőtől


Mi az én utam?
Nem tudom. Megyek arra,
amerre az út.

Gyönyörű dallam,
ha lelked a lelkemmel
egy húron pendül.

Könnyeim hullnak:
gyöngybezárt emlékeim
hová gurulnak?

Sosem láttalak.
Arcod mégis ott ragyog
szemem tükrében.

Nem hallottalak.
Hangod mégis ott zenél
lelkem mélyében.

Hömpölygő folyó
papírhajón sodorja
emlékeimet...

Asszonyok sorsa:
életet adni, fájni,
hervadva halni.

Halk hárfafutam:
behunyt szemeim mögött
lepereg múltam.

Boldogan mennék
hozzád, ha te várnál rám
boldogtalanul.

Kölcsönkértem a
kabátod, hogy közelebb
legyek bőrödhöz.

Hiányzik nekem,
hogy én is hiányozzak
egyvalakinek.

Csordogáló csend.
Csak cseppecskék csillannak
csillagtalanul.

Csended betakar.
Gyönyörűség halk dala
pendül az éjben.

 

Őszidő

Langyos fuvallat:
virágszirmok indulnak
világot látni.

Hulló falevél:
pókhálóban fennakadt
elmúló élet.

Esőcsepp csillog
virágok szirmain. - Ti
miért zokogtok?

Korán megőszült
levélke libbent elém.
Lesz-e még nyaram?

Őszi napsugár
melengetőn simogat.
Őszöm feledem.

Álmos ablakon
esőcseppek koppannak
sűrűn, konokon...

Ködbe bújt a hegy,
aranysárga fákat rejt
felhőtakaró.

Lassan itt a tél,
s hordozom emlékeim
új tavaszokig...

Csak száraz ágak,
avar, tarka levelek...
Ősz. Színes álmok.

Alvó réteket
ködlepel burkol csendbe,
engem a bánat...

Esőcseppekként
hullnak halkan peregve
borús perceim...

Hűs őszi reggel...
Felhőbe takart álmot
altat a lélek.

Könnyes ablakok.
Ősz van, látod, a Hold is
zokogva gyászol...

 

Téli haikuk

Tél illata jött:
magányos vándor lépdel
síró fák között.

Csipkerózsika
alszik, zúzmarafátyol
vigyázza álmát.

Aludj csak, érted
nem szól már sárgarigó.
Tél hava ringat.

Didergő lélek
szárnyalása csendbe hull,
némul az ének.

Deres rét fölött
hófelhők lebegnek. Éj.
A hold is reszket.

Téli hajnalon
ködlepelben vonulnak
előttem a fák.

Szomorúfűzfa
zúzmaracsipkében vár
tél-szeretőre.

Tó fölé hajló
szomorúfűzág, nézd, mily
szép fehér ruhád!

Szuroksűrű csönd....
Tél - zizeg a hó. Fázol?
Betakar az éj...

Haldoklik a nap,
Tétovázik egy sugár.
S felragyog a hó.

Zizeg és susog.
Megroppan és csikordul.
Tél. Hó. Jég. Hideg.

Hópiheálom:
élni örökös télben
örökké szállva...

Friss hóesésben,
táncoló pelyhek között
én is táncolnék!

Tegnap folyt a víz.
Ma jégtükör óvja a
megfagyott időt.

Fekete világ.
Kimennék a friss hóba
fehérré válni.

Téli éjeken
fagyos, fáradt lélekkel
tavaszt álmodom.

Múlt álmok fagytak
reggelre ablakomra.
Csipkehideg tél.

Jégvirágillat.
Lágy vonalú ábrándok
fagyott páncélban.

 

Tavasz

Dalos ébresztő:
álmot űző hajnali
madárcsicsergés.

Derengő lélek,
ébredező virágok...
s csak esik, csak fúj...

Menekült a nap...
sötét gondjaival jött
holdtalan éjjel...

Szitáló harmat,
hűs cseppek, s az álmaim
szertelibbennek.

Kószáló álmok
tavaszi friss égbolton
felhővé válnak...

Síró barackfa
fázik, reszket a szélben,
vár szebb tavaszra...

Pillangó alszik.
Virágszirom lehullott.
Sóhajt fúj a szél...

Loholás közben
látom: krókusz mosolyog
a szomszéd kertből...

 

Ma sem...

Tiszta papírom
nem fogja ma ecsetem.
Színtelen nap volt.

 

Lobogva

Álomdalolás:
tüzes ábrándok között
lobogva zuhansz...

 

Egyedül

Egyedül vagyok...
lelkembe zárt hiányod
társaságában...

 

Nyári képek

Ablakom alatt
tücsökdal zeng. Ragyog a
holdfényszerenád.

Vércsepp a földön...
sebzett muskátlim hullat
fájó szirmokat.

Feltámadt a szél.
Pipacsmező sirdogál:
sziromzápor hull.

Bóbita röppent
kezemre, csókot lehelt
rá, s ellebegett.

Lestem a bimbót,
vártam, hogy nyíljon. S éjjel
el is virágzott.

Derűs kis este.
Fecskék fricskáznak mosolyt
alkonyatomra.

 

Éjszaka

Daltalan éjjel
bánatomat altatom.
Könnyet fúj a szél.

Esőszagú csend.
Lógólábú felhők közt
lépeget az éj.

Szuroksötét csönd,
cuppogó hűvös cseppek
esőillata...

Felhőbe törli
keskeny arcát a hold ma.
Velem zokogott.

Angyaltalan éj.
Csillagtalan csöndlepel.
Meddő álmodás...

 

[2005. Újév]

Az év megújul,
tavasz lesz nemsokára.
Én csak őszülök...

 

Hazavágyó
Napút, 2010. március - XII. évfolyam 2. szám, 45. oldal

Lépteim hegyek
óvták, lombok kísérték.
Ma pusztán megyek.

*

Nézem a mezőt.
Lelki szemeim előtt
hegyek vonulnak.

*

Fenyőillatban
rég elvesztett hegytetők
varázsa dereng.

*

Havas hegyeim!
Mit ér a fehér világ
sötét falak közt?

*

Egy fodros felhő,
haj, éppolyan, mint régi
otthonom hegye!

*

Ugyanaz a hold
ragyog itt is. Miért szebb
az otthoni éj?

*

Messze kerültem.
Régi csúcsok titkait
őrzik álmaim.

 

1954. április 12-én születtem Sátoraljaújhelyen, jelenleg Kunszentmiklóson élek, az itteni Református Kollégium magyar-latin szakos tanára vagyok.
Szabolcsi Erzsébet 2015. október 19-én elhunyt.
Honlap: http://rzsoka.gportal.hu/gindex.php?pg=3356963