« http://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja

 

Tamás Menyhért (1940-)
haikui és haiku-szerű versei

 

HALÓDÓ TISZTÁS
Szép versek 1977, Magvető Kiadó, Budapest, 1988, 342-343. oldal

Lélegzetem a
légszomjas fáké

*

Felhőkbe mártózik
a kiapadt forrás

*

Hallgatag harkály
szögeli csöndjét
egyre sűrűbben

*

Gyakorta-más-szél
vallat gyökeret

 


HÉT TUSRAJZ

Kortárs, 45. évf., 8. szám, 2000. augusztus

Vecsési Sándor 70. évnapjára

Arcából ered,
akár a forrás.

*

Napba néz -
egét izzítja
a mezítlábas csönd.

*

Madárra madár
örvénylik a táj.

*

Fa fát ér,
ölelésük foglya
az ártér.

*

Holnap szél lesz,
mennyelő vihar!

*

Nyitott sebhelyek a
vetemült ajtók,
hasadásukból
kihamvad az Idő,
csak anyánk szeme ég
időtlen időkig.

*

Hová?
Hová, amikor már
a KERESZT is
keresztúthoz ér?

 


ÉVEIMRE

Kortárs, 44. évf., 9. szám, 1999. szeptember

Árnyékom a vendég:
bozótol bennem a csönd.

*

Mintha a szó is
másképpen szólna:
élet, halál
belefér egyetlen szóba!

*

Akár a zuhanó tárgy:
e s é s e m
k i j e l ö l t
helyét tanulja.

*

Éber-mély hang:
Lépj, lépj közelébb,
s érezd Isten közelét!

*

 

Hat haiku
Hitel, 2011. június, 19. oldal

Havasok éke:
Napvirág, árvultadból
ölel át szívem!

*

Körülsebzett táj,
elég egy felezett szó,
egésze vagyok.

*

Fehér szivárvány,
nyílván, tréfát űz velem;
Holdat világlik.

*

Évszakok híján,
köztesükkel álmodom,
tócsáll a hajnal!

*

Ahogy a tisztás;
vissza-visszatekintek,
mögém fagy a fény!

*

Kérlek, ne kopogj
vissza! elégszer hallom
hűs távozásod.

*

 

Haikuk
Kortárs, 2011. május

Fámat ha nézem,
szent ég! kékellésedbe
merészlem magam.

*

Álmatlan bükkös:
kilakoltatott csöndjét
árnyam kíséri.

*

Szagos mügétől
bódul az erdő, gyertyánt
ébreszt szemembe.

*

Ivódó zsoltár,
mélyemből kapaszkodón;
teltemig érek.

*

Ördöglő világ:
dühödt óceánlását
esőzi a föld!

*

Légbeli madár,
mennyelt utadat kérem;
végmenedékül!

*

 

Archaikuk
Új Ember
, 2011.10.02.

(Balassi)

Ölről ölre űz
vérem, a vitézélet –
hazahalálig.


(Arany)

Szó, bennemvarázs,
megvert reményre remény –
nyelvlomb hajt fölém.


(Petőfi)

Nemzetel a föld,
forrásfiad sem késik;
márciusolni!

 

Kései könnyek
(In memoriam V. G.)
Új Ember, 2011.10.02.

Esőverésben
szédültem táncod után –
késtem le a fényt.

Omló éjszaka,
kilincsre fagyott nappal;
leánykasírás...

Rá se álmodtam,
mi eshet meg még veled,
rám hűl halálod!

Ki tudja, hova,
melyik mennyedbe értél,
míg élek, éllek...

Kései könnyek,
kopjafádon versvéset –
vigasztalásom.

*