« http://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja

 

Juhász Erika (1993-)
haikui


A halom, a hegy, a domb
Napút, 2010. március - XII. évfolyam 2. szám, 24. oldal

Lüktetés

A hegyek szíve
némán dobog, így kiált,
mégis visszazeng.


Fohász

Hegyre kapaszkodsz,
bár ég s föld közé szorul
a hosszas fohász.


Kincsek

Iszapmassza ez.
Egykor halomba raktuk
a lét értelmét.


Szöges cipők

a szöges cipők
bőrt hántanak a dombról
egy szürke házra


Jégtörő

gleccserbolhástul
készül mélybe szakadni
a tömegvonzás

 

Haikuk
Kéziratként a szerzőtől

Megint.
Megint beúsztak a csodák az ablakon, pedig nagy feketeséget alkottam neked, fodrok, rojtok, színek, fények nélküli üres vásznakat.
Most falevelek keringnek szerelmes-tarka, dicső mondatokban. Itt az ősz. Sötét vödrökkel indulunk a kútra mégegyszer-utolszor.

a cseresznyefát
kivágtam, gyökereit
megette a föld,

és a nihilben
elfér végre a tenger,
amit terveztél

 

Tizenhét csónak

Gyermekéveim
férnek csak el: szavak közt
hintázó eszmék.


A tavasz fia

Szobrot emeltek
néki a fecskék, s végre
növekszik a szárny.


Tihany, Veszprém, Almádi

hőhullámokon
vitorlázó kis fehér
csillagvárosok


Csillagfény

amíg világ a
világ, a felhők sosem
lesznek feketék


Vihar

homokzsákok a
fronton, záporzó lándzsák,
ágyúdörrenés


Fal

Szivárványt húznak
az éhező rom fölé,
s bársonytakarót.


Mindenek felett

Játszik a nyárfa.
De mért kopog még a szél?
Isten már bejött.

Karácsonyszagot
pöfékel a kályha, s egy
csillag lekacsint.


Mélyről

Kaktuszt ültetünk.
Lám, szívünkben nagyobbra
nő meg a tüske.


Lefagyott törvény

egy fehér egér
a koromszín képernyőn
sosem rejtőzhet


Ha

Mindig szerettem
volna ha, de te mindig
úgy akartad, hogy.

Egy öreg vershez
visszatérni nincs elég
hibajavító.