« http://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja

 

Bettes István (1954-)
haikui
Odvában a fa, Madách-Posonium, 2002

vigyázz vitéz ha
a szellem ellen szellem
súgnibúgni kezd

üt mígnem villám
kisül bennem a méreg
vár szemközt ülve

semerről utak
senki semminek nem jön
behúz a csőbe

almafa ágán
ágál a legvékonyabb
nincs ki kisüsse

emberi semmi
felkutatja a halál
része van - minden

odvában a fa
őszibb eszmélet kell most
őre döbbenet

holdudvar szeplő
kereplő szeretője
botlik a szája

holtabb ma nekünk
mama lehetett csillag
a baba tette

hölgyvilágtalan
szakadatlan az íve
merülő sátán

szerteszanaszét
hagyta hagyta csak legyen
csak neki éljen

van a vasárnap
mind egy mind az Ő napja
nem kell a Hold sem

nem tenni semmit
költő szósava himbál
ezzel szép - reggel

szép az ha még szebb
izgágább mikor éhes
nincs ki jól tartsa

madárka repdes
hócipő lobogója
véregyúlt állat

kerített röhej
bazsalikom a babba
nevet a hegyre

ne ládd a Teát
Tímea lett ma kedves
izibe ide

bárányka felnő
felhőtlenebbül vág fel
meleg az ujja

erőtlenedik
jobban szemébe nézhetsz
vakul világba

dolga védtelen
ember egyetlen módja
magasba szóljon

fagy a fagy fia
csókkal burkoló sála
fityegő fátyla

papiros ágon
gubbaszt didergő lélek
lóban a lába

rúgat a kutya
felhorkan hahotába
ne ejts el engem

máig sem tudom
csíkot húz elgörögve
veri egy pálca

hosszak a hosszak
jobbiránt jóra képes
szavalva biztos

hideg leleget
találhat akár hármat
ki feni tudja

hullva hull a kép
lyuk lyukat ér a sajtban
beléd ne essek

közödbe könnyes
pép a pép itatója
mintha abálna

ügyetlen mozdul
mintha hó havon múlna
lobban az éter

kőüres színpad
roppanó deszkavállak
szörpökre szomjú

enyves a nyelve
tapad szószba tett szója
ikra ki hányná

kólába mart kór
üres tenyérrel hátra
van aki megbír

puttyogó puttony
puttonyosnak a lánya
hadd kinek tetszik

föl sose érni
magasra meszelt égben
ím belesajdul

hagyd hogyha hívnak
lángba döglik a lepke
elsercenések

forróba döfni
daphné és chloé élnek
szitakötőnek

sósavas szószék
szú fúrja magát fába
mindegyre ráér

vigasz a ragra
banbenbólből ha élek
ne vágj fel énrám

szívében szép hül
busó feje megbillen
mindegyre szebb lesz

ha nét szeretnék
-né úgy jó lenne néha
ide teremne

szisszenő miss kell
nagy passzió az éve
kígyózó háta

kicuccant darab
kel az abrakadabra
belőle bátor

kikelet fal fel
visszasírdogál éjjel
kellett a lámpás

hallgat a nappal
holdkóros holddal hallgat
daloló vére

pereg az átok
orsóját orsó rontja
ki körülérez

zamat zsákszámra
benne bújik a többi
nincs esze - otthon

összejön ősszel
ébenszakállú rabbal
összesírt évek

maga ás verset?
vermet ásít magának
ugyan ki kérte

élorcát öltött
országa ország határa
van hova menjen

zárva az árva
kaput kapura dönget
magába zárva

pácot becéz ez
önnön becsébe esve
nincs aki húzza

bolondokosok
okos bolondnak tünnek
tünnének már el

csip eleget csip
eléget úgy csíp este
kell a kerítés

immár vért köhög
előkerül a sírja
régen holt madár

vakon megpihen
a táj belülről izzik
elmúlni jó lesz

álommentében
orral kimérve útja
befúrja magát

add magad piac
borsó alatti áron
vége szétgurul

pardonok partja
szálka tátog a halban
becsúszik kéjjel

hangulat ábránd
kürtőskalácskák vége
kimúlhat bárhol

mese megy hadba
belefúl önmagába
elül az álma

kirakatbaba
egykék kirakatba be
mából van a volt

örökség ügyén
jajért haptákban állni
paprikajancsi

mindenki eszén
bányatárnákat nyitni
kohóba köpni

dalomon alfonz
húzta néhai száját
átszálló kijár

köpcös varjúháj
letegezi a kezét
istenem jó-e?

bepuhintottam
régi hintóban hínár
árva a csalán

röptükbe hullnak
meg-megidézett halál
őszi szőr nyakán

szerencsegombok
kitekeredve kiáll
karóra hörög

pávává váltál
gyönyör ég benned tövig
húszasom ide

langymeleg kabát
elfele húzza belét
kész az estebéd

mostantájt olykor
tűrve szűri ki magát
átmegy ájvájba

lassan a sminkkel
mi is veletek vagyunk
csak le ne csacsi

minket szét hagyom
gondom vonaton mosom
eloson - végkép

mit vársz vissza mint
mind ki ürül ki örül
bételt ettél-e

majdnem az ágyra
agyilag némakacsa
lejár a lába

begépelt lovam
elnyerítetlenkedett
tovább a sárba

husika pilled
alig ballagó válla
málnásból hallod

szavazz vagy havazz
görbe törpegöröngyöm
sítétség kísér

szállja télialma
héja hozza a tavaszt
ki mire siet

varkocsok csücske
mind összebütykölődik
kenyerét eszi

alkalomadta
elrejthetetlen jelek
mekkora hunyor

izomba béla
csík nyúlik végig hasszán
szökik az égbe

már garmadával
harsog bennem a harmat
köpni kéne tán

bacilusgazda
gólyák békasegg alatt
hozzatok jojót

mire fel gerjed
alkalmazkodó aszú
merengve esik

elterpeszkedhet
mire kivárja padját
elé andalog

borban olvadoz
nem ebből nem lesz derű
rozsdás drót bele

haragban marad
nem csengettyűszók ezek
kivált ha vége

mert az egy ilyen
ecetbe nem bújt lélek
nap sütné magát

elhordósodott
magába borzong bele
porzik a szája

mint ami ringat
öléből nőne fénye
egyet ha találsz

ríkatott mindent
leshették összes baját
le nem mérhető

elöregedő
bőrén zörgető csonttal
dobd le a kulcsot

hátha felszökik
kiskiből telik ilyen
van ami lehúz

magunknak mézek
mankóval fogott halak
hallatlan siker

így begyűrődik
fiókba szorult bagoly
füle se nincs ki

elkeveredett
szerelmes lett a sasba
sába bábája

indigó ősnyom
igazán visszatolat
árvalányhaja

jó körkörösen
nyílsebesnél is gyorsabban
alatta ipar

mire szánt színű
egyre szomorúbb hantok
elmegy a hangja

megmaradsz szinten
szintetikus az IQ
köszönj el haiku

 

A klaun alapállása
Gömörország, Rimaszombat

Száz vers, háromszáz sor, száz rajz. Ha csak ennyi lenne? De ennél sokszorozottan, hatványozottabban több Bettes István és Luzsica Árpád Odvában a fa című kötete. Fanyar, képmutatás nélküli, éles, koppanó vers és grafikai anyag. Fityisz minden kartotékoló és besoroló rendszernek, kitörés a kalitkázásból. A bettesi költészet haiku formában is olyan szikrázó és pontos, mint eddig ismert belső ritmusú, fokozott érzelmi és értelmi állapotot megfogalmazó versei voltak. Humornál több, filozofálgatást meszsze lesöprő egyéni alapállás, a klaun posztjáról. Akin lehet röhögni, meg lehet dobálni, ki lehet kerülni, lehet lefitymálni, sértegetni de akkor sem fog rajta. Ez az egyedüli és lehetséges mód „ép ésszel kibírni“! A haiku kalandja, a kötött versforma a gondolat szabad szárnyalásának még több erőt képes adni. Nincs szó semmiről és mindenről szó van. Kiindulási alap ez a szöveg belső és külső fogalmazásoknak. Út a megismeréstől a megismeréshez. Variációk milliónyi témában, játék, halálosan és véresen komoly játék szavakkal, nyelvvel, élethelyzettel, gyöpös agyúak szabta szabályokkal. Minden megengedett, még az is, hogy ne tetszen mindenkinek. Provokatív, szurkapiszkáló, odamondogató és feloldó versek. Az öncélúság minden jele nélkül, az abszolutizálható szabadság kerettelen végtelenjét nyitva. Lét és nemlét mezsgyéin, emlékezet csavarta múltszivarok füstjének ködében egy pohárnyi mámor és a száraz vég kicsúfolása melletti kvaterkázás és helyzetteremtés, belemerülni ismeretlen tengerek gyilkos vagy éltető hullámaiba. Bennünk élő tengerek ezek, mégha félünk is kimenni partjaikra. Ezt a félelmet igyekszik elveszejteni, a tengerparti ösvényt megmutatni Bettes. Miközben ő maga „csak“ verset ír. Furcsának ítélhető, de talán már csak az egyetelen hiteles alapállásból, a klaun síró, nevető, maszkját letépő és emberarcát megmutató alapállásából.

Szászi Zoltán