« http://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja

 

Vitéz Ferenc (1965-)
haikui

ÉVSZAKOK
Évszakok, szavak, álmok,
Partium Irodalmi Társaság, Debrecen, 1992, 5-21. oldal

1.
sorsod e két sor
– széppé tűrni időnket
sziklaszoborként

2.
kandi legények
szűzlányt lesnek ahogy nap
fürdeti mellét

3.
két fa vigyáz ránk
tükrünk – összeborulnak –
gótikus árnyék

4.
néha karácsony
néha virághalk vétek
vérbe osont csók

5.
öngyilkos tavasz
újjászült születés szúrt
vér a kereszten

6.
lombok a földön
százszínű temetésünk
ősz – avarálom

7.
szirma virágnak
felhőkék szelek élén
nyárzik a május

8.
napra nevetnénk
kedvünk lobban utolsót
őszközelítvén

9.
büszke baromból
hamvas hit farag újjá
lelket is adhat

10.
hűdevas Eiffel
Párizs fallikus éke
pótpiramisként

11.
fáj a megszűnt tél
"csak játék ez a vers itt"
félj a megint-től

12.
nincs több alkalom
átöltöztet a város
színed a hold(t)é

13.
ember az Isten
képét hordja kívül s bent
ellene-érte

14.
Édenvolt-eset
első emberi csók tett
bűnös igazzá

15.
sasmenedék vagy
szikla vagy alvó szirt Is
tenmaga homlok

16.
szárad a test is
mint amikor bölcs fákról
ősz falevélcsonk

17.
alvó mozdulat
emberré havazott fák
tükrefagyott tó

18.
bátor a sóhaj
benn – imakész kondul – s kinn
kínhegedűszó

19.
dús pipafüst és
negyven wattos alig-fény
lepke köröz bent

20.
kint vihar átkoz
bent áldott menedékként
asszonyöled vár

21.
tél takarít – még
hó fedi szennyünk – múló
máz a világra

22.
ráncezerasszony
szottyadt teste megalkudt
már a halállal

23.
kérni alázat
vétlen kapni dicső nincs
várni fahűség

24.
párna – hiány-gyűrt
nem melegít fel a bor sem
hold fogy az arcra

25.
félig egészen
ből túllépni magunkból
páros egészbe

26.
izzad alattunk
síkos teste a földnek
mily nehezen tűr

27.
minden előbb volt
ránkszabták a halált is
ráncöreg arc – tűz

28.
búvó békehon
erdő óvja a csendet
tölgyfakarokkal

29.
hervadt csókokat
ízlel szikkadt szájjal a
csontöregember

30.
színefakult ég
köddé sírt felhőszemek
éktelen égnek

31.
oly magasan vagy
– tört szárnyam szakadék húz –
fészek a sziklán

32.
most rügyező ág –
majd a gyümölcs – még félted –
már ehetetlen

33.
meglehet élünk
mint aki mától máig
szép idegenként

 

SZAVAK
Évszakok, szavak, álmok,
Partium Irodalmi Társaság, Debrecen, 1992, 23-39. oldal

1.
– – / – u u
– – / – u u / – –
– u u / – –

2.
költőt versei
mint fát mér a favágó
körbekarolják

3.
szólsz érted-magad
ellen mint aki érted
már magad-Istent

4.
ünnep s szó itt
szűz erdőben a tisztás
Istenölelte

5.
játsszuk a sorsunk
jazzemlékek a csókban
improvizálunk

6.
ebben a versben
megduzzadnak a mellek
halk erohimnusz

7.
– szó – szünet – elfogysz –
érted vérzik a tollad
– szó – szünet – új szó –

8.
nincs tiltott fa a
kertben s nincs ki szakítson
csak feledés van

9.
félsz hogy az írás
nélkül az ember bambán
s céltalanul torz

10.
szép zene szól vagy
mégsem szép ami szép az
szép ami nem szól

11.
készül a törvény
kőtáblára való csend
tartsd be ha mást sem

12.
majdnemszűz szavak
ismételt tövis-éden
összesimulnánk

13.
és hetedik nap
kínnal küldte a költőt
földre keresztre

14.
könyvek halmaza
hol van benne tudás hol
mondd hol az Isten

15.
mert hogy hangom is
elhal bennem a csend nő
égig akár vers

16.
bűntudatom vagy
már az enyém vagy hallgasd
bennem a vers vagy

17.
vers vagy bennem a
szó vagy ahogy felsírnak
reggel a rétek

18.
reggel a rétek
– harmatos álmukból nőtt
templom – ölelnek

19.
nincsneve sorsát
őrzi szemében színlelt
szent metafórát

20.
semmit imádunk
s féltünk félszelidített
szóviharokkal

21.
hal(l)va -halott dal
túlról más az ebánat
Orpheusz alszik

22.
egy szó kellene
– bölcs vagy a minden-túl csend –
még a halálhoz

23.
homlokod oltár
meghallgat ma az Isten
s elhiszi hisszük

24.
sárkány éneke
holvoltholnemvolt-sebek
égnek a számban

25.
forgat e mélység
fent és lent metafórá
it keresed – félsz

26.
tűzben a két test
jajgat-elég majd csókkal
zárod imánkat

27.
mint a mocsárban
túlbátor ki szavakból
hallgat a zsombék

28.
felmagasodtunk
s térdig imádkoztuk már
esti magányunk

29.
mint a madárnak
szárnya ha szótlan s meghal
benne a kék tánc

30.
elsüllyedt sziget
Atlantisz belefullad
hangom a versbe

31.
– – / – u u
– – / – u u / – –
– u u / – –

32.
– szent / nyelv u u
csend – / – u u / hajnal
szebb u u / – –

33.
már szent nyelv ez a
csend ír verset a hajnal
szebb a szavaknál

 

ÁLMOK
Évszakok, szavak, álmok,
Partium Irodalmi Társaság, Debrecen, 1992, 41-57. oldal

1.
félig kész szavak
álmom versben hallgatod
én vagy-e vagy te

2.
téved a szempár
eltévedni tükörben
Nárcisz-igazmás

3.
kristályholnapok
őszálomra csiszoltan
- - - nulladik évszak

4.
lassított ige
vízcsepp duzzad ahogy nő
bennem a múltam

5.
hangtalan éjkürt
jelzi a titkok jöttét
álomajándék

6.
mintha a bálban
hol mindenki ruhátlan
táncol a tündér

7.
romfalak ölmély
bújt éned nyomozod rád
zárt labirintus

8.
megszabadulnál
arcodtól – besebezték
semmi esélyed

9.
hős panelember
rádunt már a sehajnal
szín(v)telen ébredsz

10.
csobban tó vize
álmom fodrot sző bele
hull anyaméhbe

11.
átzuhanunk a
"nincstől nincsig"-i mába
s kezdjük a múltat

12.
rend ül az álmon
még az enyém – szóvá sírt –
már nem a szárnyam

13.
ég ítélete
hétszerszép szerelemben
gúzsbaölelten

14.
csillagok élén
vérzünk vert seregünk szét
szórja a hajnal

15.
Isten könnyei
cseppkő-versek a mélyben
őshideg ország

16.
vers zene festmény
vésett kő szoborének
ritmusaszebb-nő

17.
mint szerelemkor
hajnal könnye a harmat
rétek ölében

18.
hűség szikla ha
strázsál vad vihar ellen
s hold süti álmát

19.
most kitalÁLOM
megnevezem s túlfÉLEM
mint a halÁLOM

20.
másnaphoz közel
újrateremted félszeg
tegnapi félszed

21.
nem keres üdvöt
csak maga képét minden
kőben az úton

22.
megsimogatlak
ujjam a bőrön a hóhér
lábnyoma hóban

23.
nézi a fáradt
fényű csillagokat túl
messze az ég már

24.
föl(d)lélegzik a
testünk ránkpitymallik a
csonka mennyország

25.
félholt éjszaka
árnyékába zuhant hold
alszik az álom

26.
mint ruhatárban
párjase kesztyű árván
fekszik a földön

27.
kopjafa-csendben
koldus készül imára
vére didergő

28.
tenger az asszony
meztelen izzó égzöld
szirtszigetekkel

29.
sűrű félelem
alkony alázat vérrel
mint ha a hold sír

30.
asszonyok égnek
szétnyűtt fájdalmukban a
szűz katonákért

31.
bent hűtlen szava
kat rejtő emlékezet
őskatakomba

32.
roggyan a fűszál
hatszoros álmot hordok
hangyaerőmmel

33.
csók legutolsó
angyal méri az égő
égre ölünket

 

(haiku. heptametron)
Évszakok, szavak, álmok,
Partium Irodalmi Társaság, Debrecen, 1992, 59-61. oldal

Meditáció és metrum.

Kifeszítve a csend, az idő állóképekké zsugorodik, pillanatnyi a végtelenség, keretbe zárt, mégis megmérhetetlen.
Tizenhét szótag.
Egyszerre vallás és színház - rítusszínház -, festészet és dráma - szóecsetvonások.
Mindez Keleten, távol, nem csak térben és időben, de filozófiában, sajátos és el nem tulajdonítható gondolatarzenállal, mint ahogy a dráma, a festészet, a színház és a vallás.

A csend lüktet, magunkba sodor és kiszakít onnan, évezredek kútjában lélekcsobbanások, testtelen keretbe zár, minden csak úgy van.
Mintha lenne.
Hét versláb.
Valami megállít, ami gondolat... valami gondolat, ami forma... valami forma, ami lendület... valami lendület, ami megállít.
Mindez Őseurópában, távol, de el nem felejthető messzeségben, átörökített filozófiával, klasszikus gondolatarzenállal, mint ahogy a lendület, ami forma, ami megállít, hogy továbbsodorjon.

Csend, és mégsem az.
Mert kibékíteni a kibékíthetetlent, szavakkal leírni, ami nem szó?
Utazás, ahol vannak évszakok - vannak szavak? - és vannak álmok.
És vannak álmok. Mindegy, hogy mikor, és mindegy, hogy hol.
Mert nincsen mikor és nincsen hol. A távolság megszűnik, és tart tovább. Az idő elmúlik, és mégsem múlik el.
Nem haiku, és mégis az, heptametron, és mégsem az.
Nem tagadás és nem állítás
- mert minden tagadás állítás, és minden állítás tagadás -,
hanem csak sejtés.
Mint ahogy a vers.

 

HAIKUK MADARAKRA ÉS MÁS MOTÍVUMOKRA
Repülnél lenni, Csokonai Kiadó, Debrecen, 1996, 65-75. oldal

1/1
Rügyek ébrednek.
Szelet nyög a föld, ahogy
megszüli csókunk.

1/2
Rúgtak, tapostak.
Feküdnél nőd ölébe
habzó sár helyett.

1/3
– Senki sem szeret?
– A napot rejtegeted
az inged alatt.

1/4
Álmodban tündér...
tánc repül ki öléből –
ölelni eget.

1/5
Elvégeztetett.
Nem találunk ki új szót
a megváltásra.

1/6
Felhősárkányod
királylánnyá szelídült,
szőke mosollyá.

1/7
Tengerszíne van
a fának. Nézd, szűz eget
csókol egy levél.

1/8
Rigófütty köszönt
nyíló barackvirágot.
Szerelmes madár.

 

2/1
Ez a szerelem
gregoriándallamú
lélegzetvétel.

2/2
Ezüst orgia.
Madarát küldi a hold
csókolni arcunk.

2/3
Galambszóra kél
a nap, s az álmok alján
kacskaring az út.

2/4
Szendereg a víz,
ahogy megsimogatja
tükrét a reggel.

2/5
Sárgazöld nyarunk
szánkra izzad, mint az ég
viharcsókjai.

2/6
Szúnyogok nászát
hallgatózzák a bokrok,
zizzen egy levél.

2/7
Langyos sötétben
vadvirágra vigyázni
s melléfeküdni.

2/8
Éjszaka közelg.
Ölelésünk bánatát
békák brekegik.

 

3/1
Érik a gyümölcs.
Vércseppek az ág hegyén,
néma pupillák.

3/2
Éjszaka a szél
behintette az utat
vörös szirommal.

3/3
Éjfélkor a csend,
mint madárfütty, szép ima
- belérejtőzhetsz.

3/4
Egy lány szalad át,
árván, pucéran, szűzen,
a réten, s meghal.

3/5
Lázban szült hajnal
bukik mellünkre, felsír,
köd fojtogatja.

3/6
Titkunk az avar
csodája: egyként őriz
fagyot és rügyet.

3/7
Bíborgömb nap kél,
varjak köszöntik üszkös
tánccal a reggelt.

3/8
Mintha fa lennél:
minden szívdobbanásra
lehull egy levél.

 

4/1
– Mi az, hogy idő?
– Talán ha a tükörben
nem látszik arcod.

4/2
Lánghajú fenyők.
Szemedből máriás csend
kúszik az égre.

4/3
Holt várakozás –
egyszer mégis jön Godot,
s már nem leszünk itt.

4/4
Emberformájú
lettél a bánatoktól,
megszerethető.

4/5
Félek. Megfagyott
bőrödön, felvirradva,
a simogatás.

4/6
Felhők játszanak,
fürtbe duzzadt pelyheket
mosolyognak ránk.

4/7
Varjak köröznek.
Ólomszürke reggel ült
az álmainkra.

4/8
Beléd karmolta
dermedt sötétjét az éj
– farkasává tett.

 

(+1.)
Szeretet: csak szó.
Simogatásod: fegyver,
angyalod ha nincs.

 

 

52 (újabb) haiku
Néző Pont, 2006/1 [1. évf. 1. sz. (2006. dec.)] - Debrecen

1.
Csokornyi élet.
Szirmok szikkadt ölének
eső ad erőt.

2.
Csók rebben feléd.
Csöppnyi titkunk makrancos
hiúság. Remény.

3.
Verebünk ugrál.
Csak egyetlen lépés kell
a boldogsághoz.

4.
Színek szenvednek
a szürke-méla ködben.
Halotti tor lesz.

5.
Ennek a csöndnek
folytatása nem lehet.
Mindenki vigad.

6.
Csak az ébredés.
Reggelente minden dal
élet-ária.

7.
Szeretem lángod -
üstökösként szívbe gyúl
egy hamis emlék.

8.
Csodákból bogoz
bennünket minden reggel.
Hová tűntél el?

9.
Szeretném a szád,
ha méltó lenne szavad
a mindenséghez.

10.
Lelkem megriadt
boldog rigóénektől.
Kegyelme taszít.

11.
Májusi levél:
oly gyönge, mint a halál,
s erős, mint a tél.

12.
Borotva élén
vágjuk ketté álmaink,
hogy tiszták legyünk.

13.
Május van. Szelíd.
Csomósodik a szívünk
tölgyfa köldökén.

14.
Szürke reggelek
mosolyunkat ellopják,
s ettől süt a nap.

15.
Mindenki figyel:
borok kacér ízéből
hol nő ki szárnyunk…

16.
Repülni tanulsz.
csupasz csended cserélnéd
a hajnalokra.

17.
Becsomagolnám
neked a szívem. Rejtsd el,
míg csókra váltod.

18.
Mihaszna-csók volt.
Jó volt rigót játszani
meggyfaág rügyén.

19.
Beletompulnék
csurmos, víg ágyékodba
szépen, szomorún.

20.
Már csak egyetlen
szó kell a boldogsághoz.
Csak egy. Jaj, mi az?

21.
Mikor elmentél,
a madarak elkezdtek
dalolni - nekem.

22.
Csöndbe taszítjuk
harangtalan tornyunkat,
majd imádkozunk.

23.
Csiklód megvadul -
ujjam bögyére izzad
hetvenhét nyarat.

24.
Szép lett a nyelved,
amikor megkóstoltad
az én ízemet.

25.
Elfogyott holdunk -
már kiflivég sem maradt
az életünkből.

26.
Arról álmodtam:
egy szál voltam hajadban -
s fodrászhoz mentél.

27.
Ezt a virágot
előbb még megcsodáltam -
s leszakítottam.

28.
Szemöldöködhöz
hasonlítom a rétet;
otthonom fűszál.

29.
Herceg, ha lennék,
átkutatnám utánad
mind a hét szobám.

30.
Tükörbe nézel.
Félsz. Egy keselyű mindig
ott ül válladon.

31.
Honnét a vihar?
Szerelmes szavaimba
iszapot csapott.

32.
Lovam felnyerít.
Cifra szellő üzeni
forrás illatát.

33.
Elfagyott a tűz.
Öledben a szerelem
szárnya-tört madár.

34.
Van csörgősipkám.
Koronának gondolják
balga asszonyok.

35.
Még csak táncolunk.
Majd szárnyakat cserélünk
az angyalokkal.

36.
Olyan a kezed,
mint szélben fűzfa ága:
tengert álmodik.

37.
Elénekelném
százszor bűnös életem
egy falevélnek.

38.
Lehajtom fejem
egy friss vakondtúrásra.
Nedves a csöndje.

39.
Hintóm az égen
madarakkal röpteti
az alkony tüzét.

40.
Meggyfavirágból
öltöztél meztelenre.
Nem figyeltem rád.

41.
Egymást ölelve
mentünk üveghegy felé;
s elveszett mesénk.

42.
Meztelen csigák
izzadtak holt avarra
nyálka-csillogást.

43.
Esti köd szitál.
Lépteinken elterül
a vándor halál.

44.
Ártatlan testünk
reggelre behavazott
kolostorudvar.

45.
Kételyeimben
a véred az egyetlen
labirint' fonál.

46.
Tenyerünk közé
bujtatnánk el tavaszig
tengelice-párt.

47.
Vadrózsatüskék
közé sodorta a szél
fáradt sóhajod.

48.
Kristálymosollyá
hintáztattuk hajnalunk
a deres ágon.

49.
Ujjbegyed nyomát
titkosírásként őrzi
egy tölgyfalevél.

50.
Sikoltott a hó
talpunk alatt - ott hagytuk
benne bűneink.

51.
Makrancos lován
álarcosan érkezett
közénk a tavasz.

52.
Elsimult arcod -
ott pihent a mosolyod
orgona rügyén.