« http://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja

 

Harján Silvia (1965-)
haikui
http://hold-nap.freeblog.hu


Csöpögő csendek.
Ereszemről olvadnak
a téli napok.


A délután hold-
illatú küszöbén már
toporog az éj.


Elálmosodó
hold alatt álomcsillag-
hullásban alszom.


Egy pocsolyában
felkavartam a holdat.
Százfelé szakadt.


Éjféli hold süt.
Jégfénye faltól-falig
úszik a szobán.


Kipontozódok:
a vesztesek nyugalma
ül a kispadon.


Ugyanaz a hold.
Megismer engem, bárhol
ejt rabul az éj.


A lámpák alatt
lábnyomok sietnek az
emberek után.


Kávém tetején
úszik még a lámpafény -
leoltom ott is.


Kezem pillangó
lett tenyered ölében.
Engedted szállni.


Nézem a vizet.
Hullámzani tanulok.
Tőle azt lehet.


A pad árnyékán
ülve figyelem, hová
múlik az idő.


Észrevetted? Egy
piros ernyő próbál a
szemedbe ülni...


Csend ül székemen,
hátán tegnapi ruha.
Nem férek oda.


Gyomrom kérdez, s
én egy sárga banánnal
felelek neki.


Madárfütty billeg
ágvégeken, rigóul
tanul a tavasz.


Arcod magamba
zártam, nem süt rád a nap.
Ma velem fázhatsz.


Tenyeredben a
vonalak utak. Hozzám
tévedsz rajtuk el.


Lábaddal kellett
volna kezdenem. Mindig
elmész örökre.

 

Napút, 2010. március - XII. évfolyam 2. szám, 22. oldal:

Hasad a hajnal, beleremeg a reggel. Összegabalyodott vándorutak simulnak ki lassan a nap alatt. A hegyláncok ékszereim mind. Olyan magasak, hogy kettévágják a világot: előttre és utánra.

Ajtóm a hegynek
nyílik. Nehéz indulni –
mindig otthagyok.

Az úton hegyek.
Kékbe tárult távolok,
magas illatok.

Nehezet lépek.
A hegy most kevesebb egy
kaviccsal. Hát én?

Szirtek sziszegnek.
Ellenem fordult kövek.
Az út hátráltat.

A hegytetőről
homlokom törölni egy
felhőért nyúlok.

Lágy éjszaka lesz.
Hegyoldalon guruló
csillagok csendje.

Hajnalt hasít a
szirt. Ébredő utazás.
Hegy-szót szólalok.

Érted fogynak a
hegyek. Kisimult világ –
vége lesz egyszer.

A neked szánt szó
végül is nálam maradt:
hegyek nőnek így.