« http://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja

 

Kovács István (1945-)
haikui
Kézmozdulat a szürkületben, Magyar Napló, 2004, 79-94. oldal
16 haiku:
Kortárs, 1998/12
10 haiku:
Lyukasóra, 2004. március
14 haiku: Forrás, 2004. május
13 haiku, Tiszatáj, 2004. június
Salföld, Kovács István haikui Keresztes Lajos fotóival, Print-Tech Kft., Budapest, 2010, 104 oldal

 

Haikuk
(Keresztes Lajosnak)

Eskü-sor-minta
a tavirózsákon túl...
fénycsobogásig.

Évgyűrűs égbolt.
Pajzskerek aknatető:
fénykibejárat.

Szamárfüles rét,
zöld kalamáris a fűz:
tinta-szökőkút.

Szótlan oromdísz -
dérverte csipkebokor
a sziklatetőn.

Kísértet-hajnal.
Hegygerincet fordít ki
a fény ekéje.

Parlagfű-világ -
vad kengyelfutás a nyár
kifulladásig.

Gótikus fohász
a szószék ajtóíve.
Csukva a lélek.

Pirkadat-ékkő.
Fölparázslik a templom
néma harangja.

Ó, diófalomb!
tört tetőcserepekről
töröld le nevünk.

Enyészet-mámor -
a borházról borostyán
kúszik a holdra.

Verkli-keringő -
elszabadult álmaink
körbefogása.

Bozótos parlag.
Egy-két hajdani présház,
kripta a tájban.

Ó, búzamező!
földutak-keretezte
árnya a napnak!

Öröklét-bölcső -
végtelen barázdapár
tolja a holdat.

Leroskadt kereszt -
tévutak sorompója,
emelkedésünk.

Szikkadó hordók.
Földanyánk látcsövei
néznek az égbe.

Zömök pillérív.
Élő vitrázs a tájkép...
Függönye zápor.

Örök-élet-kép -
fény-pelyhek havazása
a vaksötétben.

Imakönyv a táj -
a völgyben lélekjelző,
zsolozsma-csermely.

Vak pecsét a nap.
Gyűrt irkalap-vízparton
tapintat-árnyak.

Hajtűkanyarban
köd-habverők a hársak.
Holt illat-örvény.

Tető-sorminta
a kukoricás fölött.
Betelt a fénykép.

Demizson a domb,
szőlővesszőkbe fonva.
Penésze porhó.

Rend: kocka-törvény,
hármast dobott az Isten.
És füstöl Ábel.

Gazra feszített
póknyál-lajtorja: háló.
Zsákmánya holdfény.

A hatodik nap
még lakható mennyország.
Fény: Isten árnya.

Csalóka földút,
fénylő erdei vágta.
Szalonka-sóhaj.

Kharon ladikja:
kő(-)szikla-rózsa(-)fűzér.
Zsolozsma-árnyak.

Háromszög a szív
sorsunk kaleidoszkóp-
körtemplomában.

Üveg-koponya,
kivilágított ablak.
Fogyóban a hold.

Hajnal-teremtés.
A párafátylakon túl
vak sóhaj a nap.

Metszett gyümölcsös.
Csípőig csupa éllel
pihen az olló.

Célba ért csónak.
A célt elnyelte a lét;
a céltalanság.

Hangyaboly-szemcsék.
Békaugrásba dermedt
tört amulettünk.

A partra dobva
egy megkövült lepényhal.
Csalija porszem.

Életjelezve
villan a meggyfa lombja.
Egyke a lélek.

Cseber, fa-urna?
Az elmúlás csokrában
lepények íze.

Hol árnyra árny dől,
mind árnyalatnyibb a zöld,
s a hit fehérje.

Noényi lábnyom
köré alvadt a vérünk.
Iszap-cirádák.

Levedlik álmuk
a völgybe szökdelő fák.
Virágvasárnap.

A vakmelegtől
égre sodort vitorlák
bebábozódtak.

Csípőbe hasadt
zuzmóborostás kő:
Szemérme fűszál.

Hét-törpe hegyek
tartanak felhő-bakot
a szemhatárnak.

A tócsa tükrén
átütő keréknyomok.
Vízjeltelenség.

Kettéhasítva,
ahogy a torkán kifér...
Vérzik a méhkas.

Ó, moha-kontyos
Salföldi Aphrodité!
Mozdulat-árnykép!

Üvegtekintet.
Az ördög nyakkendőjét
fölissza a föld.

Kihűlt zsarátnok.
A mező csupa pernye,
paripa-éhség.

Maroknyi vízben
egy arc, egy gyenge nádszál.
Tengermezőn.

Hang-libikóka.
Hápogó kérdőjelek
akaszkodása.

A búzatábla
fortyogó aranyöntet…
És fújtat a szél.

Öbölnyi nádas?
rozstábla, sárga tenger?
Hullám-körömház.

Kicövekelve
az indázó pusztulás.
Vad boa-mámor.

Fürge tatárló.
Álomba dermedt falu,
láng-csóva hajnal.

Elvetve a mag.
Porméhecskék raja száll
fényeveszetten.

Platán-alagút.
Angyalszárnycsapásnyira
az örökélet.

Titok-aranyrög
a vihar előtti csend.
Meghintve fénnyel.

Vesszőhadak közt
kripta vagy borospince.
Csak íve látszik.

Sisak a sírhant.
Virágos álcaháló -
életjelekkel.

Zörgő koszorús,
s moha-varas sírkövek;
múlt-panoráma.

Az ég beázott.
Repülőszőnyeg az ősz.
Sehol a bárka.

Kő-mutatóujj.
Színek hullámsírjába
fúlt temetőkert.

Kő-vízilófej,
unottan belefúlva
a fény-iszapba.

A sárga házon
kútgém vagy kereszt árnya.
Jele a szomjnak.

Sziromcirádás
napraforgó-körhinta.
Darázstekintet.

Kőzene a hegy.
A kotta bazaltsávján
zöld violinkulcs.

Páfrányszínekkel
álcázott sírkeresztek.
Rohamra készen.

A Szikla Atlasz
hegycsúcsot tart a hátán.
Mennyboltot a lomb.

Fény-monumentum;
a gyertya csonkig égett.
De ép a tartó.

Nádvonalas part;
kódjele Sziréneknek...
Ha villan a hold.

Sarlóívű út...
Fényesre élezetten
sem bír a fákkal.

Sűrű barázdák.
Bivalycsorda a szántás
a messzeségből.

Hegy, hegyvonulat.
Tárt szárnyú sasóriás
a láthatáron.

Ó, lenge nádas!
felhőket bizsergető!
Pironkodó est...

Ezüst anyókák
járják a harcmezőket.
Könny-aratóink.

Puhán a ködhöz,
a hegygerinchez érni.
Kisded a hajnal.

Annyi az élet,
mi a fotográfián;
tört fény, homály, csönd.

Nemesi udvar.
Fatörzsekkel áthúzgált
újévi festmény.

Győztesek a fák.
Csupa V minden águk:
ősz, tél, tavasz, nyár.

Bevillan a fény
az álom alagútján.
Szánva magányunk.

Hóhabbal oltva
az égő csipkebokor.
Az olvadásig.

Ezért feszült meg?
E végesincs földútért?
Néptelen égért?

Kilincsre csukva
a felnyithatatlanság,
a „mindhalálig!"

Az ősz trapézán
hullni kész diólevél
a röpke fényre.