« http://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja

 

Csörgő Zoltán (1967-)
haikui

A Tan Kapuja Buddhista Egyház, Tájékoztató 29, 2005 ősz, 15. oldal


apály és dagály
közt a tenger mindig áll
egy pillanatig

száraz fakérgen
egy csiga nedves nyoma
hamar véget ér

fel-felkap a szél
egy száraz falevelet
mögöttem húsz ősz

piros szirom
hullt a földre: később onnan
egy lepke szállt el

harkálykopogás
mennydörgés, hullámverés
kérdés, felelet

csak a Hold tudja
mit láthat a vak, amit
a süket is hall

egy eső után
láttam meg a fák között
a pók hálóját

zizeg az avar,
bagoly rikolt. nem zavar.
így együtt a csend

számolatlanul
hullnak az esőcseppek
de egy sem vész el

a levélen egy
apró gyöngyszem gurul le
– vagy egy harmatcsepp

ha azt akarod
csak neked szól majd este
a fülemüle

napsütésben is
hó takar itt be mindent
láthatatlanul

apró könnycseppek
kavarognak a ködben
fenn a hegytetőn

egy kiszáradt fa
tövében csigák üres
házát találtam

szobám csendjében
a tenger hullámzását
hallom egyedül

eltévedt hangya
kering szobám padlóján.
reggel még itt van

kezemen a hó
rögtön elolvad, pedig
csak elképzelem

két egymás felé
hajló áttetsző fonál:
pókok szerelme

ki áldozza fel
a lepkét, ha berepül
a gyertyalángba?

utak vezetnek
mindenhová. tőlem el
– vagy épp rám lelnek

messze hallatszik
a kabócák éneke.
besötétedett

kint apró léptek.
fülsüketítő csöndben
hópelyhek hullnak

átlátszó a fény.
de én, te, ő, mi, ti, ők:
semmirekellők

lenn a bozótban
most tücskök ciripelnek.
de hol vagyok én?

felhő árnyéka
kúszik a földön. érzem
csukott szemmel is

a kolostorkert
kerítéséből újból
kihullott egy kő

üres a malom.
a korhadó kereket
még hajtja a víz

milyen törékeny
az a kancsó, amelyet
holnap ejtek el!

már nincs messzeség.
a Hold ráült a hegyre.
nincs közelség sem

egy sánta galamb
ugrál a porban, aztán
kecsesen elszáll

holnapig eltűnt
a Nap az ég legalján.
ma még örökre

ha nem zavarom,
a víz tükrén összeáll
kisimult arcom

a tó vizében
s az égen farkasszemet
néz két telihold

csak három lépés
és eltűnök a ködben
magam elől is

a szemközti tó
már arannyá változik
így alkonyatkor

éppen most és ők
csakis nekem. emberek:
időző jelek

ha eső zuhog
sötétbe borul szobám
és sós a tea

lebukott a Nap
és már fenn dalol a Hold
kéz kézbe illik

eredetileg
csak egy szikla a hegyen
nekem most szobor

hullámok hátán
partot ér egy délután
csendben a hullám