« http://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja

Buda Ferenc haiku fordításai

 

Buda Ferenc (1936-)
haikui



69 HAIKU
Mi híja még, Versek 1955-2005, Holnap Kiadó, Budapest, 2006, 186-196. oldal

[ÜZENET]

I.

Parttól a partig
hullámot ver a vízen
hulló madártoll.

II.

Kézfejre csöppen,
szívig égeti magát
kutyaszem könnye.


[EMLÉK]

I.

Szénazizegés.
Párálló boci-illat.
Négyágú tej-kút.

II.

Kiscsikó-paták
valahai robaja
verdesi bordám.

III.

Apadó emlék -
vizét visszanyeldeső,
elhagyott ókút.


[ÉLET]

I.

Pillanat-létünk
pókfonál harmataként
fölszáll - aláhull.

II.

Kés az ökölben -
ölni tanulunk már ott:
az anyaölben.

III.

Jaj, fájdalommal
születünk, fájva élünk,
fájva halunk meg.

IV.

Sziporka szikra,
rőzse roppan, lángra kap,
lobog, lehamvad.


[IDŐ]

I.

Rügyfakadástól
átnyilallik életünk
hószakadásig.

II.

Irgalom nélkül
leng az inga szüntelen
oda és vissza.

III.

Idő sodrában
perc-halak iramlanak -
hálóm - se horgom.


[TÖRTÉNELEM]

I.

Hangyaboly népe
tolong lüktető úton
tapogatózva.

II.

Mulandóságom
örökös jelenüknél
vajon többet ér?

III.

Homok tengere!
Patkót, zabolát elnyel,
lókoponyákat.

IV.

Jel a homokban -
bogárláb-metszette, hűs
mikrobarázda.


[CIVILIZÁCIÓ]

I.

Műkő. Műselyem.
Műszív. Műméz. Művirág.
Műtét és műtett.

II.

Méltó hagyaték:
mocskos föld, víz, levegő,
letarolt erdők.

III.

Lármán, robogó
zajgáson túl csend készül:
ember utáni.


[EGYEDÜL]

I.

Bökős ágak közt
botorkálok egymagam.
Ha szúr: csak engem.

II.

Szemem lehúnyva.
Gyertyám is tövig égett.
Látok: sötétet.

III.

Felnyüszít a szél,
vaskörmét megnöveszti,
szívedbe markol.


[RABSÁG]

I.

Vastag, vértelen,
komor falak közt ülni,
mint szív a testben.

II.

Ebként szűkölünk
atomok s galaktikák
közé rekesztve.

III.

Repülni - hová?
Riadt madár kuporog
repedt tojáson.

IV.

Kenderkötélen
bronzharang hánykolódik.
Csak hangja szárnyal.


[ÉVSZAKOK]

I.

Hólé csoronkál,
föld, víz, ég mind megújul
sárban, sugárban.

II.

Klorofill-zengés:
támad a fű-seregek
zöld csatarendje.

III.

Szőlő virága
szirmait homlokodra
szétcsillagozza.

IV.

Port fuvall a szél
a tiszta éjbe, tornyok
nyitott szemébe.

V.

Hervadt fű között
holt szitakötő ragyog -
elveszett ékszer.

VI.

Sík mező fölött
vércseszárny-lebbenésű
árnyék átsuhan.

VII.

Tűzben szikrázó
tüskefa ága-bogán
sziszegő csillag.

VIII.

Hattyúcsapat húz
trombitálva dél felé -
vízre hol talál?

IX.

Novemberi szél:
leveleket leszaggat
lelkekkel együtt.

X.

Szél-borzolgatta
vas-színű vadvizeken
vadludak ülnek.

XI.

Dérlepte ágat
fényes láng ölel körül
sírva, sajogva.

XII.

Kavargó éjben
tüllfátylat lobogtató
hómenyasszony áll.

XIII.

Tej-homály csendje,
köd. Felette fagy virraszt,
kővé vált madár.

XIV.

Se út, se ösvény -
madárnyom csillag-sora
vezet a hóban.


[A NAP SÖTÉT FELE]

I.

Bekopog az éj:
küszöbön ólálkodó
fekete vendég.

II.

Álom szegélye,
hang-permet tücsök-éje,
alagút mélye.

III.

El-elmerülve
úszunk álomrengető
tengermorajban.

IV.

Álmot, dermedést
virradat vaskakasa
szétkukorékol.


[KÉNYSZERPÁLYA]

Ölelni indul
két kezünk s mindúntalan
ölni érkezik.


[RÁOLVASÁS]

Kakukkfű, zsálya,
vérehulló fecskefű,
hársvirág, menta.


[FÉLELEM]

Csönd-szilánk pattan,
csattogó csizmák vernek
ködbe vasszöget.


[DISZKONTINUITÁS]

Törött faágon
lakatlan, szélzilálta,
kifordult fészek.


[PERSPEKTÍVA]

Az égig láttam
Ázsia-széli tanyám
ajtaja mellől.


[RECYCLING]

Felforgatott föld:
porunk végső tanyája,
kenyérnek ágya.


[SZENILITÁS]

I.

Sejtés, felejtés
közt mészfehér válaszút:
vak senkiföldje

II.

Borul, sötétül:
beérik feketére
zöld halom, kék ég.


[GYORSULÁS]

Szapora idő:
mily hamar letelik egy
gazemberöltő!


[PESSZIMIZMUS]

I.

Istentől orzott
pénzeid szétgurulnak.
Vak, nyomorult vagy.

II.

El-eltűnődöm
keserű csillag alatt:
mivégre éltem?

III.

Telem közelít
tollpuha, könyörtelen
hózuhogással.

IV.

Elfogyunk lassan.
Rágcsálók szaporodnak
maradékunkon.


[OPTIMIZMUS]

I.

Gyér lámpafényben
szúnyogok gyülekeznek:
lesz társaságom.

II.

Szakadó zápor
tetőmön át becsurog:
tűzbiztos hajlék.

III.

Szorgos egerek
motoznak a kosárban -
nincs gond kenyérre.

IV.

Szál tulipánnal
ujjaim melegítem -
füst nélkül lángol.


[HAVAZÁS]

Hó hull hazámra,
bokáig, térdig, övig,
szívig fölérő.


[DIALÓGUS]

Tücsök felelget
mozdonyzakatolásra.
Tereferélünk.


*

Nyolc haiku
Árapály, Nap Kiadó, Budapest, 2005
Mi híja még, Versek 1955-2005, Holnap Kiadó, 2006, 244-245. oldal


[PETŐFI NYOMÁN]
Kortárs, 47. évfolyam, 1. szám, 2003. január

Reszket a bokor,
mert madárka szállott rá,
reszket a lelkem.


[DEPRESSZIÓ I.]

Rámsírja sárgán
lombját az őszi erdő.
Belep a bánat.


[DEPRESSZIÓ II.]

Titkon, belülről
lágy féreg a kemény fát
lassan emészti.


[LÉGHUZAT]

Szüntelen fújó
szél jár az üres házban:
kioltja gyertyám.


[NOSZTALGIA]

Lassú folyóvíz:
áramló idő partján
elüldögélni...


[PÁNIK]

Elkap a sodrás
mibe is kapaszkodjam?
Nincs szalmaszálam.


[HA... I.]

Órjás ha volnék,
takaróznám felhőbe -
kicsiny maradtam.


[HA... I.]

Piciny ha lennék,
laknám lukas dióban -
túlnagyra nőttem.


*

NÉGY HAIKU
Forrás, 2001. március

(Meddő napok)

Idő szalmája
hulldogál hangtalanul.
Magva kipergett.


(Mulandóság)

Kőárnyék-szürke
égen visszhangot verő
madárkiáltás.


(Álláspont)

Ablakom apró,
ám e világból így is
túl sok behallik.


(Szomjúság)

Lankadt barackfa
elterméketlenülve
teng az aszályban.


*


[IDŐ IV.]

Kéziratként a szerzőtől 1999-ben, nem publikálta később

November szele
elvisz minden levelet.
Választ ki hoz majd?

*


Hat pár haiku

Kortárs, 2011. május

(Lenn – fönn)

Lenn egy tücsök sem
cirpeg barlangja előtt
már hetek óta

 

(Tél)

Kuporog a szél
zúzmarás bokrok alatt
mínusz kilenc fok

 

(Akkor és most I.)

Létem hajnalán
mi vitt föl napvilágra
egy pincelépcső

 

(Akkor és most II.)

Erőt karomba
parazsat szívem alá
anyám te adtál

 

(Hiány)

Cél meg értelem
ha kivész az utakból
merre a merre

 

(Rutin)

Nyersbőr tasakból
vasszögeket von elő
szekercét markol



ám fönn az alkony
boltíve alatt zeng
vadliba-ének

 

 

s hódara hullik
valamire ez is jó
el kell fogadni

 

 

Tetőtlen állok
új havával teliszór
az ég zizegve

 

 

Erő karomból
parázs a szívem alól
fogyatkozóban

 


Aranykor álma
józanság okos törvény
már nem remélem

 

 

s hét gyors ütéssel
rászegzi az ács fiát
a fakeresztre

 

Életem meghatározó eseményei: ötévesen megtanulok olvasni, húszévesen megélem 1956-ot; ez azóta is jelen van bennem. 1959-ben megkezdjük közös életünket Asszonyfelemmel. Ugyanazon esztendőben, majd ’65-ben, ’67-ben, ’70-ben, ’71-ben és végül ’78-ban megszületnek a gyermekeink. Első versemet ’45–’46 telén írtam. Műveim több-kevesebb megszakítással 1955 óta látnak napvilágot. Felfogásom szerint a költő afféle rezgő húr vagy membrán ég és föld, ember és világ, ember és ember között. Ezért ha magamban beszélek is, szavaimat úgy alakítom, mintha mások is hallgatnák, hisz magányos húrnak vagy rezgőlemeznek a közösség a rezonanciaszekrénye, álljon bár nyolc-tíz főből – vagy hatmilliárdból. Éltető közegem: a család, a természet s a szellemi társak: élők és könyvbe kötöttek. Négy vagy öt rendszerváltozást s még sok egyebet megérvén az emberi társadalom tökéletessé tételét illetőleg illúzióim nem maradtak. Verseim nagy része sötét tónusú, ezért le-leírták rólam olykor: pesszimista. A helyzet, azt hiszem, ennél súlyosabb: realista vagyok, a valóság megrögzött, megszállott híve.

Lásd még!
Forrás, XXVIII. évfolyam, 11. szám, 1996. november, 18-24. oldal
63 haiku. In: Árvaföld, Kairosz Kiadó, Budapest, 2000, 42-55. oldal
63 haiku. In: Isten szalmaszálán - Buda Ferenc legszebb versei, Forrás Kiadó, Kecskemét, 2006, 126-137. oldal
Haikuk, Agria, 3. évfolyam 3. szám (2009. ősz)