« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja

Horváth Ödön (1938-)
HAIKUI
Kéziratként a szerzőtől
e-mail: napeledel@gmail.com

Horváth Ödön haiku ciklusai 2011. október 15-ig:

Az örök idő nyomában: 847 haiku
Aki Benned bízik: 629 haiku
Kutass magad felé: 470 haiku
Gyümölcsök ideje: 628 haiku
Teremtőnk tenyerében: 258 haiku
Források nyomában: 2195 haiku
901 új haiku

Horváth Ödön japán haiku fordításai

AKI BENNED BÍZIK

Az Úr szájából
minden szó lámpásként ég
életutadon.

Az Úr szemmel tart,
s tisztán látja utadat,
bármerre jársz is.

Melletted vagyok,
ha keresel, rám találsz
- szól a bölcsesség.

Jól meggondolja
útját a bölcs, de az Úr
viszi lábait.

Megtiszteltetés
a bölcsnek osztályrésze;
mindig fényben jár.

Szerények között
és a mértéktartóknál
bölcsesség lakik.

Az okos ember
örömét leli abban,
amit bölcsen tesz.

Terveidet csak
bölcs emberrel osszad meg,
s kérd ki tanácsát.

Boldog az ember,
ha a bölcsesség felé
veszi lépteit.

Boldog az ember,
ha bölcsesség táplálja;
szomját is oltja.

Boldog az ember,
ha az Úrhoz tartozik,
és Benne bízik.

Boldog az ember,
ha az igazságnak él,
osztályrésze lesz.

Boldog az ember,
ha szerethet, s szívében
hit van és remény.

A bölcsnek szava
élő vizek forrása;
szívéből fakad.

Színarany beszéd
az igazságnak szava;
a bölcshöz illik.

Az Úr napja süt
minden nemzedéken át,
s ez mindig úgy lesz.

Igazságosság
jár az Úr előtt; béke
lába nyomában.

Fény az Úr szeme;
a legrejtettebb zug se
kerülheti el.

Isten törvénye
legyen a tanácsadód,
s helyes úton jársz.

Özvegyet, árvát
nem felejti el az Úr
szüksége napján.

Isten félelme
a legnagyobb bölcsesség,
s kerülni a bűnt.

Az igaz szívű
bárhol is él, lába nem
inog meg soha.

Biztos úton jár,
aki tisztességben él,
s béke kíséri.

Hajnalhasadás
az igaz ember útja;
fényes nap várja.

Írd a szívedbe:
a bölcsességnek útja
barátságos út.

Kerüld a rosszat,
tedd a jót, s béke legyen
vezércsillagod.

Az ég fénye ül
arcodon, ha szívedben
béke lakozik.

Ha módodban áll,
adj a rászorulóknak;
ne mondd: "jöjj máskor!"

Új barát: új-bor;
csak ha ó-borrá érik,
iszod szívesen.

Egy darab kenyér
és béke többet ér, mint
lakoma s viszály.

Az ősi törvény:
a létező változik,
csak az Úr örök.

Igaz barátság
nem enyészik; acélnál
is tartósabb az.

Ha bajba kerülsz,
bizony hamar kiderül,
ki marad veled.

A felhők felett
- szolgáljon vigaszodul -
mindig süt a nap.

Balsorsod érlel,
ám csak jobb időkben lesz
zamatja édes.

Eltörpül a baj,
ha öröm ér, ám az is
hamar továbbáll.

Mind, ami mélyről
jön, a szív közepéből,
nem marad rejtve.

Ahol szóra nincs
bátorság, előfordul,
a nézés is öl.

Megalázó szót
szád talán megbocsátja,
de szíved soha.

Ha váratlanul
rád szakad a szegénység,
egyedül maradsz.

Legtöbbször a szó
gyorsabb a késnél; jobban
is szúr, vág annál.

Ha szelet hajszolsz,
egyet tudhatsz: nyugalmad
messze fut vele.

Két dolgot ne tégy:
ne élj türelmetlenül
s értelmetlenül!

Túl sok munkától
eltompul a lélek és
meggörnyed a test.

A sáppénz bölcsek
köve; ha jókor adod,
sikert arathatsz.

Sok-sok ócska lom
új gazdája kezében
új életre kel.

Sok baj és bánat
forrása a szerelem,
ha nem vigyázol.

Sopánkodás csak
elmélyíti a bajt, ha
a tett hiányzik.

Maga útján jár
a különc, s ellene van
a jó tanácsnak.

Semmirekellő;
hamisság és álnokság
lakik szívében.

Ha rajtakapják,
többszörösen megfizet
a hazudozó.

A lusta szerint
nem jó kimenni, mert ott
oroszlán sétál.

Aki vitát kezd,
széles vízáradatot
bocsát útjára.

Bőbeszédűvel
ne kezdj vitát; tűzifát
raksz csak tüzére.

Aki butát nemz,
bánatban él; a bolond
apja nem örül.

Bűnnel együtt jár
a gyalázat, gaztettel
a becstelenség.

Görbe útjain
a gonoszt utoléri,
amitől retteg.

Saját tettei
árulják el a gonoszt,
s döntik romlásba.

A gőgös szemből
sohasem aluszik ki
a megvető fény.

A hamis nyelv már
sok-sok romlást okozott,
de tovább beszél.

Az álnokságot
tervező szív de sokat
nyugtalankodik!

A gonosz ügyben
járó láb nem fárad el;
kapzsiság viszi.

Ha megízleled,
egyre jobban kívánod:
ez a Gonoszság.

Ha szurokba nyúlsz,
beleragad a kezed,
és megégeti.

A hitvány beszéd,
a sok zabolátlan szó,
szokásod marad.

Nincs tajtékzóbb düh,
mint az ellenségedé,
ha felbőszíted.

Arcvonásaid
kifecsegik: mit tettél
a mai napig.

Ha bűnbe estél,
többé ne tedd; imádkozz
bűnbocsánatért.

Nyisd ki a füled,
ha a bölcsesség beszél,
s még jobban szíved!

Menj a hangyához
te naplopó; nézd, mit tesz,
kövesd példáját.

Hogy meglásd a jót,
ne engedd lecsukódni
szempilláidat!

Tunyaság helyett
menj, munkálkodj, s ösztönözd
társaidat is!

Ne válj foglyává
adott szavadnak, jobb, ha
ritkán ígérgetsz.

Ne szólj gyalázón,
se megfontolatlanul;
fékezd meg nyelved.

Ne lépj gonoszok
nyomába, gonosztevők
ösvényén ne járj!

Bölcs nyelvén árad
a tudás; balga szájból
butaság csöpög.

Élet forrása
az értelem; balgáknak
gyötrelem a lét.

Az ostoba hisz
minden szónak; az okos
megnézi, hol megy.

A vidám szívtől
kivirul a test, bútól
kiszárad a csont.

Egyenes úton
jobb a kevés, mint ferde
ösvényen a sok.

Elégedett szív
táplálja tested-lelked;
irigység emészt.

Még az ostoba
is bölcsebbnek tűnik, ha
hallgat, s nem beszél.

Nincs a világon
olyan seb, ami úgy fáj,
mint a szív sebe.

Az a seb, amit
az igazságtalanság
okoz, nem gyógyul.

Ha jót cselekszel,
tudd meg, hogy kivel teszed,
úgy nem vész kárba.

Aranyat érnek
az alkalmas időben
kimondott szavak.

Ha megkérdeznek,
ne szaporítsd a szót, csak
a lényeget mondd!

Nem oly egyszerű
meglelni az okosság
felé az utat.

Ha hajtogatod:
"egyetlen barátom sincs"
- magadra maradsz.

Ha jó a sorod,
mindenegyes ujjadra
akad barátod.

Ha balsors üldöz,
kiderül, egy lélek se
marad melletted.

Életed során
fontos kerülni a bűnt,
s az is, hogy szeress.

Ha jó az asszony,
boldoggá teszi férjét
-kétszer annyit él.

A jó asszonynál
nincs jobb, de nincsen rosszabb
a rossz asszonynál.

A házasságban,
ha kihunyt a szerelem,
mit lehet tenni?

Nincsen nagyobb baj,
mintha vele van a baj,
akit úgy szeretsz.

Szomorúságunk
megmutatja: mennyire
tudunk szeretni.

Akit csak külszín
érdekel, elárulja
mily szegény belül.

A lét elillan,
a szépség múlandó, de
jól él, aki bölcs.

Mielőtt rád tör
az öregkor alkonya,
ültess egy-két fát!

Ugyanaz a nap
ragyog a nincstelenre,
s a dúsgazdagra.

Bölcs se, balga se;
bizony nem kerülik el
a halál csöndjét.

A végső napon
mit sem ér a gazdagság,
hírnév se számít.

Ég magassága,
föld mélysége és a szív
felmérhetetlen.

Ha egyetlen sejt
paránya fáj, az egész
test szenved vele.

Milyen mélységes
az élet bölcsessége:
minden múlandó.

Sós és keserű
a víz íze, amelyből
életünk fakad.

A fák nem sírnak;
a föld, a tó sem, szél sem,
kövek se sírnak.

Csak az embernek
van könnye, ő zokog csak,
ha valami fáj.

A tű hegyén, ott,
ahol a fém véget ér,
ül a fájdalom.

Megfoghatatlan:
a kezdetben ott a vég,
végben a kezdet.

Ifjúság tüzét
gyorsan hömpölygő évek
vize oltja ki.

Ha verőfény tűz,
ifjú s öreg fa árnya
egyformán sötét.

Akárhol is élsz,
egy és ugyanaz a Föld
a szülőanyád.

Jó, ha hallod is,
hogyan jönnek világra
szádból a szavak.

Egyedül csupán
te lennél sikertelen?
Magad sem hiszed.

Állj meg siető!
Boldogság után szaladsz?
Ott van magadban.

Régen megvolt már,
ami van, s ami majd lesz,
az is mind megvan.

Idők kezdetén
egyszer csak a sötéttől
különvált a fény.

Vajon hogyan vált
el a legelső napon
az éjtől a fény?

Semmi, fény, árnyék,
ég, víz, föld, zöld, nap, hold, és
ők mind, és mi is.

Földből és vízből
ember lesz, és ember lesz
földdé és vízzé.

Ember és asszony:
két félgömb önmagában.
Együttesen gömb.

Csodáld a titkot!
Két parány egymásba forr:
eleven gyümölcs.

Tüzedtől Uram
megedződik a lélek,
megtisztul a szív.

Te vagy az élet
forrása; a nyomodban
feltűnik a fény.

Szemed vigyáz rám,
ha csendben álmodozom,
ha zajban élek.

Az Úr megérint
szavával, tudja nevem;
ismeri arcom.

Hegyen-völgyön át,
fűben-fában kutattam;
csendben érkezett.

Uram a neved
az út kezdete s az út,
amelyen járok.

Mind, aki keres,
megtalál Örök Titok,
Szent Bizonyosság.

Rossz álom üldöz,
sötétség ölel körül;
merre vagy Uram?

Bizonytalanná
váltak lépteim Uram;
Rád támaszkodom.

Egy életen át,
sanyargattál jó Uram,
de nem hiába.

Arcod fényében
melengetem fel magam,
s jólesik Uram.

Uram, Istenem!
Teremts újjá, hogy végleg
a Tied legyek!

Ó, Uram, kérlek,
engedd látnom utadat;
hadd járjak rajta!

Te vagy az erőm;
ma is, a jövőben is,
Szent Egyetlenegy!

Adj Uram esőt,
gazdag kalásszal áldást,
boldog esztendőt!

A pusztaságból
út lesz, előttünk Ő jár;
el nem tévedünk.

Jöjj el szelídség
s te, hiányzó értelem
népeid közé!

Hallgass, hang csendül!
Építs utat Számára
a pusztákon át!

Forrást fakasztok,
megoldom a nyelveket,
sziklából kert lesz.

Tűzre van szükség;
nem arra, ami ég, nem;
ami megtisztít!

Nem a halottak
dicsérik Őt, hanem mi,
most s mindörökké.

Egyszer majd Isten
igéje talán talajt
talál mibennünk.

Új nép születik
testvériség éhéből,
béke szomjából.

Két kinyújtott kéz
találkozik egymással:
két ujj összeér.

Ott van a csendben,
a hangja ott hallható
a szótlanságban.

Hol találod Őt?
Amikor vizet hordasz,
amikor fát vágsz.

A lét megannyi
alakjában rejtőzik
misztériuma.

Dicséret neked
életet adó Erő,
örök, tiszta Fény.

Csak ezt jó kérnünk:
Uram, legyen meg a Te
szent akaratod.

Felfoghatatlan!
Ha nevet adnék Neked,
azt mondanám: Vagy!

AZ IGE TESTTÉ LETT

Öt kenyér s két hal
elég volt ötezernek
ott a nyílt mezőn.

Ha a búzaszem
a földbe hullik s elhal,
gazdag termést hoz.

Test-vér szövetség:
ugyanaz a kenyér és
ugyanaz a bor.

Együtt ették meg
a megszegett kenyeret
testvériesen.

Szájtól-szájig járt
a kitöltött bor; örök
barátság jele.

Az Úr felkentje:
nincstelen a szégyenfán
mezítelenül.

"Mi volt a bűne?"
"Új bort nem tölthetsz bele
régi tömlőbe!"

A lándzsa nyomán
víz és vér folyt belőle
pedig halott volt.

Ahogy megmondta,
őnekik is megjelent,
mint Magdolnának.

Kik értették meg
eddig a názáreti
ácsmester szavát?

Tiszta víz az Úr
és mindennapi kenyér,
mindegyikünknek.

Mennyek országa
ott van közöttünk, ahol
megteremtettük.

Holnap új nap lesz.
Holnap minden másképp lesz.
Új menny és föld lesz.

Amikor minden
ember testvérére lel,
egyetlen nép lesz.

CSÖNDBEN ÁLLOK

Ma feltépett seb
holt szüleim emléke,
s a kérdés: miért?

Apám lenn fekszik;
fejénél kőkereszten
Krisztusfej s neve.

Apám szavát már
elnyelte az enyészet;
csak bennem hangzik.

Apám, mondd! "Melyik
a helyes út?" - "Amit te
választasz fiam."

Tavaszi fényben
apám porladt húsából
rózsafa nyílik.

Mióta föld fed;
sírodon egymást váltja
nap és hold fénye.

Apám, amíg élt
mindenre adott választ,
amit kérdeztem.

Többé nem virít
már a tavalyi csokrom
jó anyám sírján.

Kezembe akadt
anyám törött fésűje;
most én használom.

Mióta anyám
elment, elhagyott házát
galambok őrzik.

Néha, ha csend van,
megesik, hogy anyámat
hívom s megnyugszom.

Hol van a labdám,
s a többi régi holmim?
- anyám tudja csak.

Föld telíti meg
holt arcod üregeit;
öledből fű nő.

Anyám, amíg élt,
mindig faggatott: mi fáj,
ha megérkeztem.

TŰNŐDÉSEK

Közöttünk élnek,
akik határköveket
tologattak el.

Nem igen laknak
a határokhoz közel
tótok, magyarok.

Hídroncs a folyón;
félévszázad is eltelt
testvérek között.

Ma már ott ragyog
a híd régi fényében,
hogy összekössön.

Szomszéd népeink
miért ne lehetnének
rokon népeink?

Zsidó és cigány,
közös Atyánk szemében
testvéred, magyar!

Ha az egész föld
a miénk; együtt vagyunk
szántóvetői.

Hidat ácsolni
múlt és jövendő között:
ez a mi dolgunk.

Mily hosszú az éj!
A hajnal jön, - szól az őr -
de még tart az éj.

Kétszer huszonnyolc
mínusz tíz, és vedd felét:
az huszonhárom.

A holtak vére,
mártírok tanúsága
nincsen hiába.

Kövek nem szólnak,
de a csontok szót kérnek
a temetőben.

Ki hazát cserélt,
szokatlan világban él,
tördeli a szót.

A legnehezebb
a visszatérés napja,
oly sok év után.

Nyílt kerítések,
házak kitárt kapukkal
és szelíd kutyák.

Nyolcmilliárdan
vagyunk már egy apától
és egy anyától.

Észak s Dél harca:
fojtogató jólét és
kenyértelenség.

Szegények bőre
igen olcsó portéka
a bankvilágban.

Ha majd eltörlik
sok kis nép adósságát;
megújul a föld.

Milliók halnak
éhen ott, míg itt nőnek
a bankbetétek.

A nincstelenek
sorsa is hoz változást:
biztos éhhalált.

Nincs elég kenyér;
évente tízmilliók
pusztulnak éhen.

Baráti körben
már csekély változás is
örömöt okoz.

Közakaratunk
változást hoz, de hogy mit,
az majd kiderül.

Megszűnik a baj,
és már semmi sem nehéz,
ha szabad a nép.

Mi baj van szomszéd?
Nehéz az élet, szomszéd.
Egyre nehezebb.

Talán az Isten
egyszer mégis megsegít;
oly régen várjuk.

Inflációban
leginkább vérnyomásunk
szökik felfelé.

Hajléktalanok!
Mikor lesz már sorsotok
fő kormányprogram?

Földünk a bőség
háza volt, de gazdái
pusztává teszik.

Savanyú esők:
levelét unja a fa,
elkékül a tó.

Csak lemondással
lehetne helyrehozni
siralmas jövőnk.

Férfi ágyékán:
tőr, dárda, kard nyíl, puska,
ágyú, rakéta.

A szó elhangzott:
a béke kenyér-szükség.
Több! Kötelesség.

Ami különvált,
most egybe forrhat végre
a békeharcban.

Dolgozzunk azon,
hogy az a másik világ
valóra váljék!

A HALÁL NEVETHETNÉKJE

A virágboltban
méhek búcsúztatják el
a sírkoszorút.

Ravatal ölén
mily látszólagos a test
csöndes nyugalma!

Ha van kis időd:
imádkozz a holtakért,
szeresd, aki él!

Koporsóvivők;
előttük üres autó,
mögöttük ének.

Fűz ága fedi
be a sírfeliratnak
legtöbb betűjét.

Gyomokkal benőtt
sírdomb emlékeztet rá
s ferde fakereszt.

Ha világra jössz,
mindegyik nap közelebb
hozza a halált.

A halál bizony
mindig váratlanul jön,
hogyha rád talál.

Szajha a halál;
nem igen válogatós,
ölébe fogad.

Sokszor úgy érzed,
utad nyílegyenesen
a sírhoz vezet.

Csak megérkezik,
ha ideig-óráig
máshol kószál is

Ha majd útra kelsz,
téged, mint őseidet,
belep az idő.

A semmi felé
láthatatlan utakon
lelkek nyomai.

A jó, a balsors,
az élet és a halál
Belőle ered.

Élet vagy halál?
Amelyiket választod,
az lesz a sorsod.

Ha életedben,
észben tartod a halált,
iránytűd lehet.

Halálod után
mi sors vár rád? - Rothadás
s férgek várnak rád.

Halálod után
kiderülnek tetteid;
előbb vagy utóbb.

Halálod után
már senki sem zavarja
meg nyugalmadat.

Mindig is így volt;
csak az élők beszélnek,
a halottak nem.

Halál, ha kopog;
szíve megkönnyebbül és
sóhajt a szegény.

Halál, ha kopog;
szíve elnehezül és
sóhajt a gazdag.

Nincsen rá szabály.
Ahogy tudod, úgy kösd fel
halotti maszkod!

Minden perc, amit
átéltél, mint film pereg
végső órádban.

A monitoron
az élénk hullámvonal
vízszintes csík lett.

Valaki vár rád,
ha majd oda érkezel,
ahonnan jöttél.

Menny és föld között
valahol lágy zene szól
tiszteletedre.

Ember és állat;
sorsuk közös: él s meghal
ez is és az is.

Kezdet és a vég:
gránitsziklán nőtt virág,
eltiport haraszt.

Ne áltasd magad!
A halál elől bujkálsz?
Akkor nem is élsz.

E rövid élet
után olyan hosszúnak
tűnik a halál.

A halál jön, jön;
talán azért lett fontos
már minden óra.

"Egyetlen társam
a bizonytalan remény"
- szólt a bölcs s meghalt.

Szenvedés után
része lett, amire várt:
örök csend, béke.

"Már nincs sok hátra"
- ezt tudta, de oly lágyan
sütött kinn a nap.

Két szót mondott még:
"nemsokára elmegyek" -
s lecsukta szemét.

Halála előtt
ágya fölé mutatott
a feszületre.

Kint víg madárfütty.
Valamit még motyogott
cserepes szájjal.

Kórház-folyosón
minden szobából másik
fájdalom árad.

Lázasan fekszel.
"Hogy vagy?" - kérdik. Kérdik-e,
ha a láz elmúlt?

Csevegés közben
köhögni kezd, s rám fröccsen
kibuggyant vére.

Halálos ágyán
még egyszer odakérte
tajtékpipáját.

Imádság után
megfogja kezem és úgy
maradunk csendben.

Egy hely van, ahol
üdvözölnek, hogyha már
senkid se maradt.

Megosztott család;
szükséges - fölösleges:
utolsó kenet?

Mindenki elment;
egyedül maradtam - most
jöhet a halál.

Hét nap és hét éj;
aztán elhalkult a szó,
elapadt a könny.

Utolsó útján;
fia, a szomszédasszony,
a kántor s a pap.

AMIBŐL VAGYUNK

Ők: tűz, víz, föld, lég;
óriások, parányok
alkatrészei.

Tűz lelke a fény;
hogyha testet ölt a láng,
ereje a nap.

Víz lelke a nedv;
hogyha testet ölt a csepp,
ereje az ár.

Föld lelke a tér;
hogyha testet ölt a hegy,
ereje a kő.

Lég lelke a szag;
hogyha testet ölt a gáz,
ereje a szél.

A komoly zene
leírt kottafejekből
s hangokból épül.

Fekete-fehér
billentyűkön tíz ujjból
születő varázs.

Fuvola: felhők,
gyors szánok versengése,
száradó könnyek.

Hegedű: hűs kő,
fel-felszakadó fohász,
hajlongó kékláng.

Bőgő: borult ég,
éjbarna verem mélye,
medvék sétája.

Trombita: torzkép,
rikácsoló majomtánc,
fák recsegése.

Kürt: ködben kőgát,
visszatérő vitorlás,
elvesztett vadnyom.

Zongora: zengés,
áttetsző, kék kristályok,
örvénylő patak.

Dob: dohos hordó,
agyaggal töltött vonat,
ólom oszlopok.

Orgona: orkán,
lezúduló kőhalmaz,
kiáradó víz.

Honnan jöttél és
hová mész? - nem tudhatod,
csak azt, hogy itt vagy.

Úgy tekints minden
napra, minthogyha maga
az élet volna.

Ha mesét mondasz;
a lét ablaka nyílik,
enyhül az élet.

Szívnek fájdalom,
ha örömét, bánatát
nem oszthatja meg.

Ha egyedül élsz,
úgy kell a szeretet, mint
egy falat kenyér.

Légy bár idegen,
ha meghallgatsz, könnyebbé
teszed, ami fáj.

Hol a boldogság?
Hiába kutatod, ha
meg nem teremted.

Kenyér s szeretet
mindannyiunk számára
létfontosságú.

Félig álomból
és félig valóságból
szövődik a lét.

Tennivalódat
ne halaszd holnapra, se
holnaputánra.

Többet dolgozol,
csakhogy többet fogyaszthass,
- de úgy mikor élsz?

Véletlen talán,
hogy a kakas nem kiált
a hajnal előtt?

Hullámzó mozgás
a lét, a fény s az árnyék
partjai között.

Két galamb együtt,
vagy két virág, olyan, mint
két ember együtt.

Mi a végtelen?
Pontok számtalan sora?
Pont önmagában?

Kezdet kezdete?
Vonal, mely körbe hajlik;
végtelenen át.

Kimutatható
vegyelemzéssel, amit
a szívünk érez?

Tegnap érkezett,
ma zúg, holnap távozik:
egyetlen hullám

Sok-sok percből áll;
ha drága az életed,
használd ki időd!

A legelemibb
és a legmagasztosabb
nem ugyanaz-e?

Ahogy a kocka
forog, úgy forog a lét;
liliom, lim-lom.

Ó butaság, te
iszonyú fegyver, hogyan
küzdjünk ellened?

Ki elvből kasztrált
mért akarja, hogy más is
magtalan legyen?

Arcod megmetszi
a gond, de hol kap ráncot
a gondnélküli?

Pillanat lenne
az örökkévalóság
zabigyereke?

Hat síkból áll a
kocka, de ha ránézel,
csak hármat láthatsz.

A végtelenből
árad a tenger, avagy
a végtelenbe?

Szavak hulláma,
ahol végre partot ér,
csönd várakozik.

Kőből-csiszolt tűz:
az anyagba rejtezett
számtalan csillag.

Hiába gyújtod
meg lámpádat, attól még
nem oszlik az éj.

Az út, amelyről
azt hitted, hogy igaz út,
nem az igaz út.

Ha a csönd beszél,
a lét elhallgat benned,
és sokat megértsz.

Nem vagy egyedül.
Hogyha nyitott szemmel jársz,
nem vagy egyedül.

Ahol Én és Te
között már nincs különbség,
Mi uralkodik.

A béke felé
nem vezet semmilyen út.
A béke az út.

Végtelen parány!
Vagy annyira hatalmas,
mint a Hold s a Nap.

Mikroszkóp alatt
ugyancsak mozgásban van
a láthatatlan.

Liliputi perc
a lét; egy-egy év nem több
mint egy pillanat.

Milyen rövid, és
mily kiszámíthatatlan
életünk útja.

Milyen is a sors;
ahogy kicsit alakul,
rögtön változik.

A szenvedésben
egymásután nyílnak ki
lelkünk kapui.

Hétköznapi sors:
céltalan mókuskerék,
cigaretta, bor.

Elcsendül a szó.
Hallom, értem, érzést kelt,
szavakra késztet.

Mennyi száj beszél
órákig, szünet nélkül
fölöslegesen.

Egy bűn van, ami
minden bűnnek gyökere:
a közömbösség.

Volt, aki így szólt:
a lehetetlen holnap
már lehetséges.

Miért hangosabb
a gyűlölet szava, mint
a szereteté?

A válasz, ami
sorsod kérdésére jön,
megnyugtató-e?

Van néhány dolog,
ami fáj, ha elmondod,
s akkor is, ha nem.

Jó napokon mily
messze a gond, s mennyire
éltet a remény!

Ha nem vársz sokat,
és mértékletesen élsz,
nem ér csalódás.

Sokszor a remény
égre-szökő füst, amit
eloszlat a szél.

Félelem és vágy:
keserű, édes ital
sorsunk kelyhéből.

Sötétségből jössz;
amíg élsz, fény vesz körül,
sötétségbe mész.

Noha utadon
több az árnyék, mint a fény;
a fény jobban vonz.

Az íróasztal
fiókjaiban, de sok
a megtűrt emlék!

Búcsúnkban ott van
az elválás fájdalma
s az elmúlásé.

Hogyha a búcsú
szomorú s fáj, emléke
mélyen megmarad.

Újra kezdhetnénk?
Vajon mitől lenne más
ember az ember?

Menni más és más:
fölfelé és lefelé,
jobbra és balra.

EMLÉKEINK PARFÜMJE

Húsz éves se volt,
amikor megszerettem
húgával együtt.

Vállai és telt
csípője közt dereka,
mint a darázsé.

Tőle fáj szívem:
ajka nedvesen csillog,
két szemében könny.

Miután elment,
parfümje még sokáig
ott maradt velem.

Felém lépeget;
átlátszó hálóinge
térdéig sem ér.

Józan ész szerint,
szakítanom kellene,
de oly gyönyörű!

Kikötő, ahol
csalhatatlan iránytű
a lebuj fénye.

Bank és szerelem
éjjel-nappal üzemel
a kikötőben.

Vöröslámpás ház
előtt összeszaladnak
apa és fia.

Sejtelmes árnyak
a fölszinti ablakok
függönyein át.

Elfüggönyözte
ablakát; ahol ült, most
macskája alszik.

Öregedő nő
és egy jóképű kamasz;
mi abban a rossz?

Hosszú élet vonz?
Körültekintően élj,
s óvszerrel szeress!

Lulunak hívják;
húsz éves - ah, a többit
magad is tudod.

Hazafelé még
köpköd tőle, mégis jó
volt az első csók.

Ha a bordélyban
volt, új név került bele
a noteszébe.

"MENNY LEÁNYAI"
- ott fogad vendéget, s ott
kidobó-fiú.

Szauna gőzében
nem csak a forróságtól
pezsdül meg a vér.

"Szeretője van!"
"Semmi közöd sincs hozzá!"
"De épp az a baj!"

Először jó volt,
másodszor még jobb, hm, most
kezdjük harmadszor!

Bokáján függő
csöpp ezüst harangocskák
csörögnek, ha lép.

Kis huncut másli
vonzza tekintetem a
selyemharisnyán

Nyakán feltűzött
haja alatti pihék
kötődnek velem.

Ringó mozgása
s a parfüm, amit használ
szóbeszéd tárgya.

Rubint parazsa
köldökében: ajándék
hódolójától.

Nyelve hegyével
megérint egy héjából
kibontott banánt.

Fehér fogai
frissen tisztított répát
tartanak fogva.

Bábuformájú
gyömbér függ szalmaláncon
két melle között.

Hasára rakott
barackhoz csokoládét
önt köldökébe.

Hasa alatt friss
kinyílt kagyló s többszínű
tengeri hínár.

Hófehér ágyon
szétvetett lábai közt
vaskos uborka.

Üvegasztalra
tett marhahússzeletre
ül meztelenül.

Feneke mögött
két őszibarack között
hámozott banán.

Kétfelé vágott
dinnye közepén lyukat
fúr lábujjával.

Még hátranézett
az utcafordulóban,
s elmosolyodott.

Nyitott ablakban
lesi a szajha: ki lesz
hűtlen miatta?

Nő nercbundában,
vörös cipőben; aki
látja, megfordul.

Átfúrt ajkain
s fülcimpáin két sorban
csöpp drágakövek.

Mini-szoknyában,
viruló szépségét nem
köntörfalazza.

Árkádok alatt
tűsarkú cipők hangja;
hajnalpír előtt.

Átvirrasztott éj!
Váratlanul a város
körvonalai.

Hegyes nyelvecskéd
tejszínhabot csen el az
eper-halomról.

Arcodon huncut
mosoly fut át, amikor
banánt hámozol.

Mi fest arcodra
feltűnő pirosságot?
A hajnal? Az éj?

Szép vagy, ha pillád
lesütöd, de még szebb, ha
újra felnézel.

Vörös-róka prém
nyakad körül; lakk lángol
lábujjaidon.

Felkelés előtt
paplanunk melegében
mily gyors egy óra!

Elhagyott ágyad
huzatán lágy hullámok
s a reggeli fény.

A déli fényben
páfrányok árnyékrajza
pihen hátadon.

Jöjj szívem! Kezed
tedd szívemre! Így. Érzed,
zakatol a vér?

Emlékezetem
legeldugottabb helyén
őrzöm nevedet.

Két kezed áldás:
ha simogatsz, gyengédség
árad belőle.

Miért kérdezem,
ki vagy, amikor látlak;
itt állsz előttem?

Az eszményi láb
előttem, kerékpáron
hajtja a pedált.

Visszanéztem; a
kőhíd végénél éppen
eltűnt alakod.

A FILOZÓFUS RÁD KACSINT

Imazsámolyon
térdelve látok, hallok;
minden egyszerűbb.

Ó, hogy fáj a csend,
ha hirtelen belülről
meglátom magam!

Tegnap is itt volt,
ma is utamba került
ugyanaz a kő.

Nyugalmam útja
hegyi patak hangjában
vezet szívemhez.

Öröm és bánat
fogott el, de mindkettő
csak egy-egy napig.

Két darabra tört
a sok mosogatástól
késem fanyele.

Nap süt. Árnyékom
kísér, de az árnyékban
már magamra hagy.

Macskám jobb, mint én:
noha van véleménye,
nem pöröl velem.

Cinege madzag;
rabláncodon irdatlan
papírsárkányom.

Nem régen történt:
váratlanul hazáig
kísért egy macska.

Vonat közeleg
két oldalamon futó
sínek vonalán.

Szemközti üzlet
reklámja: csirke-nyárson
csalja ki nyálam.

Ha almát eszem,
nem történik semmi más,
csak almát eszem.

Gyöngyárpaleves;
ha még marad belőle,
kétszer is merek.

Hazámtól távol
néha, ha felhők szállnak,
könny ül szememben.

Repülőgépből
földközelben érzem, hogy
odatartozom.

Égő napkorong
és a szemeim között
hűs esőcseppek.

Valaki jön; a
ház sarkánál árnya nő,
hallom lépteit.

Ha cseveghetnénk,
vajon miket mondanánk?
Én és a szamár.

A négy fal között
rám néznek a dolgok. Csönd
hever szanaszét.

Utolsó órán
marad-e még kérdésem?
Fogják-e kezem?

Ha a hárfa peng,
mind eszembe jut a sok
drágaszép emlék.

Ó, esti óra!
Újra rám talál a csend:
mi következik?

Olyan meghitt az
újságpapír zizegés
az esti csendben.

Elalvás előtt
az ügy, ami bosszantott
elhomályosul.

Elpihen a nap.
Visszatérek magamba.
Betakar az éj.

Nappal nemigen,
de éjszaka megtudom,
mik a vágyaim?

Hajnali álom;
többnyire az történik,
hogy elfelejtem.

ÖTVEN ÉVEN TÚL

Ki is vagyok én?
Több mint fél évszázada
ezt kérdezgetem.

Áramló Duna;
partodon felködlenek
elmúlt éveim.

Jókedvemben bár
sokasodnak éveim,
szeretni vágyom.

Hajam fehér lett,
mintha előre tudná
jövőm gondjait.

Ötven éven túl
borzongok, ha alkonyul
és botot török.

Szívem mily álnok;
nyájas szavaim mögé
rejtőzve vérzik

Múltam kősúlyát
magam mögött mondhatom;
ím végre látok.

Fényképeim, ti
megörökített álmok,
séták a múltban.

Egy vagyok veled
Mindenség; két parányból
jöttem világra.

Bennem minden rész
része a nagy egésznek;
annak képmása.

Sorsom sakktáblán
fehér s fekete között
megvívott játék.

Isten ölében
heverészek; méz és só
a nyelvem alatt.

Tegnap szomjaztam;
ma könyörögnöm kéne
bűnbocsánatért.

Vizet kerestem;
szállongó felhők jönnek
napnyugta előtt.

A KÜLÖNÖS VADASPARKBAN

Tűzkarikán át,
lendül sörényes tested
rabszolga-király.

Forró nap után
a balkon vaskorlátján
alszik a macska.

Feldöntött köcsög;
rózsaszínű nyelvecske
nyalja a bundát.

Szapora macska;
két-háromra gondoltak,
ez az ötödik.

Macska mosakszik;
végül is nem titok a
kalitka titka.

Fejjel lefelé
hajítja ki, de talpra
esik a macska.

Kóbor macskától
hiába várod, hogy hű
társad maradjon.

Elütött macskán
egyetlenegy légy se kap
hullamérgezést.

Apjától távol
anyja másik oldalán
a kicsi majom

Szűk ketrecében
sietve jár föl s alá
a préri-farkas.

Némelyik kutya
közelülő szemei
szinte beszélnek.

Kutya kiabál
a falu felől; talán
meghalt valaki?

Csöpp kalitkádban
táplál úrnőd, hogy dalolj,
szegény kanári.

Fönn, száll a madár.
Golyó száll felé; együtt
szállnak lefelé.

Kicsinyke madár
fiókáira vigyáz
a tüskés bokor.

GYERMEKKOR

Fiúcska játszik;
két kicsi lába topog
a hangyabolyban.

Kislány mosolyog;
ujjacskái pöckölik
a virágbibét.

Keze fején két
egymásra lelt pillangó
szedelőzködik.

Úgy félti titkát;
mutatóujja lett csöpp
száján a retesz.

Egyetlen gyerek:
még mielőtt kérne, már
megadják neki.

A beteg gyerek
a nagy, fehér párnákon
oly jó, oly sápadt.

Elsőáldozók;
kívül-belül fehéren,
kipirult arccal.

A VILÁGMINDENSÉG KORONÁJA

Nyolc óra hosszat
lakkoz futószalagon
az autógyárban.

Fél disznót, marhát
aprít, csontoz, szeletel
a jégcellában.

Három műszakban
megtisztított csirkéknek
szedi ki belét.

Karját lengetve
áll a csúcsforgalomban
az autók között.

Pokoli zajban
remeg a fúrógéppel
az aszfaltúton.

Egyetemre járt;
most az utcán árulja
a kukoricát.

A temetőőr
kapát, kannát kölcsönöz
borravalóért.

Kalapja arcán;
úgy fekszik a tág mezőn.
Tehene nézi.

Haján, vállain,
két karján, kezén, ahol
sétál - verebek.

A kéregető
ujja hegyén pörgeti
a rátett botot.

A hátán fekszik
tört üvegcserepeken;
hasán társa áll.

Mindig más és más
mozdulatlan pózban áll;
a tömeg mulat.

Arra lefelé
sietett még az előbb;
most felfele fut

Százfokú létrán,
amíg felfelé mászott,
lefelé vágyott.

Légvárak között
eltöltött évek után
pihenést keres.

Elhatározta:
holnap már nem bosszantja
többé a tegnap.

Végre ráeszmélt:
mi a helyes, mi a jó,
és hisz is benne.

Új elméletét
nem kell és nem is lehet
bizonyítani.

Hite együtt jár
a korral: Istenről gyárt
fénymásolatot.

Az hírlik róla:
templomban jött világra,
oly szenteskedő.

Ma nem is olyan
könnyű a pillangókból
választania.

Agglegény maradt;
egy asszonnyal mit kezdjen?
Több pedig csak gond.

Este kimossa
egyetlen pár zokniját,
reggel fölveszi.

Ült, de elaludt;
tágra nyíló szájából
szivárog a nyál.

Először orrát
törli le kezével, majd
kezét kabátján.

Mocskos körmével
vakargatja homlokán
a szúnyogcsípést.

Zarándokúton
keresztje és kulacsa
mindig kéznél van.

Hónap vége van;
mikor beesteledik,
a sötétben ül.

"Csak még ez egyszer!"
égre-földre esküszik,
többet sohse kér.

Orrát piszkálva
jelez, amikor társa
huszonegyezik.

Csöndben felvette
az utolsó kártyát is,
és körülnézett.

Megfáradt élet;
öngyújtó lángja felett
fehér por olvad.

Ma szándékosan
kerüli a tömeget;
zsebiszonya van.

Ezután csak a
helyes mértékre ügyel,
azt latolgatja.

Elvétette a…
oroszlán-vadászatra
volt hivatalos.

Sok hercehurca
után végre megtudta:
mindhiába volt.

Oly száraz nyár volt;
kénytelen volt meginni
maradék borát.

Abból a finom
tavalyi bortermésből
semmi se maradt.

Szinte menekült
növekvő gondjaitól
a kocsma felé.

Mészégetőnek
hívják a kocsmát, ahol
estéit tölti.

Ha bánata van,
semmi étvágya sincsen,
inkább csak szomjas.

Meg nem mondaná:
kinek a lábán jött el
a kocsma elé?

Korsó sör mellett
álldogál, majd hazamegy;
a söntés bezár.

Könyvespolcain
ritkul a könyv s fiadzik
a borosüveg.

Kutya természet!
Mindenki átkozza, de
szeme se rebben.

Távol áll tőle,
hogy gyengéd is lehessen
gyermekeivel.

Kartondoboz lett
szobája, bútorai:
sörösüvegek.

Híd alatt alszik
komájától örökölt
juta-szőnyegen.

Temetés után,
mikor hazaérkezett
töltött magának.

Kedvenc csapata;
a pénztárnál kígyózó
sorban álldogál.

Színésznek készült;
ha bánkódik, mosolyog,
örömében sír.

Füttykoncert után
öltözőjébe ment és
lemosta arcát.

Dob és két gitár
társaságában recseg
rekedtes hangja.

Így szól a bohóc:
ha valaki szomorú,
megnevettetem.

Festő. Élete
a változatos színek
egyvelege volt.

Húsz éve festi
szobája ablakából
ugyanazt a fát.

Könyvek halmaza;
az a temérdek tudás
a fejében van.

Miután kész lett
két év küszködésével,
mind összetépte.

Jelentéktelen
művecskék mérgezik meg
önimádatát.

Több éven át volt
a vendéglő sarokban
írószobája.

A poros polcon
könyvei legtetején
saját kötete.

Saját magának
írt naplóból követi
a politikát.

Napilapjában,
megint csak ő írta meg
a vezércikket.

Kölcsönbe adott
valakinek valamit,
s nem kapta vissza.

Sorsa egyre jobb!
Már nem igen hajol le
százforintosért.

Szederjes arcán
a sok-sok elfogyasztott
húsféle jele.

Még jó húsban van,
noha már csökkentette
a húsadagját.

Örökölt. Szinte
hihetetlen, hogy mennyi
jó barátja lett.

A tükörben még
a kanyar előtt ott volt
utánfutója.

Sorsa csónakját
részvények hullámai
dobálják fel-le.

Rágyújt. Szív egyet;
füstkarikák szállnak fel
ajkai közül.

Él-hal a szépért;
kerékpárja pedálján
festményt tol haza.

Könyvből tanulja,
hogy milyen választ adjon,
ha megkérdezik.

Rögtön gyanús volt,
amikor a kertkapu
tárva-nyitva volt.

Hosszútávfutó;
a stadion üres lett,
mire célba ért.

Számára a nagy
hangzavarban csend honolt;
megszólalt a gong.

"Pszt," - mondta ujját
szájára téve, közben
nagyot szellentett.

Napfelkeltétől
dolgozik egyhuzamban
naplementéig.

Hozzávetőleg
se tudná megmondani:
mennyi pénze van.

Feltört; újabban
pezsgővel, kaviárral
traktál, ha ott vagy.

Minden nap más-más
öltönyt visel, új cipőt,
inget s nyakkendőt.

Kőkerítése
mögül hátborzongató
kutyaugatás.

Képzeletében
erős fallal körülvett
ház áll díszkerttel.

Egyetlen egyszer
szeretné, ha szeretnék
pénze nélkül is.

Önmagában él;
az egész emberiség
olyan messze van!

"Micsoda élet!"
E két jól ismert szóval
kezdi a napot.

Ha megkérdezem:
"na ma, hogy érzi magát?"
kezével legyint.

Megtiporták. De
megemberelte magát
s tiporni kezdett.

Nyájasan beszél
eltartottjával, de nem
érdektelenül.

Nem igen lehet
előre megjósolni:
mit hoz mosolya?

Ki ismeri ki?
Nappal nem szól egy szót sem;
álmában beszél.

Már kölyök kora
óta benne volt minden
hejehujában.

Valamit elcsent,
aztán futásnak eredt
a piacon át.

Épp amikor úgy
vélte, már elfeledték;
hurokra került.

Borostás arcán
mély árkokba botlanak
múltja évei.

Kemény tekintet,
mindig keserű száj és
nyugtalan álmok.

Rácsos ablakán
át, a hold ruhájára
emlékezteti.

Harminc év után
kilép a börtönkapun;
köp és elindul.

Lassan közelít, -
mosolyog; s ő térdre hull
engedelmesen.

Sohse derült ki;
felesége lopta meg,
vagy szeretője.

Kibúvót keres,
hogy megmagyarázhassa
közömbösségét.

Nyaralás közben
vette észre: hitvese
szemüveget hord.

Bajusza mögé
rejtegeti megkopott
férfiasságát.

Ifjú korában
a nők keblét csodálta,
most neki is nő.

Függönye mögül
kukucskál; leskelődik
a szép nem után.

Szeme vigyázza
a szemközti ablakot;
"épp most ért haza".

Maga se tudja
mire volna képes, ha
kipróbálhatná?

Kialudt a fény
a szomszédos ablakban
és sötét maradt.

Először fordult
elő, hogy leányanyát
tett magáévá.

A nászéjszakán
telik-múlik az idő;
ő csak ül, csak ül.

Lotyó karjában
azon töpreng: mért nem jó
feleségével?

Balsorsa veri;
csak a Jóisten tudja,
mikor nevetett.

A roppant házak
közül, ahol ő lakik,
az a legszürkébb.

A múltban ráállt
a semmittevésre, most
ráfanyalodik.

Nem mond le róla,
hogy egyszer váratlanul
igaza legyen.

Utolsó perét
egyre jobban kedveli,
noha sokba van.

Hogyha szó esik
kommunista múltjáról,
elvörösödik.

Vadludak szállnak;
rács mögül az öreg rab
bámul utánuk.

Fal dohossága
leng ruháiban, attól
hámlik bőre is.

Otthon üldögél
kitüntetéseivel
karosszékében.

Mióta bénán
fekszik, gyakran meséli
vándoréveit.

Mielőtt vak lett,
nem láthatott igazán;
most már belátja.

Vaskos bibliát
lapoz, s mélyen felsóhajt:
"Uram, bocsáss meg!"

Naplója végső
sora egy rövid búcsú
szeretteitől.

Apja sírásó,
anyját korán magához
kérte a halál.

Nincs nagy igénye;
csak azt kéri: úgy haljon
meg, mint bárki más.

Idáig jutott:
nem szeret élni, de nem
mer meghalni sem.

Azt már gyanítja:
sokáig nem húzhatja;
az öreg cigány.

Halála előtt
még egyszer elmotyogta
utolsó versét.

"Szörnyeteg volt" - így
beszélnek róla; lám, a
föld befogadta.

Tegnap még látták.
Lement a nap s még mindig
bőg a tehene.

Noteszében két
telefonszámot leltek:
mentők, rendőrség.

OLDALBORDÁK

Dereka körül
pattogó zeneszóra
karikát pörget.

Kis bögyös bakfis;
hogy utána pisszegnek,
igen élvezi.

Kézi tükrében
fedezi fel a bakfis
az első szeplőt.

Fel-fel a dombra,
hajuk szálldos utánuk;
csicseri lányok

A betegágyon
csövek bonyolultsága
alakja körül.

Hosszú hajú lány;
hajával szappanozza
hosszú lábait.

Remekbeszabott
farmernadrág ülepén,
s csábos hasíték.

Miközben beszélt,
néha egymásra tette
formás lábait.

Ártatlanságát
addig bizonygatta, már
maga is hiszi.

Tisztátalanság
vette el szüzességét,
de már akarta.

Vastag aranylánc;
haszontalan vagy s drága,
de Neki tetszik.

Elhatározta:
kis összegért nem adja
ártatlanságát.

Állás nélkül volt.
Szép nőt kértek - jobb híján,
rászánta magát.

Vetkőző-számát
lyukak mögül csodálják
a leskelődők.

Sikerült nászéj;
két szemében összegyűlt
örömkönny s hála.

Urát tenyerén
hordja; maga salátán
és magokon él.

Harapás hangja;
arca közepe eltűnt
az alma mögött.

Könyörtelenül
számol le a múltjával;
fogyókúrázik.

Öccsét szereti,
de bátyjával nincs jóba
a húga miatt.

Ahelyett, hogy új
szeretőjét szeretné,
a régiért sír.

Könnyei hullnak
fürdés közben a kádba,
mert eszébe jut.

Fonodában gyors
mozgású asszonyok közt,
pamutpihe száll.

Kis medvét szoptat,
de nem önzetlenül; pénzt
hoz majd, ha táncol.

Éva: "tudod-e,
hol tértünk le a helyes
ösvényről, Ádám?"

Legújabb divat,
s ha lehet, a legdrágább:
az, aminek él.

Tarka virágok
sokasodnak gyors ujjak
és a tű nyomán.

Gyorsan becsukja
maga mögött az ajtót,
de hallani, sír.

Nem igen tudja,
hogy is mondja el, oly sok
jut most eszébe.

Ujjával dobolt
az asztallapon, aztán
rágyújtott s elment.

Ha feljön a hold;
ismeretlen utakon
jár lábujjhegyen.

Első abortusz
után megnyúlt arcára
néz a tükörbe.

Olyan különös
mindaz, ami megtörtént,
maga se érti.

Földöntúli fény
derül föl bájos arcán:
"ő nem tudja még".

A teli utca
gömbölyödő hasával
áthághatatlan.

Ördögszőr szállong;
várandós asszony álma:
kis kéz, ujj nélkül.

Kilenc hónapja
esik már terhére, hogy
teherbe esett.

Régen nem láttam;
most éppoly üdén néz ki,
s tolja ikreit.

Kismaros, 2002. június 12.

TEREMTŐNK TENYERÉBEN

Egyedül Te vagy
minden élőlény ura,
emberségeddel.

Csak egy Isten van:
a szeretet Istene;
él s uralkodik.

A boldogító,
a kiolthatatlan fény
forrása az Úr.

Isten emberi
formában jött el közénk;
megismerhettük.

A láthatatlan
Isten ember képében
itt él közöttünk.

Az Isten örök;
az ő teremtményei
halhatatlanok.

LELKÜNK TÜKREI

Isten kegyelme
nélkül beleragadnánk
vétkünk szennyébe.

Isteni szikra
mindegyikünk sajátja;
üdvünkhöz elég.

Jöjj, láss, tapasztalj,
vizsgálódj tüzetesen,
és legyen hited.

Kétségbeesett
helyzetedben kérd az Úr
segítő kezét.

Szenvedés, gondok:
Isten eszközei, hogy
magához vonzzon.

Az igazság győz,
az egyetlen igazság:
a nemes szándék.

Tetteid közül
csak arra lehetsz büszke,
amelyik tiszta.

Bölcs gondolkodás
egyre nagyobb boldogság
felé vivő út.

Lelki táplálék
csak akkor válik vérré,
ha tiszta s áldott.

Csak mélyreható
lelki átalakulás
segíthet rajtunk.

Égi üzenet
megvalósításával
jobbítsd a jövőt.

Hidd, az aranykor
újra beköszönt, minden
más lesz, ami volt.

Ha már megtudtad,
mi dolgod a világban,
mutass jó példát.

Csak nyitottsággal
ölthet testet szívünkben
komoly változás.

Lehiggadt élet:
hit, remény, önuralom,
állhatatosság.

Minden perc szelíd
gondolatok forrása,
ha elmélkedünk.

Az igaz tudás
osztályrészed, ha tudod
mit miért teszel?

A mindennapi
életben nincsen messze
tőlünk, ami szent.

Mindnyájunknak szent:
az éltető levegő,
kenyér és a víz.

Hit és tudomány;
hívő tudós számára
mindkettő fontos.

A hittételek,
a tudományos érvek:
párhuzamosak.

Csak alázattal,
tisztán és önzetlenül
cselekedhetsz jót.

Legyen életed
fény, amely majd világít
századokon át.

Lelkünk lakhelye:
testünk, ez a porhüvely,
ez a szent templom.

RÁDÖBBENÉSEK

Milyen különös;
mennyire mindenkiben
van szent és profán.

Hidd el, a legtöbb
statisztikai adat
megszívlelendő.

Minden jó és rossz
cselekedeteinknek
hű tükörképe.

Bármely irányban
változunk meg, a világ
velünk változik.

Magatartásunk,
ha jó belegondolunk,
kivetnivaló.

Pénzt kölcsönözni
jó uzsorakamatra,
ragadós példa.

Izgató képek,
túlfűtött kedélyvilág,
visszatérő vágy.

Ha már repültél,
könnyebben elképzeled:
mit lát a madár?

Szállóige lett:
"a jó pap holtig tanul",
de nem mindegy, mit.

Ha sok a gondunk,
egy év alatt tíz évet
öregedhetünk.

Nyomor, félelem,
nyugtalanság: három ok,
hogy rosszul élünk.

Életed során
kiegyenlíti egymást
a jó és a rossz.

Ha egyszerű vagy,
nem kapaszkodsz magasra,
de le sem esel.

Remek dolog, ha
többen egyetértenek
véleményeddel.

Jó nem követni
a következetesség
irányvonalát.

Istentagadók;
ha istenről beszélnek,
az már valami.

A szakadéknál,
mire kell jól ügyelned?
Hogy bele ne ess.

Ott, a mennyei,
itt, a szokványos földi:
szín és visszája.

Tanultságoddal,
leleményességeddel
sokra viheted.

Jámbor, önzetlen,
őszintén érdeklődő
ember ritkaság.

Sem a nyomozás
nem hozott sikert, sem a
hajtóvadászat.

Színpadainkon
elevenek és holtak
között dúl a harc.

Elszomorító,
ha valaki úgy véli:
neki már mindegy.

Valamikor még
jobban ismertük egymást,
s többet köszöntünk.

A tragikus hír
már nem igen zaklat fel;
túl gyakran hallod.

Gyilkosról nagyon
nehéz elképzelni, hogy
felebarátod.

Megölte anyját;
amennyire ismerték,
csöndes ember volt.

Sötét szemüveg
mögé bújtatott szemek
sohse fénylenek.

ÁDÁM TOVÁBBI SORSA

Azt a sok fehér,
makulátlan, szép papírt
mind teleírta.

Mindkét kezében
egy-egy mobiltelefon;
több száz ügye van.

Új mézeshetek;
mióta megérkezett
hosszú útjáról.

Ismét berúgott;
micsoda éjszaka lesz
a köpködőben.

Már három napja
nincs harapnivalója;
koldulni szégyell.

Szemétgyűjtőkből
szedi össze ebédjét
s más szükségletét.

Vaksötétben is
kitapogatja az út
görbületeit.

Letartóztatták,
pedig jobbnál-jobb ötlet
jutott eszébe.

Oly közönséges;
természetesnek veszik,
hogy káromkodik.

Hétfői napon
valamilyen formában
mindig pechje volt.

Millennium sor,
Mátyás király étterem;
bablevest eszik.

Mindennap újabb
terv születik agyában;
de egyik sem jó.

Sokat dolgozik;
autó- és gumiszerviz
egész héten át.

Cirkusz porondról,
bohócszáma legvégén
kibukfencezik.

Baloldalinak
tartják; a kormánynál is
baloldalon ül.

Több baj is érte:
a cukrával bajlódik
s veseköve van.

Tömör vélemény
beküldött verseire:
"kiforratlanok".

Csapnivalóan
rossz verseit szavalja
átszellemülten.

Nagy tűzimádó
járhatott erre; a rét
lángokba borult.

A bőbeszédű,
hetet-havat összehord;
napestig locsog.

Hála fejében
nagy összefüggésekkel
ismertetett meg.

Mert csibészkedett,
már fiatalkorában
rács mögé került.

Két elbűvölő,
feledhetetlen szép szem
rontására tör.

Már-már indulna…
de rögtön eszébe jut
anyja intelme.

Van már tíz éve,
hogy utoljára látta;
vajon hogy néz ki?

Ifjú asszonya
sajnos túl sokat zsémbel;
mindennap többet.

Múzeumban őr;
hófehér szobrok között,
gyér villanyfényben.

Magához veszi
fokosát, tarisznyáját,
s felkerekedik.

Teljesítménye
világviszonylatban is
egyedülálló.

Még sohasem volt
fenn a havas hegycsúcson,
csak képzeletben.

Ott fenn a csúcson
szédítő magasságból
tekinthet alá.

Ő elnökölhet;
a méhész szakcsoportban
hallják is hangját.

Fia statisztál,
lányáé a főszerep,
és ő rendezi.

Régi romoknál
sétálgat; egyszerre csak
felködlik a múlt.

A közeljövőt
nem várja be; holnapban
nem gondolkodik.

Nagy loboncos ősz
haja a szemébe lóg,
miközben olvas.

Gyermekkorától
irogatja verseit,
most hetven éves.

Önarcképei
évről-évre mutatják
hogy öregedik.

Az öreg juhász;
odaszól kutyájának,
és útnak ered.

Megoperálták
bokáján a nyílt sebet,
de csöppet se jobb.

Magában motyog,
erősen feledékeny,
fura, amit mond.

Látása romlik,
nem nagyon hal, járása
is nehézkesebb.

Nyolcvan évesen,
messze mindenki mögött
ér be a célba.

KORUNK FEHÉRNÉPE

Mint a mesében,
királyfi jött el érte,
s magával vitte.

Sápadt holdvilág;
bensőséges dallamok
ablaka alatt.

A talált tárgyak
osztályán visszakapta
lakáskulcsait.

Hófehér ágyán
valahogy ma feltűnőbb,
hogy milyen sápadt.

Nagyokat ásít,
(éppen felébresztették)
s szemét dörzsöli.

Könyörgő hangon
kérlel, térdel előtted,
istenként tisztel.

Külalakjára
nézve nem valami szép
lett dolgozata.

Első szülése;
jajgat, lángvörös arcán
izzadságcseppek.

Fátyolos hangon
kéri a karjaiba
elsőszülöttjét.

Tejtől duzzadó
mellén szépről álmodik
kis szemefénye.

Vastag combjai
már megmérkőzhetnének
más derekával.

Összetett kézzel,
térdre omolva néz fel
a feszületre.

Annyira kövér,
másfél ülés is kevés
a villamoson.

Harmincötödször
vették fel a kórházba,
- meséli büszkén.

JÁTÉKMAJOMMAL A KÉZBEN

Az első sírás
születése percében
túl gyengécske volt.

A trónörökös;
kis csenevész unoka,
selypít és sápadt.

Sok lármás gyerkőc
labdázik, fogócskázik
a szűk udvaron.

Gyorsan elrepült;
szinte észrevétlenül
a vakáció.

ÉVSZAKOK EGYMÁSUTÁNJA

A sötétségben
egyszer csak váratlanul
feldereng a fény.

Hajnali homály
se holdfény, se sötétség,
még minden kihalt.

Épphogy pitymallik;
a szederág ringatja
a kis madarat.

Tavaszi tócsák
mindegyikében ott jár
egy felhődarab.

Ahogy a szél fúj,
úgy táncolnak bódultan
a kankalinok.

Kiégett házban
megüszkösödött falak
mentén moha nő.

A sínek között
kövek szürkeségében
gyomnövény virít.

Hosszú ablaksor
tükrében suhan tova
a hajnali gyors.

A pók hálóját
a szellőzőaknában
huzat himbálja.

Erősödő szél;
tekintete eltéved
a felhők között.

Szürke fellegek;
a már jócskán megbarnult
diófa mögött.

Ablakkeretben
gyors felhők cserélgetik
a festményeket.

Öreg tölgyfapad;
itt hagyják névjegyüket
a szerelmesek.

Tölgyfapadon ül,
egészen a víz mellett,
szeme is ragyog.

Leszórt sóderút
széltében és hosszában
nőnek a füvek.

Víg szüret után,
másnap a szőlőtőkék
mily szegényesek.

Legzamatosabb
az utolsó szőlőfürt
utolsó szeme.

Leszüreteltek;
a pince homályában
halkan forr a bor.

A kerékpárút
mentén jobbra és balra
kikerics mezők.

Szegény kikerics,
valakinek tetszettél,
de hűtlenkedett.

Magas fakarók
közé ültetett fácskám,
milyen kicsike.

Távol a hegyek
oldalán kis pontfények;
felszakadt a köd.

Épp leáldozott
a nap; van még kis időnk,
holdtölte előtt.

Amikor az éj
tele van csillagokkal,
könnyű kinyílni.

Holdvilágos éj;
a tűz már csak pislákol,
többen alszanak.

TŰNŐDÉSEK

Ember, tudod-e
életedben mire van
megbízatásod?

Előbb vagy utóbb
az igazság angyala
mindenkit elér.

Ilyen az élet:
tegnaphoz viszonyítva
vagy rosszabb vagy jobb.

Van, akinek már
hétfői hangulata,
vasárnapig tart.

Ez a sok ember
tesz-vesz, tevékenykedik;
mi lesz belőle?

Lelki nyavalyák
legtöbbjére, fájdalom,
nincsen orvosság.

Az ostobáknak,
akármit tesznek nem lesz
okos gyermekük.

Akármennyire
ostoba is az ember,
van még ostobább.

A felvett kölcsön
fizetése újabbal
megkönnyíthető.

Váratlan csapás
megráz, de javadra van,
mert kijózanít.

A szenvedéstől
szíved megerősödik,
bölcsességed nő.

Ha egyre több gát
tornyosul eléd, jobban
látod az Utat.

Ha a bűvkörön
átjutottál, igyekezz,
hogy tovább mehess.

Orvosságodat
mindig időben vedd be,
úgy jobban használ.

Minden gondolat,
szó és tett alakítja
jelenünk, jövőnk.

Előrelátni;
messzire a jövőbe,
bölcsességre vall.

Erényességünk
boldoggá tesz bennünket,
mert nyugalmat ad.

Szenvedésünktől
egyszeriben megjavul
belső látásunk.

Belső látásunk
kövezi ki az utat
önmagunk felé.

Magunkba szállás
és önvizsgálat nélkül
nincsen megtérés,

Megtisztulásunk
nem könnyű, rossz hajlamunk
egyre visszahúz.

Elfelejtettük
megköszönni s megenni
kapott kenyerünk.

Törékenységünk
mindennap nyilvánvalóbb
öregségünkben.

AMIRŐL NEHÉZ BESZÉLNI

56 Ősze
a múltban elferdített
hősi valóság.

Soha nem látott
tömeg hallgatja végig
egy ember szavát.

"Elvtársak"- kezdi,
de fütyülnek, fújolnak;
máshogy folytatja.

Csizmái nélkül,
nyakában vaskötéllel
zuhan a Szobor.

Az EMKE előtt
rugdossák és köpdösik
a Bálvány fejét.

Puskaropogás;
az emberek csak mennek
zavartalanul.

Falragaszokon
soha nem látott hírek
az igazságról.

Betört kirakat;
a benne maradt árú,
érintetlenül.

Kis csoport élén
feketeruhás leány
viszi a zászlót.

Kiégett tankok,
összeégett idegen
betolakodók.

Sírkupacokon,
a főváros utcáin
gyertyák s trikolór.

Újra küzdenek
magyarok és szovjetek,
de most a vízben.

Nincs ötven éve,
hogy elveidért csak úgy,
felakasztottak.

Te szárnyas Angyal,
korunk hű krónikása,
rázz fel bennünket.

Demokrácia:
az egyének szavaznak,
a tömeg választ.

Mire lezajlik
a legújabb választás,
mindenki álmos.

Amit a tömeg
egyöntetűen akar,
nem lehetetlen.

Ha máshol nem, itt
epés megjegyzésekkel
népszerű lehetsz.

Lázongásaink
mind kérész életűek;
sokrétű a baj.

Egyre több derül
ki gazembereinkről
ötven év után.

Percről-percre nő
a feszültség tüntetők
s tüntetők között.

Rendszerváltozás;
elkendőzött tényeket
most szellőztetik.

Gyűlölet nyomán
születnek a legszörnyűbb,
ördögi tervek.

Ebben a korban
minden oly bizonytalan,
és távlattalan.

Egyre több a baj:
a dollár árfolyama
mindennap zuhan.

Még sor kerülhet
minden idők legnagyobb
éhínségére.

Nem haltak éhen;
még időben odaért
a mentőosztag.

Amíg titokban
megfejtik a titkaink,
nyugtalankodunk.

Micsoda korszak!
Holtvágányra siklottunk,
és nincs visszaút.

Elfajultságunk
az utóbbi időben
terjedő járvány.

A nincstelenség
a közeli jövőben
sokakat elér.

Vajon meddig tart?
Homály fedi tükrünket,
és benne arcunk.

Mi történt velünk?
Tehetetlen dühünkben
körmünket rágjuk.

Erőszak nélkül
nehéz dolog megvívni
a békeharcot.

Vaskos kötetek
mindegyike híradás
kudarcainkról.

A szétdarabolt
ország változatlanul
van a térképen.

Hiába minden;
amiről úgy döntöttek,
az úgy is maradt.

Sorstársak vagyunk;
itt, mind, egy nagy kupacban,
tehetetlenül.

Egyikünk alszik
a mocskos járdán, amíg
mások sietnek.

Idegenektől
miért idegenkedünk;
hasznunkra vannak.

Vétlenségüket
hiába bizonygatták;
kérlelhetetlen.

Alig, hogy pirkad,
vezényszóra lépkednek
a bőrbakancsok.

A vezérkaron
belül nagy az eltérés
a támadásról.

Fia érkezett;
a csengőfrász hatása
még nem nyomtalan.

Ez a nemzedék
még nem tudja, mi vár rá
néhány év múlva.

Két gyermek öröm;
a harmadik rendszerint
nemkívánatos.

Maholnap itt van
a még sohse volt világ;
irgalmatlanul.

Nyomasztó példát
jó néhányat ismerünk,
a közelmúltból.

Semmivel se jobb
a helyzetünk, mint ötven
évvel ezelőtt.

Jól befejezni,
van, akinek sikerül,
van, akinek nem.

Szorultságában
korunk most nagy zsivajjal
ünnepli magát.

SIETŐ HÉTKÖZNAPOK

A vetélkedő
meghívott tehetségek
erőpróbája.

Ha vevőköröd
jelentősen megcsappan,
utolér a csőd.

Végre összegyűlt
az egész kupaktanács;
ma hát dönthetünk.

Ha a vezérelv
mindenkinél világos,
miről beszéljünk?

Vigyázatlanság
sok keserűséggel jár;
szedd össze magad.

Gyakran választunk,
noha körülményesebb,
kerülő utat.

Kérvényére még
semmilyen válasz nem jött,
pedig ígérték.

A határidő
gyakran okoz fejfájást;
halogatás is.

Közös énekünk
koránt sem olyan könnyű,
ahogy terveztük.

Egész délután
az odaégetett hús
bűze émelyít.

Közkedvelt étel;
gyorsan meghonosodott,
pedig jó drága.

Túrós rétest sütsz?
Mi bajod a legyekkel?
Ők is szeretik.

KALEIDOSZKÓP

A keresztelőn,
a kis ünnepelt körül
széles mosolyok.

Soha nem látott
tömeg gyűlt össze hajnal
négy óra körül.

Kemény ítélet
kerül kihirdetésre
a monstre perben

Gyilkos szabadul;
a faluban többen is
rosszul alszanak.

Zónázó vonat;
negyedórás késéssel
nem is olyan gyors.

A váróterem
kiürült; néhány perce
ment el a vonat.

Zuhog az eső;
ők hosszan csókolóznak
ernyőjük alatt.

A közösülés
alhasi fájdalmakkal
bizony szenvedés.

Egész éjen át
tartó dorbézolásban
kimerült herék.

Új házasoknál
nagy csetepaték után,
édes a béke.

Untató beszéd;
néhányan nevetgélnek,
többen pusmognak.

Anyanyelvüket
a mai fiatalok
egyszerűsítik.

Két öregasszony
sántikálva, botokkal
megy a templomba.

Régen húsz forint
volt egy kiló lókolbász,
ma sehol se kapsz.

Silány minőség
túlzott gyakorisággal
kerül piacra.

Személyvonaton
ingyen olvasnivaló,
az irkafirka.

Nincsen olyan perc,
hogy valaki ne lenne
fülig szerelmes.

Az időkerék
mindenegyes percében
meghal valaki.

Halott anyjukról
beszéltek; mindkét nővér
hosszan könnyezett.

VÉGSZÓ

Egyszer, amikor
a világnak vége lesz,
mi már nem élünk.

A világvége
mikor jön el? Ki tudja?
Feltételezzük.

Világvégével
nem ildomos viccelni;
mert rád köszönhet.

Senki és semmi
sem tartóztathatja fel
halálunk napját.

Már minden percben
azt találja furcsának,
hogy még nem halt meg.

Életünk után,
halálunkkal mindenképp
meg kell küzdenünk.

Ha minden igaz,
a halál utáni lét
páratlan csoda.

Kismaros, 2008-10-07