« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Tamás
Menyhért (1940-)
haikui és haiku-szerű versei
HALÓDÓ
TISZTÁS
Szép versek 1977, Magvető Kiadó, Budapest, 1988,
342-343. oldal
Lélegzetem
a
légszomjas fáké
*
Felhőkbe
mártózik
a kiapadt forrás
*
Hallgatag
harkály
szögeli csöndjét
egyre sűrűbben
*
Gyakorta-más-szél
vallat
gyökeret
HÉT
TUSRAJZ
Kortárs, 45. évf., 8. szám, 2000. augusztus
Vecsési Sándor 70. évnapjára
Arcából
ered,
akár a forrás.
*
Napba
néz -
egét izzítja
a mezítlábas csönd.
*
Madárra
madár
örvénylik a táj.
*
Fa
fát ér,
ölelésük foglya
az ártér.
*
Holnap
szél lesz,
mennyelő vihar!
*
Nyitott
sebhelyek a
vetemült ajtók,
hasadásukból
kihamvad az Idő,
csak anyánk
szeme ég
időtlen időkig.
*
Hová?
Hová,
amikor már
a KERESZT is
keresztúthoz ér?
ÉVEIMRE
Kortárs,
44. évf., 9. szám, 1999. szeptember
Árnyékom
a vendég:
bozótol bennem a csönd.
*
Mintha a szó is
másképpen szólna:
élet, halál
belefér egyetlen szóba!
*
Akár
a zuhanó tárgy:
e s é s e m
k i j e l ö l t
helyét tanulja.
*
Éber-mély
hang:
Lépj, lépj közelébb,
s érezd Isten közelét!
*
Hat haiku
Hitel, 2011. június, 19. oldal
Havasok éke:
Napvirág, árvultadból
ölel át szívem!
*
Körülsebzett táj,
elég egy felezett szó,
egésze vagyok.
*
Fehér szivárvány,
nyílván, tréfát űz velem;
Holdat világlik.
*
Évszakok híján,
köztesükkel álmodom,
tócsáll a hajnal!
*
Ahogy a tisztás;
vissza-visszatekintek,
mögém fagy a fény!
*
Kérlek, ne kopogj
vissza! elégszer hallom
hűs távozásod.
*
Haikuk
Kortárs, 2011. május
Fámat ha nézem,
szent ég! kékellésedbe
merészlem magam.
*
Álmatlan bükkös:
kilakoltatott csöndjét
árnyam kíséri.
*
Szagos mügétől
bódul az erdő, gyertyánt
ébreszt szemembe.
*
Ivódó zsoltár,
mélyemből kapaszkodón;
teltemig érek.
*
Ördöglő világ:
dühödt óceánlását
esőzi a föld!
*
Légbeli madár,
mennyelt utadat kérem;
végmenedékül!
*
Archaikuk
Új Ember, 2011.10.02.
(Balassi)
Ölről ölre űz
vérem, a vitézélet –
hazahalálig.
(Arany)
Szó, bennemvarázs,
megvert reményre remény –
nyelvlomb hajt fölém.
(Petőfi)
Nemzetel a föld,
forrásfiad sem késik;
márciusolni!
Kései könnyek
(In memoriam V. G.)
Új Ember, 2011.10.02.
Esőverésben
szédültem táncod után –
késtem le a fényt.
Omló éjszaka,
kilincsre fagyott nappal;
leánykasírás...
Rá se álmodtam,
mi eshet meg még veled,
rám hűl halálod!
Ki tudja, hova,
melyik mennyedbe értél,
míg élek, éllek...
Kései könnyek,
kopjafádon versvéset –
vigasztalásom.
*
