« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Jánky
Béla (1931-2009)
haikui
Pillanatok
színe, 82 haiku, Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2002, 100 oldal
Második,
bővített kiadás:
Pillanatok
színe, 201 haiku, Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2005, 116 oldal
ÖREGKOR
Gyermekláncfűvel
benőtt sínpár a kihalt
végállomáson.
TÚLVILÁG
Havazott
éjjel.
Egy sírhoz sem vezet ma
lábnyom a hóban.
FEJSZENYÉL
Fát
dönt a fejsze,
ámbár nyele fából van,
fából ugyancsak.
JÓNÁS BÁLNÁJA
A
bálna, Jónás,
megvédett a bálnáktól
a bálna gyomra.
LAPJÁRÁS
Amíg
veszítek,
élek. Vesztemre minden
perc nyereségem.
ELŐZMÉNYEK
S
mentünk még együtt
egy darabig - így történt,
hogy most fáj az ősz.
PROGNÓZIS
A
kézfogások
jó melegére cudar
északi szél tör.
EGEREK, EMBEREK
S
nézik riadtan:
jut-e külön mindüknek
szabad egérlyuk.
EROTIKA
Meglátnám-e,
ha
nem takarná be forró
meztelensége?
SÁTORUDVAR
A
vezér sátra.
A gyepet körülötte
zöldre tanítják.
ELÉGIA
Hulló
hajszálam,
emlékszel, emlékszel-e
a lobogásra?
ÁLLAPOT
Veszélyben
élni,
s tudni: veszélyesebb a
segélykiáltás.
ŐSZ
Levelek
hullnak -
jó volna tudni, mit írt
a nyár reájuk.
HORROR
A
furulyában
puskagolyó, kioldott
bomba a dobban.
LÉGSZOMJ
Buzog
a forrás.
A kőbe zárt tisztaság
légszomját oltja.
MIMIKRI
Legyek
röpködnek
fekete árnyék puha
biztonságában.
NAPLÓ
Ma
is járt a Nap.
Ám ma sem jött vele a
szemetes kocsi.
NEKROLÓG
Ő
megmutatta:
a holttestén át vezet
a helyes tévút.
VÉGTISZTESSÉG
A
döglött madár
utolsó útja át a
deszkapalánkon.
BETEGSÉG
Virágvasárnap.
Ma sem vonult be senki:
beteg a szamár.
A MÉLTÓSÁG TÖRTÉNÉSEI
Árad
a patak,
sziklaköveket görget -
törpül a havas.
HAMUELEMZÉS
És
lám, elégtek
vízágyúikkal együtt
a tűzoltók is.
GYŰJTŐHELY
Auschwitz
füstje,
ima, egérhúgy bűze -
minden az égbe szállt.
RIADÓ
Lebegő
akna
úszik az őrtornyok közt.
Vigyázz, pacsirta!
A PILLANAT SZÍNE
Az
ág ideje
a rügytől a gyümölcsig
egy zöld pillanat.
HAGYATÉK
S
maradt utána
két törött szárny a szélben,
két törött árnyék.
ELMÚLÁS
Újra
tavasz van.
S élő emléked ága
nem hajt rügyet már.
A NAP KIHŰLÉSE
Kihűlsz
te is, Nap,
ha az ember már nem tud
felmelegedni.
HOLOCAUST TÁJA
Autósztrádák
fojtják bele a szót a
tömegsírokba.
LAKHELY
A
fecskék álmát
ereszek lakják házak
meleg fészkében.
LABDA
Labda
a fűben.
Dobd a magasba, lopjon
derűt az égből.
SZÁZADVÉG
Ablakok
törnek.
Bomlott kutyák ugatják
a kopjafákat.
FÉRFIMAGÁNY
Csak
a patak van
ébren velem ma éjjel, csak a
patak nem alszik.
A MÉRCE
Nem
történt semmi,
csupán az ég, az ég szállt
még magasabbra.
FÉNYÉVEK SZÉPE
Csillag,
kit még csak
sejtek, elindult-e már
felém a fényed?
HALMOZOTT ŐSZ
Őszülsz
már, hulló
falevelet sodor a
szél a hajadba.
KETTŐS HALÁL
Meghalt
a hóhér.
Rázuhant munka közben
az akasztófa.
MADÁRKORSZAK
A
kő madár volt
egykor, és fészke is volt,
és énekelt is.
MÚLT IDŐ
Vesztegel
égő
hídon az emlék zsúfolt
személyvonatja.
EPILÓGUS
Kihalt
a színpad.
A súgólyukban játsszák
az epilógust.
GENEALÓGIA
Ezópusz
nemzé
Ezópuszt, és így, és így
tovább mindmáig.
LÉLEK TORNYA
Lesz-e
még tornya
a léleknek, mikor majd
felszáll a páva?
TERROR
Elaltatták
a
házakat, s hazamentek
a zord legények.
VERSENGÉS
Sírhant
a dombon.
Verseng a gyomosodás
a feledéssel.
JAPÁNBIRS
Japánbirs
hajlik
ágával ablakomhoz -
Virág kopogtat.
SZÜRET UTÁN
Megszedett
fáim,
ki gondoskodik csöndes,
szép őszötökről?
ÁLLATI DOLGOK
Ha
megszelídül
az ember, bezárhatnak
az állatkertek.
LEGENDA SZÜLETIK
Csatát
nyert - mondja.
Ám zászlajának csak a
rúdja maradt meg.
CSILLAGKERESŐ
Sudár
jegenyén
szalad fel a tekintet -
csillagot keres.
A SZIKRA ÚTJA
Csillaghoz
indult
a szikra, s lám, kihuny a
füst-bokor ágán.
HALAK ÚTJA
Törik
a fény, jaj,
utat tévesztenek a
halak a vízben.
DERES CINKE
Gubbaszt
a cinke.
Tüskebokrában deres
a némasága.
ALAPHELYZET
Sötét
zsákutca.
Csak tudnék megfordulni
benne a végén.
HATÁROK
Kicövekelték:
meddig szaladhatok egy
pillangó után.
VISSZAFOGÓ
Harapj
nyelvedre,
marathón katonája,
hallgass athénben!
AKVARELL
Pillangó
röpköd
szirmot keresve. Vagy tán
a rózsa táncol?
HÍR
Viszi
a hírt a
falka: szétszaggatott egy
farkast a bárány.
SEREGLET
Hosszú
körmökkel
s borostásan megyünk a
feltámadásra.
RÉSZEGSÉG
A
bortól esze
bomlik, a hatalomtól
a lelke részeg.
HAJNALI TISZTÁLKODÁS
Harmatozz,
hajnal!
Ébred a fenyőmadár,
mosdani készül.
GYANTAILLAT
Sűrűsödj,
fenyves,
rigók énekét töltsd fel
gyantaillattal.
PATRIARKÁLIS
Libák
a sínek
között. Pirosra váltott
a jelzőlámpa.
NOÉ ÖRÖK
Galambja
régen
odaveszett, de Noé
csak várja, várja.
ÖNFELMUTATÁS
Fehér
csempére
szállott az őszi légy, hogy
agyoncsaphassam.
HÍDPRÓBA
Repedez,
málik
a hídpillér a vízben -
Az ív gyanútlan.
ELLESETT SZÁNDÉK
Pipacsra
szállna,
a rozsdás drótsövényen
túlra a lepke.
ÍGÉRET FÉNYE
Hívó
messzeség:
éji szállást ígérő
kis jánosbogár.
SEBZETT BOLYGÓ
valahol
ágyú
dörgött az éjjel. Vérzik
a föld az űrben.
A HELY ZAVARA
Havas
a Felek.
Jön-e vagy menni készül
a völgyben a tél?
PAPÍRSÁRKÁNY
Szállj,
papírsárkány!
Zsineged álmaimról
gombolyodik le.
MATSUO BASHO EMLÉKÉRE
Hold
sugarából
sző takarót a kertre
a nyári este.
JÉGGYŰRŰ
Úgy
deresedsz, úgy
őszülsz, ahogy a hűség
szíved köré fagy.
SZÁRAZ HÚSVÉT
Dorottya
hervad.
Kihaltak kiskertjükben
a locsolói.
ÁLLOMÁS
Vonatra
várok.
Torlasz az éj a sínen,
fekete kőtömb.
PESTIS
Hoznák
a pestist,
ha a patkányok tudnák,
hogy ők patkányok?
CSILLAGKÖNYV
Fejfák
tűnnek el -
Tanulom őseimet
a csillagokból.
PÉLDABESZÉD
Állóvíz
nem hajt
malmot; szenesedik a
zsákban a búza.
ÉLETERŐ
Havasi
kőszirt.
Harmat szomjával sziklát
repeszt a fűszál.
LÉTFORMA
Piszkos
ablakok
mögött sötétben, várva
az ablakmosót.
PORTRÉ
Elnémult
lélek -
rúdjára csavarodott
zászló a szélben.
EKLOGA
Ölik
a pásztort.
Elhaló furulyaszó
tereli nyáját.
HAJLÉKTALANSÁG
Fészek
a szélben.
Hiába röppen, lám, a
Madár utána.
*
NEGYVENKÉT
HAIKU
Helikon
(Kolozsvár) 13. évf., 9. szám, 2001. május 10., 3. oldal
Csak a Pillanatok
színe c. kötetbe fel nem vett haikuk:
BÚCSÚ A KERTTŐL
Nem
ültetek már
fát, szőlőt: gyönyörködnöm
kellene bennük.
NAPTÜKÖR
Napfolt
sötétje -
A búvópatak okkal
rejti
el tükrét.
SÁROS HARMAT
Fűszálon
hangya.
Elbitangolt a bolytól.
Harmatot sároz.
A TENGER AKUSZTIKÁJA
A
fuldokló még
hallja: - Badarság. Nincs már
senki a vízben.
IN MEMORIAM AQUAE
Bontják
a házat.
Állítsatok emléket
a gémeskútnak.
FOGADALOM
Nincs
olyan jordán,
keresztkoma, keresztkút,
olyan keresztvíz...
XENOFÓB PLAKÁT
Odébb
egy éggel!
Elkotródj, hé, itt fáj a
földnek a táncod.
A DOLGOK RENDJE
Fekete
hóra
a dolgok rendje szerint
fehér
varjú száll.
Jánky
Béla (Székelyudvarhely, 1931. május. 1. - 2009. október 26.) - költő, szerkesztő,
ifjúsági író, műfordító.
Középiskolát Gyulafehérvárott a Majláth Gimnáziumban és Kolozsvárt az Ady-Şincai
Líceumban végzett (1950), magyar irodalom szakos diplomáját a Bolyai Tudományegyetemen
szerezte (1954). Első írása 1950-ben az Utunkban jelent meg. 1952-től az Igazság,
1957-től a Dolgozó Nő művelődési rovatvezetője, 1974-től a Napsugár szerkesztője
volt. Írásait többek mellett közölte az Igaz Szó, a Művelődés is.
Költészetét magas erkölcsiség és elmélkedő elmélyedés jellemezte: "...lassan
fejlődött, szemérmes-finom élményeit, fájdalmait énjét titkoló homályokba vonva"
- írta róla Márki Zoltán.
Román népdalokat fordított (1961), Duiliu Zamfirescu két kisregényét tolmácsolta
(1965), fordításában jelentek meg Ion Barbu legszebb versei (1971), a mai román
költészet Constantin Cubleşan válogatta antológiájában (Csillagok születése,
Kv. 1972) műfordításaival szerepelt, magyarra ültette át Lucian Blaga több versét
(1975). Szerkesztésében jelent meg a Tanulók Könyvtára Ady-verseskötete (1966).
Gyermekverseit Kiss Török Ildikó és Papp Éva hanglemezeken szólaltatta meg.
Önálló kötetei: Leánykérő (versek, 1956); Ezüst ember tánca (versek, 1969);
Fecskelánc (gyermekversek, Árkossy István rajzaival, 1981); Fiúban, földben
(versek, 1982), Szerencsefű (gyermekversek 1987), Napkosár (gyermekversek 1990),
Sárkánymosoly (gyermekversek 1995) Pillanatok színe (82 haiku 2002), Pillanatok
színe (második bővített kiadás, 201 haiku 2005), Szeretnék csergőóra lenni (gyermekversek,
ifj. Feszt László rajzaival, 2009), Ülni örökre : 65 haiku. Satu Mare : Profundis, cop. 2012, 80 oldal
Gyulai Levente
Könyv a pillanatról - Jánky Béla: Pillanatok színe. 201 haiku c. könyvéről
Látó, 2007. (18. évf.) 2. szám
„Fordulj a fenyőhöz, ha többet akarsz tudni a fenyőről, és menj a bambuszhoz, ha a bambuszról akarsz tanulni. Eközben el kell hagynod önző magadba feledkezésedet, különben csak ráerőszakolod magad a vers tárgyára, és nem tanulsz tőle. A vers akkor születik magától, ha te és a tárgy eggyé váltok, és ha elég mélyen belemerülsz a tárgyba ahhoz, hogy megláss benne egyfajta rejtett derengést. Akármennyire ékesszóló legyen is a versed, ha az érzés, amelyből fakad, nem természetes – vagyis te és a tárgy különállóak vagytok –, akkor költészeted nem valódi, csupán sajátos utánzat. Ne a mesterek lábnyomát kövessétek, hanem azt, amit ők is kutattak!” (Macuo Basó)
Egyre több irodalomkritikus
és szépíró ad hangot azon véleményének, miszerint a kortárs irodalomban eddig
még soha nem tapasztalt számú költő van jelen. A kialakult helyzet megítélését
illetően viszont megoszlanak a vélemények: egyesek szerint színes választékot,
konkurenciát biztosít a tetemes kínálat, mások pedig úgy vélik, hogy a líra
túlzott jelenléte a mai művek között a minőség rovására megy. Tény, hogy a verseskötetek
a prózaművekhez képest jóval kisebb mennyiségben fogynak.
Napjainkban erősíteni, segíteni kell a mű és irodalomkedvelők interakcióját,
mert „a magyar szépirodalom történetében még soha nem állt ilyen távol egymástól
mű és közönség” . A halvány érdeklődés több faktor összejátszásának eredménye.
Az olvasók java nem tud(ott) lépést tartani a 20. század megújult alkotási folyamataival
– erre az utal, hogy a bevált befogadói magatartások a kortárs irodalommal való
párbeszéd kezdeményezésekor nem érvényesíthetők minden esetben. Gyakran fogódzók,
elemzések használatára szorulnak azok, akik a megújult irodalom mellett szeretnének
maradni, a művekkel való dialógus kialakításakor segítségre van szükségük. Nem
kimondottan csak a megújult alkotási folyamatok miatt távolodtak el sokan a
kortárs szerzőktől; az iskolai oktatás főleg a múlt irodalmára fókuszál. Az
is megnehezíti a kortárs irodalommal való kapcsolatot, hogy a magyar társadalom
múltorientált műveltségszerkezettel és -szemlélettel rendelkezik. Mindezek azt
a megtévesztő benyomást kelthetik a potenciális olvasóban, hogy a magyar kultúra
a múlt terméke, napjaink művészei nem produkálnak érdemlegeset.
Jánky Béla Pillanatok színe című kötetével a kortárs olvasó elvárásaihoz próbál alkalmazkodni: amennyiben könyv kerül az olvasó kezébe, az legyen rövid terjedelmű és olvasmányos. Így talán esélye van arra, hogy kedvező fogadtatásban részesüljön. (Persze, vannak kivételek is, de tény, hogy egyre kevesebben olvasnak magas irodalmat, nemhogy verset.) A kiadvány 201 haikut tartalmaz, a Mentor kiadónál 2002-ben megjelent azonos című könyv második, bővített kiadása. Még mielőtt részletes bemutatására térnénk, tömören definiáljuk a haikut: nem rímelő japán versforma, 3 sorból, 17 szótagból (5–7–5) áll. Főleg természeti képet jelenít meg, amelynek mély, filozofikus tartalma is lehet. Etimológiáját tekintve a haiku ismert megfeleltetést jelöl egy kép és egy gondolat között. A szóban forgó könyv borítóján látható felvételek találnak a haikuk világához. Kár, hogy hiányoznak a kötetből a hozzájuk hasonló fotók. Kiváló dialógus alakulhatna ki kép és szöveg között, kiegészíthetnék hangulatilag egymást, megerősíthetnék a jelentéseket. Ez, sajnos, elmarad.
A költő nem módosította radikálisan előbbi haiku-kötetének világképét, csak annyiban alakította át, hogy erőteljesebben van jelen benne a rezignáltság és a fiatalság iránti nosztalgia. Jánkynak a japán versforma felé való irányultsága a lét pillanatsorozatokból történő építkezésének kifejezésére szolgáló lehetőségként fogható fel. Ezen célnak leginkább a haiku szófukar tömörsége, expresszivitása és szentenciaszerű megállapítása felel meg.
201 pillanat színe, hangulata és a bennük megfogalmazódó érzelmek sora vár az olvasóra. Az öregkor távlatából haikuk révén kiépített életutat követhetünk nyomon. Az Öregkor és az Időszámítás keretei között rajzolódik ki egy érzelmi hullámzásra utaló, ám inkább rezignáltságot, a mulandóság fájdalmát és a kezdethez fűződő nosztalgiát megszólaltató sorskép. A szövegeket magába szippantó fehér rengeteg a lélegzetvétel területe, ahol a szerző időt hagy az olvasónak, hogy gondolatai értelmezésbe rendeződjenek; ahol a tömörség történetté bomolhat ki, ahol a pillanatba sűrített látvány kicsomagolható. „Gyermekláncfűvel / benőtt sínpár a kihalt / végállomáson.” (Öregkor) A szövegkontextus gyakran fokozza a háromsoros versek feszültségét. Az idézett vers után következő Túlvilág a sors újabb fázisára enged asszociálni, bizonyítva, hogy a pillanat a legkegyetlenebb mértékegység, az öregkor és a túlvilág, a gyermekláncfüves kihalt végállomás között árnyalatnyi / pillanatnyi a különbség. „Havazott éjjel. / Egy sírhoz sem vezet ma / lábnyom a hóban.” (Túlvilág)
A tréfás alkalmi bökvershez (szenrjúhoz) az irónia közelíti Jánky haikuit, viszont a bennük rejlő megtörtség, dezillúzió hangulata sokkal inkább az élet utolsó pillanatában írt búcsúversekre, a dzsiszeikre emlékeztet. (Versformájuk azonos a haikuéval, de nem tartoznak ebbe a műfajba.) Az ironikusság főképp a Példázatban, a Balladában vagy a Mikes-apokrifban érezhető. „Öngyilkos bálna. / Retináján az óceán egy / lavór víz csupán.” (Példázat) „Balladát mondok: / kőműves kelemenné / nem hoz ebédet.” (Ballada) A kötet versei nem szépítik, nem díszítik a megragadott pillanatot, asszociációk sorát indítva el. A sűrítés és kihagyás, a tömör utalás, sejtetés hozzájárul az „egész (nagy) megragadása a részleten (kicsin) keresztül” elv működéséhez a Szürkeségben, a Példázatban és más versekben. „Látja a madár, / látja: szürke az ég a / pocsolyában is.” (Szürkeség) A haiku ereje személytelenségében, tömörségében rejlik, így sikerül magához vonzania az olvasót, aki képzettársításaival kiegészíti a haiku sűrített világát annak elhallgatott részeivel. Szélesebb spektrum adódik az értelmezésre. A hadzsin (a haiku művelője) a tárgyak, az (öreg)ember magányát emeli ki, más esetben némely köznapi dolog révén fogalmazza meg az egyetemest. Például a kötet címére emlékeztető versben a gyümölcs érése kapcsán a pillanat/idő fogalmát magyarázza. „Az ág ideje / a rügytől a gyümölcsig / egy zöld pillanat.” (A pillanat színe) A könyvet több motívum is átszövi: a bibliai (Jónás bálnája, (Leg)újabb Testamentum, Jeremiással, Golgota, Noé örök, Profán advent), az Auschwitzhoz kapcsolódó (Holocaust tája, Gyűjtőhely) motívumokban, de a leginkább a természeti képekben fogalmazódik meg az elmúlás szükségszerűsége, ennek méltóságteljes elfogadása vagy a kiszolgáltatottság érzése. Többek közt az Öregkor, Túlvilág, A búcsú ereje, Hajléktalanság, Ősz, Halottak Napja, Nekrológ, Xenofób felirat, A Nap kihűlése, Végjáték, Halmozott ősz, Kettős halál, Epilógus, Haláltan, A távfutó halála, A vég, Nyugdíjas, Anya temetése című költeményekben is ez a hangulat érezhető.
A Pillanatok színe 201 haikuba sűrített pillanat történetét kínálja továbbgondolásra, az olvasót többször is a déja vu illúziója keríti hatalmába, a haikuk által közvetített érzések mintha ismerősek lennének számára. Tulajdonképpen arról van szó, hogy a befogadó pillanatok alatt ráhangolódik a szövegre, magáénak érzi azt, az asszociációk sorozatával pedig folytatja a gondolatsort. A visszhang tanúsága is erre ösztönöz. „Fogjál visszhangot, / hogy tudd, ki vagy: poloska, / harang vagy ember?”
Barabás Zoltán
Ablakok törnek
Várad, 2003, 2. évf. 2. sz.
„Valami történt. / Ezüstbe burkolt a hold – / Isten tudtával” – visszhangzott bennem a tömörítések mesterének, az eddig már több mint negyven nyelven olvasható svéd Tomas Tranströmernek a haiku-remeke, midőn lapról lapra, haikuról haikura araszoltam Jánky Béla új könyvében (Pillanatok színe, Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2002).
Mi tagadás: örömmel éltem a csodát, a míves formát öltött pillanatot, az erős szellemi villanásokat, amelyek a maguk módján csak erősítették bennem azt a meggyőződést, miszerint igenis szükség van a költészetre, hiszen nemcsak önálló valóságként szolgál, hanem térben és időben az éppen lebonyolítható párbeszéd részletét képezi. Mert hát a költő ott él minden sorában: akkor is, ha kérdez, és akkor is, ha éppen haikuival felel a svéd költőfejedelemnek. Jánkynak ez is megadatott, és nem is akárhogyan!
„Nem történt semmi, / csupán az ég, az ég szállt / még magasabbra” – olvasható a tetszetősen kivitelezett kis kötet 41. oldalán. Néhány lappal odébb már komorabb a kép, súlyosabban „koppannak” a kimért szavak is: „lesz-e még tornya / a léleknek, mikor majd / felszáll a páva?” (Lélek tornya) Igen: a kötetbe felvett 82 haiku zöme – így vagy úgy – az elmúlással foglalkozik (Századvég, Halmozott ősz, Epilógus, Száraz húsvét, Csillagkönyv, Portré, Gyűjtőhely, Hamuelemzés stb.).
„Elaltatták a / házakat, s hazamentek / a zord legények” – szinte látjuk lelki szemeink előtt a haikut meghazudtoló terrort, a World Trade Center tornyainak lerombolását és a moszkvai túszdrámát, a dimenzióváltást (Terror), amely a minőség és az igazságosság tagadásával egyben legfőbb gátja az emberséges jövőnek, mégpedig annak a „pillanatnak”, melyet a jelen mezsgyéjén már kigyöngyözni képtelen az idő: „S maradt utána / két törött szárny a szélben, / két törött árnyék.” (Hagyaték)
A századvégi táj, Erdély „képe” önmagáért beszél: „Ablakok törnek. / Bomlott kutyák ugatják / a kopjafákat”. „Csak a patak van / ébren velem ma éjjel, csak a / patak nem alszik.” (Férfimagány) Ám Jánky Béla tájképében többletdimenzió a történelem. Arculcsapatásaink, drámáink sűrűsödnek a megszenvedett tiszta sorok hallatán: „Kicövekelték / meddig szaladhatok egy / pillangó után.” (Határok)
A haiku kereteit ugyancsak feszegeti a Példabeszéd is. Eszméltető, egészséges szemléletre tanító műalkotásként mondhatjuk magunkban, majd szavalhatjuk választottainknak és gyermekeinknek egyaránt: „Állóvíz nem hajt / malmot; szenesedik a / zsákban a búza.”
