« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Hordós
László Tibor
HAIKU ABC
Kéziratként
a szerzőtől
\
A fa álmodik:
sötét viharaival
messze még a nyár.
Ábrándos lélek
halk szava
harmat csak – a
nyár fölszárítja...
Behavazta az
utakat a hó:
nyomom
hozzád vezet.
Cammog az idő.
Öreg szerető
vagyok.
Kellek így neked?
Csend üli meg a
tájat
– ilyenkor legszebb
az őszi reggel.
Dünnyög magában,
majd nagyot
robban, hogy halld:
létezik menny is.
Dzsunka úszik az
őszi folyón:
kedvesem
utazik rajta.
Elmúlik a tél,
a tavasz reményt
ígér
annak, ki fázik.
Évgyűrűiket
a fák állva
szerezték –
te se siess hát...
Fáradt szemeit
rádemeli minden itt,
mi élni akar.
Gondoltam erdőt,
mezőt, szivárványt,
esőt:
mind neked adtam.
Gyermeki lélek
fut árnyéka
elől – s ha
elhagyja, mi lesz?
Hó zuhog itt is,
fél a természet
talán,
hogy nem lesz tavasz.
Indulna gyorsan,
de visszatartja
álmait
a fáradt éjjel.
Íze a szónak,
ha igaz, olyan,
mint az
őszi must – édes...
Játszik a szellő
és bekukucskál
minden
nyitott ablakon...
Kopogtat ajtón,
ablakon a tél:
vissza
szeretne jönni...
Lógatja szárnyát,
bús vitorláját:
apró
őszi pillangó...
Lyukas garasért
megvásárolhatod
a
legszebb hegyeket.
Madarak jönnek,
vissza vándorútjukról:
tudják, hogy itt vagy.
Nem meri nézni,
fél megidézni
Napját
a sötét felhő.
Nyári záporban
is szárazon
marad a
magányos lélek.
Oltalomra vár
a viharmadár
szíve:
úgy fél egyedül...
Ódon kertben áll
a fiatal diófa
s bólogat nekünk.
Összehúzódva
kuporodok le
egy kis
virág lábához.
Őrizve téged
szebben beszélnek
a fák,
virágok, bokrok.
Próbálgatja kis
zománcos szárnyait
az első lepke.
Quintilianus
hadai se láttak a
Napnál nagyobbat.
Roskadt ereszek
bámulják veled,
mikor
olvad már a hó.
Sorsát pergeti
érett magokkal
teli
nagy búzakalász.
Szivárvány alatt
lakik a legszebb
remény
nélküli lélek.
Tavasz van, az ég
rejtegeti magában
a búcsúzó telet.
Tyúkketrec mellett
éhes róka áll,
s nézi
ember vacsoráját.
Utazni készül,
el is megy
végül gyorsan
a téli alkony.
Újra elmegyek
tavaszi szívvel
hozzád –
térdet hajtani.
Ünnepi asztal
kertben marasztal
nyári estéken.
Űr hidegével
érkezik hozzád,
aki
nem szeret téged.
Virágszirom hull:
élet perdül-e
vagy más?
Lassan alkonyul...
Woland, a mágus,
fejet hajt
a leggyengébb
fűszál előtt is.
Xilofon zenél
vagy eső cseppje
csendül
harmatos estben?
Yvon, a herceg,
sem feleselhet:
a tél
mindent eltemet.
Zúzmara olvad,
elmúlik zord
telünk is
neved hallatán.
Zsongó kolostor,
és kongó őszi
barlang:
édestestvérek.
[
