« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Riersch
Zoltán (1948-)
haikui
Kéziratként a szerzőtől
Ünnepi haikuk
- máshogyan
Szomjasan
1.
Tintás
haiku:
A borvirág kinyílt az orron,
a piás a csaposért kiált.
2.
Konyakos
haiku:
A szomjas torkon lefutó
három korty csöndje.
Nihil óda
Egy
beteg emberszabású
röhögve böfög: szól
az "örömóda".
Bélsarában
lelte hitét,
első nászának gyümölcse
szippantót vezet.
Epilógus
Emeletes
ház, torz a pince.
Egy újgazdag keleti skót
dzsogingban való-világol.
A
polcon Révai mellett,
fáradt műfallosz a dísz,
s a plazmaképen Ágica és
Leó vigyorog.
A
genezis kifosztott lényege
egy eltévedt ondócsepp:
az élet önmagán derül.
Kényszerkorunk
Arctalanul,
vagy álarcban:
Kényszerít korunk: reggel, délben.
Este az én, szakadék
szélén, vagy benne.
Téboly,
vagy tévedés köbön, - Ön;
bár fals tudata nem tudja:
Haja a fején, ettől
is fehér.
Pillanat(ok)
A
mi (mi)csodánk franciaágyában
a múló percek ölelése trendi,
és a hány a
Társ:
Boldogságtudatunk
gyökértelen,
homokos, leszbikus, görcsfa;
petefészek és prosztatagyulladás:
Színes,
de feketeárnyú szerepet játszik
a kezdet és vég, s hogy ez nem elég,
nem
tudja, aki nem is akar látni…
Most, és majd
Most
a semmi a valami.
Majd valamikor a halál
lemossa nyálát Egódnak.
A
teremtés újszázadi hétfőjén
vasárnapos a gondolat, és a tett:
ludensi lustaság,
utcakéj: alvilágduett.
Most
a te is én, s az én, henyél;
meg - lop, csal, árokpolitizál:
újgazdag hülyéket
az isten sem kritizál.
Jobbról és balról
Faragott
szobor vagy, vérszínű,
s közönyfehér, - arcod a vodkától lila:
Csak iszol,
iszol, - de nem is érdekel a pia.
Sárga
lombok között epigonparódia:
Meditál és agitál az átmosott tudat;
jobbról
és balról is ér a kétszínű bódulat.
Fuldokolva
Tüdőmben
lerakódott
nikotin köszön:
a füsttől kába vérnek:
Feketén
vörös színe:
ózonhiánya van
szegénynek.
A test ünnepi zörejben
Csendben
tengett - lengett.
Valaki mindig etetni akarta.
Ettől a hasa állandóan korgott.
Csendes
éj, Zöld fenyő, Merry Christmas!
A piac árkádja alatt hajléktalan virraszt.
A
karácsonyi zajban, nem kapott - inni.
Egy
derék veréb ül a vállán, de teste mozdulatlan.
Megfagyott, vagy amúgy is vége
lett volna:
Az ünnepi zörej is jeges, ruhája alá hatolna.
A ma genezise
Vak
a hit, üvegajtó az alvilágba.
A lehet, nem lehet, nem nyúlik a múlt a mába.
Nincs
is hited - a te múltad tanúi kimúltak.
Milliárd
szóvá robbantak szerte - szét,
s a szétszórt szavak csak múló szeszélyek: Ma:
Gép-Ádámok,
utcasarki Évák a jövőről beszélnek.
Beks'
a József, s a szűz, Viktória:
A kisded rókaarcú viaszparódia: Genezis, kőtáblák,
Mózes, karácsony, Jézus, - idejétmúlt, mint a klérus.
Fafülű (dirr) Dur és (karmol) Moll
Mit
nekem Bach, Bartók, Kodály!
Lajcsi, Pandora, Ganxta Z. a király!
A tömeg
dirrdurrban, karmolva kiabál!
Csíkos
a gatya, vastag a ceruza,
Megasztár Uhrin Benedek, a mester; jó figura:
Beethoven
örül süketségének.
Befejezetlen
a kilencedik!
Ki is a szerző? - hetvenkedik Ágica,
Szerinte Villon, a futballista
sztár.
S
hogy Vörösmarty Mihály zeneszerző,
evidencia - egyeseknek,
nem is alapvető
- hiány!
Ily
dúr-ban - moll-ban araszolva
lassan bandukol a csorda:
Úticélja Európa…
Téli haiku
Természet
Úr nagyon fázik.
Kényszerzubbonyban - hétlakat alatt
őrzi melegét, s a tavalyi
nyarat.
Pupillám
szembeköpte a tél.
Orrom pöfög, mint a négyhuszonnégyes.
Csak a pohár forralt-borom,
ami édes.
Ágak
között fagyos a veréb.
Rumot inna - egy kis igénnyel.
Zárva a kocsma, nincs
is ínyére.
Mint
a kutya a koncért,
szűköl tavasz után, ki fázik:
De a meleg szoba is beázik.
Csakazértis
Köptem
egy nagyot.
Pofára estem - rajta.
Én marha - köpök rá.
Nem
hiszem, s ha
mégis - az úgy sem igaz!
Én vagyok az antivigasz!
Szex hidegben
Keresztre
feszítve a szürkületben
árva a csók, s aki csókra vágyik.
A nászágyban a
bolha is fázik.
Pandora
balladája - böjti szélben
(Áginak,
egy kanizsai hajléktalannak)
A
böjti szél kínjában szellent.
Kinek kutyája nincsen, ki sem zavarja.
Messze
még a farsang farka.
Pandora
a hajléktalan,
saját szeme elől is el - eltűnik.
Árkád alatt borban fürdik.
Jég
és hideg a keresztje,
reggel - délben - késő este
kosztól meleg csak a teste.
Ez
a világ - való világ,
mit neki a mínusz harminc,
szájon csókolja a piát.
Újesztendő,
rendszerváltás,
nincsen panasz, nincs kiáltás:
Csak a szomszéd részeg röhög.
Hit-haiku
Nem
dob a perselybe gombot,
a faragott szobrokat sem imádja,
ki az istentől
is (vajh' miért?) árva.
Kinek
nincsen hite,
ki az édeni pár ükunokája:
Annak kormos az úrvacsorája.
Fel-
s leszáll a veres égen,
az alvilági démon, a patás Mihály:
Lelke rajta,
kinek ő a komája.
Hit,
erkölcs, szeretet,
hmm… mit nekem, egyre megy.
Könnyeznek a fellegek.
Hallgat
a ma és a tegnap:
Ma az boldog, ki boldogtalan.
Vajon az Úr-Jézus is hontalan?
A magányos költő
Te
csak ülsz a tejfehér ködben:
Milyen fehér a reggel, milyen boldogtalan!
Mint
a szó nélküli havas papír.
Csak
a toll csikorog kínjában:
Mit le sem írsz, az szóra sem bírja,
kit amúgy
- megszólítana az üzenet.
Papírod
melletted a földön.
Mint egy eldobott cigarettavég - füstölög.
Elhagyott
a múzsád a szeretett, a dög!
Látni
vágyva a hajnal csodáját,
egy pohár borral a kezedben
csak ülsz és vársz
a tejfehér ködben:
Isten,
s a kósza szél, ki tudja miért
morbid magányodon megdöbben!
A serkenő reggel
is elpirul zavarában…
Majd
hatvan év mit ér?
(Erdős
Attilának)
Majd
hatvan év mit ér,
ha odvas a seb, ha már sánta a láb,
homályos a szem, s
remeg a kéz?
Majd
hatvan év mit ér,
ha már hátrafelé folyik a vér, ha már
nem ölt testet a
képzelet?
Ha
már csak képzeleg az érzék,
ha már csak egy korty vízre szomjas
a nikotintól
cserepes száj?
Ha
már csak a csekkönyv az érték,
és a legszebb dologhoz Viagra kell;
ha a
múló ifjúság útra kel?
Ha
már az itt fáj - ott fáj
tölti ki a máskor átvágtatott
szerelmes éjszakát?
Hej!
Az angyalát! Jaj de fáj!
Hol a gyógyszerem, meg a vizes pohár?
Mocskos a
sors, hűtlen és csapodár!
Magyar
utca sarkán
(Intelem-haiku)
Te,
fitymálva bőröm keménységét,
jársz s kélsz az utca túloldalán:
Nagyot röhögve
a prostik utcadalán.
A
Magyar utca sarkán,
egy yard kínjában nagyokat nyögött
ott, hátul a telefonfülke
mögött:
Ki
tudja miből lesz az élet!
A Trabantos meg az élményt adó ribi
húsz rongyért
csonkig égnek.
Kovács
néni a háztulajdonos,
vagy madám, (trendi gardedám),
felügyeli a nászt,
- s a pénztárcám…
Odakinn csend van
Odakinn
csend van,
már Isten sem szól hozzád,
a nagy - senkihez.
Ott
belül zaj van,
nehogy meghalljuk a csend
néma üzenetét.
Mit
tudni akarnál,
már nehéz szóra bírni;
néma a nyelve.
Baj
van az agyban
az életrecsegéstől:
alszik az elme.
Épül
a máglya,
szürke lángja a pokol:
csontból a lelke.
Hej
mi lehetne
ki - Isten teremtette:
röhög a Sátán!
Odakinn
csend van.
Csak a csontok recsegnek:
üzenet a mának…
Gyűlölni
mindent
(Leó! Istenünk!)
Gyűlölni
mindent,
a felhőt s az Istent:
Édes - keserű.
Téveszt
a végzet,
múló a tökéletes:
Arca holt-fehér.
Beteg
az álom,
kékszeme alatt foltok:
Orrba csapott lét.
Szürkén
örvénylik,
ordít a zsiger tudat:
Hogy fáj, mit nekünk.
Elmúlás.
- Jár, kel,
fel s alá: Maga alá
piszkít a végzet.
Úszik
az árban,
a sors új mocsarában:
Élete; m-esés…
Föld,
víz, levegő,
lebegés - kéjes
a gravitáció…
Gyűlölni
mindent,
szivárványt, öreg istent,
irtani - álmot.
Arcunk
fehér,
már sírkőből lábunk:
Ez a világunk!
Nincs
is hiányunk:
Új plazmamonitoron
látjuk a trendit.
Hogy
e tudat
ferdít, már mit nekünk:
Leó! Istenünk!
Hátulról
nézem
(hat
éve özvegyen)
A
szomszéd asszony
kancsalsága is csodás:
Hátulról nézem.
Őt
folyton marják
a tőle "habos" marhák:
Látják az arcát.
Az
én nagy vétkem:
Szemem periférikus,
de tükre repedt.
Óh!
Micsoda -nő!
Egy szűkre szabott csoda!
Álmom - ostoba!
Lát
- de nem hall!
Kérdez, de szája néma!
Csal retinája.
Hat
év hiánya, -
néma nász a sötéttel:
Morbid kéj az éj.
S
utána - reggel
az özvegy, ki még férfi,
a semmit - érzi…
A
szomszéd asszony,
bár mosolya kancsal;
öleli, - már "habos":
Hat
év ridegség,
hat év mély cölibátus
szú-szuszogásban:
Prosztata
- lázban
test és a lélek, - félek:
Mert újra - élek!…
Jézus!
Merre vagy?
Heuréka! Szólt
Isten az Édenkert
szalagavatóján,
utána
rögtön
rájött a Tévedésre:
Ádám és Éva
kétarcúsága
gondot
fog okozni,
nem is keveset.
(Aztán
küldte el
miattuk a Megváltót) -
Jézus! Merre vagy?
Rángás a lumpenesten
Egy
lumpen-est,
utána a kétes éj. -
Bűnös? A reggel!
Büdös
a munka.
Mért érdekelne a Más,
és a Másik?
Szikrázik
a Nap.
A fej is fáj. - Nincs gond,
abroncs nyomja.
Egy
korty a fröccsből.
Rá egy forintos konyak. -
Nem is iszonyat
a
kocsma szaga.
A sz...r is le van sz…va! -
bőg is a marha.
Vége
a napnak.
Rángás a lumpen-testen.
Ja - minden esten…
Súlytalanság
Egy
kalap csótány.
Némi kétes-sárga pénz.
Csak szemét és férc.
Egy
kevés vér!
Némi póri izzadság,
az is súlytalan.
Nincs mérhető
hossza
- rebellió a vég!
Honban hontalan.
Egy
centi előre.
Kettő vissza - és hátra.
Ez maradt mára?
Voksok és emberek
Csak
a "szavazz rám",
és a "higgyél is bennem"? -
De fontos
lettem!
Nem
elég hosszú,
rézpénzes alattvaló.
Csak szavazni jó!
Voksok
és emberek.
Egy választás. Szenvedek.
Látjátok emberek?
Légy
híve árkodnak
óh, félrevezetett magyar!
Egyszer eltakar!…
Isten magára maradt
Görbelábú
fa
alatt alszik az Isten -
álcaruhában.
Ágyuk
robajában
új teremtésről álmodik. -
Lángnyelvben a hit.
Pörköl
rendesen
a Sátán lángja, csizmát
kéne farkára húzni.
Jó
lenne tudni:
világgá szaladt a kétség,
a patáslábú szépség?
Jó
lenne tudni
mi lesz a vége: - Végre
harangok zúgnak!…
Kulináris hormonok
Főzni
is kéne
a levest, sütni is a húst,
nem nyersen nyelni!
Két
pálcikával
nem lehet a húslevest
tálból kimerni!
A
pörkölt íze,
és az asszonyi illat:
ez, ami izgat!
A
tesztoszteron,
és a hormonszintem
s némi zöldség,
és
püspökfalat,
meg a rétes a sütőben:
s csókol a száj,
huncut
a kéz!
Főzöm az Édest, a kétest!
Kerek: Tettre kész!
Béklyók
Az
igaz kincs,
tej, kenyér, cukor - bilincs?
Euró, forint,
dollár
vagy arany?
Humuszos talaj? Hegyek,
völgyek, legelők?
Vagy
az ember?
A múlt és a tisztelet?
A hit és a türelem?
Mi
az, ami nincs?
S mire való az emberi
béklyó és bilincs?
Mire
föl háborog
a kétarcú tömeg, - és
mire föl az ütközet?
Itt
egy láb dobog,
amott balhéfütty a divat:
Féltem unokáimat!
Béklyó
és bilincs.
Vád. Nihil. Balhé. Ár, víz.
Messze a túlpart.
Messze
az ember.
Messze az Isten, messze:
Nem történt semmi.
Csak egy törzsvendég
-
Ez egy bolond! -
mondta, hörpintett egyet
a sörös pohárból.
Kire
szállt a bók,
a szót bárgyún is állta:
jól megkapaszkodva
a
polc alatti,
szemközti tükör-másba:
önnön magába.
A
tükördrámát
konstatálta a csapos.
Csak egy törzsvendég!
Még
nem is részeg!
Majd ha szerteszét esnek
a tükör - részek!…
Riersch Zoltán (1948-). Nyugdíjas újságíró, a MÚOSZ tagja. A Zalai Írók Egyesületének vezetőségébe választották ez év (2004) decemberében. Az Aranyecset Irodalmi, Képzőművészeti és Zenei Egyesület vezetője. Önálló kötetei: Néha téved a költő 2002, Murai szél 2004. Több antológia társszerzője. Számos újságban, így a Zalai Hírlapban, a Pannon Tükörben, a Krónikában, Kanizsa Régiós Magazinban, stb. jelennek meg a versei, írásai. Nyolc unokáját tekinti legnagyobb kitüntetésének.Riersch Zoltán: Arcomba hajolnak a csönd ágai (haiku, háromka, hokku...-és, valami más), Krúdy Gyula Irodalmi Kör, Budapest, 2008, 36 oldal
http://www.nagykar.hu/ekonyvek/504/18478/reszletek.html
