« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Kovács
István (1945-)
haikui
Kézmozdulat
a szürkületben, Magyar Napló, 2004, 79-94. oldal
16 haiku: Kortárs,
1998/12
10 haiku: Lyukasóra,
2004. március
14 haiku: Forrás, 2004. május
13 haiku, Tiszatáj, 2004. június
Salföld, Kovács István haikui Keresztes Lajos fotóival, Print-Tech
Kft., Budapest, 2010, 104 oldal
Haikuk
(Keresztes Lajosnak)
Eskü-sor-minta
a tavirózsákon túl...
fénycsobogásig.
Évgyűrűs égbolt.
Pajzskerek aknatető:
fénykibejárat.
Szamárfüles
rét,
zöld kalamáris a fűz:
tinta-szökőkút.
Szótlan oromdísz
-
dérverte csipkebokor
a sziklatetőn.
Kísértet-hajnal.
Hegygerincet fordít ki
a fény ekéje.
Parlagfű-világ
-
vad kengyelfutás a nyár
kifulladásig.
Gótikus fohász
a szószék ajtóíve.
Csukva a lélek.
Pirkadat-ékkő.
Fölparázslik a templom
néma harangja.
Ó, diófalomb!
tört tetőcserepekről
töröld le nevünk.
Enyészet-mámor
-
a borházról borostyán
kúszik a holdra.
Verkli-keringő
-
elszabadult álmaink
körbefogása.
Bozótos parlag.
Egy-két hajdani présház,
kripta a tájban.
Ó, búzamező!
földutak-keretezte
árnya a napnak!
Öröklét-bölcső
-
végtelen barázdapár
tolja a holdat.
Leroskadt
kereszt -
tévutak sorompója,
emelkedésünk.
Szikkadó hordók.
Földanyánk látcsövei
néznek az égbe.
Zömök pillérív.
Élő vitrázs a tájkép...
Függönye zápor.
Örök-élet-kép
-
fény-pelyhek havazása
a vaksötétben.
Imakönyv a
táj -
a völgyben lélekjelző,
zsolozsma-csermely.
Vak pecsét
a nap.
Gyűrt irkalap-vízparton
tapintat-árnyak.
Hajtűkanyarban
köd-habverők a hársak.
Holt illat-örvény.
Tető-sorminta
a kukoricás fölött.
Betelt a fénykép.
Demizson a
domb,
szőlővesszőkbe fonva.
Penésze porhó.
Rend: kocka-törvény,
hármast dobott az Isten.
És füstöl Ábel.
Gazra feszített
póknyál-lajtorja: háló.
Zsákmánya holdfény.
A hatodik
nap
még lakható mennyország.
Fény: Isten árnya.
Csalóka földút,
fénylő erdei vágta.
Szalonka-sóhaj.
Kharon ladikja:
kő(-)szikla-rózsa(-)fűzér.
Zsolozsma-árnyak.
Háromszög
a szív
sorsunk kaleidoszkóp-
körtemplomában.
Üveg-koponya,
kivilágított ablak.
Fogyóban a hold.
Hajnal-teremtés.
A párafátylakon túl
vak sóhaj a nap.
Metszett gyümölcsös.
Csípőig csupa éllel
pihen az olló.
Célba ért
csónak.
A célt elnyelte a lét;
a céltalanság.
Hangyaboly-szemcsék.
Békaugrásba dermedt
tört amulettünk.
A partra dobva
egy megkövült lepényhal.
Csalija porszem.
Életjelezve
villan a meggyfa lombja.
Egyke a lélek.
Cseber, fa-urna?
Az elmúlás csokrában
lepények íze.
Hol árnyra
árny dől,
mind árnyalatnyibb a zöld,
s a hit fehérje.
Noényi lábnyom
köré alvadt a vérünk.
Iszap-cirádák.
Levedlik álmuk
a völgybe szökdelő fák.
Virágvasárnap.
A vakmelegtől
égre sodort vitorlák
bebábozódtak.
Csípőbe hasadt
zuzmóborostás kő:
Szemérme
fűszál.
Hét-törpe
hegyek
tartanak felhő-bakot
a szemhatárnak.
A tócsa tükrén
átütő
keréknyomok.
Vízjeltelenség.
Kettéhasítva,
ahogy a torkán kifér...
Vérzik a méhkas.
Ó, moha-kontyos
Salföldi Aphrodité!
Mozdulat-árnykép!
Üvegtekintet.
Az ördög nyakkendőjét
fölissza a föld.
Kihűlt zsarátnok.
A mező csupa pernye,
paripa-éhség.
Maroknyi vízben
egy arc, egy gyenge nádszál.
Tengermezőn.
Hang-libikóka.
Hápogó kérdőjelek
akaszkodása.
A búzatábla
fortyogó aranyöntet…
És fújtat a szél.
Öbölnyi nádas?
rozstábla, sárga tenger?
Hullám-körömház.
Kicövekelve
az indázó pusztulás.
Vad boa-mámor.
Fürge tatárló.
Álomba dermedt falu,
láng-csóva hajnal.
Elvetve a
mag.
Porméhecskék raja száll
fényeveszetten.
Platán-alagút.
Angyalszárnycsapásnyira
az örökélet.
Titok-aranyrög
a vihar előtti csend.
Meghintve fénnyel.
Vesszőhadak
közt
kripta vagy borospince.
Csak íve látszik.
Sisak a sírhant.
Virágos álcaháló -
életjelekkel.
Zörgő koszorús,
s moha-varas sírkövek;
múlt-panoráma.
Az ég beázott.
Repülőszőnyeg az ősz.
Sehol a bárka.
Kő-mutatóujj.
Színek hullámsírjába
fúlt temetőkert.
Kő-vízilófej,
unottan belefúlva
a fény-iszapba.
A sárga házon
kútgém vagy kereszt árnya.
Jele a szomjnak.
Sziromcirádás
napraforgó-körhinta.
Darázstekintet.
Kőzene a hegy.
A kotta bazaltsávján
zöld violinkulcs.
Páfrányszínekkel
álcázott sírkeresztek.
Rohamra készen.
A Szikla Atlasz
hegycsúcsot tart a hátán.
Mennyboltot a lomb.
Fény-monumentum;
a gyertya csonkig égett.
De ép a tartó.
Nádvonalas
part;
kódjele Sziréneknek...
Ha villan a hold.
Sarlóívű út...
Fényesre élezetten
sem bír a fákkal.
Sűrű barázdák.
Bivalycsorda a szántás
a messzeségből.
Hegy, hegyvonulat.
Tárt szárnyú sasóriás
a láthatáron.
Ó, lenge nádas!
felhőket bizsergető!
Pironkodó est...
Ezüst anyókák
járják a harcmezőket.
Könny-aratóink.
Puhán a ködhöz,
a
hegygerinchez érni.
Kisded a hajnal.
Annyi az élet,
mi a fotográfián;
tört fény, homály, csönd.
Nemesi udvar.
Fatörzsekkel áthúzgált
újévi festmény.
Győztesek
a fák.
Csupa V minden águk:
ősz, tél, tavasz, nyár.
Bevillan a
fény
az álom alagútján.
Szánva magányunk.
Hóhabbal oltva
az égő csipkebokor.
Az olvadásig.
Ezért feszült
meg?
E végesincs földútért?
Néptelen égért?
Kilincsre
csukva
a felnyithatatlanság,
a „mindhalálig!"
Az ősz trapézán
hullni kész diólevél
a röpke fényre.