« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Csörgő
Zoltán (1967-)
haikui
A Tan Kapuja Buddhista Egyház,
Tájékoztató 29, 2005 ősz, 15. oldal
apály
és dagály
közt a tenger mindig áll
egy pillanatig
száraz
fakérgen
egy csiga nedves nyoma
hamar véget ér
fel-felkap
a szél
egy száraz falevelet
mögöttem húsz ősz
piros
szirom
hullt a földre: később onnan
egy lepke szállt el
harkálykopogás
mennydörgés,
hullámverés
kérdés, felelet
csak
a Hold tudja
mit láthat a vak, amit
a süket is hall
egy
eső után
láttam meg a fák között
a pók hálóját
zizeg
az avar,
bagoly rikolt. nem zavar.
így együtt a csend
számolatlanul
hullnak az esőcseppek
de egy sem vész el
a
levélen egy
apró gyöngyszem gurul le
– vagy egy harmatcsepp
ha
azt akarod
csak neked szól majd este
a fülemüle
napsütésben
is
hó takar itt be mindent
láthatatlanul
apró
könnycseppek
kavarognak a ködben
fenn a hegytetőn
egy
kiszáradt fa
tövében csigák üres
házát találtam
szobám
csendjében
a tenger hullámzását
hallom egyedül
eltévedt
hangya
kering szobám padlóján.
reggel még itt van
kezemen
a hó
rögtön elolvad, pedig
csak elképzelem
két
egymás felé
hajló áttetsző fonál:
pókok szerelme
ki
áldozza fel
a lepkét, ha berepül
a gyertyalángba?
utak
vezetnek
mindenhová. tőlem el
– vagy épp rám lelnek
messze
hallatszik
a kabócák éneke.
besötétedett
kint
apró léptek.
fülsüketítő csöndben
hópelyhek hullnak
átlátszó
a fény.
de én, te, ő, mi, ti, ők:
semmirekellők
lenn
a bozótban
most tücskök ciripelnek.
de hol vagyok én?
felhő
árnyéka
kúszik a földön. érzem
csukott szemmel is
a
kolostorkert
kerítéséből újból
kihullott egy kő
üres
a malom.
a korhadó kereket
még hajtja a víz
milyen
törékeny
az a kancsó, amelyet
holnap ejtek el!
már
nincs messzeség.
a Hold ráült a hegyre.
nincs közelség sem
egy
sánta galamb
ugrál a porban, aztán
kecsesen elszáll
holnapig
eltűnt
a Nap az ég legalján.
ma még örökre
ha
nem zavarom,
a víz tükrén összeáll
kisimult arcom
a
tó vizében
s az égen farkasszemet
néz két telihold
csak
három lépés
és eltűnök a ködben
magam elől is
a
szemközti tó
már arannyá változik
így alkonyatkor
éppen
most és ők
csakis nekem. emberek:
időző jelek
ha eső zuhog
sötétbe borul szobám
és sós a tea
lebukott
a Nap
és már fenn dalol a Hold
kéz kézbe illik
eredetileg
csak
egy szikla a hegyen
nekem most szobor
hullámok
hátán
partot ér egy délután
csendben a hullám
