« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Juhász
Erika (1993-)
haikui
A halom, a hegy,
a domb
Napút,
2010. március - XII. évfolyam 2. szám, 24. oldal
Lüktetés
A
hegyek szíve
némán dobog, így kiált,
mégis visszazeng.
Fohász
Hegyre
kapaszkodsz,
bár ég s föld közé szorul
a hosszas fohász.
Kincsek
Iszapmassza
ez.
Egykor halomba raktuk
a lét értelmét.
Szöges cipők
a
szöges cipők
bőrt hántanak a dombról
egy szürke házra
Jégtörő
gleccserbolhástul
készül mélybe szakadni
a tömegvonzás
Haikuk
Kéziratként
a szerzőtől
Megint.
Megint beúsztak a csodák az ablakon, pedig nagy feketeséget alkottam neked,
fodrok, rojtok, színek, fények nélküli üres vásznakat.
Most falevelek keringnek szerelmes-tarka, dicső mondatokban. Itt az ősz. Sötét
vödrökkel indulunk a kútra mégegyszer-utolszor.
a
cseresznyefát
kivágtam, gyökereit
megette a föld,
és
a nihilben
elfér végre a tenger,
amit terveztél
Tizenhét csónak
Gyermekéveim
férnek csak el: szavak közt
hintázó eszmék.
A tavasz fia
Szobrot
emeltek
néki a fecskék, s végre
növekszik a szárny.
Tihany, Veszprém, Almádi
hőhullámokon
vitorlázó kis fehér
csillagvárosok
Csillagfény
amíg
világ a
világ, a felhők sosem
lesznek feketék
Vihar
homokzsákok
a
fronton, záporzó lándzsák,
ágyúdörrenés
Fal
Szivárványt
húznak
az éhező rom fölé,
s bársonytakarót.
Mindenek felett
Játszik
a nyárfa.
De mért kopog még a szél?
Isten már bejött.
Karácsonyszagot
pöfékel a kályha, s egy
csillag lekacsint.
Mélyről
Kaktuszt
ültetünk.
Lám, szívünkben nagyobbra
nő meg a tüske.
Lefagyott
törvény
egy
fehér egér
a koromszín képernyőn
sosem rejtőzhet
Ha
Mindig
szerettem
volna ha, de te mindig
úgy akartad, hogy.
Egy
öreg vershez
visszatérni nincs elég
hibajavító.
