« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Csernák
Árpád (1943-)
haikui
Csernák Árpád:
Ügyesek és ügytelenek - A haikuk elé
PoLíSz,
125. szám, 2009 nyár, 70. oldal
Kundera azt mondta, hogy ne maradjanak egy író után töredékek, jegyzetek, napló,
levelek..., csak a mű... A MŰ? És ha valakinek ezek a törmelékek a műve, ahogy
Ottlik mondta, vagy ahogy Lázár Ervin írta: „Az én nagy életművem ez a kicsi”...
Bár, ha jól emlékszem, ezt éppen a naplójában olvastam. Hamvas meg azt mondta
(írta), hogy a mű csak arra való, hogy „mialatt az ember dolgozik rajta, az
emberre visszahat, és tisztít és ébreszt és világít”. Maga a „mű” érdektelen,
kimenetele kétséges. Lin-csi Lu, a nagy csan-buddhista mester – hogy kiket nem
hozok ide – meg azt mondta: „tudnotok kell, hogy a rátermett ember számára alapjában
nincs »ügy«. Csak azért futkároztok minden percben keresni valamit, mert nincsen
önbizalmatok a fejeteket keresni, amit elhagytatok, és megállni is képtelenek
vagytok.” Itt meg kell említenem Jadzsnyadatta esetét az „elhagyott fej”-jel
kapcsolatban. J. szép ember volt, addig nézegette magát a tükörben, amíg egyszer
csak eltűnt a tükörképe, ő pedig azt hitte, hogy a feje tűnt el. A példázat
értelme: a tükörkép illúzió, az igazi a saját fejünk, amit azonban mi magunk
sohasem láthatunk…
Hiába, no: még
a látszólagos linkség is jobb, mint a fontoskodás. A fontoskodás, ami sohasem
látszólagos, hanem nagyon is komoly... Komolyan veszi magát. A látszólagos linkség
mögött még lehet valami, a fontoskodás mögött soha nincs semmi, csak maga a
fontoskodás. Vagy ha mégis van valami mögötte, jobb lenne, ha nem lenne. Ha
az nem volna... Mégis sokan vannak a fontoskodók, az „ügy-esek”, és fáradozásuk
nem is hiábavaló: bedől nekik a világ, addig fitogtatják magukat, olyan sokat
vannak „szem előtt”, hogy az emberek elkezdik komolyan venni őket.
Az igazi terheket cipelőknek, az igazi kockázatot vállalóknak nincsenek ügyeik,
ők csak magától értetődő egyszerűséggel végzik a dolgukat, a háttérben, a homályban,
sokszor sziszifuszi küzdelmek árán, irigykedések, acsarkodások kereszttüzében;
gyűlölködés, gyanakvás és önzés közepette. Hitük, igazságérzetük és tisztánlátásuk
zavarja az ügyeseket, hogy az „ügytelenek”-et nem érdekli, hogy nem belőlük
akarnak érdemrendekkel, kitüntetésekkel teleaggatott, a szó szoros értelmében
leláncolt szócsöveket kreálni, hogy ezeket – valóban – csak a lényeg érdekli,
csak az igazság, és munkájukat látszólag könnyedén végzik, mert nem szeretik
sajnáltatni magukat… De ezek így nem kellenek, ezek háttérbe szorítandók, mert
kellemetlenek, kiszámíthatatlanok, sőt: félni kell tőlük, mert ezeket nem lehet
megvenni, bekebelezni; bármikor és bárhol kimondják az igazságot, mert ezek
– valóban – szabadok… Nem lehet őket beépíteni a hazugságrendszerbe...
Éjszaka van. Ahogy ezeket írom, a papír mellett lenézve látom, hogy a jobb lábam
hüvelykujján, a körmön lila folt van. Ráejtettem egy könyvet. Akár egy kő. Akár
egy botütés. Vastag könyv lehetett, nem emlékszem. Az élével esett. Sose hittem
volna, hogy ennyire tud fájni, ha egy könyv az ember lábujjára esik. A körömágyra.
Hetekkel ezelőtt történt. A lila folt most már a körmöm közepén van. Ilyen lassan
nő a köröm.
A távolban mintha egy írógép kattogna. Aztán kiderül, hogy egy madár…
Haikuk
PoLíSz,
125. szám, 2009 nyár, 71. oldal
Mért
gondolod:
Ha átalszod az életed,
jobb lesz a világ.
*
Ha
próbálsz
a gaztettek ellen tenni,
nem figyel rád senki.
*
A
borzalmakat
nem akarod látni.
Akkor inkább nem élsz.
*
Regényekből,
forradalmi beszédből –
így lesz elnémulás.
*
Hólepte
erdőben,
kitaposott úton
zeng a kyrie.
*
Te
is a város nagyja vagy,
csak vigyázz, jaj,
észre ne vegyék!
*
A
legjobb Csan-buddhista
mester az élet.
Agyba-főbe ver.
