« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Szilágyi
Erzsébet (1948-)
haikui
Kéziratként a szerzőtől
Fa
törzsében név,
Elkoptatta az idő,
Lemosta a hó.
Sárga falevél,
Csillan rajta a napfény,
Nincs még itt a tél.
Pici
kis madár,
Hűvös észak felé száll,
Ugyan mi vár rá?
Orgonabokor,
Messzire illatozó,
Elhervadsz te is.
Susognak
a fák,
Kíméletlen gúnyos szél,
Visszatér a nyár!
Jegenyefenyő,
Égbe nyúló büszkeség,
Nem rossz egyedül?
Mérges
lett a tó.
Haragos hullámain
Gyönge kis hajó.
Katicabogár,
Ne féltsd úgy a pettyeid,
Isten adta rád!
Fehér
hóvirág,
Előbújó fejecskéd
Újra reményt ád.
Homoksivatag,
Közeleg
a forgószél,
Mindent felkavar.
Csalfa
virágszál,
Szúrós tüskéid között
Piros vidámság.
Tengerkék
az ég,
Felröppenő sirályok,
Nem a hazátok!
Rózsakoszorú,
Te leszel a síromon,
Mért vagy szomorú?
Leáldozó
nap,
Fáradt
arany nyilaid
Tán
utóvédharc?
Méregzöld
erdő,
Röghöz
kötött odvas fák,
Hűs
forrás csobog.
Erdei
tisztás,
Áldott
napfény ölében
Virágkavalkád.
Nyári
delelő
Fent
az égen pihenő
Hófehér
kendő.
Távoli
hegycsúcs,
Vattás
köd karolja át,
Föld
felett lebeg.
Festmény
dimbes-dombos
táj
rezgő szálkás vonalkák
festő ecsetje
Síparadicsom
szikrázó
fennsík
hó az éggel összeér
lavinaveszély
Országjárás
hős-magyar
végvár
göröngyös ösvényeken
felértük múltunk
Erdélyi emlék
fenyőkaréjban
meredélybe hasadt Föld
medvelábnyomok
Nap,
út - haikuk
Napút,
2011. március - XIII. évfolyam 2. szám
út szélén pitypang
elég csak egy fuvallat
már a múlté vagy
*
kékre
vált az ég
napraforgók emelik
kókadt fejüket
GONDOLATKÉPEK
kavicsos úton
megrakott szekér zötyög
terhét ledobná
folyósodrásban
összekoccan két kavics
halkan vacognak
elvonult az ár
sárba süppedt kavicsot
vigasztal a nap
büszke kemény kő
gyenge esőcseppektől
darabokra hull
VÍZEN
felhőtlen kék ég
tó vizébe hullott nap
madár se rebben
selyem víztükör
hattyú húz a nádasba
ollóként hasít
tóparti fűzfa
tiszta víz fölé hajol
tán haját mossa
felcsobban a tó
hátára vetett fénnyel
rablóhal ugrik
fehér gőzhajó
fejet hajt a híd alatt
vizet korbácsol
Pehelymély
Napút, 2014. március - XVI. évfolyam 2. szám
ólálkodó vég
pehelykönnyű léptei
bennem kopognak
csipkés hópelyhek
hófüggönyt tép szerteszét
rideg téli szél
havas hegycsúcsok
összefagyott hópelyheken
napsugár csillan
sárguló pelyhek
fehér női kéz horgolta
csipketerítő
büszke hóember
sejtjeid apró pelyhek -
semmivé olvadsz!
szívet ölelő
tekintetek fényében
pehelyként szállok
pelyhek hullanak
hópihék vagyunk s leszünk
jeges föld alatt
súlyos terheim
pehelykönnyűn röppennek
angyalszárnyakon