« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Szepes
Mária (1908-2007)
haikui
HAIKU
VERSEK
Az Ember-Istenről
Csillagpor: Versek 1925-1994,
Arkánum Szellemi Iskola, 1994, 201-282. oldal
TITKOS KÓD
Ruháidat
ne szaggasd meg.
A lehetetlen után ne epekedj.
Mondj le róla, s egészen
a tied.
MÁGIA
Akit
birtokolva tartasz vissza,
elhagy tiltakozva, iszonyodva.
Nem megy el, ha
nyitva a kalitka.
NYITÁNY
A
világtojásban úszik a spóra. Szíve lüktet.
Héj fogja körül, kitörni nem mer.
Hiába
várja kívül szabad önmaga: az Isten.
ALKOTÓ
Vigyázz
az istenért, mit kívánsz!
Terhes lesz vele érzéktelen automatád,
rosszkor
dobja ki, amire már nem vársz.
ÁLLJ
MEG!
Minek
sietsz, úgyis odaérsz.
Ahová indulsz úgyse oda mégy.
Titkos jelek mutatják
a valódi célt.
ELSZÁMOLÁS
Mit
tudsz magadról? Az vagy-e,
akivé Önvalód szerint lenned kellene?
Hosszú
út ez, botladozás le és fölfele.
URÁNUSZ
Hogy
csattog a patájuk! Sietnek.
Az Apokalipszis lovai közelednek.
Vak ostobák
pocsolyáikban henteregnek.
ÚTMUTATÓ
Időtlen
vagy. Boldog vagy. Halhatatlan vagy.
Ezt az örömhimnuszt énekli lélekmadarad.
Rá
figyelj! A mélységben kísértő örvények kavarognak.
BIZONYOSSÁG
Békülj
ki magaddal. S a világ megbékül veled.
Tudom ez csaknem lehetetlen, a legnehezebb.
Az
anyag csapdáját mégis elkerüli szellemed.
NEMÉN
Akkor
van jelen az Örök jelen, ha életed
kiemeled mindabból, ami volt, vagy ami lesz.
Éned
sem tudod. Neved, személyed elfelejted.
NE
FÉLJ!
Az
öröklét hatalmas Arkánuma ömlik beléd.
Feltámaszt, megújít, erőt ad, véd.
Amint
rágondolsz végigmos, gyógyít, a tiéd.
VISZONTLÁTÁS
Annyi
idő, talán évezredek múltán,
mindig így volt, s így lesz ezután.
Emlékszem
rád. És emlékezel rám.
HIÁNYOZTÁL
ugye
tudod? Barátunk sok van.
Részesülünk rengeteg csodában.
De ez az egy időtlen
madárdal.
VIGASZ
Jó
annak, aki lát, jó annak, aki más mer lenni.
Akkor is, ha üldözik, s kőzápor
fenyegeti.
Egyedül ő fog e csapdából kiröppenni.
VÉGTELEN
Ne
hidd, hogy befejezted, vagy befejezhetem.
Sohasem kértük, célunk a végtelen.
Jó
volt haladni eddig kéz a kézben.
VÁGY
Mindig
beteljesedik, amire lasszót vet égő fantáziád.
Életfa nő belőle. Leszüreteled
a magját.
Teremtő mágus vagy. Jól válaszd meg vetésed talaját.
PERSZE,
HOGY JÁRNAK ITT
idegen
intelligenciák. Csak az emberhez
nem hasonlítanak. Utazó gondolatok, Fények.
Nincs
dolguk a relatív idővel, őrült eszmékkel.
DÉMONAIT
az
ember vetíti, vámpírrá sűríti.
Mikor veszi észre önmaga ellen teszi?
Eltűnik
rögtön, ha égi énjét felébreszti.
KI
ÜLDÖZ?
Sarkadban
ki tapos? Nézz hátra
végre! Mögötted rohan fényed árnyéka.
Miért rettegsz
tőle? Nincs. Lelketlen lárva.
KÍVÁNSÁG
NÉLKÜL
Hogy
lehet így élni? Nem tudtam soha.
E semlegesség most puha, illatos moha.
Ringat
rajta a szelíd, örök dajka.
EGYEDÜLLÉT
ami
nem magány. Utas, aki vár.
Nincs köze semmihez, Amit fizet nem ár.
Törlesztés.
Jó, hogy többé már nem adósság.
MI
A KIÚT?
Embernek
nincs. Ember feletti.
A menekülőnek oda kell emelkedni.
Az anyag sátáni
maszlag. Az anyag a semmi.
KÖLYÖKDAC
Miért
nem kell saját halhatatlanságod?
Csak az a vigaszod, hogy romló húsod
mázsája
rajtad súlyosodjon?
HARÁCSOLÓ
Ne
hidd, hogy nem kevesebb a sok.
Nedveidben örvénylenek tőle a viharok.
Elsüllyed
miatta égi csónakod.
UTAZÁS
Megváltottuk
a peronjegyet,
s várunk merengve, csendesen.
Nyüzsögnek körülöttünk bilincsbevertek.
MISZTÉRIUM
A
mai fában a holnap virága alszik.
Bennünk is e rejtett mag él, gyümölcsözik.
Hol
s mikor? Nem kérdezik akik értik.
VALÓSÁG
Tekints
rám úgy, mint magadra,
s szememből rád süt az örvendő hála:
megismertél?
Feljutottunk az Ararátra.
SZERETET
Téged
az Úr megérdemelt ajándékhoz
juttatott. Aki szeret, az nem birtokol.
Szenvedtél
érte. Megérdemelted. Ő az Arkánumod.
KABALA
Aki
mer, akar és tudja,
árnyjáték testének pusztulása,
de hallgat. Sok körülötte
a Gólem és a lárva.
NYÍLEGYENES
ÖSVÉNY
Szeretnék
járni rajta boldogan,
énem terhét levetve, láthatatlan
fényként lebegve
igazi otthonomban.
FIGYELMEZTETŐ
Könnyű
mondani a bölcset,
tenni sokkal nehezebb.
Hallgass tehát és cselekedj!
FELÜLET
Vékony
jégréteg alattad.
Előbb-utóbb rianva beszakad.
Keresd a szellemben a szilárd
talajt.
MI
FONTOSABB?
Ripacs
díszletek lidércfénye után rohanni,
s megalvadt anyag szakadékába veszni,
vagy
a halhatatlan ige forrását keresni.
RELATÍV
IDŐ
Ma
élsz. Holnap kiolt egy pillanat.
Vajon csak e pillanatért vagy?
Azon túl
vár időtlen önmagad.
NÉVTELENEK
Néha
rátok lesek, s ti nevettek.
Felhős, kék búra a léptetek.
Csak álmomban sejtem
a nevetek.
SÚGÓ
Néha
kimondok valamit, s megijedek.
Úr Isten! E mondat remény, de felelőtlen.
Mégis
beteljesedik. Ki súgta helyettem?
GYÓGYULÁS
Szemed
élesen mutat minden fontosat.
Lényedbe világosság ömlik. Titkokat mutat.
Az
Égi Napból küld feléd szárnyakat.
NEM
ELÉG
hinni.
Ne bámulj kábán az örvénybe!
Lehúz. Tekints fel! Figyelj benső egedbe!
Csupa
fontos jel. Utat mutat a végtelenbe.
NE
ADD FEL!
Használd
az agyad! Erőd elhagy,
ha a fényért küzdők közül kivonod magad.
Rád törnek.
Felfalnak a képzelet-árnyak.
SZOKÁSOK
Vadhús
mindegyik. Beléd nőtt. Kényszerít.
Ezerszer megteszed a fölöslegeset, pedig
iszonyít.
Mondj egyszer nemet. E szó föléjük repít.
MÉDIUMOK
Vannak,
akik az égbe hallgatóznak,
mások a pokoltól megszállottak.
Kövesd a jó irányt,
s nem leszel áldozat.
FELELET
Nem
vádollak. A húrt te feszítetted túl.
Ha ösztöneidben vágy és gyűlölet dúl,
nem
segíthetek. Csak e válságból tanulsz.
TORZKÉP
A
világtükörben a görbe a görbét ünnepli.
Önmaga mását csodálja, perverzül élvezi.
Ami
egyenes gyűlöli, elnyomja, megöli.
MEZTELEN
Csupasz
testükkel a lelküket rejtik.
Ki meri megmutatni ifjú lélekbimbóit,
kendőzetlen,
hamvasán szűz álmait?
KARMA
Forog
érdesen zúgó csiszoló korongod.
Ha fáj is a fazetta, amelyet sorsod hozzányom.
Csillogó
ékkő alakul tőle: Isteni Önvalód.
KOMMUNIKÁCIÓ
Lelked
immunrendszerét töltöd fel,
este a kimeríthetetlen Fény-Elixírrel!
Fogd
fel morze-jeleit: a halál mulandó, örök az élet.
EMLÉKEZŐ
Mennyivel
könnyebb a nehéz is,
amint megleled a lét összefüggéseit,
villanó fényszálai
elvezetnek a végtelenig.
HOSSZÚ
ÚT
Levetett
jelmezekre, szamszkárákra
visszanézve elrémül az, aki felhalmozta.
Boldog
mégis, hogy végre túl van rajta.
ŐRÜLT
PÁRKA
Miért
kell időzni a relatív időben,
mikor ez az idő hazug. Idő nincsen.
Mégsem
engedi el azt, aki tovább szövi rémülten.
ALKONYI
RÉSZEGSÉG
Már
intenek a bolygók: erre-erre!
S te emelkednél boldogan az időtlenbe,
de
itt tart még ítéleted vasketrece.
OSTOBA
KÖVETELŐ
Más
bolygóra akarok születni!
Ahol a vak butaság nem ily tengernyi,
S szelíden
ringatnak az éj és nappal iker-erői.
ÉBREDJ
Teremtő
vagy! Félelmetes, hogy elfeledted.
Kívánságaidat szürreális meseként összekeverted,
vigyázz
az istenért, hiszen mind teljesülnek.
DÖNTŐ
Itt
a végső elszámolás ideje önmagaddal.
Bomlani kezd benned Bábel tornya,
A
nyelvzavar megszűnik azonnal, ha megérted
melyik közülük az igazi varázsszavad.
CSAK
ARRÓL VOLT SZÓ
hogy
könnyebben viseled az elviselhetetlent.
Tudod az értelmét, miért ontasz annyi
könnyet?
Engedd el azt, akit mindennél jobban szeretsz.
NAGYON
HALK
a
zizegő hang benned. Rezonancia,
amit feléd küld a láthatatlan hárfa.
Figyelj
rá. Mindig neki van igaza.
BETELJESÜLÉS
a
vágy halála. A bolond csörgősipkában,
a bölcs világtól távol, erdők magányában
keresi
ezt az egyetlen utat a szabadságba.
MEDDIG?
Mennél
már, persze. De tükör szobádban
ott állsz rengeteg káprázat alakban.
Erőid
őket éltetik, kezükben vagy.
VISSZAVENNI
Azt
kellene tőlük. Alattomosak. Nem könnyű.
Érzéseiddel elhitetnek. Fegyverük édes
és keserű.
A testi öröklét csaló igézete. Narkós derű.
KERESD
MEG
a
Mestert magadban. Máshol nem találod.
Ne fuss csalók után. Ők csak lidérclángok.
Szakadékban
nyálkás hüllőtestek várnak ott.
SZELLEMED
Jákob
lajtorjája. Oxigént termel magasabb
hatalmak Szellemének. Általad találja meg
a hidat,
amely a kárhozatból kivezeti az embert.
VANNAK
ŐK
nem
egyszer érzed, néha tudod is.
De csodáiknak ostobán hátat fordítsz,
Ha markolod
örökkön a föld múló javait.
LEBEGŐK
Aki
tiszta marad, nem a földön jár.
Puha levegőn rugózik a lába. Néha megáll.
A
csillagot nézi, amely mutatja célját.
KÉRDEZŐ
Mi
dolga itt annak, aki szán és jót akar?
Úgy nézik ki maguk közül, mint csodabogarat.
Fedél
nélküli idegen, hontalan.
KÖTÉS
ÉS OLDÁS
Már
nincs csomó, mely ne lazulna.
Alig akad esemény, ami görccsé rándulna.
De
nem hiszem, a sors érzékeny pontot ne találna.
NE
FÉLJ
a
tiszta Fénytől. Nem éget, nem vakít.
Ahol fáztál addig, ott gyógyít, melegít.
Útvesztődből
elérkezel otthonodig.
ÍTÉLET
Hóhérok
a hétköznapok. Kötelük nyakadon feszül.
Ha kirúgod magad alól a zsámolyt, kiderül,
tested
üres zsák, lelked felrepül.
FÉNYHORDOZÓ
A
szelíd, szegény, körülmetélt rabbi
nem eltörölni jött a törvényt, hanem betölteni.
Gyilkos
hívei miatt, a kereszten ma is hullanak a könnyei.
CSŐCSELÉK
Az
ember csak félreérteni tud?
Megváltója fejére tüskekoszorút húz.
Titokban
pogány. Igazi vezére a Hadúr.
NÉVTELEN
Ugye
nem várod, hogy elnevezzelek,
megszámoljalak, követeljelek?
Nem állíthatlak
bálványnak más hitek ellen.
NINCS
NEVE
száma
sem. Arcát nem ismerem. Mégis tudom,
Ő az egyetlen élő, igaz, elmúlhatatlan
rokon
testvér, szülő, védőm és sugallóm.
FÉLELEM
NÉLKÜL ÉLNI
csak
az tud, aki mer mindennel szembenézni.
Jövője nem rémíti. Múltja nem dermeszti.
Tükre
előtt is fogyó gyertyáját égeti.
A
BELSŐ NAP
Szívgödrödbe
gyúl ki álmod
mitikus éjében. Isteni gyógyítód,
Aszklépiosz figyeli hármas
organizmusod.
AZ
ÖRÖK SZIGET URA
túl
a relatív időn, csillagokon,
derűvel űzi el a fekete gondot.
Mosolya félretolja
a felhőt a napról.
EGYEDÜL
VAGY
amint
elhiszed magányod. Hozzád hajolhat
az égbolt. Tárt karját feléd nyújtja egy
angyal,
nem látod? Tagadásod maga a kínpad.
TUDOD-E
hogy
a belső csend lelked gyógyforrása?
A jeges ma elől takarót sző rád egy kegyes
párka.
Egyszer majd ráébredsz mitikus önvalódra.
HA
HÍVOD
beomlik
hozzád minden rossz.
Félelmed tárgya már nem a víziód.
Testet ölt. Áthatol
a húsodon.
ROSSZ
DRAMATURG ÍRTA
és
rossz rendező irányítja e komédiát bizony.
Nem dicsérhetem. Bukás. Sajnálom.
Dilettáns.
Darabját leveszik a műsorról.
HOLTAKKAL
ÉLÜNK EGYÜTT
A
halandóknak ámokfutó a testük.
Kiáltoznak, őrjöngenek, mit kezdjünk velük?
A
másik parton várók türelmesek. Imádkoznak értünk.
APRÓ
molekuláidban
a világegyetemet hordozod.
Egy-egy ganglionod rejti bölcs Megváltód,
a Szabadítót.
Aki a végtelenre visszamosolyog.
NE
TAGADD
repülsz
is néha fantáziádban, álmodban.
De úristen, hová lett a szárnyad?
Ellopták?
Vagy magad vágtad le szürke nappalodban?
SZENTSÉGES
ÉG
miképpen
hihettük, hogy rajtunk kívül
és körülöttünk döntenek végül
rólunk bíráink?
Bennünk ítélkeznek.
ÉBRESZTŐ
Ne
halj éhen a kimeríthetetlen,
erőt és fényt kínáló kincseskamrád mellett!
Nézz
is végre rejtett harmadik szemeddel.
NE
AGGÓDJ!
Ha
foszló kapaszkodóid elengedted.
A senkiföldjén lebegsz, úgy érzed.
Várj,
míg lélekszárnyaid lebbenését észleled.
HARMÓNIA
Porszem
is csikorog a fogaskerékben.
Egy rossz gondolattól zavar támad az üzemben.
Zaklatott
haraggal sohase aludj el.
IDŐTLENÜL
Nincs
vége annak, aminek nem volt kezdete.
Akik összetartoznak, mágnes vonzza össze.
Végre!
- kiáltják egymásnak örvendezve.
HIÁBA
ROHANSZ
Sarkadban
nyargalnak álarcos tegnapok.
Névtelen tettek, fedezetlen adósságok.
Nem
bújhatsz el. Mindenért fizetned kell.
SEGÍTSÉG
kiáltod,
s jönnek ők is. Kiváltanak
adósságaid bűntető fogságából,
ha az utat hozzájuk
megtalálod.
KERESD
HÁT
láthatatlan
barátok szellőtől kavart nyomát,
fény jelbeszédét, csillanó lidércfutását.
Nincsenek
közel. Nincsenek távol. Lelkedet várják.
KULCS
A
csodálkozást soha ne feledd!
Akard a szépet, a jót mindig megtedd!
Bölcsek
aranyának mágnese a lelked.
BŰNTUDATOD
hagyd
már abba. Zsákutca.
Ne bujkálj a tegnapba vagy holnapba.
Légy egész, boldog,
tevékeny! Ma!
MÁGIKUS
AKARATTAL
kell
megoldanod a megoldhatatlant.
Ne adj hatalmat zsarnok csillagaidnak.
Alattvalói
ők a bölcs uralkodónak.
NE
HIGYJ VAKON,
ne
moralizálj! A fanatizmus fekete düh.
Sanyargat. Gyűlöl. Üres szavakká hűl.
Ha
tudod az igazat, néma lelked megszelídül.
E
FUTKÁROZÓ
csődület,
kapaszkodó, karmoló kezek.
Untat bizony. Unok már minden tervet.
Holnap.
Mi az? Egy pillanat, s mögötted lesz.
CSAPDA
ez
bizony. Lelkén bilincs. Agya hallgat,
Megadta magát a nagyobb hatalomnak.
Szomorú
néha. Szeret és nagyon fáradt.
FOSZLÓ
fátyol
az idő. Szakadó, gyönge, áttetsző.
Aki belekapaszkodik rémült és esendő.
Szakadékba
hull, amely kegyetlen és csonttörő.
SZIKRÁZÓ
FELHŐ
a
glóriája e sok holtnak hitt élőnek,
akiket szeretünk, s akik szeretnek.
Szárnyuk
álmunkban simogatja szivünket.
ŐK
TUDJÁK
E
mélységben semmi sem valóság.
Szomjukat mérgezett vizekből oltják
az elítéltek.
Eső könnyeikkel őket siratják.
BIZONYOS
hogy
e senyvedés csiszoló korong.
Láthatatlan kéz szorítja hozzá a nyers gyémántot.
Minden
fazettája tisztítja benne az Önvalót.
SÍKOK
HÁBORÚJA
Mennyire
fáj a testnek, aminek a lélek örül.
S gyászol a szellem, ha az anyag anyaggal
közösül.
Micsoda misztérium ez a sok rejtély közül?
SZENVEDÉLYESEN
semmiért
nem tudsz már hevülni,
haragudni, kíváncsian vágyakozni.
Kívülre kerültél.
Jó így szemlélődni.
HOVÁ
TARTOZOL?
Már
tudod. Ide nem, az bizonyos.
Görcsbe fonódó szálakból lényed kibontakozott.
Szenvedtél
érte eleget. Sok értéket hozott.
HOGYAN
Mindenki
a maga módján, sorsa szerint.
Ne csak énjéért, a másikért is tegyen többet.
Önzetlenebbet.
Ne szóval. Feláldozva önmagát, ha kell.
SENKIFÖLDJE
Aki
földünkre tiszta szemmel néz
az igazat látja, mégsem fél.
Tudja, a vég felé
tart. Halálra ítélt.
ORVOSOK
Nyüzsög
a rengeteg nép. Tehetetlen
orvosok már a mindent tudó természetet
kérdeznék,
de az némán gyógyítja magán az ember-sebet.
FÜST
Úgy
száll imájuk tétova lelkük
bolyongó árnyai körül,
hogy csak sejtik, ez az
utolsó percük.
LÉGÓCEÁN
Kijutni
innen, de hogyan, hová?
Örvények, szörnyek, mocsok kötnek hozzá.
Mikor engednek
bennünket máshová?
LILA
GŐZ
Milyen
édesen gügyög a hazug,
könnyezve, önmagába veszve zúg,
a pokol követeivel
súg-búg.
SZÍNVARÁZS
Csak
a virágok ismerik, meg a jós-álmok,
emberi szemnek silány utánzatok,
Pedig
ők a kötő és oldó nagy gyógyítók.
FIGYELJ!
A
teremtő ecset micsoda csodákat fest.
Pirosat, hogy örülj, sárgát és nyugtató
zöldet.
Jelbeszéd ez is. De kár, hogy elfeledted.
MINEK?
A
félelem a hazug halál gyökere.
Ültess magot az igaz időtlenbe.
Te leszel
e virágzó világ istene.
ARKÁNUM
Nevess!
Bánatod a démonok mérge.
Általuk kísért képzetek hályogának réme.
Szétpattan,
amint az ég felgyűl körülötte.
NÉVADÓ
Testen
innen, anyagon túl,
hozzád érkezett. Aki feléd nyúl,
hogy elűzze azt, ami
mérgez tudattalanul.
ÜNNEP
Nekem
a legnagyobb ajándék,
nyíló Harmadik Szemed! Isteni Ék!
látja, ami igaz,
örök és szép.
VALLOMÁS
Felháborodok,
ha felháborodok,
bár találok rá búsító okot.
Milyen az öröm íze? Emléke
elkopott.
KÖZHELY
Milyen
fárasztó embernek lenni!
Keresztedbe minek kapaszkodni?
Boldogság az örök
bölcsőben elnyugodni.
HOMOKÓRA
Fogy
az erő. A homokóra pora
már ritkásan hulló. Alul megtelt.
Az átfordító kéz
vár. Pihen a szerkezet.
MÁR
TUDOD
Elkerülhetetlen
a sorsod,
azokkal együtt, akikkel megosztod.
Velük utolsó vacsorád fogyasztod.
BŰN-E
hogy
csaló vagy? Bőrödből néha
kibújsz, nem gondolsz magadra,
s elönt a "nem-én"
mámora.
HAZUDNI
KELL
Hogyan
mondhatnád meg nekik,
akik földi létüket gyötrődve védik,
hiábavaló kegyelmi
kérvényük?
VITÁK
Mibe
kapaszkodsz? Fiatal vagy, tudom.
Remélsz. Hiába hal ki a családod.
Te élni
fogsz feszes bőrödben. De hogy?
CSILLAGTÓ
Merülj
meg benne, a tiéd!
Miért féled villámló fényességét?
Tested elég benne,
de kinyitja szellemed börtönét.
HATALOM
Ciántól
részegülnek meg, akiket felemel.
Észre sem veszik, hogy beleőrültek.
Hiába
tárul ki páva legyezőjük, végül ők a vesztesek.
ÁLMOK
Nehogy
elengedd a fonalat.
Álmodban halhatatlan vagy.
Nappalaidban csak a halál
arat.
HÁBORÚID
Pirruszi
győzelem minden harcod.
Nem tudod fékezni őrjöngő akaratod.
Szívedet döfi
át másnak szánt kardod.
ELMEZAVAR
Nem
tudja, aki a másikban saját húsát marja,
mennyire fáj neki, ha meggyógyul zavart
agya.
Nem sejti, akit öl, valójában szelíd orvosa.
HARMÓNIA
A
harag pestis. Gyilkoló marósav,
ne élj vele! Ne őrizd magadban!
Szellemed
ellenmérget kínál rejtett palackban.
HIT
Van-e
vagy nincs-e? Buta kaloda
rejti előtted, a sok Kant-i kategória.
Rációd
épp a megrendítő valót takarja.
GONDOLATKÖR
Az
életet valaki összezavarta!
Az ember megvakult! Testét fukarul markolja.
A
lelke sír, s elűzi azt, aki feltámasztja.
STRESSZ
Csak
fuss, rohanj, száguldj az idő elől.
Bugyrod telik, tested gyorsan kidől.
Lelkedet
a bárkába várja az ősi őr.
HALOTTAK
KÖNYVE
Minden
halott Osirissá lesz.
Szemed, füled csak akkor a tied.
A látás, hallás csodáját
itt elvesztegetted.
ÉBREDÉS
A
transzcendens öröm titkos rezzenés.
Örök önmagad emléke hozzád ért.
A szürke
mulandóba szőve ez mindig a tiéd.
ISTENÉLMÉNY
Van
emberen túli idő is,
amely a végtelenbe mélyen bemerít.
Szellemed ilyenkor
nem kételkedik.
LELKI
VÉDŐSEJTEK
Micsoda
óriások! Legyőzik a képzelet árnyait.
Őrt állnak a küszöbön. A sötétre fényt
vetít mindegyik.
Szövetségesünk a tudás és anyagoldó hit.
TŐLED
FÜGG
Ha
mindenben a keserűt keresed,
megtalálod, ínyed méreggel telt.
De Életfádról
ajkadra hullhat egy mézcsepp.
CSEND
Balzsamoddá
válik, csak engedd magadhoz.
Mosd le lelkedről a hulló vakolatot,
a súlyos,
feloszló, zsarnok egocentrumot.
VULKÁN
Gaia
halódik. Sebei kinyíltak.
Vénáiból piros magmafolyók fakadnak.
Elvérzik
így. Agóniája gyilkol. Fojtogat.
HALHATATLANSÁG
Jaj
nekünk! A gonosz is megmarad!
A bűnöző alatt a kötél elszakad,
s ámokfutó
gyilkosként továbbszalad.
REMÉNY
Egyszer
majd látni fogod az igazat is.
Amit indulatod súg, még hamis.
Szerencsétlen,
aki önmagának hazudik.
FILOZÓFIAI
HALÁL
Van,
akiben meghal jobbik énje.
Egyetlen életen belül kihuny minden értéke.
Ingerek
bábjaként működik üres teste.
ÚTVESZTŐ
Büszke
vagy, - mondod makacsul.
Lelkedben megfeszül minden húr,
magányod kígyóként
fon körül csontroppantóul.
BOCSÁNAT
Neked
a szép a szép, és igaz a való,
a hamis, a csúf, a dadogó önmagát csaló.
Életfák
templomában a mitikus Pán a súgó.
VÁKUUM
Hogy
szívja be őket önsajnáló hazug szavuk,
mert elhiszik, hogy minden rejtett fekeke
lyuk
a mennybe vezet. Pedig valamennyi a hóhéruk.
PROJEKTOR
Ne
vetíts égi kéket a vérengző vércsére,
lélekmadarad belül csapong, nem az időben.
zengi
örömhimnuszát. Halálfekélyt gyógyít vele.
ELMEZAVAR
Nem
teszel semmit. Azt gondolod,
Úgyis lekésted a sorsvonatot,
s a másik halandón
töltöd ki haragod.
MÁS
VAGY
Az
a baj ugye, hogy az egyformák közé nem illesz,
Fejed egy kicsit kiáll. Erről
nem tehetsz.
Hogy lenyessék, ahhoz már nincs bennük mersz.
MI
KÖNNYEBB?
Gyűlölni,
szeretni, szülni vagy ölni?
Jaj, ne felelj! Oly lesújtóan vetíti
bíránk
ítéletét, amely általunk földünket megsemmisíti.
LIDÉRCNYOMÁS
Ébredj
Teremtő, aki álmodsz bennünket!
E szörnyű víziókból sikoltva ébredj!
Fulladsz,
hörögsz. Boszorkány ül a melleden.
VERŐLEGÉNYEK
a
percek. Buborékban gubbasztó ördögfiókák.
Hogy becsapnak, elszállnak, elpattannak,
tudják,
Örülnek, ha gyászolja őket a buta nyáj.
VALAKI
Van-e
közöttük, aki számít?
Minden promenádon büszkén feszít,
közben rémülten
a másik partra sandít.
CSENGŐ
Megszólalt,
hogy ébredj fel végre!
A rövid éj szép álomfoszlányainak vége.
Jön a hazug,
rohanó nappal. Mivégre?
KÁR
Olyan
nehéz megérteni az igazat annak,
akiben csak a torz hazugság arat.
Sorsbírák
zúzzák össze e nyomorék prizmákat.
FEJLŐDÉS
Ki
ne vétene önnön mértéke ellen?
Messze jár attól, hogy céljához érkezhessen.
Sok
teste elég még addig a tűztengerben.
MORÁL
Nemcsak
az ember csontja lehet nyomorék.
Veszélyesebb, ha lelkén támad lék,
lényébe
a mocsár gáttalanul önti fekélyét.
ERETNEKSÉG
Micsoda
létforma ez, ismeretlen teremtő Istenem!
Ha álmodban alámerülsz mélységibe,
elfog-e a rémület?
S ha felébredsz, kacagsz-e rajta, mert nem hiszed?
SALAK
Micsoda
szótömeg. A föld nem bírja el már a szemetet.
Hová tegyük? Égessük el? Füstje
marja tüdőnket.
Agyunkban, ágyunkban férgek nyüzsögnek.
REMÉNYTELEN
TANÁCS
A
hazugság nem segít. Nem old meg semmit.
Torz tükörképed, ami visszatekintve
int,
Jöjj! S megnyitja előtted a pokol kapuit.
KÖNYÖRGŐ
HÍVÁS
Gyertek
elő, ne bújjatok előlem
Akik a zuhogó vízözönben alámerültetek.
Legalább
simítsa meg a szívemet szellem-kezetek!
KONTAKTUS
Kinyílik
néha titkos szemem.
Ők szólnak rám: jelen! Jelen!
Siess! Üstökös rohan fölötted.
URÁNUSZ
Reng
a föld mindenütt ahol emberi indulatok
Egymásnak esnek. Tűz hull az égből,
állatok
menekülnek. Az Apokalipszis lovasai kitörtek a Bibliából.
FIGYELMEZTETŐ
Ideje
végre, hogy ne a halálos éjre meredj,
hanem a sötétség mélyéből születő napkeltére.
E
sugarat kövesd, hogy el ne tévedj!
ÁRNYÉK
Önmagát
megsemmisítő.
A gonosz sohasem volt olyan leleményes,
Mint e pokol-katlanná
izzott évezredben.
S a legostobább is, közel hozta vele az eget.
REAKCIÓK
Szabad
lett, ami tilos volt. Kevesen élnek vele.
Aki mindentudónak hitte magát, üres
a feje.
Beszél és süketnéma, elborult isteni emlékezete.
VÁLASZTÓVÍZ
Ne
beszélj másról. A névtelen láthatatlanok
most döntenek a föld sorsáról, múltról
és világról.
Napi gondod sok. Tudnod kell végre hová tartozol.
ERŐPAZARLÓ
Most
beszéltem egy asszonnyal, aki kérdezett,
de konok akarnokként önmagának felelt.
Dönteni
próbál a sors helyett, hiába mondom: nem lehet.
NE!
A
szorongó súlyra, amely elárad a lélekben,
Jaj ne mondjunk rossz, fekete igéket.
Nagyon
erősek. Mind testté lesznek. Igéznek.
FIGYELMEZTETŐ
A
végtelent a végessel mérni nem lehet,
Noha mindkettő egymás ellen működik benned.
Amit
markolni vélsz, az véges. A végtelent nem érintheted.
MEGKÜLÖNBÖZTETŐ
Ne
engedd magadhoz a mindent összezúzó kételyt.
Ami zavaros, szűrd ki. Ne tüskét
gyújts arany helyett.
A maró, öncélú gyanútól lyukas tarisznyád elejti a lényeget.
TANÁCSADÓ
Irányítsd
jobban a kedved. Ha a fényt kizárod,
Magad penészes, szürke pincébe zárod.
Lelked
sír, mert szárnyas napkeltéd elmulasztod.
REINKARNÁCIÓ
Kell,
hogy tanuljon belőle, aki létrehozta.
E csődöt. Felelnie kell, rejtélyes bírája
szólítja.
Ítéletet mond, szörnyűt. Amit tett, átéli önmaga.
HONNAN
VESZI MÉGIS
hogy
van öröklét is? Agyába ki csempészi
a hitet, vágyat, sóvárgást rá, hogy eléri.
Valaki
benne, aki talán emlékezetében őrzi.
BIZONY
nem
pusztul el soha. S ez ijesztőbb,
mint valamennyi kereszt és mély sírgödör.
Mert
felelned kell mindenért, ha kinyílik test-börtönöd.
KÁR
Gyermekek
szülői ma sokszor mostohák.
Tömik őket, de nem azt adják, ami gyógyulás.
Létük
fényűző környezetben vacogó magány.
A
FÖLD
dühöng.
Mi köze e siserahadhoz?
Végeznie kell ezernyi titkos dolgot.
Tűzzel-vízzel
mossa le az áldás az ember-mocskot.
KONZÍLIUM
Terra
gyógyítói összehajoltak.
A beteg csak akkor gyógyul, ha szérummal
megfékezik
rajta a terjedő gennyes pokolvart.
BIOENERGIA
Taszít
és vonz. Zsákutcába hív,
vagy meredek hegy szentélye felé indít.
Magad döntesz,
melyik út visz el a célig.
ASSZÓ
legtöbbször
takaró. Hártya. Nincs súlya, mélye.
A képzeletben rejlik léte teremtő ereje.
Akit a
jóról meggyőzni akarsz, gondolat-tőrként szúrd a lelkébe.
HAHÓ!
Hol
egy barátom, akivel egy vagyok?
Tudod, nekünk segítenek a láthatatlanok.
Mint
én, te csak sebet kötözz és tedd a dolgod.
SZÁRNYRAKELT
EMLÉKEZET
Nincs
torlasz, ami útját állhatná.
Ha rájössz, az ő útja Atma.
Hogy elébe jöjjenek
a névtelenek, azt várja.
VAJON
jönnek-e?
Nem. Mellette vannak.
Benne forrnak, súgnak, búgnak.
Nincs nyugtod tőlük,
haza hívnak.
AMÍG
ELFOGADOD
az
aids-es tűt, ami rövid mámort ad,
a sűrűre szőtt halálcsapda foglya vagy.
Fordított
optika ez. Ha a szellem győz, a test jajgat.
MEKKORÁT
CSATTAN
a
csapóajtó. Hallod? Álombeavatásod
kizárja reggel, amit oda dob tudatod.
Hitvány
kacat, csak a múlóra használhatod.
NE
HIBÁZTASD
aki
becsapott. Nem ő a hibás.
Te vagy, aki nem mérte szavai súlyát.
Vakhit mágnese
hívta be. Vámpírt engedett hozzá.
ÁLLATOK
A
szívem átmelegszik, ha egy cicára gondolok.
Milyen gyönyörű! Kecses. Borostyánszemű
kobold.
Többet tud rólunk, mint amit gondol buta rációnk.
Ő a halhatatlanról
dorombol.
HÁLYOG
Kell,
hogy szemüket e fátyol borítsa,
míg ivarszervük gyönyörrel fajukat szaporítja.
Legalább
nem látják a halálbélyeget rajta.
RASZTER
Oka
van annak, hogy valaki bújik
a baj elől. Tagadja a vihart, ami közeledik.
Mikor
rászakad az égbolt, sértődötten imádkozik.
NANA!
Emelik
mutatóujjukat a felelősök.
Nem szabad, haszontalan gyerkőcök.
Ejnye! Csúnya
dolog fagyottan heverni a földön.
SÁMÁNOK
A
természet fiai a sámánok,
többet tudtak, mint a mai orvosok.
Akik hitet
adnak, lehetnek-e pogányok?
OPERÁCIÓ
Hálátlan
lennék, ha nem köszönteném,
aki testemből kiemelt egy burjánzó részt,
amely
anyadühében teremteni vélt.
CSONTTÖRÉSEK
Szaturnusz
szolgái a csontjaink is.
Megroppan, figyelmeztet, sorsot teljesít mindegyik.
Hóhérukat
az elítéltek mégsem dicsérhetik.
AMI
ÉRTHETŐ
Halálközelben
az ember nem néz a jövőbe.
Legfeljebb néha a múlt sajog benne.
S csendesen
vár az örök jelenben.
RIADÓ
Minden
élőlény SOS-t sikolt.
A néma, jelekkel vádolja a sorsot.
A süket és vak
anyagot harácsol.
PÁLYAUDVAROK
FEKETÉZŐI
Hamis
perceket árulnak, titkon.
Azt hiszik, nem fizetnek érte adót.
Pedig őket
is kifosztják az igazi hatóságok.
TÖPRENGŐ
Kevés
volt a hit és fogy a tudás?
Ugyan! Ez csak néhány perces állomás.
Jegyem
érvényes. A vonat visz tovább.
OSTOBA
KATEGÓRIÁK
Kivel
pereljek? Azzal akinek
szervezetében egyetlen sejtként élek?
Holnapra a
láthatatlanok úgyis kicserélnek.
BOLONDSÁG
kunyerálni
érte, hogy ganglion legyek?
Még nincs érdemem rá, mit tegyek?
El kell játszanom
hozzá sok tarot-szerepet.
MEGÉRTE-E
e
gonosz tréfa, hogy ágálunk,
foszló jelmezekben, s az leszakad rólunk?
Ha
vége a farsangnak, csak akkor leszünk igaz magunk.
VIGYÁZZ!
Mélyre
szánts, aranymagot vess,
hogy dús legyen tápláló termésed,
amely az életnek
tartja meg szellemed.
JÖVŐ
Mindenki
felelős érte. Te is. Én is.
Gyógyítanunk kell a testek fekélyeit.
Lélek
sínylődik benne. Börtöne kulcsát kéri.
SZENT
Aura
övez valamennyi embert.
Sokakban e sugárzás radioaktív méreg.
Glóriát feje
körül csak a Messiás viselt.
VÉDŐBESZÉD
Celládban
ülsz és kérdezgetnek.
Nem látod ki az. Hangja belőled cseng.
Vallanod kell.
Legalább önmagadnak.
ELSZÁMOLÁS
Tartozik
és követel. Melyik rovat hosszabb?
Tartozásod fogyott talán, követelésed tagadd.
Húzd
át piros iksz-szel, semmit se akarj.
SEGÍTŐK
Már
nem taglóz le a részvét,
sok jajgató maga okozza vesztét.
Semmit sem tud
és semmit sem ért.
FINÁNCOK
Mindent
kikutatnak, lelkembe túrnak.
Papírjaimat nézik, hátha hamisak.
Csak utána
engednek a Bárkába, meztelen utasnak.
KÉSZÜLŐDŐ
Valamennyien
csomagolunk. Te mit viszel?
Csomagod túl nagy. Megtöltötted vágyaid köveivel.
Még
nem tudod, a vámnál elveszik tőled.
VITA
A
költő ma, ha mer, Istennel veszekszik.
Nem tudja ki ő, valóban hol lakik.
Hogy
az emberben él, attól iszonyodik.
SZEGÉNYEK
Akik
nem veszik észre életükben a csodát,
létükre ráengedik a hétköznap csordáit.
De
ez surran utánuk. Újra és újra megmutatja arcát.
BELETÖRŐDÉS
Nem
gondolják végig e halandók,
bölcsőjük nem kezdet, s nyílik minden sírbolt.
Szerettem
volna megosztani e titkot.
HÓHÉROK
Uram,
bocsáss meg nekik, nem tudják, mit cselekszenek.
Az ö nyakukon is szorul a
hurok, amit másnak vetnek.
Tömött zsebekkel, zsíros szívvel halnak meg.
KORÁN
KELTEM
Életálmom
nappalától káprázik a szemem.
Nem lát. Az őstenger magzatvizében árnyak kísértenek.
Csak
éjszaka ismerem fel az igazat, de elfelejtem.
ALÁZATTAL
KÉREM
vigyázzatok
rám, akik intézitek sorsom.
Kockázatos út ez. Felidézem a Kylkhórt.
Ahol
kötöttem, a törvény szerint ott oldok.
KÖZJÁTÉK
Lidércek
tánca már nem hitet el.
Földünk a pokol vesztőhelye lett.
Álmomban anyagon
túlra lesek.
GYÓGYÍTÓ
Szűrd
ki a reményből, vedd be.
Folyékony fényét ontsd minden sejtedbe.
Dúdoljon
benned a felhők éneke.
TALÁLKOZÓ
Hosszú
az alagút. Egyedül ballagsz.
A végén azonban világosság csillan.
Ők várnak
ott felszabadultan.
BEISMERÉS
Mindenem
megvan, csak elrejtőzik,
Hiányuktól néha a lelkem is fázik,
míg önvalóm
lángja a lényembe aranyat gurít.
HÁLA
Boldogító
a magánytalan magány.
A csend selyempalástom az életfán.
Ki törődik azzal,
hogy drága érte a vám.
ÁLOM
Este
a kishalál álmának adom üres testem.
Szelíd dajka ringat, nagyon szeretem.
Szellemem
tárt szárnnyal felröppen.
KÉRDÉS
Minek?
Kinek? Hová? Mi dolgom az időben?
Személyem kialszik az édes, halálos éjben.
E
Klepszidrán a melódiát már nem én pötyögtetem.
FAGGATÓZÓ
Mi
az hogy én? Mi az hogy Te?
Bábjáték fűrészporos harlekinje.
Előadás után
némán pihen, sarokba vetve.
FÁRADTSÁG
Csak
az lenne? Nem tudom. Aurák keveredése.
Súlyos, zavaros az érzékeny öregség
részére.
Az individuum tömeggé lesz. Ingovány. Fertőző férgek fészke.
NOSFERATU
Mennyi
vámpír vegyül az emberek közé.
Egyik sem tudja, hogy e név az övé.
Csápja
láthatatlan. A gyönge vére benne válik erővé.
VALAMI
TÖRTÉNIK
az
utolsó percben - mondják az ifjak, szülő asszonyok.
Eljönnek értük az égi robotok,
vagy kegyes angyalok.
A lavina megáll. A múlt elégett ugyan, mégis lesz, ami
volt.
RENDBEN
VAN
Senkise
igazi jós. A történelmet rejtett erők írják.
Csak játékuk a képzelet. A természet
nem nyit, nem zár.
Kiszámíthatatlan, szüntelen omló, épülő gigászi vár.
TUDÁS
Az
élmény felismerés. Sorsot formál. Kötelez.
Meztelen szívével nem rohan szöges
sírkerteknek.
A teremtő a mulandót zárja körül. A beavatott
elkötelezte
magát az öröknek.
MIÉRT
ROHANSZ
kísértetek
után? A távolság évezredek óta ugyanannyi.
Tüdőd zihál, kiáltó szavad egyik
sem érti.
Állj meg! A múlt zsákutcáit a jelenben pihened ki.
GYÖNGE
VAGYOK HOZZÁ
hogy
mindenkin segítsek. Tenyerem nyújtom,
hátha megfogják. Az ő erejük is fogy.
Ennyi
telik tőlem. Terméketlen így a szánalom.
KI
TEHET RÓLA
hogy
halandónak született? Ezt kellene
kideríteni. Rémét elűzni végre,
tudni
és hinni, a halál a hazugság vetülete.
A
NYUGALOM
üres,
csendes szoba. Csupa napfény az ablaka.
Kigyúl, azután eltűnik, kísértet árnya.
Szép.
De éppoly mulandó, mint az idő maga.
KRONOSZ
Szereti
a tréfát. Szövögeti percek
csipkés pókhálóját a hívő embernek,
aki nem akar
tudni róla: csapdába esett.
AKI
TETTEI ELŐL REJTŐZIK
annak
sarkába taposnak a karma vérebei.
Torlaszait áttörik, ha testét vízbe veti.
Az
útirányt a mélység ragadozói hozzájuk közvetítik.
VALAMIT
SEJT MÁR
aki
tudja, nem tud semmit.
Szomja a megismerés után vágyik.
Magához vonzza az
ég lélekmadarait.
NE
SZIDD
aki
más. Segítsd fel, ha botladozik.
A fennkölten prédikálónak gyűlik
fedezetlen
váltója. Elárverezik.
MEGTUDHATNÁD-E
mástól,
mi a téves irány, szörnyű pokolárny,
ha nem rakódik rád, idegekkel átszőtt
húsbálvány,
tele alvilági ingerekkel, rögeszmékkel, ami fáj.
MICSODA
SZÁNALMAS
gyávaság
kenetes ígéretekben hinni.
Egy külön mű-menyországot bedíszletezni.
A porrá
omló személyiséget dédelgetni.
A
LEGROSSZABB
ha
bélpoklos kapaszkodik beléd,
s te nem gyógyíthatod egyetlen fekélyét,
mert
minden sebe orvos. Menti öröklétét.
NEM
AKAROM KEDVÉT SZEGNI
azoknak,
akik a sors-dramaturgokkal ülnek
le mulatozni, akik drámájukról készítenek
feljegyzéseket,
s közben szórakozottan nevetnek.
GONDOLD
MEG
fontos
vagy-e magadnak? Fontos vagy-e másnak?
Ne áltasd magad. Fontos ügyében mindenki
egyedül marad.
Ezért inkább róluk, nekik beszélj embertársaidnak.
BE
KÉNE VALLANI
hogyan
is élsz a rosszal és jóval?
Mi a viszonyod élettel-halállal?
Félsz szembenézni
az örök Bíróval?
NEM
TEHETSZ RÓLA
Rádragadt
a bölcsek arányló hímpora.
Sohase szegyeld. A vak úgyse látja.
Csak a madarakat
üdvözli finom csilláma.
CSAK
BÁMULOK
hogy
lehet valaki ennyire elégedett
önmagától, énjétől elragadtatott, pedig beteg.
Halandó.
Egy úszó jégroncson egyedül lebeg.
KI
HISZI EL NEKEM
hogy
ha egyedül ülök csendben, halvány
látomás számomra a törtető, lármás világ.
Csempész
árut szöktetek a titkos vámon át.
JÓL
ELINTÉZTÉK
ami
létükben az egyedüli érték.
Lényegét eldobják, őrzik üres papír-hüvelyét.
E
zörgő ezüst dísz kinek oltja koldus-éhét?
NEM
TUDOK MÁSRÓL ÍRNI
Csak
lélekben sírni, szellemtestemben dideregni.
Ócska kordélyon zötyög a föld,
a hóhér fejét veszi.
Ki tudja vigasztalni? Ki tudja megmenteni?
SENKI?
Nem
igaz. Valahol láthatatlan gyóntatószék
rejti a meghallgató, feloldozást osztó
Lényt,
aki vár, hogy odatérdeljen, az rejtekéhez elér.
ÍGY
VIASKODIK BENNEM
A
kettő. Egyik háborog a szánalomtól. Átkozva
imádkozik, már kegyelmet sem kér.
A másik várja
a Bíróságot, tudja az az igazat végül kimondja.
MILYEN
IGAZAT?
Kiét?
Az emberét? A halálét? A Messiásét-e?
Nem kétséges. Szellem, aki semmitől sem
fél.
Kronosz csak a testem falja fel. Abból él.
MICSODA
MOHÓSÁG
felni
a szüntelen halált élet helyett.
Torkon akad a kemény, rágós hústömeg.
Megfullaszt
végül, ha jól is esett.
ŐSZ
VAN
Szitáló
eső könnyezik ránk a szürkeségből.
Van mit siratnia e vérző, beteg földön.
Kevesen tudják, égi nap mosolyog a felhők mögött.
AKI
E FÖLD
sarát
markolja, beleragad testestől-lelkestől.
Ázott szárnyán láncos bilincs, nehéz
lakat az őr.
Kulcsát hová rejtette? Kivehetné a szívéből.
MIT
REMÉLSZ ITT?
Hogy
a múló az örök, amit szereztél az a tied marad?
Múmia bőröd, csontbörtönöd
támadhatatlan falad?
Kemény ám a gyémánt trágyadomb, s az arany súlyos az élő
halottnak.
TITÁNIÁVÁ
VÁLTOZTATTAK
te
szegény. Lásd meg végre a szamárfejet
imádott fajankód nyakán. Vele ne ölelkezz.
Nászotokon
sírnak és nevetnek az égiek.
ÉVSZAKOK
Ti
változó halálthozók. Azok is elmennek,
akik örömet okoztak, a jóért erőlködtek,
de
a gonoszok is. Az élet örök. Ők hová lesznek?
ÁLMATLANSÁG
Gyötrődöm,
ha elkerül az álom.
Éberen nem nyílik meg test-koporsóm.
Száműzött vagyok.
Nincs igazi otthonom.
MIÉRT
KELL FELFÚJNI
ezt
az apró, átmeneti porszemet, a földet,
amelyen a kozmosz egy spórája megpihent?
Álmában
horkol, izzad rajta, aztán továbbsiet.
ELEKTRON-MIKROSZKÓP
alatt,
a véglény is nyüzsgő, hatalmas élőlény.
Osztódva burjánzik, sürög-forog, fal
s talán fél.
A nagy Mágus, aki fölénk hajol, tőlünk mit remél?
AMIRE
RÁNÉZEL
kérlek
lásd is! Ha szellemed fölméri, tudod mivé lesz.
Vagy nem akarod? Ha magad becsapod,
azt hiszed,
az ember sorsa e bolygón nem szörnyű és véges?
NEM
VÁDOLHATOD
aki
buta, hazug és ostoba.
Lelkét rengeteg karma-vírus marja.
S a maga bűnéért
a másikat okolja.
PILLANGÓK
szárnya
csillagporos. Hamar lehullnak.
De amíg repültek, boldogok voltak.
A sárba
cövekeltek e gyönyörről miért nem tudnak?
AHOL
A DÍJAKAT OSZTOTTÁK
Nem
álltam sorba. Azok tolongtak érte,
akik már bánják, s tagadják sietve.
Új
dísz kell nekik, ami holnap hull le a földre.
MILYEN
JÓ
hogy
ködtakaró burkolt be, s névtelen
lehettem a névsorolvasáskor. Ismeretlen.
Címzetlen
levelem lélekmadár viszi át a vízen.
ROSSZUL
SZERET
aki
bebábozza kedvesét egy gubóba, zsebre teszi,
a maga útjára soha nem engedi,
elrémíti,
ha az szárnyat növesztve felrepül és elveszíti.
BIZONYOS
hogy
a módszer rossz, ha akár jót akarva
türelmetlen, erőszakos. A másikat szólni
sem hagyja,
az ő véleménye számít, úgy legyen, ahogy ő kívánja.
ELTŰNŐDIK-E
RAJTA
hogy
a másikat taszítja mindaz, ami őt vonzza?
Az ő méze keserű a szájában, s ha
tudna elfutna.
Megtartani csak úgy lehet valakit, ha nyitott a kalitka.
EZÉRT
érdemes
volt harcolni végkimerülésig?
Karmolni, marni, hazudni, ölni a küszöbig?
Minden
este meghalni, feltámadni a végső feledésig?
SENKI
TÖBBET?
"Harmadszor!"
Ezt a földet bizony elárverezték.
Olcsón adták. Csupa könny és vér. Semmit
sem ér.
Sok a féreg rajta. Sok az ember, a legártalmasabb élőlény.
PERSZE,
HOGY EMLÉKSZEM,
volt
rajta szép is, jó is. De az csupa visszfény.
E világalkonyban szürke sár maradt
vissza. Hulladék.
Sehol sincs helye a mérgező szemétnek. Kiveti az ég.
UFÓK
Ha
jöttek is, hanyatt-homlok menekültek.
Dehogy szálltak le a hüllőktől nyüzsgő
Hadeszbe.
Egy őrült bolygóról tettek jelentést a végtelenbe.
ELKÖLTÖZTEK
MIND
a
mitikus istenek, mesehősök. A stábjukat
Ők is szerették, mentették magukkal.
Mit
keresnének itt, ahol a fanatikusok egymásra vadásznak?
BOTRÁNKOZTATÁS?
Lehet.
De jobban jár-e, aki maga előtt tagadja
a tökéletlen valót, s azt, hogy bajának
oka önmaga?
Az igaz akkor is igaz, ha árulója fejét a hóhér lecsapja.
VAN-E
KEGYELEM
a
vakmerőnek, aki embernek született?
Nincs. Menekülő tömegek égtek templomokban
bent.
Ki tudja, melyik bíró hoz éppen ilyen ítéletet?
NEVETNI
nevetni,
nevetni kell, hogy ne zokogjunk,
a szánalom döbbenetébe bele ne haljunk.
Más
gyógyszerünk nincs e pillanatban. Mulatunk.
MICSODA
CSAPDA
a
siker. A taps ütemes, részegítő ritmusa
voodoo varázslók harcra hívó lokáli
dobja.
Vérszomjas őrjöngővé hevít: "halál a másikra!"
LEPLEZETLEN
Oly
közel hajoltak a láthatatlanok.
Nem rejtőznek előled, élő víziók.
Jelbeszédük
csendtől hangos, mint a hold.
GYÖNGÉD
FORRÁSOK
az
állatok. Aki szereti őket boldog.
Akiket szeretnek boldogok.
Természet űzte,
gyönyörű, szegény kis koboldok.
SIMOGATÓ
Édeni
létük zsong, dorombol, dalol.
Öröklétben élnek. Nem félnek haláltól.
Aki
érti őket, a végtelennel társalog.
GYILKOSOK
Micsoda
bűn, megölni az állatot,
aki védtelen áldozat, kiszolgáltatott,
böllér,
nem érted? Bennük önmagad pusztítod.
CSIKÓ
Táncoló
lábú, riadt, okos, gyönyörű.
Az ember megalázza, üti, mert ő keserű,
s kentaur
így. Mitikus paripája csupa derű.
AZ
EMBER
az
állatoknál miért kevesebb?
Akit teremt, a természet maga védi meg.
Pusztító
pusztulásában is továbbszövi bennük az életet.
UTAZÁSI
LÁZ
Aki
már kifelé halad,
figyeli a tűzerőt rakétája alatt.
Sokan várják barátok
a kozmoszban.
ANCSIKÁNAK
Kívánom
legyen Fénykehely minden éje.
Merítse meg a kimeríthetetlenben,
s mentse
magával valamennyi új reggelébe.
CSAK
JÁTSZOGASS,
hidd
magad tomboló gyereknek. Játékodat
törd el, szaggasd széjjel. Tiéd a ma, nem
a holnap.
Ne gondolj arra, ami rádszakad majd.
ELKERÜLHETETLEN
hogy
ráébredj, mit jelent embernek lenni.
Rejtett vészeket hordozó testben születni.
Sorsodon
átvergődsz. Itt nem lehet otthon lenni.
PISZKOS
PÉNZ
Nem
igaz, hogy nincs szaga. Hiába mossák,
Bőre alól előtűnik. Pedig de sikálják.
A
lelkét adta érte. Minden vásárban eljátszotta miatta hamis játékát.
REHABILITÁCIÓ
Ez
az a stáció, amit soha nem járok meg.
A belső bíró az, aki ítél vagy megvet.
Sajnálom,
de nem fogadom el mértéknek a tömegembert.
AKAROD,
hogy
szeressenek? Szeress! Mindenkit, őt is.
Szerelmed piros parázsként világít.
Szemed
tavából a szomjazó gyönyört iszik.
AZ
ÉGEN
minden
csillag kivirágzik egy éjen,
ha titkukra lesel álomszemeddel.
A föld hínáros.
Föléje lebbenj!
A
ROSSZ MULANDÓ
A
halál hazug csalás. Örökké élsz.
Képzete attól tör rád, ha idézve félsz.
Kacajod
árnyűző mennyei szélvész.
OLTSÁTOK
EL A
rossz
híreket, amelyek égetnek.
Elpusztítanak növényt, állatot, embert.
Minek
ütni, akit sorsa úgyis megver.
BUDDHA
TUDTA
a
legjobban. Elutasított anyagot, vágyat.
Szeretni is szenvedés, bizony igaz.
Megelégelte
a vakon osztott kínokat.
ÚGY
SEM LEHET
vigasztalni
a tömeglényt. Lám mi lett
a Messiással, akit megfeszített.
Az ember veszett,
sebe szepszises.
BÁNAT?
Igen.
És önsajnálat is. Ostoba, gonosz
benne minden. Ki tagadja, léte csődbe jutott.
De
ki iratta alá vele e hamis váltót?
AZ
ŰR
a
szférákon túl csupa fekete sötétség.
Fellángoló üstökösök, keresik benne gyilkosságuk
helyét.
Célba csak néha találnak. Izzásukban bosszú ég.
VÉTEK-E,
hogy
eszembe jutnak lázam sugallta vádak?
Kit védjek itt? Kit mentegessek?
Elpusztul
minden ami született.
HÁROM
MARS LÁNGOL
a
zeniten. Őrjöngenek tőle elemek és emberek.
Lenni, rombolni nekik van okuk.
Rejtélyes
kivégző osztag. Ki mit vétett ellenetek?
ROMLOTT
VILÁGTOJÁS
a
feje annak, aki beteg. Dobálni kéne vele,
aki játékból formálta, kéjjel nemzette.
Mekkora
tévedés volt, megtudná végre.
EGY
ÁLLATKA
arca
még mindig leszerel.
Örülök, hogy szerethetem.
Ő a jelenben él. Az ember
a semmiben.
FELHŐ
kopog
az ablakon. "Bejöhetek?"
- kérdi mohón. Eddig csak mesékben
lakott.
Amit adott, most visszakéri tőlem.
APRÓ
BABA
szorong
egy anyaméhben. Sejti már,
mire vállalkozott. Szeret és nagyon szán.
Szülei
örömhálót vetettek rá. Ámulva imádják.
VAD
HÁBORÚBAN
Földbe
rejtett ezer alattomos akna.
Analógia. Ilyen aknákra fut az ember sorsa.
Robban
alatta. S ő tudja, vállalta.
BARÁTOM
és
a gyerekem. Útjára engedem.
Amit meg kell élnie, élje meg.
Annyira kell
neki az otthon. A fészekmeleg.
SEGÍTEK
ha
tudok. Nem többet, nem kevesebbet.
Kár, hogy nem élhet az ember a másik helyett.
Karmája
nálam ezerszer erősebb.
KÜLÖNÖS
látogató
érkezik néha hozzánk.
Régóta tervezi, ő intézi sorsát.
Egyedül ő tudja,
mi az amivel megbízták.
NE
SZORONGJATOK
az
alkímiai hőtől, amelyet áraszt.
Senkit sem bánt, senkit sem fáraszt.
Tégelye
Ő a Teremtő Príma Matériának.
IHATÓ
ARANY
a
mosolya, majd meglátjátok.
Szeméből szalamandra szikrája pattog.
Mindenen
túlnő, ami eddig öröm volt.
KINEK
A TITKA
a
nemzés-fogamzás pillanata?
Tudjátok? Sejtitek? Vagy az ő akarata
volt-e
ami a teremtő vulkánt kirobbantotta?
CSUPA
JÓ HORDOZÓJA LESZ
ígérem.
Égig nyújtózó lényével éber álmomban beszéltem.
Gyönyörű titka, amelyet rábíztak,
megrendített.
Iható aranyat hoz mindenkinek: szeretetet.
ŐSÓCEÁNBÓL
kibukkanó
nedves, véres kis teste,
az Opusz Magnum sugárzó tégelye.
A pirosló ég megnyíló
méhe szülte.
BIZTOS-E
A TALAJ
az
ember lába alatt? Mikor repeszti rengés,
rázza, sodorja tájfun és szélvész?
Hol
a menedék, amely védi, ahol örök az Egész?
HA
NEM VOLNA
nem
tudna róla. Sejtelme nem zúgna
éji erőként, mi a lét igazi varázsa.
Nem
ami múló, hanem ami nem hal meg soha.
HOGY
LÁSD
a
vaknak láthatatlant, nyisd fel,
tisztítsd meg hályogától Istenszemed.
Az
kibontja a káprázatból az élő Egyetlent.
PIHENHET-E
AZ
aki
még meg sem érkezett?
Gyertyát önt, virágot szed, oltárt emel.
Szisztrumot
ráz. Készíti az ünnepet.
KAGYLÓTITOK
Minden
gyöngy belseje tisztátalan inger.
Könnyből születik, mint a salakos vérből
a gyermek.
S a kagyló meghal, mikor ékét kifeszítik sorskezek.
VALAKI
KÉRDEZTE
boldog
vagyok-e? Ember tudhatja-e
mi a boldogság ámulatkeltő lényege?
Nem emberi.
Aki ismeri az a szelleme.
IMA
Adó-vevő
van benned hozzá.
Lelked, szellemed, fontos eszköz rá,
hogy élő tetté váljék,
ne csak szavakká.
EGYEDÜL
A MÉLYSÉG
patkány
lyukaiban lehet csalni.
Álcázni, lopni, jóságot hazudni.
De a szándékot
a villámló fény mindig leleplezi.
SZOMORÚ
Milyen
kevesen tudják,
a természet visszaüt ha bántják.
Rettegve is ingerlik vad
haragját.
SZÜLETÉS
VOLT EZ,
vagy
halálos ítélet? Mindegyik,
ahol az élet fölött vélt halál ítélkezik.
Lehet,
hogy az örök valóra ez tanít?
NEM
LEHET ELKERÜLNI
amit
kiszabott ránk bölcs Dramaturgunk.
Ő írja drámánk, nevetésünk, sok tapasztalatunk.
S
azt is, hogy könnyek tengerében hogyan tisztuljunk.
ÖRÖM?
Az
emberi úgy halványul benned, mintha
gyors járművön távolodnál szegény Terra
tűzfészkeitől,
poklából. Lelkednek másutt az otthona.
HOMOKZSÁK
Nem
sírnak, ha a terhet léghajójukból
kihajítják. Az a felhőkön túlemelkedve boldog.
Miért
is ragaszkodnának e súlyos perchomokhoz?
TUDOD-E
miért
születtünk egy korba, foglalkozásba?
Szellemünket ugyanaz a titok izgatja.
Véletlen
nincs. Együtt köszönjük józan mámorunkban.
NEVEK
Mind
elvesztek, mint a mágikus számok.
Rontásoldók, titkos széfeket nyitók.
Akik
tudjak, hiába kiáltják. Nem hallják az ámokfutók.
ÉLVE
BONCOLOK
Azt
hiszik így ismerik meg a valót a szörnyek,
akiknek nem fáj a szárnyakat, lábakat
tépő kísérlet.
Homloklámpásuk őket vakítja. Semmit sem értenek.
KIÚT
Van-e?
Persze-persze. De nem arra, nem emerre,
a szavakat őrölve, ostoba részletekbe
veszve.
Bizony székeket félrerúgva, végre tenni kellene.
KEREKASZTAL
Ruhájuk
londoni szabó remeke.
Selymesen fénylik nyakkendő-tűjük ékköve.
Üres szavaik
héja szemétként hullik a vértengerbe.
MIT
IS TEHETNÉNEK VAJON?
Mímelnünk
kell, mintha törnék magukat.
Vaklármájuktól nem érteni egyetlen szavukat.
Félnek.
A jót lekésték. A kisebbik rossz is elnyeli rangjukat.
MA
NEM SZABAD
az
elkötelezetteknek passzívan tűrni a lehetetlent.
Ami feltört a pokolból, minden
élőt fenyeget.
Légy hát lélekharang, vészsziréna, aki a pusztítónak gátat vet.
Személyesen
BÚCSÚZÓ
Minek
sajnálni, amit elhagyunk?
Tolongó emberek közt egyedül vagyunk.
Elszöktek,
akikkel összetartoztunk.
SZEMBENÉZŐ
Önsajnálat
ez? Nem hiszem.
Fáradt lettem és tehetetlen.
Ezt az őrült világot nem segíthetem.
FÉNYBEN
Virág
is van. Kavicsok közt búvó patak.
Csupa ezüst. Dalol. A füvön harmat csillan.
Mi
közöm máshoz? Széltől védem fogyó gyertyámat.
TÖPRENGŐ
Furcsa,
hogy mindent megkaptam,
mikor mindent elvesztettem. Magnak
maradtam, sajgón,
de nem magányosan.
MÉDIUM
Közvetítőjét
a természet-mágus maga jelöli ki.
Üzenetét a csillagok sugárhúrjain pengeti.
S
a választott fütyül a sikerre. Boldog, hogy érti.
HASADTAK
Értik-e,
amit közölni akarsz.
Talán. Lényük örök vénája lassan fakad.
Nem merik hinni,
csak érzik a halhatatlant.
KÉREGETŐK
Földből
felnyúló, üres tenyerek.
A lelked is beléjük teheted.
Testük többi része
mocsárba süllyedt.
MEDDIG?
Amíg
el nem hagy fáradó, öreg tested,
béredet érte sohasem kerested.
Már közelről
látod bólintó szellemed.
FÜGGÖNY
Már
alig takar valamit, ami számít.
Olyan fakónak látsz minden mögötted égő színt.
De
jó, hogy megpillantottad az időtlen igazit.
VAGON
Nemsokára
félrehúzzák zörgő ajtaját,
s te elhagyhatod a mocskos csonttörő szalmát.
Ki
hallja ilyenkor a pályaudvari lármát?
PUSZTÁBA
KIÁLTOTT SZÓ
Hiába
mondom, nem örülök, nem kell,
fárasztóan terhes e szétszaggató siker,
s
van aki e súlyos szolgálatért irigyel.
VISSZANÉZŐ
Torlódik
mögöttem a múlt,
minden, ami az időszakadékba hullt.
Semmit sem kívánok
vissza. Elavult.
VÉGZET
Anyánk
tehet-e róla, hogy két ostoros,
ondó-útonálló megtámadta, s okos
gyerekei
születtek? Hiába bánta. Erős a sors.
MAGÁNY?
Sokat
vagyok egyedül, s az jó nekem.
Akiket szeretek, mind itt vannak körülöttem.
"Sírkamrájuk
ünnepi terem."
FIVÉREM
Valóban
"ikrek voltunk egy anyaméhben"?
Ahogy Isis és Osiris egypetéjű ikrek.
Összetartozásunk
steril volt, mint a szellem.
DESZTILLÁCIÓ
Aranyforrás
fakadt, ha együtt nevettünk.
Lélekben néha a föld sara fölé leselkedtünk.
Huzakodásunk
játék volt, azonos kincsünk az eszünk.
A
NAGY MAGÁNYOS
Fivérem
megvetett minden változást. Senki mást nem szeretett
csak
védett, időtlen, kisfiú-álmát, e fészekmeleget.
S lelkébe azokat engedte be,
akik káprázatába beleillettek.
DIPLOMÁCIA
Milyen
okos volt, s mennyire kevéssé bölcs.
Igézte, felhasználta, akiket magában elölt.
Futott
a halál elől, pedig tudta, mi az örök.
KÉNYSZERKÚRA
Kitett
gyerekként gubbasztott anyánk halála után,
egy jégszigeten. Szívét tépte az
önsajnáló gyász:
Hogy tehette vele ezt? Hogy hagyhatta el szegény kis embrióját?
HÁLA
Annyit
kapok, ami meg sem illet.
Mivel köszönjem? Adom érte a lelkemet.
Elég-e?
Nem tudom. Az emberek annyira megterheltek.
SATUBA
FOGVA
Mindig
adni akartam. Lehet, hogy kevély voltam.
Féltem. Aki rám erőszakolta, behajtotta
rajtam.
Most csak kapok, kapok, s köszönöm alázatosan.
PÉLDAKÉNT
ÉLNI
Nem
könnyű ám. Nehezek az esték,
elnyűtten feküdni, ülni. Bőröm csupa verejték.
Mégis
teszem, amit a másiktól elvárni szeretnék.
PUSZTÁBA
KIÁLTOTT SZÓ
Hová
tartozunk mi, a sorból kilógok?
Szeretnénk elvegyülni, de nem hagyják azok,
akik
megbélyegeztek, mint haszonállatot.
ENGESZTELŐ
Sokszor
szeretném megkövetni a kollégákat,
ne gyűlöljenek, mert belém most olvasók
kapaszkodnak.
Eltűnök, mint a kámfor. S ők oly jól gyászolnak.
FIGYELMEZTETŐ
Barátaim,
írástudók, miért vegyültök a világ szennyébe?
Nem ez a dolgotok. Varázsszavakkal
imádkozni kéne.
Gondolat-villámokkal mutatni az égre és örökre.
BEISMERÉS
Szánom
bánom, hogy látszólag helykén állom helyemet.
S elfogadtam a galád csapdát,
hogy ember legyek.
Aki örvényben forogva, végül csak vesztes lehet.
KISLÁNYKOROMBAN
Róza
a szakácsnőnk álmodott mellettem:
"Vigyázz! Megégsz!" - kiáltotta
kábán.
Én nem értettem. Csak most tudom Sybilla volt ő,
A jövőre emlékezett.
ÁLMOK
I.
Bátyám
álmodta egy régi éjen,
Mielőtt elindítottuk iskolánkat halálveszélyben,
Drágaköveket
továbbít, s egyet ellop, megtart a zsebében.
II.
Elmondta
nekem, ő elfeledte, én emlékezem,
Villámként értettem meg, mit jelent.
Azóta
is átsivít néha egész lényemen.
III.
Talán
valamennyien, akik közvetítünk,
így sikkasztunk abból, ami még nem jár nekünk.
Nem
bennünk vált ékkővé, kívül rejtegetjük.
IV
Bár
a drágakövek élnek. Hevítik szívünket.
Sugárzásuk áttör minden akadályt, féket.
A tolvaj orgazdából lótuszkehely így lehet.
V
A
faun benne nimfát keresett.
Hazudott arról, amit el nem érhetett.
De mindazt,
amire vágyott, megteremti egyszer.
NEM
TAGADOM
Fáradt
vagyok. Hat az elvonókúra.
Tüdőm, szolgálnom kell még. A sorsok ura
dönt
rólam. Teszem, amíg ő akarja.
MIT
JELENT?
Az
"elvonókúrát" az anyag folytatja.
Kiöli mindazt, ami a test becsvágya,
hiúsága.
Őrült bizonykodásaival önmagát cáfolja.
MENTEGETŐ
Nincs
jogom másokat az igazzal fejbe verni.
Nincs jogom hitüket a múlóban elvenni.
Lelküket
szeretném balzsammal simogatni.
TŰNŐDŐ
Visszamennék-e
még fiatalnak ma?
E kor nekem oly idegen és durva.
Elszökött belőle a szépség
és kultúra.
KEGYELMI
KÉRVÉNY
Minden
este benyújtom nekik,
akiknek nevük, számuk, alakjuk nincs.
Hátha a nehéz
halál helyett a könnyűt teljesítik?
POKOLI
KAPU
Azon
lépett be minden hozzátartozóm.
Véres, verejtékes vesszőfutásuk hosszú volt.
Jajgatásuk
nem fedheti el a méltóságot.
ÚTKÖZBEN
Bárkám
az időfolyón csendesen vár.
Nem türelmetlen, feltétele nincs már.
Legyen
úgy, ahogy a Látók elhatározták.
IGAZNAK
ÉRZEM
Jó
nekem. Ámulok. Hálás vagyok.
A kínálatból magamnak nem markolok.
Gyönyörködöm
csillámló fényükben.
Lélekben messze járok.
UTOLSÓ
PERCIG
Minden
nap a legnehezebb vizsga.
Nem áltatom magam. A sors folytatja.
Nem földi
valómban vár rám a diploma.
KÉRDÉS
Csak
e rövid sorok telnek az erőmből?
Tudják, mire használnak még az Őrzők.
A
Nagy Mű ott rejlik a múlt sziklái mögött.
KI
MARAD?
Tollamból
folyik a betű. Talán varázsszavak.
Játszom velük. Igéznek, megnyugtatnak.
Nem
esküdtem a Bibliára, mégis igazak.
KORBÁCS
Amíg
itt voltak akikért aggódtam,
vérző sebeket hasított rajtam.
Nem vernek már.
Ők jobb helyen vannak.
VALAKI
aki
már nincs valójában
felsajdul bennem, de egészen halványan.
Emlék ő. Imbolygó
árnyék a múltban.
KÖRÜLÖTTEM
VANNAK
akik
lépteim vigyázzák. Az Őrzőim.
Gyümölcsöt adnak, ami a végtelenben érik.
A
mélység termése szomorú és mérgezett itt.
ÚGY
SZERETNÉM
jobban
érteni őket, de nem lehet.
Kinőnek minden szűk, halandó fejet.
Jó. Elég
nekem, ha csendjük érint meg.
CSILLA
Gyönyörű
kislány járt nálam. Rámismert.
Még egy nyelvet beszélünk. Tudja a Mindent.
Csak
el ne felejtse, kérem az Őrzőket.
HAIKUK
Még
ömlik a satnya testen át is
az üzenet. A csillagok a Bíráink.
Ők tudják,
útvesztőbe vezetnek becsvágyaink.
SENKIFÖLDJE
Csak
egyet szeretnék még: írni, írni,
betűk országútján lassan gyalogolni,
poggyász
nélkül sehová tartani.
NEM
FIZETEK ÉRTE
Csomagom
sincs. A műsugár, amellyel
vizsgálnak nem mutat ki fémet.
Nincs eszközük
rá, hogy észrevegyék a szellemet.
KIT
HÍVJAK TANÚNAK
hogy
a múlóból nem sokat akartam,
abból is csak addig, amíg Vele voltam?
Nincs
rajtam homokzsák, lelkem szabad.
IGEN,
KÉSZÜLÖK
Megvan
már róla a térképem.
Hosszú alagúton kell majd átmennem.
A Fénybe a végén
boldogan beleveszek.
AZ
ÉLETNÉL
semmi
sem félelmetesebb, mert fáj még.
De pihentetően gyógyító a halálos, édes éj.
Barátaim,
szeretteim hintómat már megrendelték.
TÉVED
ki
úgy véli az elmúlás depressziója gyötör.
Tudok nevetni, szánni azt, aki féli
a jövőt.
De ami itt vesz körül, azzal már nem törődöm.
A
DÉMONOKAT
kiírom
magamból. A pogányul kételkedőt,
másokért és magamért is dúltan háborgó, örök
vívódót,
azért tisztulok talán. Nem leszek eszelős.
MEG
NEM ALKUSZOM
Nem
hazudok. Miért tenném és kinek?
Vádat olvasok fel akár egy teremtőnek,
aki
mindenért felelős, bűnös és szenved bennem.
PERSZE
FÉLELMETES
hogy
akivel vitázok, én magam vagyok.
Teremtek, rombolok, pusztítva, nemzőn játszok.
Honnan
szabadult ide e gonosz kölyök, aki vagyok?
ÉLET
UTÁN ÉLET
Különös,
hogy túléltem a családomból csaknem mindenkit.
Álmomban múltja különböző koraiba
szökik vissza némelyik.
Arcot, jelmezt cserél. Nevet. De valamennyi az időtlenbe
hív.
BÁTORSÁG
Jung
sohasem térített, s nem bizonykodott.
Aki maga bizonytalan, csak azt gyötri
e gond.
Ő tudott. Mert megjárta az eget és poklot.
ALUDNI
VOLNA JÓ
E
kopott bőrt levetni végleg.
A földön semmi nem jó senkinek.
Csillogó fénynek
nem. Ugyan minek?
BOCSÁNAT
mindazért
amit elkövettem itt.
Volt részem a múltban örömben is.
Köszönöm ajándékként.
A legnagyobb kincs.
AZÉRT
SE
törődöm
az önpusztítás áradatával.
Van nékem aranymenedékem. Befogad.
Hálás vagyok.
Szellemem nem fogoly e tébolydában.
HÁLÁS
VAGYOK
őszinte
szívvel mindazért, amit kapok.
Tudom, Béla szórja rám szerelmes kincseskamrájából
a
kárpótlást emberségemért, amit csak ő adhatott.
MÉGIS
Hozzá
az Egyetlenhez fordulok szelíden kérve,
s a lehetetlenbe beletörődve eleve,
ne
kelljen többé vele s barátainkkal visszatérnünk a földre.
JÓB
Talán
nem bűn az emberlét fájdalmát állva,
könyörögni kevesebb kínnal nyíljék meg
gubója.
A gyűrött, nedves szárny benne, szívesen széttárulna.
ÖRÜLÖK
Azok
érkeznek hozzám ma,
akikkel egy vagyok időtlen idők óta.
Örök jelenem két
zarándok-társa.
IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS
Ezt
hozták nekem szellemi gyerekeim.
A szerepet amelyet játszom jól ismerik.
Béla
túlfizet engem. Szórja rám kincseit.
SZOKATLAN
KAPCSOLAT
E
világon valóban ritkán történik meg,
hogy találkozik két emlékező ember,
akik
tudják, valóban földönkívüliek.
KEGYELMI
KÉRVÉNYT
beadtam
már nem egyszer. Naponta.
Legyen könnyebb, rövid az átmenet az éjszakába.
Tudom
az ítélet kész. Úgy lesz, ahogy a Bíró akarja.
