« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Molnár
Péter
HAIKUK
Mellettem
kardom,
szél leheletét érzem.
Még mindig élek.
Csak
egy gondolat.
A másodperc tört része,
egy emberöltő.
Nyolc
pedig csak egy,
mint én és testem az egy.
Mégis végtelen.
A
tehetetlen,
a mindent tudó bajnok,
igaz oktondi.
Nő,
az örökké
és a soha nem látó,
csak amit akar.
Miért
csak a jók?
Itt maradnak a rosszak.
A romlás világa.
Hiszek
az egyben,
bizonyosság magamban.
Csak hitegetés?
A
múltja itt van,
jelene örökké él,
jövője bennem
Láttam
a halált.
Rám kacsintott: ez vagyok
durva, kegyetlen
Élet
örömét
csicsergi a madárka,
tavasz hajnalán.
ego
Egy
kis minimum,
létében való semmi.
Imádja magát.
Háromszor
Egy
eszköz vagyok,
csak Isten játékszere,
az időm véges.
Életem
múlik
végtelen egymás után,
lényegtelen.
Nem!
Nincs végtelen,
mert milliárd év múlva
megpihenhetek.