« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja

Andrassew Iván (1952-2015)
haikui

VERT EMBER ÁLMA
(néhány szabálytalan haiku)
http://www.elender.hu/~andrasse/books/haiku/haiku.htm
[1998]
Az alábbiakból hat haikut megzenésített Alpár Balázs: Haikuk, 6 tétel vegyeskarra c. kórusművében

Feküdj csak mellém.
Álmod fű alá kúszik.
Mélyebb már nem lesz.

A város fölött
széles angyalok húznak,
mint a vadlibák.

Éjszaknak szállnak.
A hangjuk setét átok.
Meghalni járnak.

Ma elmehetsz még.
Mintha csak úgy mászkálós
kedvedben lennél.

Emberre fújni,
hogy ő se legyen többé.
Úgy legyen béke.

Fia lóg a fán.
Néha Isten erre jár.
Sír, mint egy gyerek.

Fölszáll, aztán le,
nekilódul, visszahull.
Ember, nem madár.

A fütty átszeli.
Harapod, kattan a fog.
A csönd is hideg.

Ha nem vigyázol,
mint egy árnyék, úgy maradsz.
Lepke is kerül.

Egy virág olvad.
Vörös volt, most fekete.
Híg, meleg árnyék.

Madár száll a Holdnak.
Leesik a kertedbe.
Hülye kis állat.

Egy kopár asszonyt
térdig görbít a vénség.
Asztalosátok.

Ha most vagy éhes,
te már mindig így maradsz.
Sóvárgó kórász.

Kutyák vérében
haramiák kussolnak.
Köhög a hideg.

Mint fehér fényben
a csöndben ricsaj lapul.
Kéve dübörgés.

Egy ló elesik.
Lelőnéd, de nincs mivel.
Megértél te is.

Lompos fű alatt
hangya árnyéka mászik.
Napnak térde nincs.

Egy madár húz át.
Várod, mikor jön másik.
Hát azt várhatod.

Most már ráérünk,
mint az erdők, az esők,
a kövek, a Nap.

Barackvirágba
egy méh mélyedne mélyre.
Inkább elröpül.

Hideg nyarakon
kölykeidet siratod.
Nem voltál ember.

Szerelmes szarkák
a fűben. A szél eláll.
Bőröd keserű.

Hosszú, nagy vizek,
széledő, nehéz partok.
Nap jön, megy, megesz.

Talán mégiscsak
vágyak éjszaki partján
kellene halni.

Egy rügy fölfakad.
Most minden hó átcsúszik
másik országba.

Tenyered ágyam,
te a markomban fekszel.
Sose ébredjünk.

Döglött, büdös fák.
Mindenhol élő limlom.
Lelked tenyészet.

Azt a kis pöttyöt,
a tűhegynyi ragyogást
már nem érjük el.

Egy tükörből ki,
aztán egy másikon be.
Csak visszatalálj.

Eső függönyét
egy ujjal félrehúzni.
És úgy lenne nyár.

Vakon nyöszörög.
A kabát alá dugod.
Véredet veszi.

Már nem lesz eső.
Csönd lesz és mi hallgatunk.
Vedd le az inged.

Véred kövér.
Kibújik a szádból.
Már ne énekelj.

Fulladt virágon
hideg mászik matatva.
Meg fogja rágni.

Vert ember álma
vértelen és hústalan
asszonyban fürdik.

Haikuk
http://andrassvers.blogspot.com
[2009-től]

Ennyi

Üres szívünket
megtöltöttünk semmivel.
Ez volt az élet.

Öngyilkos

Könyörületet
kért, de csak a sóvárgó
Hold szerette őt.

Nyár, délután

Érik az eper.
Öleden vörös illat.
Mitől véres a szám?

Jön és megy

Hosszú, nagy vizek,
széledő, nehéz partok.
Nap jön, megy, megesz.

A biztos

Azt a kis pöttyöt,
a tűhegynyi ragyogást
már nem érjük el.

Jóslat

Vakon nyöszörög.
A kabát alá dugod.
Véredet veszi.

Dagad

Cseresznyevirág
zöld szárán egy mag dagad.
A Hold megreped.

Hajnal

Árnyékom elfut.
Lemarad az, akitől
mindig menekül.

Viharos

A szél dühösen
kergeti magát. Talán
csak ez a dolga.

Vissza!

Egy virág feje
kibújik csakazértis.
A szél tapossa.

Sors

Ha most elfordul,
arca eltűnik: vissza
se kapja soha.

Éjfél

A Hold lámpása
a híd fölött várja az
utolsó vándort.

Kibomló

Egy rügy fölfakad.
Most minden hó átcsúszik
másik országba.

Idő

Beszorultam már
az ősz és a tél közé,
pedig tavasz van.

Mag

Egy diót török.
Ízében minden téli
kín és vashideg.

Cipők a parton

Nem ám a Halál,
hanem emberek öltek
jókedvvel, önként.

Tavasz, gyötrelem

Galamb gyötör egy
galambot. Belé fészkelt
a féltékenység.

Hírrel jöttek?

Reggel, a ködben
három eltévedt szarka
a kapumra szállt.

Téli reggel

Könnyű kis szélben
napfényzápor hull köré.
Arca sápatag.

Kicsi magány

Szánkót kapott egy
kisfiú. Sír az utcán.
Nincs, aki húzza.

Mindjárt megfagyok

Deres levélen
jégkukac. Fagyos szélben
csak a szívem él.

A rejtőzködő

Hopp, itt besüppedt.
Alighanem szerelem
bujkál a hóban.

Fagyhalott

Test fekszik kuka
tövében: boldog lehet,
mert nem ember már.

A kóbor

Nagy kutya áll az
úton, és mintha kérné:
üssem el végre.

Tél

Kutya vicsorog.
Éhes, fél, zihál, nyüszít.
Csillám a szőre.

Első hó

Mi megfagyunk, de
Isten talált magának
télikabátot.

Rőt a fehérben

Egy paradicsom
maradt a kertben. Parázs
ég a porhóban.

Eltévedve

Valaki sír itt
a sűrű, hideg ködben.
Talán én vagyok?

Özön

Annyi fény árad
a fákon túl, hogy gyáva
vagyok kilépni.

Firkák

Hűs kis szellőkkel
egy fűz árnya a falra
firkál álmokat.

Utolsó őszi remény

Égerfák alatt
vénasszony ül, nagy padon.
Él még, remélem.

Bosszú

Álnokok vágya
hajt, csúf és gonosz lettél,
mint egy kis Isten.

Otthon

Elmész, visszajössz,
elmész, és vissza: otthon
felejted magad.

Vágy

Nehogy egyszer az
történjen, hogy valami
mégis történik.

Az öreg, ősszel

Nem a Nap hűlt ki,
csak te lettél egy bőrzsák
vacogó jegec.

És most?

Egyszer egy láma
megáldott, mert ott voltam.
Most hova álljak?

Hova?

Ott a kapun túl
ugyanaz van ám, mint itt.
Mégis átmegyek.

Széled

A falu fölé
füst terül. Széled egy nyár
minden emléke.

A gyáva

A nyitva hagyott
ajtón szobámba bújt a
menekülő ősz.

Szendergő

Most megálmodom
hogy holnap, holdas éjjel
majd mit álmodom.

Pőre

Már csak a szemed,
csak az arcod öltöztet.
Meztelenedsz.

Ha kérdezi

A gyereknek mondd
azt: ősszel halni talán
még nem érdemes.

Hova?

Nincs nagyobb magány:
az ősz ködébe tévedt
egy rókalepke.

Őszi fa

Pőrére vedlik
a hideg szégyen előtt,
gátlástalanul.

Kerti tűz

Az avarillat
csupa nyár még. De holnap
mind elégetem.

Röpül

A kövér Holdért
egy nagy denevér röpül.
Megeszi gyorsan?

Maradék

Ez itt szép táj volt.
Kicsi is, nagy is. Keresd
meg benne magad!

Éjszaka

Hallod a csöndet?
Rettegés ez, vagy csak a
piszmogó álom?

Hallod?

A hegyek felől
hideg, penge szellő jött.
Csak hegedűszó?

Őszi reggel

A köd: szürke fény.
Hét szürke varjú illik
a szürke kertbe.

Esti félelem

Átkozott erő
húzza alá a Napot
egyre korábban.

Gyerekerdő

Egy titkos ösvény
mélyén sincs soha semmi,
csak egy pici vágy.

Meditál

Álmom a tóra
terül. Lábamig jönnek
az éhes kacsák.

A lusta

A kert végében
az ősz megpihent. Fénnyel
lakott jól dél után.

Katasztrófa

Örvénybe süllyedt
egy levél. Fedélzetén
öt kis hangya volt.

Bíztató

Az Isten jól van.
Most nincs itt. Ne félj, vihar
után visszajön!

Ravasz terv

Csak, hogy szebb legyen
a kert, száz csiga házát
színesre festem.

Az út

Nagyon vén asszony
széllel szemben csoszog.
Sose ér oda.

Emlék

A kicsi gyerek,
aki voltam, még részeg
egy nyár szagától.

El, innen

A hegyek felől
nagy, vörös léghajó jön.
Lehet, hogy értem!

Csönd

A vihar elment.
Áll a csönd. Már gyanús, hogy
sehol egy halott.

Üres kalitka

Csak az elfogott
semmit tartja rabnak ott
egy bolond ember.

Gyerek

Anyja megverte,
de mint egy méhben, éppen
úgy kuporog el.

Végjáték

Síron anyóka
halott virága virraszt.
És itt az ősz is.

Horgásznak

Fáj ám a pontynak!
A tenger síró halak
könnyeitől sós.

Séta

Sétálni indult.
Nagy fémfagy csapdák lesték
a puha hóban.

Sziget

Egy rossz sziget ez.
Itt hagytál, de kijutok.
Meglátod, egyszer.

Ha

Ha egy kis félős
kukac puskával jönne,
rettegve futnál.

Végre

Ma végre esik.
Egy nagy csiga elrohan
a házam előtt.

Vágta

Térdig ér a víz.
Ló vágtat az esőben.
Szikrázik a sár.

Nyáridő

Sárló, nagy bibék,
ágaskodó, rőt porzók.
Pirulok, kertben.

Az ördög

Az ördög reggel
elaludt. Méhek, lepkék
lepték be kertem.

Az öreg

Bejártam ezer
erdőt, rétet is, százat.
Hol a két lábam?

Koraest

Isten benézett.
Szeme nagy és sárga volt.
Lehet, hogy a Hold?

Egymásnak

Toll száll északról,
délről száz pitypangernyő.
Ki kit győzhet le?

Ma még

Ifjú csalán csíp
a lábamba, de ma még
nem taposom meg.

Délután

Jól megkócolni
a reggel szálirányba
fésült, puha fényt.

Álom

Halott lepke nagy
szárnyát pille szél hozza.
Álomban röpül.

Por

Meghalt egy fa.
Porrá omlott az éjben.
Egy mag élte túl.

Rózsa

A hanyag kertész
kopár földjén rőt rózsa.
Isten jót akar.

Részegen

Virág kelyhében
berúgott hangyák úsznak.
Kell-e szebb halál?

Dehogy

Bolond kis bogár,
dehogy kell megölni, ha
az arcomra száll.

Sehol

Az a csillag ott
már régen nincs seholse.
Te meg vagy, ugye?

Nektár

Orrodra nektárt
kent egy vöröslő virág.
Hasad napízű.

Utolsó

Egy fügefa alatt
kicsi, vörös róka áll.
Puskámat nézi.

Aszály

A kertben ma se
esett az eső. Meghalt
ezertíz fűszál.

Vénség

Vénasszony szeret
egy ostoba, csúf kutyát.
Együtt halnak majd.

Zsákmányállat

Túl sok itt a fény.
Kicsi vagy és ehető.
Messze az erdő.

Szirom

Egy virág szirma
szellőtől hull a kőre.
Vége a násznak.

Vér

Tébolygó szúnyog
hullott cseresznyét szurkál.
Édes a vére?

Szél

Tajtékos égen
csataló vágtat délre.
Szél a sörénye.

Meglát

A fény lecsap rád.
Meglát az is, akit száz
éjen át féltél.

Toll

Egy toll hull le
a magas, kék semmiből.
Pihét fújt a Hold?

Andrassew Iván: Vert ember álma
káfé főnix - irodalmi és fotóművészeti lap, 2010. augusztus 12.
Kérdezett: Cseke Gábor

“Egy haiku annyira törékeny, annyira gyönge, annyira semekkora, hogy szinte soha nem veszed észre, amikor megváltoztatja az életedet.”- írod verses honlapod élén, amelyen mintegy éve bejelentetted szándékodat, hogy egy kötetre való haikut írsz, s egy év alatt ezt meg is tetted. Mivel magyarázod erőteljes kötődésedet a haikuhoz?

- Igazából én már tíz éve írom ezeket. Hullámokban. Egyszercsak rámjön valami és írok pár haikut. Ezek közül néhány meg is jelent, például a Törökfürdőben. Éppen most írta valaki, hogy pár haikumat olvasta az Ezer magyar haiku című gyűjteményben. Ami a legérdekesebb volt: Alpár Balázs, a kiváló ifjú zeneszerző meg is zenésített néhányat. Csakugyan egy éve jutott eszembe, hogy mederbe kellene terelni ezt a dolgot, ami ugye az írogató embernél egy kötet létrehozása.

- Amúgy nem kötődöm erőteljesen a haikuhoz. Csak szeretem, és komolyan hiszem azt, amit a – ma még csak – virtuális kötetem elejére írtam… Minden írás azért van, hogy szembesítsen és így változtasson, de van valami rémisztő abban, ha erre pár szó is képes.

Mi a véleményed most, egy évvel a projekted meghirdetése után: ilyen lovat akartál?

- Még mindig nem tudom. Az nagyon fontos volt ebben az évben, hogy ezt a kötetet gyakorlatilag nyilvánosan, az interneten írtam. Egy kicsi olvasótábor alakult ki körülötte, állandóan és azonnal kaptam visszajelzéseket. Ezek többnyire nagyon jók, és ennek persze örülök. Pár hete hallgattam a rádióban egy irodalomról szóló műsorban, hogy Magyarországon vélhetően nyolcszáz ember olvas verset. Ha ez igaz, akkor ennek a szerény tömegnek több, mint tíz százaléka a “rendszeres olvasóm” az interneten.

- Hogy milyen lesz a kötet, az majd csak akkor derül ki, ha kinyomtatták. Hogy erre mikor lesz lehetőség, azt nem tudom. Annál is inkább, mert most az egyszer ragaszkodom ahhoz, hogy úgy jelenjen meg, ahogy én elképzelem. Wanda lányom erősen dolgozik a képeken, amelyek legalább annyira fontosak lesznek a papírváltozatban is, mint az internetes oldalon. Nagyon szeretem, hogy együtt dolgozunk.

Mit tudsz kihozni magadból a haiku révén, ami más műfajban pl. nem sikerülne neked?

- Nem tudom. Azt szeretem a haikuban, hogy elképesztően fegyelmezett forma. Nem véletlen, hogy a kötött műfajok kialakultak és élnek is a költészetben. A forma fegyelme arra kényszeríti a költőt, hogy tudomásul vegye a nyelv anyagi természetét, és megküzdjön annak ellenállásával. Ez valamiért jót tesz a gondolatoknak. Nyilvánvaló, hogy ugyanazt, amit egy haikuban mondok el, el tudnám mesélni tizenhét helyett száz vagy ötszáz szótagban is. De valamiért a haiku rendje varázslatossá teszi a munkát is meg a befogadást is. Nyilván ezért lett olyan népszerű a Japánon kívüli világban is.

A haiku művelői, más műfajok gyakorlóitől eltérően, egyfajta műfaji véd- és dacszövetségbe tömörülnek szerte a világon. Látsz-e erre valami értelmes magyarázatot?

- Nem csak az írásához, hanem az olvasásához is speciális lelki alkat kell. Még az irodalomkedvelők egy része is hülyének nézi a haikuírókat, és ebben nyilván van is valami igazság. A fiam a múlt héten elkeveredett egy haikuversenyre. Meglehetősen abszurdnak találta, pláne, hogy más nyelveken is szavaltak, nem csak magyarul. De azért néhány megfogta őt is. Én nem látok igazi véd- és dacszövetséget. Hacsak nem az, hogy olvasgatjuk egymást. Már ez is nagy szó mostanság.

A haiku eredeti hazájában miként tekintenek a hozzátok hasonló “betolakodókra”?

- Nem tudom, de ha akadna egy, a haikuhoz hasonló magyar műfaj, és az világszerte ennyire népszerű lenne, akkor bennem nemzeti büszkeség kelne. Mindenesetre az, hogy a japán nagykövetség védnöksége alatt haikuversenyt hirdetnek a Füvészkertben cseresznyevirágzás idejére, arra utal, hogy ők is tudják, hogy ezek a kicsi versek jót tesznek Japán hírnevének.

Az irodalmi köztudat, a kánoncsinálók miként viszonyulnak a haikuhoz és annak művelőihez?

- Fogalmam sincs. Éppen elég görcsölni való van a világban. Az is csoda, hogy még tudunk írni. Ha valami nemlétező köztudathoz és a kánoncsinálókhoz is igazodunk, hogy elnyerjük a szeretetüket és a megbecsülésüket, akkor félő, hogy ebbe belebénulunk. Persze mindig van néhány ember, akinek a véleménye fontos. Ilyen volt nekem például Bodor Béla, aki éppen tegnap halt meg. Ilyen például számomra Fodor Ákos, akit nagyon szeretek, bár még soha nem találkoztunk, csak üzengettünk egymásnak. Amúgy az egész irodalmi köztudatról és kánoncsinálásról azt gondolom, hogy egy olyan országban, ahol csakugyan néhány ezerre csökkent a kortárs irodalom olvasóinak száma, nagy alázattal kellene kinyilatkoztatni. Nincs már hova hátrálnunk: mögöttünk az érdektelenség szégyenletes szakadéka.

Ki az, aki eldönti, hogy valami haiku vagy sem: a szerző maga, vagy létezik erre egyfajta “minősítő” testület?

- Te döntöd el. Az olvasó. Egyébként teljesen mindegy, hogy valami szabályos japáni mérték szerint haiku-e, avagy sem, mert az a fontos, hogy egy ilyen apró szöveg megérinti-e a lelkedet, vagy nem. Ha nem, akkor úgyis mindegy, hogy megfeleltél-e például annak a követelménynek, hogy természeti képekkel kell dolgoznod.

Végül, kérünk tőled egy tízenötös válogatást készülő kötetedből, hogy az általad kedvelt haikukat bemutassuk a Káfé főnix portálon.

- Ezt rád bízom, természetesen, hiszen ha valakiben, akkor benned megbízom.

15 haiku Andrassew Iván virtuális kötetéből:

Ha

Ha egy kis félős
kukac puskával jönne,
rettegve futnál.

Koraest

Isten benézett.
Szeme nagy és sárga volt.
Lehet, hogy a Hold?

Az ördög

Az ördög reggel
elaludt. Méhek, lepkék
lepték be kertem.

Vágta

Térdig ér a víz.
Ló vágtat az esőben.
Szikrázik a sár.

Gyerek

Anyja megverte,
de mint egy méhben, éppen
úgy kuporog el.

Üres kalitka

Csak az elfogott
semmit tartja rabnak ott
egy bolond ember.

És most?

Egyszer egy láma
megáldott, mert ott voltam.
Most hova álljak?

Első hó

Mi megfagyunk, de
Isten talált magának
télikabátot.

A kóbor

Nagy kutya áll az
úton, és mintha kérné:
üssem el végre.

Kicsi magány

Szánkót kapott egy
kisfiú. Sír az utcán.
Nincs, aki húzza.

Fagyhalott

Test fekszik kuka
tövében: boldog lehet,
mert nem ember már.

És úgy

Eső függönyét
egy ujjal félrehúzni.
És úgy lenne nyár.

Ravasz terv

Csak, hogy szebb legyen
a kert, száz csiga házát
színesre festem.

Öngyilkos

Könyörületet
kért, de csak a sóvárgó
Hold szerette őt.

Utolsó őszi remény

Égerfák alatt
vénasszony ül, nagy padon.
Él még, remélem.