« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Szente
Imre (1922-2020)
haikui
Ághegy, Skandináviai magyar
lapfolyam, 2. szám, 2002, 108-109. oldal
Jajku
(Haiku
- sorok a Létről)
Iszonyú
csapda: / aki beleesik, az / nem jut ki élve.
Méz-szagú
enyvbe / beleragadt legyecske / meglepetése.
Másznak
a lábak, / neki-nekivágnak a / lét-kulimásznak.
Torkunkat
marja / édességes életünk / keserű alja.
Halál-eufemizmusok
A
jámbor ősök / mennyi kegyes szólamot / tudtak a holtra:
Magához
vette / e siralom völgyéből / őtet az Isten;
Elköltözött
az / Ábrahámnak kebelébe, / jó helyen van már;
Árnyékvilágbul
/ jobb létre szenderültnek / nincs semmi híja...
Ám
több az olyan / népi mondás, amelynek / nyersebb a hangja,
s
nem nagyon illik / családtagra mondani, / csak idegenre.
Édesapjára
/ ki mondja, hogy „megrúgta / Szent Mihály lova"?
s
hogy öreganyja / nem eszik több kenyeret, / bár bizony úgy van.
Rideg
az is, hogy / „leszaladt a csillaga", / bármily költői;
s
nem melegebb, hogy / „elkoppant a gyertyája", / csak jó hasonlat.
Még
vastagabb ha, / testére célozgatunk / a hótt embernek.
Bár
van kivétel: / hogy lehunyta a szemét, / nem tiszteletlen,
csak
nem egészen / igaz, mert legtöbbször más / zárja le néki,
s
más köti fel, ha / leesett az álla, hogy / úgy ne maradjon.
(Meglepetéstől
/ is lehet különben az / áll leesése.)
Mit
szóljunk ahhoz, / hogy otthagyta a fogát, / fűbe harapva?
valamint
azt, hogy / „csontjára hűlt a bőre". / Mely realizmus!
Világosabb
már - / „négy deszka közé tették" - / nem is lehetne.
En-halottjára / „deszkát árul Földváron" / senki se mondja.
Átkozódásként:
/ „Szíjon meg a sárga föld!" - / annyi: „dögölj meg!"
„Sírján
a fű is /alig nőtt ki" - annyi, hogy / nem régen hunyt el.
„Fűbe
harapott" / - gondolom, hogy „vadnyugat" / kölcsöne nálunk.
Hozza
a szótár / mindamellett mint magyart, / s „porba harapott"
változatát
is. / „Letette a gondját" - ez / jámborabb annál.
Népi
humorral: / „Lemondott a házhelyről" / s ehhez hasonlók.
Az
ibolyáról, / mit alulról szagol a / holt, ki ne tudna?
Városi
ízű, / hogy „beadja az ipart", / máskor: „a kulcsot".
Ez
is közismert: / „letette a kanalat"; / levesevésnek
hogyha
„a kiskést" / - mint egy más szólás mondja - / végleg „elejti"
Durva,
de annál / kifejezőbb a halál / természetére:
e
szó: „kifingott". / „Kifingott a kéményen" / - s még szaftosabban
így,
hogy „a Krisztus / kéményén" - „kifüstölgött" / - kissé enyhítve.
Merthogy
a lélek - / Arany János tudta ezt / - többnyire szánkon
át
keres utat; / ám ha néha megszorul, / kimegy, ahol tud.
Tótágast
áll fején; ég felé a lába,
Megakadt
valahogy a nyeregkápába;
Lelke
pedig, amint mennybe iparkodott,
Feljebb-feljebb
mászva, kiment, ahol tudott.
Katonaemlék
- / „kikérte a levelét" - / sejlik föl ebben
s
változatában: / „megkapta az obsitot" - / „kitelt az éve"
Fűbe
haraptam; / ínyemen a zöld halál / keserűsége.
Ez
sem utolsó: / „földobtam a talpamat", / (hátamra estem).
Éhes
féregnek / „otthagytam a fogamat" / rágnivalónak.
Levest
szürcsölve / „eldobtam a kanalat". / Ebből elég volt.
Deszkát
árulok. / Hanem vevőm nem akad, / álmos a vásár.
SZENTE Imre
(Alsóság (Celldömölk), 1922. december 22. – Stockholm, Spånga, 2020. december 27.) svédországi magyar költő, műfordító, irodalomtörténész, egyetemi tanár.
Szente Imre a svédországi magyar diaszpóra egyik meghatározó egyénisége volt.
A Kalevala finn eposz ötödik magyar fordítója.
Szolzsenyicin A Gulag-szigetcsoport című könyvének magyar fordítója.
Verseket latinból, finnből, németből, svédből, oroszból és franciából fordított.
Hosszabb ideig a müncheni Nemzetőr és az Új Látóhatár magyar lapok és a Szabad Európa Rádió munkatársa volt.
