« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Nyírfalvi
Károly (1960-)
haikui
TIZENHÉT
HAIKU A LÉTEZÉSRŐL
csatakos
arcom
visszanéz összezavart
pocsolyák tükrén
csigalépcsőn
jár
haza a jótékony csend
és a nyugalom
lódenkabátom
összefogva végigro-
hanok a téren
felemeli
a
kezét elszámol tízig
és lesújt vele
nézd,
hogy egymásba
simul a kérges tenyér
és a kemény bot
lehúnyom
szemem
és begombolom szűkre
szabott életem
üres
zsebemből
száraz morzsát szórok a
kihűlt galambra
vékony
zsinóron
függő lámpák a holtat
bevilágítják
művirág
virul
és hervad szeretteink
múlékony sírján
tekeregnek
az
ég felé mint őrült híd
föld és ég között
engedj
olvasni
pórusaidból te vén
aggastyán, te bölcs!
a
mészfehér ég
alatt félholt fa mesél
a villámlásról
egyetlen
egy fa
ágas-bogas sziget a
sziget közepén
sorban
állnak a
fák összefogódzva
egymást segítve
töredékek
a
réten hínökei az
egykori fáknak
állnak
párban, mint
királynő és a király
holtáig együtt
vizek
sodrában
ágak, törzsek, rönkök, meg-
annyi áldozat
*
[Három sor]
Sejti
már, hogy mi
lapul a csomag mélyén
vissza is zárja
[Háromsoros]
Halvány
fényével
sugárzik arcomba az
épp felkelő nap
[Haiku]
Haszontalan
a
mozdulat, szél ha elül
a lélek szabad
[Haiku]
Jéghideg
szavak.
Korlátok között semmi
a vers nélküled.
[Filosz]
Haiku
illan
el kezemből, hajolj le
hozzád, fel ne vedd!
[Zár]
Úgy
hetven felé
mikor már minden mindegy
könnyedén halok
[Hasonlat]
Akár
elégett
újságpapíron betűk
makacs nyomai
[Háromsoros]
Egyszer
összejön
nem is kell többször, majd még
megunom egyszer.
[Szürke]
Csípős
reggelen
a vetett árnyékokat
macskának vélem.
[Egy
kamaszra]
Sportcipőben
a
csenevész lábak, rezeg
rajtuk a nadrág.
[Város]
A
szemét fákra
aggatva süvölt a szél
szakadt húrjain
[Jelszó]
Vess
egy pillantást
a bozótos aljára
felbukkan a fény.
[Zenvedély]
Élem
az idő
szigorú böjtjét napról
napra fáradtan.
[Ha; iku]
Ma
búvalékelt
tárgyakat rakosgatok
össze egész nap.
[Haiku]
Köszöntsd
a csigát
eső után araszol
a nedves földön.
[Mottó]
Megpillantván
az
ösvényt, hirtelen elin-
dultam rajta...
[Rontott]
Cipőmön
nő a
lyuk, enyhe déli szél raj-
za a lábamon
[Palimpszeszt]
Esti
délután
havazik és havazik.
Kopasz fán madár.
[Mottó
2]
Ne
beszélj, hallgass
múltat látok bőrödön
lassan olvasom.
[Rejtő
szavak]
Leszakad
az ég.
Míg cseppenként földet ér
ujjongva félek.
[Sóhaj]
Ma
péntek, tészta
lesz ebédre, helyre áll
a világ rendje.
A
fák
terjengenek
az
ég felé, mint őrült híd
föld és ég között
engedj
olvasni
pórusaidból te vén
aggastyán, te bölcs
a
mészfehér ég
alatt félholt fa mesél
a villámlásról
egyetlen
egy fa
ágas-bogas sziget a
sziget közepén
sorban
állnak a
fák, összefogódzva
egymást segítve
töredékek
a
réten, hírnökei az
egykori fáknak
állnak
párban, mint
királynő és a király
holtáig együtt
vizek
sodrában
ágak, törzsek, rönkök, meg-
annyi áldozat
Magyar
haikuk
Magányban
fogant
vers csúszik le ajkamról
így kora reggel
Fogást
keresne
rajtam, de szavai oly
pőrék, csupaszok.
Arcomon
kopog
sürgető nyári eső.
Megfürdöm benne.
Az
odakozmált
étel a kutyának sem
kell. Ne is próbáld.
A
mákos guba
levet ereszt, ki tudja
vajon hány napos?
Hangya
araszol
a járdán, keresi az
elveszett otthont.
*
http://www.helyzetember.hu/minkmagunk.htm#7
[tény]
Jász Attilának
felfedezésünk
lassú nyomát a homok
folyton beissza
[Is; és]
Házában
lakik
a csiga és a kuka
fedelében is.
*
[Kis
csokor]
Kéziratként a szerzőtől,
2004. október 27-én
Valaki
pontot
tesz majd, s talán nem a
mondat végére.
A
fű elhajol,
ahogy ellépek,
emeli fejét.
Házában
lakik
a csiga és a kuka
fedelében is.
Félhomályban,
a
vetített csend határán
lassú verset fest.
Ha
majd öregen
működik nélkülem is
boldogan halok.
Valaki pontot
tesz majd, s tán nemcsak a
mondat végére.
Közép-európai
Kéziratként
a szerzőtől, 2005. július 19-én
Kóró
ujjammal
aszalt fügét mutatok
mindnyájatoknak
*
A
büdös zoknit
halott macskának látom.
Fordítva rosszabb?!
*
Lehet
bármi az
Út neve, ha eljutok
a remélt célig
*
Az
öregedő Basho
Kéziratként a szerzőtől, 2005. július 26-án
Három
napja nem
szartam egy jót, de rosszat
sem. Alig eszem.
Járnám
a táncot
avarban, de lábam sem
őrzi a ritmust.
Keveset
látok,
szagokat alig érzek,
bármit megeszem.
A
mondatok mind
mind szétesőben, öreg
nyelvem halódik.
Ma
már csak holnap
eszem, ujjaim között
szétfolyó napok.
Napfényben
táncol
a hold, mely napot írjuk;
ki is vagyok én?
Lehetne
minden
sokkal szebb, de lehetne
sokkal rusnyább is.
[Kifelé...]
Csak
elképzelem,
már nem írom le őket -
hadd múljanak el.
[Nedves]
Halkan
szemerkél.
Lassú könnyek gyűlnek a
szemerkélyekben.
[Közjáték]
Visszatalálni?
De
hisz meg sem leltem még
az utat oda.
Átirat
(Bársony
István után szabadon)
Este
van, este.
Csillag kúszik az égre.
Ködök lebegnek.
[Emlék]
Nesztelen
csigák
a falon, nyálkásak mind,
mit tegyek velük?
[Kezdet]
Foszló
fényképek
közt turkálok. Mankók,
hogy emlékezzem...
[Csúf
pár]
Szakad
az eső.
Kecskebéka vánszorog
a síkos utcán.
Zuhog
az eső.
Kecskebéka szétlapul
a kerék alatt.
*
[Tisztálkodás]
Egyetlen
hajszál
is kezet rajzolhat a
dézsa falára.
[A
kertben]
Kertünk
sarkában
idegen fehér virág.
Hosszan csodálom.
[Messzebb]
Fák
elvágólag.
A fegyelmezett erdő
nagyon szomorú.
[Évszak]
Sietős
reggel.
A sarkon megállít egy
büszke hóember.
[Ősz]
Ott
ül egy veréb.
Ha jobban megnézed, csak
toboz a járdán.
[Táv]
Járdányi
erőm
sincs, pedig ennyi a táv
hogy odajussak.
[Hules-átirat]
Fejemben
egér.
Egyszer úgyis meghalok,
akkor hol lesz ő?
[Sokadik
koan]
Egyre
kevesebb
levél a fán, egyre több
szunnyad a földön.
Egyre
több hullik
a földre, egyre jobban
látszik a dió.
[Köz]
1./Kulcsszavam
nyergét
meg nem ülheted, nagyot
rúg patáival.
2./A
szavaknak nincs
nyergük, hátuk, patájuk,
nem hátaslovak.
3./Szavakra
ne tégy
nyerget, hagyd békén őket,
nem arra valók...
[változat]
. . . . . . . . . . . Finy Petrának
macskakövek
még
karmolják talpadat, de
némán mész tovább.
[szeg]
nagy
magányában
megszólít a szellőzni
kitett vén kabát.
[foszlány]
múltam,
mint konok
árnyék, utánam nyúl, és
hosszan elkísér...
[kilincs]
Amikor
minden
rend bejön, bezárul az
ajtó mögöttem.
[sztupa]
Teafilterek
az
ég brokátján, mint sok
apró harangnyelv.
[párbeszéd]
Miért
a sirály?
De hisz oly szépen köröz
a folyó felett.
*
[tüske böki]
aki
szelet vet,
vihart arat. és aki
kalapácsot vet?
[zöld]
A
ház felfalja
kertjét, rátarti, ahogy
a gazdája is.
Haiku-napló
péntek
berendezkedtünk.
megy
le a nap lassan a
maga járásán.
szombat
ülök
a parton.
sápadt arcok napoznak
magas fák között.
nem
ismerem a
titkot, nem is mondhatom
el senkinek sem.
vasárnap
siklók
a vízben,
furcsa arcok fényképen
naplementekor.
hétfő
ütést
számlálok
azon a pimasz arcon.
sajog a kezem.
mindig
van egy, ki
nem találja a helyét,
hazamenne már.
kedd
nem
kell ajándék,
légy hozzám kedves, szelíd,
megértő még ma.
szerda
vadra
vadászunk
fegyver nélkül, vacsoránk
szerény, bőséges.
a
parti sétány
mentén szembetűnő a
lassuló idő.
csütörtök
csütörtököt
mond
a fáradtság, ki kéne
aludni magunk.
péntek
szent
a kis béka,
mely áthalad az úton
reggel és este.
kísérleteznek,
és
türelmünk határa
vajon meddig tart?
szombat
tábortűz
mellett
emlékezünk a jövő
múlt napjaira.
vasárnap
hazaérkezünk
feltúrjuk
a lakást, és
alszunk, mint hüllők.
*
Átképzés
(Márkus András: Anyám, előre!)
Anyám
előre
főz; ha meghal, legyen egy
hétig mit ennünk
Seymour
Glass gondolkodik
Üvegfal
előtt
vadászik a macska, és
mert süt a nap, így
egyszerre
fog kint
és bent egeret.
Árnya önmaga.
[Fehér]
mosolyogva
int.
észrevétlen melegszik
a szív, a lélek.
[Nappal]
Olyan,
mint bármely
más nap. De van ilyen is.
Ilyen névtelen.
Ha
tudtam volna...
Halála
előtt
napsütést fényképeztem
árnyas balkonon.
Naptól
parázsló
balkonon fényképeztem
halála után.
Csepp
hajnali
fényben
nehéz táska vonszolja
apró gazdáját.
[Eszköz]
Halott
nyelveken
szól, és közben hogy, de hogy
pereg a nyelve.
[4 változat]
és
csendesen el-
fogadja kihűlt helyem
forró emlékét...
és
csendesen elfogadja
kihűlt helyem forró
emlékét
és
csendesen elfogadja
kihűlt helyem
forró emlékét.
én
csendesen el.
fogadja kihűlt helyem
forró emlékét!
[nem tudok rajzolni]
kávéscsésze
az
asztal sarkán gondosan
elhelyezve
egyetlen
fotel
a szelíd félhomályban
fehér fal előtt
két
kávéscsésze
az asztal közepére
téve gondosan
két
kiült fotel
a szelíd félhomályban
fehér fal előtt
egyetlen
csésze
az asztal szélére
ejtve hanyagul
egyetlen
fotel
mellette állólámpa
az olvasáshoz
[sejtek]
Ne
hozz, de vigyél
valamit, üres kézzel
az vagyok, aki.
Harmadnapja
nem
mostam hajat, s az arcom
is... Levert a láz.
Kihűlt
az ágyam.
Oly rég nem jártam erre?
Nem is az enyém?
(Nyitány)
Nem
szól semmiről.
De nem is bánt, elpiheg
csendben egyedül.
(Ízelítő)
Arcom
elvegyül,
de karom ágál, mint kés
a sűrű ködben.
(Szigorú)
Mit
ragozzam, a
keze fiatal, dehát
miért kéreget?
(Két átírás)
.
. . . . . . . . . . Csík Mónikának
az
időtlenség
vásznára fércelt suta
mozdulat: létem.
*
az
éjszakában
szanaszét gurulnak a
gyönyör könnyei...
*
(pár haiku)
Ha
meghalok, majd
beléd költözöm, csend, mély
csend lesz benned.
Ha
meghalsz, te
költözöl énbelém, és
halkan szólsz bennem.
Cseppek
. . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . Nagy Mária Magdolnának
fűszálak
hegyén
a némán vérző égbolt
fakó cseppjei
lepke
a sírbolt
kapuján, egy esőcsepp
láncolja oda
*
NAPTÁR
Lábadnál
ülve
szemlélném birodalmad
lankás határát.
Örökzöldjeink
elfásultak, nem őrzik
a nyár emlékét.
Nem
elhagytam, csak
ottfelejtettem, és nem
szólt már utánam.
Ha
felnézel az
avarult jegyzetekből,
csodát is láthatsz.
Folyton
követ, hogy
megszólítson, hogy adjak
már nevet neki.
Ragyogjunk
együtt
nyári fényhidakban, míg
kell, amíg lehet.
Könnyekkel
büntet.
Folyton zúg, szemembe fúj.
Sírdorgál. Kacag.
Az
augusztusi
szelíd vizek várnak, s
legott megnyugszol.
Hová
tűntetek
barátaim, hol lesz majd
szállásom eztán?
Sápatag
őszben
pontosan mutatom a
nem múló időt.
Sivatagi
tél.
Fák vándorolnak lankás
homokdűnéken.
Téli
telihold
kerek hasát döfködi
jámbor szarvasfám.
[halom,
domb, hegy]
Napút,
2010. március - XII. évfolyam 2. szám, 35. oldal
Térképen
apró
pont, akár egy tűszúrás
a lágy papíron.
Hatalmas
asztal
széles lábakkal, ahol
véget ér a sík.
Ha
alázattal
közelítesz, talán meg-
hajol előtted.
Nem
kell megmászni.
Ki is kerülheted. De
hol a büszkeség?
A
magasból is
látni, eltakar mindent,
bár sokkal kisebb.
Mit
jelentenek?
Miért hívnak, el miért
küldenek, ha már…?
Támpontjai
vak
határnak, szelíd falak:
halmok, dombok. Hegy.
Lankás
tájakon
sétálsz, dombról le és fel.
Sírhalmok között.
*
egyik ájulatból a másik ámulatba esem
Tenyerem
közé
szúnyog száll. Most kezdjek el
lassan tapsolni?
Az
elmúlás majd
rám talál. Szúnyog leszek,
megcsípem magam.
Rijog
Oda
ne égjen!
Oda ne égjen, inkább
ide. Oda ne…
Pelyhek
Merőleges
fák
az ember teremtette
tájban
Kopasz
lombok
szőnek rendet a
vakfehér hidegben
Eldobok
lapátot
kesztyűt gombócot gyúrok
nehezet sűrűt
Mosolygó
hóember
ereszt gyökeret karját
az ég felé tárja
Mint
akit löknek
úgy ülök itt a táj
befogad nem ereszt
Cetli
Maradok
most már.
Járdányi erőm sincs, hogy
átlépjek oda.
Mélyütés
Vödörbe
hányni,
ülni a vécén, ne tudd
meg. Elhallgatok.
*
[Február]
Fagyos
reggelen
földönfutó gereblyém
csöndesen szunnyad.
[Percek]
Hátamon
macska.
Dagaszt és szendereg a
téli alkonyban.
[Így és úgy]
Szárba
szökken az
élet halott talajból
is, ha akarod.
Halott
talajból
szárba szökken az élet
ha úgy akarod.
2011.02.18.
A nap útja az
égen
Ragyogó
napok
útját követve a táj
feltárja magát.
Sehol
egy lélek.
Nem találja senki a
járatlan utat.
Halszagú
papír
hever a parton, a hal
már rég elúszott.
Sehol
egy lélek.
Ki hagyta itt nyomát e
ragyogó napon.
A
nap útja az
égen csodás sorsvonal.
Hosszan figyelem.
Sarlóformát
ír
le az égen, születik,
meghal mindennap.
Holdfényben
ragyog
a nap, vörösen izzik
az alkonyatban.
Vándorbotomra
újabb vonalat vések,
véget ért a nap.
Ragyogó
napok
útját követve léted
kibontja gyolcsát.
Nyírfalvi Károly 1960-ban született Békéscsabán. Könyvtáros, Budapesten él.
Kötetei:
Testünk jele a papíron (Eklektikon Kiadó, Budapest, 1998)
Szél és Nap (Tipotéka és Deák Ferenc Megyei Könyvtár, Zalaegerszeg, 2000)
Ülök a küszöbön: Cinkotai versek (Cinkotáért Közhasznú Egyesület, Budapest, 2004)
Kéreg és fátyol (2008)
Másnapra megenyhül (Ad Librum, Budapest, 2009)
Nyüzsgő nyugalom (e-könyv, 2009)
A tegnap honlapja (e-könyv, 2012)
Függönyrojtok (e-book, 2013)
Lassú lárma, olvasó nép (e-book, 2013)
Nyugalom, csend és bizonyosság (nyomtatott kötet, 2013)
Széttört album (e-book, 2013)
Szőnyegrojtok (próza, e-book, 2014)
Fogódzók (kulturális emlékek, próza, e-book, 2014)
J.M.B. (versek, 2014, e-book)
Laza naplók (verses naplók, e-book, 2014)
Debreczeni György – Nyírfalvi Károly: Két hang, tíz ujj (2015)
Nyírfalvi Károly - Azért a tizenhét szótagért
Comitatus folyóirat 26, 2011 október
http://comitatusfolyoirat.blogspot.hu/2011/10/reggelente-mig-elsetalok-megalloba.html
Reggelente, míg elsétálok a megállóba, kisutcákon visz az utam, s mint mélázó szamuráj, lassú léptekkel, folytonos figyelemben közeledem a cél felé, közben ügyelek a neszekre, zajokra, apró jelenségekre. A látvány gyakran szavakká, mondatfoszlányokká alakul, s végül kész haikuk gördülnek le ajkamról. Hosszabb szöveget nem is tudnék megjegyezni, a haiku meg illan, és huss tova is száll, a buszra szállva írom is le azonnal.
De miért épp haiku? Miért épp kelet?Messzebbről kezdem. Kamaszkorom lázas éveiben rock-zenész akartam lenni, elsősorban énekes, na meg persze szövegíró. Kezembe került az Üvöltés, alcímében a megtévesztő szó: Szemelvények a beat irodalomról. Hangsúly a beat-en, ami akkortájt a rockzene régiesebb elnevezése volt, legalábbis azt gondoltam. Elolvastam, és bár igyekeztem dalszövegeket fabrikálni, a szabad vers szabadságtól fertőzött gőze alaposan megcsapott, és az irodalom felé vettem az irányt. S ha beat, akkor egyenes kanyar vezet a távol-kelet kultúrájáig, a zen buddhizmusig, s a zen hivatalosnak is tartott költészetéig, a domináns versformáig, a haikuhoz.
De mi a haiku?
„Egyedülálló formát használ a klasszikus japán költészet, amennyiben kötöttsége csupán a sorok (a mi időmértékes szótagértékeinkhez hasonló, de azzal nem mindenben azonos mértékű) moraértéke; más ritmustényezőt (rímet, alliterációt stb.) nem alkalmaz. A magyar műfordítók és a – világszerte elterjedt – japán versformákat saját verseikben alkalmazó költők e sorokat nem mora-, hanem szótagszámláló alakban adják vissza.
A nevezetesebb japán formák közül a magyar költészetre is igen nagy hatást tett a szimbolikus és metaforikus víziókat megörökítő haiku: ez mindössze három sor; sorainak eredetileg mora-, nálunk szótagszáma 5-7-5.” (Szepes Erika-Szerdahelyi István: A múzsák tánca)
Ez így elsőre nagyon száraznak hangzik. Viszont nagyon egyszerűnek tűnik. A kérdés joggal merül fel, miért készül manapság annyi haiku? Megfordítva: mások miért berzenkednek vele szemben, miért félnek tőle?
„ A haiku alapvető jellegzetessége, hogy nem mond el, nem is ír le – egyszerűen fölmutat egy tényt, lehetőleg köznapit.” (Miklós Pál: A Zen és a művészet)
Sok szerző és olvasó idegenkedik a haikutól, és olykor csak zsigerből, különösebb érveik nincsenek. Másoknak túl rövid, mire belekezdenek az olvasásba, véget is ér. Megint másokban a blöff érzetét kelti. Sokan megpróbálkoznak vele, mert rövidsége a könnyebbség benyomását kelti. Tizenhét szótagot nem olyan nagy kunszt kipréselni magunkból. De nem is oly egyszerű, mert akkor igazi, ha egyetlen lendülettel készül, mint egyetlen ecsetvonással festett könnyed kép.
Egy haiku születéséhez sok hasonlóan megélt felfénylő pillanat kell, s nem is gördülhet más kezünkről, tollunkból a papírra, mint tizenhét szótag, szelíd határozottsággal megfogalmazva három sorban.
Senki nem tudja, hogyan született az első haiku, de nyilván spontán módon, aztán e spontán forma törvényszerűen ismétlődött, így alakultak ki ismérvei. Mondják, a haiku rövidített, csonkított tanka, mások szerint a tanka túlírt, túlcsordult haiku. Mindegy is. A lényeg, az ember nem elhatározásból ír haikut, hanem mert hosszas próbálkozások után, nem is írhat mást, mint a színész, ha kellően belebújt a szerepébe, az adott helyzetben nem is mondhat mást, mint amit megírt a szerző, kegyelmi pillanat ez, ilyenkor elvileg tanulni sem kell a szövegét.
Jómagam nem érzek benne semmiféle idegenséget, hisz nem is vár el tőlem többet, mint a három soros, tizenhét szótagos tagolást. Ezen belül annyi egyéb lehetőségem van. A magyar haikuk élnek is ezzel, hiszen számos művelője ma már mindenféle témát képes haikuban feldolgozni. Léteznek haikufüzérek, amikor egy hosszabb költeményt haiku versszakokban ír meg valaki, s természetesen, ha valakinek a keze, a szíve, elméje nem áll rá erre, nem kötelező műfaj, de érdemes megpróbálni, mert zsebkendőnyi területen mozog az ember, adott esetben irdatlan súlyokat cipelve tanul kevésből alkotni, kevésbe sokat elrejteni, felgyorsult korunkban igen nagy kihívás a hosszú vers, szemben a haikuval. Bár három sor is lehet oly hosszú, mint a Háború és Béke, főleg, ha minden zamatát, alkotóelemét külön-külön ízleljük, elemezzük, s tesszük magunkévá.
Nyitottá, fegyelmezetté tesz, fejleszti a koncentráció-készséget, összehozhat távoli kultúrákat. Gondoljuk meg, kicsi a papír, nagy az indulat, írnánk levezetésül egy epigrammát, de még ahhoz is kicsi a felület, hát itt a jó öreg, ezerszer próbált haiku, miért ne, hátha épp indulatunkban sikerül? Mert végül is, a magyar haiku, mely sokszor közéleti jelleget ölt, nem más, mint távoli, idegennek vélt formában megírt epigramma. Csak nem okoz epeömlést.
Erőltetni nem kell, gyakorolni lehet.
A mandarin elmegy a festőhöz, és megrendel tőle egy elefántot ábrázoló könnyed, tusfestményt. A megállapodás szerint fél év múlva visszatér, és mondja, miért jött? A festő visszakérdez, mit is kért tőle, mire a válasz, hogy egy elefántot. Kis időt kér, úgy félórát, előveszi az eszközeit, és tíz perc múlva mutatja is a kész művet. Laza mozdulatokkal megfestett, táncoló elefánt látható a papíron. A mandarin néz, néz, és előáll a kaján kérdéssel, mihez kellett magának fél év, tíz perc alatt végzett. A festő karon fogja a mandarint, odavezeti egy szekrényhez, kinyitja,. Egyszeriben papírkötegek zúdulnak a földre, s mindegyik lap az elefántot ábrázolja különböző helyzetben, ezernyi meg ezernyi vázlaton. A festő elnézően mosolyog, a mandarin lehajtja a fejét, hallgat.
Milyen jó volna mindezt megírni egyetlen haikuban, s megelőzné megszámlálhatatlan kísérlet, vázlat. S miért ne, ha belülről fakad? Semmi sem lehet idegen, ami gazdagít. Nem kell írni, elég olvasni, tenni egy pillantást, egy olyan pillantást, már haiku lehet az is.
