« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Veres
Zoltán
HAIKUK
"A
haiku nem vers,
több annál, és kevesebb.
A haiku hulló falevél, és csattanó pofon egyszerre.
Csak olvasd, ne próbáld megérteni.
Csak olvasd." S.D.
Sosem
tévedhet
el az, kinek léptei
szülik az utat.
Vihar tombol kint,
kunyhóm fala remeg, én
csendben ülök bent.
Hajnali
pára
szór gyöngyöket hajamra
s szempillámra
Narancs ruhám is,
lefoszlik rólam, nem látjátok,
hol vagyok
Nyári
estén,
hátam a meleg falnak döntve,
ülök csendben.
Nem
vagy ki kaput
nyitsz nekem, csak a szél ölel
Én sem vagyok
Dús virágszőnyegbe
fekszem, túlélitek-e vajon
terhem?
Mint
sás szárán
legördülő harmatcsepp,
Én sem hagyok nyomot
Zúgó
folyamba
vetem magam, csak ruhám
maradt a parton.
Csillogó
szemed
tükrében látom saját
boldogságomat.
Lombok
közé hasító
fénycsíkban: táncolnak
a porszemek.
Mint zápor verte
por az úton, háborgó elmém
megnyugszik.
Jázmin teám friss
illata ablakomon kiszáll, s
idecsal.
Tavaszi
zápor
szép virágok szirmait
mossa selymesre...
Vihar
szaggatta
permet táncol a víz fölött,
majd visszahull.
Vad
táncomtól
kiborult pohár vére elfolyt,
de ne sajnáld...
Húsomon csattanó
sápadt holdfény, mit sem mutatsz
belőlem!
Félszemű
koldus reszket,
Mit adhatok Én, mit az Isten
elvett...
Zord kunyhómban
vendég csak a napfény, estére
elvándorol.
Mire
belészerettem
pipám kék füstjébe,
már el is szállt.
Végtelen
sötétben
nem tudom, zuhanok, vagy már
odaértem?
Mint
pipámból
kanyargó sűrű füstcsíkot,
tovafúj a szél...
Némán hunyt ki
a gyertya lángja, gomolygó füstcsík
született.
Csikorgó
hidegben
vacog fogam, a nap sem
melegít.
Lassú
sötét hajnalon
fáradt testem a hidegtől
reszket.
Hamvadó
parázsba
túrok lassan, csak emléke
melegít.
Hűvös
patakban
csillogó kő fénye kezemben
tovatűnt...
Utolsó
gyertyám
lángja nagyokat lobban,
mindjárt sötét lesz.
Egyetlen
csészém
volt mindenem, odaadtam, kinek
az sem volt.
Harmattól
csillogó
puha fű csábítja meztelen
lábam...
Füvek közt feszülő
pókhálón csillanó harmatgyöngy:
Te vagy!
Fehér
virágok
ontják üres lelkembe
sűrű illatuk
Langyos esti szellő
selyme érint meg durva ruhám
alatt.
Nehéz zsákom
szíja feszíti hátam,
le mégsem tehetem.
A kis virágnak
egyetlen harmatcsepp is lehajtja
fejét.
Ültömben
mozdulatlanul, csenden, egyszer csak
megérkeztem.
Kezemmel merítem
ki a holdat a tóból, mégis
üres...
Kőszobrok
táncolnak
lyuk nélküli furulyám
zenéjére.
Szemem előtt volt,
míg kerestem, ráleltem, s rögtön
tovatűnt...
Gyertyám
leégett,
hosszú árnyékok táncolnak
az asztalon.
Hűvös
esti szél
rózsák szirmait szórja szét,
kint a kertben.
