« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Harján
Silvia (1965-)
haikui
http://hold-nap.freeblog.hu
Csöpögő csendek.
Ereszemről olvadnak
a téli napok.
A délután hold-
illatú küszöbén már
toporog az éj.
Elálmosodó
hold alatt álomcsillag-
hullásban alszom.
Egy pocsolyában
felkavartam a holdat.
Százfelé szakadt.
Éjféli hold süt.
Jégfénye faltól-falig
úszik a szobán.
Kipontozódok:
a vesztesek nyugalma
ül a kispadon.
Ugyanaz a hold.
Megismer engem, bárhol
ejt rabul az éj.
A lámpák alatt
lábnyomok sietnek az
emberek után.
Kávém tetején
úszik még a lámpafény -
leoltom ott is.
Kezem pillangó
lett tenyered ölében.
Engedted szállni.
Nézem a vizet.
Hullámzani tanulok.
Tőle azt lehet.
A pad árnyékán
ülve figyelem, hová
múlik az idő.
Észrevetted? Egy
piros ernyő próbál a
szemedbe ülni...
Csend ül székemen,
hátán tegnapi ruha.
Nem férek oda.
Gyomrom kérdez, s
én egy sárga banánnal
felelek neki.
Madárfütty billeg
ágvégeken, rigóul
tanul a tavasz.
Arcod magamba
zártam, nem süt rád a nap.
Ma velem fázhatsz.
Tenyeredben a
vonalak utak. Hozzám
tévedsz rajtuk el.
Lábaddal kellett
volna kezdenem. Mindig
elmész örökre.
Napút, 2010. március - XII. évfolyam 2. szám, 22. oldal:
Hasad a hajnal, beleremeg a reggel. Összegabalyodott vándorutak simulnak ki lassan a nap alatt. A hegyláncok ékszereim mind. Olyan magasak, hogy kettévágják a világot: előttre és utánra.
Ajtóm
a hegynek
nyílik. Nehéz indulni –
mindig otthagyok.
Az
úton hegyek.
Kékbe tárult távolok,
magas illatok.
Nehezet
lépek.
A hegy most kevesebb egy
kaviccsal. Hát én?
Szirtek
sziszegnek.
Ellenem fordult kövek.
Az út hátráltat.
A
hegytetőről
homlokom törölni egy
felhőért nyúlok.
Lágy
éjszaka lesz.
Hegyoldalon guruló
csillagok csendje.
Hajnalt
hasít a
szirt. Ébredő utazás.
Hegy-szót szólalok.
Érted
fogynak a
hegyek. Kisimult világ –
vége lesz egyszer.
A
neked szánt szó
végül is nálam maradt:
hegyek nőnek így.
