« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Botos
Ferenc (1949-)
haikui
TÜKÖRAJTÓ
Haikuk,
Z-füzetek/137, Ezredvég Kiadó, Budapest, 2011, 56 oldal
(Erdős György emlékének)
"Színe, visszája"
Hosszú ugrással
érte el az egeret
a görény karma
Csorba kőtömbök
egymásra zuhant évek
zsidótemető
Mélyben dobbantó
régvolt aranysárkány
a templom őre
Faragott kövek
rőt századok korma
ma romlott torony
Ölel temetőd
mint halálos szeretőd
te kicsiny templom
Kálvária domb
autóutak között
csak egy pillanat
Kék tárnicsvirág
tündérfátyla meglibben
búvó darázson
Hajnal előtt
hegyek ölelte rétre
leszáll a harmat
Ház előtti hárs
föld és ég közé feszül
szél nem dönti el
Feszülő trikó
alatt hasán a köldök
zárt márványkapu
Autópálya
mellett a tücsökzene
már nem hallható
A temetőben
mécsesek égnek, oldalt
legel a csorda
Fenyőtűk hegyén
ingó kristálycseppeken
tüzet gyújt a nap
Szunnyadó macska
mögött látsz megtorpanó
óvatos mókust
Szép szarvasbogár
alá terül az aszfalt
ne hagyd ott soha
Otthona sincsen
rója az utcát föl-le
figyelve körbe
Pillog a teknős
egy elúszó fatönkön
moccan a lába
Az "Edelweiss"
menedékházban láttam
havasi gyopárt
A szitakötő
dieselremegésben
ingó virágon
A keresztespók
virágzó leanderen
nyári vendégem
Egy kannavirág
mégiscsak kivirágzott
az őszi kertben
Kerecsensólyom
a lábakat meghagyta
borzvacsorának
Egy őzlábgomba
a szurdok kapujában
útjelző lámpás
Újra itt az ősz
a borszeszlángú kikerics
visszajátszható
Háromágú fűz
az alvó hajléktalant
épp betakarja
Rezgő pókfonál
gyémántokkal beszórva
ma még láthatod
Hajló fűszálon
harmatcsepp, hajnalhozó
dalol a széllel
Kristálypalota
az agárkosbor szirmán
remegő vízcsepp
Mária-illatú
rejtőző csillogás a
nyíló gyöngyvirág
Nyírfalevelek
vitorláznak a sszéllel
az őszi kertben
Magányos vadlúd
miért nem repültél el
megjött a tavasz
Szent Iván éjjel
jánosbogarak tánca
villog a kertben
Hörög a kutya
a kerítésen fénylő
hajnalka kékje
Szélfútta tölgyes
kopogó szimfónia
őszül az erdő
Kiszáradt patak
a parton foszlott halkupac
egyik sem mozdul
Meggyötört rigó
repül el a hajnali
fagyos szelekkel
Jaj, szarvasbogár
tölgyfára már nem szállhatsz
eltiport egy ló
Istállócsöndben
rezgő "OM"-ot zeng egy
jólakott tehén
Jegenyesárga
szél fúj holt leveleket
az ablak előtt
Tóparti kis ház
ajtót zár most hó és jég
téli bánatom
Ó, fűszálzene
egyszólamú a széllel
a többi már csend
Cinkék a nyárfán
utolsó aranynap
gyönyörű arcú
Fehéren izzó
árokparti mécsvirág
közelg a kecske
Örvénylő cseppek
hullanak szürkeségből
szürke vizekbe
Triász hallgatás
minden négyzetméteren
fenn a hegytetőn
Téli varázslat
a gránátokkal rügyező
vadgesztenyefa
Karácsonyi dalt
ezüsthang énekelget
aluljáróban
Ecetfaágon
egy gerlepár didereg.
Hideg van. Hideg.
Rohanó patak
mélyén rejtőzve, éppen
csillan a gránát
Esett madárnak
aszfaltra törött szárnyán
kihűlő vérfolt
Földhöz szorítva
már félig eltiporva
ne add fel bogár
Egy őszi estén
megöregedett lepke
szálldos a kertben
Ó, kornistárnics
kelyhed zafírja rezzen
lepke szállt reá
Vén hárs hegyélen
sziklához gombolyulva
levele sincsen
Zöld rózsabogár
vadrózsán toroz vígan
mámoros tavaszban
Hegyi kápolna
tornya a völgyből most látszik
napba öltözve
Vizeshordóban
mindig hasával felfelé
végzi be a gyík
Búvó hóvirág
gyémántfehéren szikrázó
manólándzsahegy
Virágot lépő
hajnal gyönyörű bokája
tavaszi kertben
Éjszaka, hóban
elaludni kegyelem
öreg kutyának
Romló hópelyhek
hullanak haldokló fákra
dróthátú égből
Ó, sárgarigó
gyönyörűen válaszolsz a
telefonomnak
Folyópart, fűzfa
gyökéroltáron űlő
hajléktalannal
Hómoccanások
lopakodó tavaszillat
hegyélen, szélben
A parti fűzfa
gyökere között éppen
elfér a vándor
Levélen ingó
vizcsöppben bomlik a fény
tűnő szivárvánnyá
Tengerpart, este
a szerelem illata
itt sós, narancsos
Téli bazilika
márványba és ezüstbe
dermedő ámen
Virágok nyílnak
a búcsújáróhelyen
honvédek sírján
Ködből, falevélből
elevenedő sóhaj
a késő őszi szél
Júra-szemű gyík
romfalat bíró sárkány
azelőtti várból
Erdőhatáron
bíbortüzű prelátus
a vénséges vérbükk
Hallod-e, szaladj
te aranyos bábrabló
kerékabroncs elől
Kankalin lámpasor
múltba kövült bányaúton
sárgán világló
Romló nyárfasor
odaszorul a parthoz
víz és ég közé
Szűk utcasoron
betongarázsok között
nyílik a jázmin
Virágzó hársfa
mozdulatlan robogás
oldás és kötés
Ha meghal a csend
a tücskök mégsem félnek
emlékeznek rá
Csak egy villanás
a smaragdszínű szélben
szálló jégmadár
Hulló vízcseppek
kottáznak tiszta hangzást
hajnali erdőn
Ablakomon zizeg
halovány gyöngysora
meghaló csendnek
Fákon vibráló
fényjáték patakparton
talán az, ahol...
Hollók őszi szélben
kárognak arany csendet
rekedt örömmé
Megfúló kikerics
nyár végén csontbafájó
árvíz a réten
Padlásablakban
égig érő hegyre néző
fenyő, cserépben
Sziklákon porló
összezuhanó csillogás
folyó születik
Ó, napfelkelte
ablak mögé zárt macska
szemében lángolsz
Egy átszúrt bogár
vére is megméretik
azon a napon
Velem utazott
egy kis légy a sapkámon
végig a parton
Késő őszi lepke
csapong, ó, bíbor lángolás
bükktörzs ezüstjén
Útkanyarulat
aszfaltra préselt sünláb
szárad a napon
Ki fejtheti meg
a folyómederbe író
kagylók szavait
Jégtiszta szemmel
telefonfülkébe fagyott
reménytelenül
Megtorpansz, figyelsz
az erdőszélen morog
éjszaka a borz
A macska érzi
mikor kell elbújnia
ha elfogy az idő
Kihűlő szemén
kapaszkodnak a csillagok
éjszakai kutya
Eltűnő titok
nincsen már tücsökodú
az erdőszélen
Macska napozik
lombtalan fűzfán, alatta
alszik a koldus
Hulló őszi termés
nem akar megsebezni
szelídgesztenye
"A csend határán"
Tükörajtó, ó
tegnap is megijedtem
szemben magammal
Haydn kvartett szól
padon, szemben a heggyel
várom a hajnalt
Mediterrán szem
rögtön a bokát nézi
róla álmodik
Egy pillangó ült
a lábujjamra, talán
könnyű lesz végül
Írtam csontodra
faragott keresztemről
magamról írtam
Nézem arcodat
nemhervadó nőszirom
közelítő télben
Hegy, tó, erdő, vár
közöttük aranyhidak
őrzőim mindvégig
Jégtiszta színek
elomló hamucsendben
kék angyal száll
Szemében álma
hullik a szilvavirág
szunnyad a kedves
Egy bezárt kapun
ott lebeg gyermekkorom
rozsdamarta lánca
Egyszer az angyal
meglátogatott téged
nem voltál otthon
Gránátszín rügyek
fénylenek a rákosztály
ablaka előtt
Hajnali szellők
csókolják lába nyomát
álomtündérnek
Hold süt szobádba
miben reménykedhetsz még
megbotló árnyék
Öreg kellékes
a konyhában motozol
lemegy a függöny
Kép, amin te vagy
mosolyodra lobban fel
kései vágyam
A templomtorony
árnyékában Ő végül
csontodra feszül
Csorduló csendben
már csukódnak az ajtók
haza kell érni
Tavaszi szélben
szagolgass virágokat
játssz gyerekekkel
Pohár boromban
bokád borostyánfénye
táncoló emlék
Téli hófelhők
között fürdőző holddal
tudsz-e még szállni
Kórházi ágyon
zuhanórepülésben
mit tehetek én
Ahol mosoly van
ott semmi más nem fér el
az árnyékodban
Szó és szó között
görgetem emlékeim
a többi már csend
Uram, add meg még
felhők alatt fölzengő
gyógyító zenéd
Úgy hiszem, reggel
amikor megcsókoltál
időntúli volt
Lábujjadból is
áradó szerelemmel
fizetsz mindenért
A hajnalcsillagról
szökkent át a kerítésen
nem láttam többé
Vároldalt, ahol
a falak összeérnek
érzem az időt
Türkiz angyalszem
világol szív alakú arcon
őszutón
Kabátba búvó
rejtelmes szenvedélyek
megöregedtél
Álmodj tündérrel
hajnalcsillagot váró
téli éjszaka
Csend és szirom
közöttük ostyafehérben
néma szerzetes
A fenti kötetből szemelvények jelentek meg az alábbi folyóiratokban:
Ezredvég,
XX. évfolyam 1. szám - 2010. január
Ezredvég, XXI. évfolyam 5. szám - 2011. május
Műhely (Győr), 2010/5. szám, 38. oldal
Napút, 2011. március – XIII. évfolyam 2. szám, 10. oldal
Berda
reminiszcenciák
Ezredvég,
XXI. évfolyam 12. szám - 2011. december
Hajnali erdőn
ezüst harmattól ékes
a vadrózsa szirma
Gyönyörű leánytest
erdei rétek illata
libeg a nyomodban
Hegy magosában
parfümös a meztelenség
hej, harapj belém
Nyíló gyöngyvirág
te Mária-illatú
rejtőző ima
A vágóhídra
űzöttek szemeit, jaj
tudd megsiratni
Ó, szőke gyermek
gyémánt ékszer a lélek
koromsötétjében
Szent fiatalság
vén szatír lélek mélyén
lobogj, még lobogj
Elhullt levelek
hullaszagán borongó
ősz: közel a tél
Lombok alatt szólsz
megtört kőből is beszélsz
útszéli Krisztus
HEGYI SZÁLLODA
Kéziratként
a szerzőtől, 2011. október
Szarvasbogár-harc
ébredő tölgyóriás
hajnali erdőn
Erdei egér
háromszázat verő szív
illanó élet
Alpesi kékcincér
miért is rejtőztél el
a táskám alatt
Gyermek, kékszemű
hegy és ég közé állva
figyel valamit
Molnárkák közé
patakra csókol szikrát
a lebukó nap
Elporló fényben
a nyárfa mellett csendben
suhan a bagoly
Egy isten kínja
gubancolódik össze
görcsös bükkfában
Miben reménykedsz
őszi virágot nyitó
vadgesztenyefa
Bükkös, őszutón
rőtaranyban lángoló
Tiziano - táj
Árva őszi légy
hulló istenpénzek közt
térsz nyugovóra
Ó, kék encián
kihajolsz Isten ablakán
föld és ég között
Út, Kálvária
éjszaka, teleholdnál
szállj le közénk Krisztus
Halott barátom
a tengernél, hol álltál
meghasadt a föld
Nemrég
unokámmal a Nagyvillám körüli erdőket járva, egy valószínűleg rapsicok
által elejtett fiatal vadkan csupasz koponyájára bukkantunk. Lábbal mozgattam
meg,
majd leborulva kértem bocsánatot helytelen cselekedetemért. Imádkoztam, és
az alábbi haikuval tisztelegtem:
Fiatal vadkan
tört koponya szemfogán
kicsorbul a fény
LADÁNYI REMINISZCENCIÁK
Ezredvég, 2013. szeptember-október, XXIII. évf. 5. száma
Verssel pöröltél
dögszagú ajtók előtt
mi csak toporgunk
Nők, vonatok
egy kopottka bőröndben
mind elfértetek
Gyönyörű húgaid
országút szélén állnak
Krisztus árnyékában
Eltörött álom
letojt csillagok alatt
ma mit mondanál
Te hallhatatlan
vagy már, de a forradalom
késik azóta
*
Protuberancia
Mi Urunk, köszöntünk
száguldó napszeledben
tündökölsz, lobogsz
Teremtés
Port és csillagot
tűhegynyi pontba gyűjtve
elkezdi újra
Kálvária
Út, Kálvária
éjszaka, teleholdnál
jöjj le hozzánk, Krisztus
Feltámadás
Hajnali harmat
a harangszó aranya
újra megcsomóz
Lélekvezető
Szurdokban, oldalt
rubinfényben derengő
turbánliliom
Memento mori
Lomb alatt nyugvó
fiatal honvéd sírján
friss virágcsokor
In
memoriam Varlam Salamov
Holnap Magazin , Székesfehérvár, 2012. 10. szám;
Bécsi Napló, Bécs, 2012/5. szám;
Ezredvég,
XXIII. évfolyam, 2013/1. január-február
Szurdok falához
gombolyult holt juharból
sarjad egy fenyő
Vörösfenyőág
érzi a fagy illatát
ébred a napon
Kenyérfejadag
utoljára a kézben
kihűlő ágyon
Fehér madarak
a nyárfa tündéreken
jöjjetek érte
Ragyogjatok
fájdalom gyöngyszemei
a sírja felett
Sziklakert
Virágok
járta
kőbe zárva álmodik
jaj, ne ébreszd fel
Nézz vissza
Jaj,
sötét árnyék
most ver láncára az éj
nézz vissza angyal
Közelitő tél
Kiált
a kuvik
valaki jár a kertben
hallom lépteit
Megvagy!
Hopp,
itt a sapkám
éticsiga ül rajta
reggel hagytam el
Könyörgés
Ó,
asszony, asszony
kitartásod keresztje
vízre íratott
Ezüstkor
Égő Nessus ing
rajtam a mord öregség
kérlek, ne bánts meg
Élet
Nocsak
! Zab sarjad
a hullott lóganéjból
erdei úton
Mégsem
Szelíd
gerlepár
nem fér el egymás mellett
a hársfa ágán
Kíméleti
vízfelület
Szálló
fehér gém
tündér a kíméleti
vízfelületen
Epitáfium,
2012
Két
ezüstfenyő
gyökerén, bűn a fejszém
ezen az őszön
Mamutfenyők
Fekete, zöld lángok
kottáznak tiszta hangzást
föld és ég közé
Őrangyal
Gyönyörű leány
vagy fejedelmi ifjú
csak egy érintés
Temetőben
Pusztuló sírra
repedező kő borul
mókus néz le rá
Bányasirató
Rejtőző tárnák
szitáló szénporillat
eocén templom
Kálvária II.
Alpesi kékcincér
ül Krisztus lábainál
alkonyi fényben
Szansin
Málló kőlapok
egymásra támaszkodva
ó, hegyi oltár
Prelúdium
Egy tündérkönnycsepp
téli ágról, reszketve
arcomra hullott
Esőben
Lámpafény zuhan
ezernyi cseppben: csobban
csorog az ágon
Dér
A gyermekláncfű
nyakán a csipkegallér
bizony, hófehér
Koromszín úton
Májusi napfény
kátrányszag: ez a rámpa.
Ide érkezel
Ujjongó mezőn
lépkedsz most, hamucsendben
koromszín úton
Hűlő árnyékban
egy gyári márkajelzés
még olvasható
Tabula rasa
(Hrabal-sirató)
Soproni Füzetek művészeti antológia, 2013
Minden csupa fény:
szél fújja nyírfahaját
gyönyörű lánynak
Háztetők, tüzek
söröslovak, patakok:
tapintsd a popsit!
Őszül az erdő.
Mosolyod betakarja
a vemhes macskát.
Nyugvó téli nap
ablakra csókol szikrát.
Minden csupa fény.
Atlantisz
Macskaszem mélyén
táncoló fényben rejlő
sejtelmes titok
Végkifejlet
Végezetül a
sehol sem található
angyalra várunk
Lila gyász
Elhagyott kertben
két árva liliomszál
sirat, barátom
Panelangyal
Tört szárnyain csüng
egy kopott szövetkabát
fut, és énekel
Ejnye!
Rózsatövek közt
lopakodó pipacsok
ej, felderítők !
Banyafa
Óriás fénybükk
hegyoldalt megtámasztó
rejtőző isten
Katedrális
Bükkök gót ívén
lángoló monstrancia
a felkelő nap
Elvégeztetett
Petét rakott a
lepke: libbenő szárnyon
eltűnő élet
Öregség
Tündér- emlékek.
Fázó varjúcsapatok
hátán jön a tél...
Stalker
Hír, pénz, dicsőség
mind szétfoszlik egy gyermek
ragyogásában
Ex libris
Csillagok, hegyek
nyíló virágok csendje:
R. D. Bradbury
Miserere
Barakk - oltáron
deszkába hasít a szög
itt borulj térdre
Áttűnés
Smaragdként csillan
a tehén szembogarán
felzendülő fény
Tücsökzene I.
Gyönyörű búcsú
valaki halkan lépdel
rőt színek nyomán
Tücsökzene II.
Nappali tücsök
oly rövid már az idő:
szorítsd a lantot
Noktürn
Hold, békakoncert
éjszaka vizeiből
áradó hangok
Holtpont
Föld és ég közé
kapaszkodó hárs vállán
lebeg a fészek
Villámok között
Villámok között
ó, százszorszép ragyogás
a gyémánteső
Mindenszentek
Egy mókus figyel
rozsdaszínű lomb alatt
a temetőben
Mégis
Őszi hervadás
mégis kéklik a fűben
egy szál ibolya
Csak
Mint kivert kutya
csak fától fáig élek
ártéri erdőn
Cirmos
Este dorombolt
ma tört gerinccel vérző
nyomorult tetem
Jupiter
Gyémántesőn át
a villámok kapuján
talán beléphetsz
Imprimo
Megperzselt vászon
csak egy test lenyomata
jelzi hiányod
WIEN, 2015.
rejtőző árnyék
fénycsipkés utcák kövén
az alvó koldus
vén tornyok között
bolyong a hold: a mítoszt
álmodja tovább
Anonim
levél fonákján
hasadt kőlapon rejlő
írás: a Neved
Roráté
két cserép között
hajnali háztetőn, pók
ezüstje reszket
Mamutfenyő
mélyből áradó
némán is reá valló
győzelmes titán
Nauszikaá
bokád imája
az utolsó utáni
csendes szerelem
Via Dolorosa
csak a keresztút
maradt nekünk: letörlöm
az arcod, kedves
Alkonyat
óra szemekkel
vigyázó templomtorony
a városszélen
Miraculum
gyönyörű mosoly
tündérfátyla betakar
csak egy pillanat
Pisztráng
/Mécs László emlékére/
ezüstje villan
szemben a zúgó árral
mégsem adja fel
Ellenszélben
kicsiny gyertyaláng
meg nem született gyermek
kioltott fénye
Hiányzó
lélek - erdőn, egy
elmaradt szarvasbőgés
zeng mindhalálig
Ikon
megfáradt lepke
tűzfalra visszaszálló
őszi napsütés
Memento mori
őszi szél rázza
az útszéli vén fenyőt
holnap kivágják
KÉPEK GALILEÁBÓL
néma kőpadok
Názáretből jött egy ács
itt ült, szombaton
bíbor pipacsok
között lépdelt csendesen
míg a hegyhez ért
glóriás a hold
sohasem látott színek
a vizek felett
ANANKÉ
betévedt madár
az uszoda hatalmas
fogda: a halál
csendesen nézem
a zúgó zsilip felett
hintázó pókot
hold süt szobádba
miben reménykedhetsz még
megbotló árnyék
KOROMSZÍN ÚTON
májusi napfény
kátrányszagú hamucsend
ez itt a rámpa
hűlő árnyékban
egy gyári márkajelzés
még olvasható
HOMMAGE
À
MACUO BASÓ
kő csobban, holdfény
táncoló hullámvirág
ezüstje fénylik
csobbanó béka
csillagok közé ugró
kiszáradt a tó
HOMMAGE
À
VAN GOGH
hajnal köszöntő
fekete szemű erdő
fordul zizegve
HOMMAGE
À
FRANZ KAFKA
hátán fetrengő
bogarat állíts talpra
szépen haljon meg
HOMMAGE
À
MIHAIL BULGAKOV
a Sátán bálján
álmomban megcsókoltam
tündér bokáit
HOMMAGE
À
FODOR ÁKOS
összetartozók
kimondott szó és a csend
Te meghallottad
CSETLŐ-BOTLÓ
esőcsepp cseppen
csordul, csorog az ágon
rőt lámpafényben
kifordult gyökér
oldalán egy hóvirág
néma harangja
díszruhás király
gyémánttüzű harmatban
az öreg platán
türkiz jégmadár
patak felett röppenő
csak egy pillanat
ős fák gyökerén
por porral keveredik
érintés közel
kígyószisz erdő
borszeszláng kékje lobog
sziklaperemen
ebihal őrzi
erdei pocsolya - mély
tűnő idejét
vaddisznóganajt
tündöklő láncba fonnak
szorgos bogarak
hatalmas nyárfa
tópart tükrébe néző
véget nem érő
gévagomba nyit
kis levelű hársfán
halálszirmokat
lekaszált szénát
hálóval szőtt be a pók
vérfoltos a föld
már őszi szegfű
virít a réten: szólj hát
tücsökrekviem
JESZENYIN REMINISZCENCIÁK
/Terebess Gábornak/
alkony, lágyuló
színek: vérszín bogáncsot
ráz az őszi szél
gyönyörű mosoly
holdezüstben táncoló
lány, nyírfakörben
Isten kigyújtott
színei közt a réten
hallom a szíved
ERDEI REKVIEM
két lánctalp között
éppen elfér egy bükktörzs
a lomb még visszanéz
derékba tört tölgy
nedvet vérzik még a háncs
megmérettetett
pókfonál köt még
hulló levelet ághoz
végső haladék
Igéző
/M. Basó emlékére/
tóparti nádas
holdfényösvénybe merül
az ugró béka
PANNON SZAKURA
/Szepesi Attila emlékére, 2017. március 30./
madárcseresznye
habfehér köntösében
szökken az égre
HOMMAGE À
JÓZSEF ATTILA
csak összefércelt
„a törvény szövedéke”
átvérzik újra
ŐSZI SZONÁTA
/dr. Erdős György emlékének/
hulló vízcseppek
kottáznak tiszta hangzást
hajnali erdőn
lombok zenéje
egyszólamú a széllel
a többi már csend
már őszi szegfű
virít a réten: szólj hát
tücsökrekviem
ködből, levélből
elevenedő sóhaj
késő őszi szél
VÁROS ÉS ÖBÖL
ősi harangszó
a víz felett: a mélyben
halrajok tánca
medúza lebeg
part és tengermély között
nem értjük egymást
rotunda, házfal
egymásba érve őrzik
a múló időt
tengerpart, este
a szerelem illata
itt sós, narancsos
APOKRIF
hajléktalanként
egy gyönyörű országért
született közénk
néma kőpadok
Názáretből jött egy ács
itt ült szombaton
bíbor pipacsok
között lépdelt csendesen
míg a hegyhez ért
megperzselt vásznon
csak egy test lenyomata
jelzi hiányát
lombok alól szól
megtört kőből is beszél
útszéli Krisztus
ERDEI REKVIEM II.
két lánctalp között
éppen elfér egy bükktörzs
lombja visszanéz
pókfonál köt még
hulló levelet ághoz
végső haladék
vén hárs hegyélen
sziklához gombolyulva
levele sincsen
petét rakott a
lepke: libbenő szárnyon
eltűnő élet
kerecsensólyom
a lábakat meghagyta
borzvacsorának
esett madárnak
aszfaltra törött szárnyán
kihűlő vérfolt
ELSÜLLYEDT
IDŐ
-haibun-
világok határán megálló helyiérdekű vasút, tranzitállomás reggel és este,elnyúló
hosszúfalu, hegyek kapuja
keresztúthoz ér
akit várnak a hegyen
mindent vinni kell
örökös zarándokút, mindig ugyanazon a zöld turistajelzésen, útmenti patak
szalamandra, jaj
nélküled vize árva
halott pataknak
kétoldalt kertes házak, iskola, templom, tanácsháza, villanyoszlophoz
kötött legelésző kecske
elsüllyedt idő
arkhimédeszi pontján
őrt áll az emlék
végül az erdőhatár zöld küszöbe, az emelkedőn egyhangú fiatalos, mohos
századokat legelő árok
kő és ég között
sziklafalakon porló
holdfény ezüstje
gyöngyöző forrás, mondákba szőtt király emléke, hegynek támaszkodó
turistaház, rejtőzködő katonai bázis
harmatba rejlő
férfi óriás fák, de
fönn fegyver lapul
hegynek kanyargó ösvény, a kilátó fája elkorhadt már, errefelé sok
gomba terem, Orfeusz könnyei
rádszabott úton
indultál új világba
akkor barátom
Kíméleti vízfelület
Napút, 2013. február - XV. évfolyam 2. szám, 57. oldal
igen, ez egy arkhimédeszi pont, erdő, tó, patak ölelkezése egymással,
igazi " feketeistváni" kisvilág, elhagyott őrház jelzi a kíméleti vízfelület
határát, egy öreg horgász a torkolatnál ül, előtte molnárkák rajzolnak
múló arabeszkeket a vízre, a feje felett fehér gém húz el, cikázó szitakötők
meg - megmártózva hűtik magukat, napozó teknős páncéljára karcol rovátkát
a lassuló idő, felállva újra látom a gém tündéri siklását: üvegtörmeléken, foszló
halkupacon lépek át, visszanézve
molnárkák között
táncoló vízre szikrát
csókol a nap
szálló fehér gém
tündér a kíméleti
vízfelületen
kiszáradt patak
partján, foszló halkupac
egyik sem mozdul
VALAHOGY ÍGY
/haibun/
amikor átlépem a város és az öböl között húzódó láthatatlan határvonalat,
körülölel a valószínűtlen csend, a lenyugvó nap ver aranyhidat a hullámvirágokra,
szarvasbokák bűvölő tánca találkozik a vízzel: valahogy így képzeltem el
egy tündérlábnyom
láthatatlan tükrében
keresem arcod
-----
