« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Auth
Szilvia (1979-)
haikui
az
égből jövő
örök esőcsepp vagyok
némán zuhanok
arany napsütés
az éjben: ez vagyok én
holt fekete fény
Csend
hajnala ez,
örök horizont - minden
érintés sebez.
halotti
maszk az
élet szépsége rajtunk
gyönyörű álca
alvadtvér
hajnal
szemeden csenddé tompul
angyalkönny álmom
vérző
ébredés
elmúlás gyötörte mély
lázálmod ez ősz
lángoló hajnal
vértől pirosló mezőn
bájos elanor
NAPÚT, 2009/2., 8–9. oldal
hópelyhek
haláltánca
létszomj az éjben
*
tünékeny lét
– most
felragyog – jégvirágok
izzó hajnalon
*
halál rajzai
magányos fák alkonya
téli köd szitál
*
jeges űr tátong
– most ellobbanó árnyad –
éj-erdők felett
*
hajnal-rianás
holdfénybe vesző álmod
mozdulatlanság
*
mozdulatlanság
őzek álma most álmod
jéghártya magány
*
teával várlak
dermedt fagyban égő csend –
majd megérkezel
*
zúzmara lepte
őz-álom a hajnal – a
fákról csend pereg
*
Végtelen zanshin
Ahogy az élet minden egyes, hazugsággal terhelt pillanata a halálban végre
igazzá válik.
Az őszi napsütés hidegen ragyogott az avarral borított erdő felett. Az ég
távoli magánya és a közelítő jéghártyás hajnalok ígérete lengte be a délutánt.
Nem rezdült semmi sem. Várakozás.
Örökkévalóságnak tetsző pillanatok.
Az az egy, örökkévaló pillanat, ahogy a levél elengedi az ágat és a rég halott
kami áldását magával ragadva a semmibe hull.
A halálban egyesüljetek.
Haiku
őszi falevél
magányban izzó percek
végtelen zanshin
Ahogy lehull, a halálban egyesül mindenekkel, a hazugságon átizzik a való.
*
Haikuk
Napút, 2010. március - XII. évfolyam 2. szám, 6. oldal
hajnalra
várva
felettem – mozdulatlan –
lüktet a semmi
*
kabócák álma
könyörtelen alkony most
az égre feszül
*
mozdulatlanság
megfagyott alkony-árnyak
térdre tört fákon
*
már nem álmodom
jéghideg szoba – az éj
most bennem rian
*
lüktető éj
vagy
zazen-árnyad átvérzik
a dombok felett
*
szatorid késik
– látod – hiába múltak
el évezredek
*
ólomszín alkony
hegygerinccel küzdenek
haragos szelek
Világ Haiku Fesztivál [Antológia], Magyar-Japán Baráti Társaság, Pécs, 2010, 61-65. oldal:
zöld
búzamezőn
- lelked katatón mélye -
kiszáradt fa áll
szürke
alkonyat -
árnyékot nem vet most a
hóra - jeltelen
vonatablak-árny
rohanó létünk kihunyt
alkonyat stigma
amikor
nézlek
nyáron, csöndes álmaink
minden kiszellőzik
