« https://haiku.hu, a Terebess Online https://terebess.hu különlapja
Bettes
István (1954-)
haikui
Odvában
a fa, Madách-Posonium, 2002
vigyázz
vitéz ha
a szellem ellen szellem
súgnibúgni kezd
üt
mígnem villám
kisül bennem a méreg
vár szemközt ülve
semerről
utak
senki semminek nem jön
behúz a csőbe
almafa
ágán
ágál a legvékonyabb
nincs ki kisüsse
emberi
semmi
felkutatja a halál
része van - minden
odvában
a fa
őszibb eszmélet kell most
őre döbbenet
holdudvar
szeplő
kereplő szeretője
botlik a szája
holtabb
ma nekünk
mama lehetett csillag
a baba tette
hölgyvilágtalan
szakadatlan az íve
merülő sátán
szerteszanaszét
hagyta hagyta csak legyen
csak neki éljen
van
a vasárnap
mind egy mind az Ő napja
nem kell a Hold sem
nem
tenni semmit
költő szósava himbál
ezzel szép - reggel
szép
az ha még szebb
izgágább mikor éhes
nincs ki jól tartsa
madárka
repdes
hócipő lobogója
véregyúlt állat
kerített
röhej
bazsalikom a babba
nevet a hegyre
ne
ládd a Teát
Tímea lett ma kedves
izibe ide
bárányka
felnő
felhőtlenebbül vág fel
meleg az ujja
erőtlenedik
jobban szemébe nézhetsz
vakul világba
dolga
védtelen
ember egyetlen módja
magasba szóljon
fagy
a fagy fia
csókkal burkoló sála
fityegő fátyla
papiros
ágon
gubbaszt didergő lélek
lóban a lába
rúgat
a kutya
felhorkan hahotába
ne ejts el engem
máig
sem tudom
csíkot húz elgörögve
veri egy pálca
hosszak
a hosszak
jobbiránt jóra képes
szavalva biztos
hideg
leleget
találhat akár hármat
ki feni tudja
hullva
hull a kép
lyuk lyukat ér a sajtban
beléd ne essek
közödbe
könnyes
pép a pép itatója
mintha abálna
ügyetlen
mozdul
mintha hó havon múlna
lobban az éter
kőüres
színpad
roppanó deszkavállak
szörpökre szomjú
enyves
a nyelve
tapad szószba tett szója
ikra ki hányná
kólába
mart kór
üres tenyérrel hátra
van aki megbír
puttyogó
puttony
puttonyosnak a lánya
hadd kinek tetszik
föl
sose érni
magasra meszelt égben
ím belesajdul
hagyd
hogyha hívnak
lángba döglik a lepke
elsercenések
forróba
döfni
daphné és chloé élnek
szitakötőnek
sósavas
szószék
szú fúrja magát fába
mindegyre ráér
vigasz
a ragra
banbenbólből ha élek
ne vágj fel énrám
szívében
szép hül
busó feje megbillen
mindegyre szebb lesz
ha
nét szeretnék
-né úgy jó lenne néha
ide teremne
szisszenő
miss kell
nagy passzió az éve
kígyózó háta
kicuccant
darab
kel az abrakadabra
belőle bátor
kikelet
fal fel
visszasírdogál éjjel
kellett a lámpás
hallgat
a nappal
holdkóros holddal hallgat
daloló vére
pereg
az átok
orsóját orsó rontja
ki körülérez
zamat
zsákszámra
benne bújik a többi
nincs esze - otthon
összejön
ősszel
ébenszakállú rabbal
összesírt évek
maga
ás verset?
vermet ásít magának
ugyan ki kérte
élorcát
öltött
országa ország határa
van hova menjen
zárva
az árva
kaput kapura dönget
magába zárva
pácot
becéz ez
önnön becsébe esve
nincs aki húzza
bolondokosok
okos bolondnak tünnek
tünnének már el
csip
eleget csip
eléget úgy csíp este
kell a kerítés
immár
vért köhög
előkerül a sírja
régen holt madár
vakon
megpihen
a táj belülről izzik
elmúlni jó lesz
álommentében
orral kimérve útja
befúrja magát
add
magad piac
borsó alatti áron
vége szétgurul
pardonok
partja
szálka tátog a halban
becsúszik kéjjel
hangulat
ábránd
kürtőskalácskák vége
kimúlhat bárhol
mese
megy hadba
belefúl önmagába
elül az álma
kirakatbaba
egykék kirakatba be
mából van a volt
örökség
ügyén
jajért haptákban állni
paprikajancsi
mindenki
eszén
bányatárnákat nyitni
kohóba köpni
dalomon
alfonz
húzta néhai száját
átszálló kijár
köpcös
varjúháj
letegezi a kezét
istenem jó-e?
bepuhintottam
régi hintóban hínár
árva a csalán
röptükbe
hullnak
meg-megidézett halál
őszi szőr nyakán
szerencsegombok
kitekeredve kiáll
karóra hörög
pávává
váltál
gyönyör ég benned tövig
húszasom ide
langymeleg
kabát
elfele húzza belét
kész az estebéd
mostantájt
olykor
tűrve szűri ki magát
átmegy ájvájba
lassan
a sminkkel
mi is veletek vagyunk
csak le ne csacsi
minket
szét hagyom
gondom vonaton mosom
eloson - végkép
mit
vársz vissza mint
mind ki ürül ki örül
bételt ettél-e
majdnem
az ágyra
agyilag némakacsa
lejár a lába
begépelt
lovam
elnyerítetlenkedett
tovább a sárba
husika
pilled
alig ballagó válla
málnásból hallod
szavazz
vagy havazz
görbe törpegöröngyöm
sítétség kísér
szállja
télialma
héja hozza a tavaszt
ki mire siet
varkocsok
csücske
mind összebütykölődik
kenyerét eszi
alkalomadta
elrejthetetlen jelek
mekkora hunyor
izomba
béla
csík nyúlik végig hasszán
szökik az égbe
már
garmadával
harsog bennem a harmat
köpni kéne tán
bacilusgazda
gólyák békasegg alatt
hozzatok jojót
mire
fel gerjed
alkalmazkodó aszú
merengve esik
elterpeszkedhet
mire kivárja padját
elé andalog
borban
olvadoz
nem ebből nem lesz derű
rozsdás drót bele
haragban
marad
nem csengettyűszók ezek
kivált ha vége
mert
az egy ilyen
ecetbe nem bújt lélek
nap sütné magát
elhordósodott
magába borzong bele
porzik a szája
mint
ami ringat
öléből nőne fénye
egyet ha találsz
ríkatott
mindent
leshették összes baját
le nem mérhető
elöregedő
bőrén zörgető csonttal
dobd le a kulcsot
hátha
felszökik
kiskiből telik ilyen
van ami lehúz
magunknak
mézek
mankóval fogott halak
hallatlan siker
így
begyűrődik
fiókba szorult bagoly
füle se nincs ki
elkeveredett
szerelmes lett a sasba
sába bábája
indigó
ősnyom
igazán visszatolat
árvalányhaja
jó
körkörösen
nyílsebesnél is gyorsabban
alatta ipar
mire
szánt színű
egyre szomorúbb hantok
elmegy a hangja
megmaradsz
szinten
szintetikus az IQ
köszönj el haiku
A klaun alapállása
Gömörország, RimaszombatSzáz vers, háromszáz sor, száz rajz. Ha csak ennyi lenne? De ennél sokszorozottan, hatványozottabban több Bettes István és Luzsica Árpád Odvában a fa című kötete. Fanyar, képmutatás nélküli, éles, koppanó vers és grafikai anyag. Fityisz minden kartotékoló és besoroló rendszernek, kitörés a kalitkázásból. A bettesi költészet haiku formában is olyan szikrázó és pontos, mint eddig ismert belső ritmusú, fokozott érzelmi és értelmi állapotot megfogalmazó versei voltak. Humornál több, filozofálgatást meszsze lesöprő egyéni alapállás, a klaun posztjáról. Akin lehet röhögni, meg lehet dobálni, ki lehet kerülni, lehet lefitymálni, sértegetni de akkor sem fog rajta. Ez az egyedüli és lehetséges mód „ép ésszel kibírni“! A haiku kalandja, a kötött versforma a gondolat szabad szárnyalásának még több erőt képes adni. Nincs szó semmiről és mindenről szó van. Kiindulási alap ez a szöveg belső és külső fogalmazásoknak. Út a megismeréstől a megismeréshez. Variációk milliónyi témában, játék, halálosan és véresen komoly játék szavakkal, nyelvvel, élethelyzettel, gyöpös agyúak szabta szabályokkal. Minden megengedett, még az is, hogy ne tetszen mindenkinek. Provokatív, szurkapiszkáló, odamondogató és feloldó versek. Az öncélúság minden jele nélkül, az abszolutizálható szabadság kerettelen végtelenjét nyitva. Lét és nemlét mezsgyéin, emlékezet csavarta múltszivarok füstjének ködében egy pohárnyi mámor és a száraz vég kicsúfolása melletti kvaterkázás és helyzetteremtés, belemerülni ismeretlen tengerek gyilkos vagy éltető hullámaiba. Bennünk élő tengerek ezek, mégha félünk is kimenni partjaikra. Ezt a félelmet igyekszik elveszejteni, a tengerparti ösvényt megmutatni Bettes. Miközben ő maga „csak“ verset ír. Furcsának ítélhető, de talán már csak az egyetelen hiteles alapállásból, a klaun síró, nevető, maszkját letépő és emberarcát megmutató alapállásából.
Szászi Zoltán
